Losonci Ujság, 1910 (5. évfolyam, 1-55. szám)

1910-03-17 / 11. szám

V. évfolyam. 11. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losonc, 1910 március 17.

ELŐFIZETÉSI ARAK BBB| 8j|| B JBaH| SS B Bj gi *^0 J||| SZERKESZTÖSEG :

P|^fre 4 kor.' fik H Hl j| MB |jfc ||?|$ j|f|% 'Jjj jpfgj |j|^ jjÉj Sl*^ jÉg ggj részét illető mindéül

, y«DÉKRE. B B8 B EHP, BBaSil! Ü^Ü lífyá m 1111 iffijj ^äBäk KIADÓHIVATAL:

Ejjesz evre 10 kor. — ni. ng ljg& TOHk MCT |gg jjTMS|I| jag« ^jggSk agg Losonc Kublnyi tér 11

Nes\edé\re^ női 5Ü 1,1 HB jHii alll Ijjjj Bl pjfll |Íf|? Jiff; £ra| ^jgg^ Bgß eIB bUb^eBB hirdetések, minden*

■■ MBs B|i BÜS kWh BwSí^rS |§||Í Ejnjj |||g Bfflja jipsic ^Ke5 ftt/S MH W$¥> ||M| nemű pénzküldemé-Községek, egyesületek, m| HH HH Bg wg«j £$j£í E?S |fi BB dBk »SIS .*8t, l|g|| M&fjj mm KBS BH nyék és a lap szétkültovábbá nőgrádmegyei HM |g|* Bg|0 aStel pjBE g|3| B| fStep JÍS|jj HB Hg| ||f Kpj BSg Igáss g|Ei Ijjjj WM W&l désére vonatkozó feltan itők és körjegyzők H 5jj|B agjE mfl BKg| í^j g|5j Xra] JgS E^y gR £»5 |gj|j gggg gjjg® §3§| HB szólalások intézendők.

egyesülete tagjai részére HB ||g| flj|||l gBj gap j§jjg BRaj VgB| gj|| MM NB |g| ggä? jgra ||ggj jpTMBlfa EpS gfi| _

évi előfizetés dij 5 kor. BB BH |fi|jl %|jf 1B& Jgla eS^j 1|É| s||Í ráisií j?.j| I® J»Ö J&Í& ÉeotL JS1 |ÍjÉf lil§í jjllp kM Hirdetések jutányos áron

^^saSBÍ $£%& vétetnek fel a kiadóhiva-Egyes szám ára 20 fii. jSjs ^naflg IgSlfö talban.

A LOSONCI VÁLASZTÓKERÜLET FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE.

Március 15•

Köszöntve légy te büszke nap! Aki magyar, ma neked áldoz Magyar szivekből hő ima Repül az urnák zsámolyához. Tűnődve szálljon vissza lelkünk A múlt ködébe messze-messze, Ki jövendőnek épít hazát, Alapkövét a múltban keresse.

Tündöklő nap oh jer közénk,

A korcs utódok táborába.

Az elvakult testvérviszály Némuljon el a múlt szavára A negyvennyolc testvérisége Lobogjon köztünk újra fennen, Egymásra törő pártos magyarnak Juttasd eszébe: sok az ellen!

Nagy tengeren kicsiny sziget Viszályok verte nemzetem. Körülted csendes a világ Csak benned dúl a küzdelem Mi lesz, ha ellenségid karja,

A tenger összecsap feletted?

A rabság kínzó vasbilincsét Szegény hazám már elfeledted?!

Köszöntve légy te büszke nap! Szálljon szivünkbe szent varázsod. Hallgass meg magyarok istene;

Ki bűneinket megbocsátod-.

Oh adj hitet, hogy összetartsunk, Magyar a magyart hogy ne bántsa, S a „Talpru magyar1’ szent igéje Visszhangra találjon hazánkba.

Buzogány.

A szabadság ünnepén.

A magyar nemzet, ha ezeréves története minden nevezetes napjának évfordulóját megünnepelné, élete ünneplésben merülne ki. Ez az állandó ünneplés állandó gyászolást jelentene, mert az ezeréves dicsőséghez tengernyi vér és könny tapad s az emlékezés világa csak igen ritkán késztetne örömünnepre.

Március 15-ike az egyetlen nap, melynek emlékezete boldog örömmel, biztató reménykedéssel tölti meg az ember szivét. Ez az ünnep a nemzet vágyai, reménységei teljesülésének büszke apotheozisa. Amiért ezer évig szenvedett, küzdött, vérzett a nemzet: az függetlenség, szabadság, önállóság. 1848 március 15-én fegyverek csörgése, haldoklók hörgése nélkül megvalósulni látszott. Ha hullott is könny e napon, az az öröm könnye vala. Méltó hát ez a nap arra, hogy a nemzet évfordulóján örömtüzeket gyújtson hegyeken, völgyekben és — a szivekben.

De miért vegyül mégis keserűség egyetlen gyönyörűséges ünnepünk örömei közé? Hiszen az 1848. évi március 15-ikének eszméi megizmosodva élriek a nemzet lelkében, gondolatvilágában. Ám a nemzeti

szabadság halhatatlan eszméi ma is ádáz tusát vívnak a zsarnoksággal s hiába vannak befektetve élő törvényekben, gyakorlati megvalósításuknak útját állja a császári hatalom. Örömünnepünk ezért nem lehet zavartalan s ezért támad lelkűnkben az ünneplés közepette olthatatlan bosszúvágy jogaink elkobzása, nemzeti önállóságunk tagadása miatt

Ünneplésre, diadalujjongásra ma kevésbbé van okunk, mint valaha. A nemzeti függetlenség, önállóság ellen irtó háborút hirdetnek a császár nevében. Hangzatos jelszavuk leple alatt harcot indítanak a márciusi eszmékkel telitett lelkek ellen. Erőszakkal és vesztegetéssel szándékoznak a nemzeti igazságokat kiirtani. Hazug ígéretekkel akarják eltéríteni a nemzetet az eszmék harcától az eszmék elleni munkára. Táborba száll a nemzet minden ellensége, hogy ha kell, testével is torlaszt emeljen a függetlenségi eszme diadalmas utján az előre törekvő nemzet előtt.

Meddig tart még ez az erőket megosztó, idegbénító küzdelem ? Mikor lesz már ez a nemzet egy akaraton jogaiért: a márciusi eszmékért folytatott harcban? Mikor illeti meg a nemzet minden gyermekét a márciusi eszmék szentlelke, hogy a más nyelven beszélők is csak egy igét hirdessenek: egy célra egyesülve küzdjenek: a nemzet függetlenségéért, jólétéért, boldogságáért. Ennek a nemzetnek még az ünnepe is szomorú. Zavartalan ünnepet nem ülhet, mintahogyan együntetü küzdelmet sem folytathat. Ünnepét és küzdelmeit az Efialtesek megszentségtelenitik. A hazafiságot áruvá és alkutárgyává teszik, Jókai, Petőfi, Zrínyi és a többi márciusi ifjak ha ma állanának ki a muzeum lépcsőzetére a márciusi tizenkét ponttal és a talpramagyarral: nemes fellángolásukat éretlen gyermekcsínynek minősítené a „nemzeti munkára“ szervezkedő hatalom. Éppen úgy, amint az önállóságért csatára hivó harci riadót demagógiának hirdeti s az önzetlen harcosokat hatalmi vágytól elkábultaknak, érdekhajhászóknak nevezi. Bizony szükségünk van némi önámitásra, hogy márciusi ünnepeket legalább külsőségeiben méltónak lássuk a 48-iki március jelentőségéhez.

És mégis örülünk március 15-ike évfordulójának. Az eszmével együtt örökké élő reménység növeli, erősiti, izmositja azt a hitet bennünk, amely a nemzetet egy évezreden át fentartotta. Hiszünk a nép, a nemzet lelkének szeplőtlenségében s ezt tekintjük a nemzet jövendő nagysága zálogának. Gondolatvilágunkban halljuk az egész világot megrázó Kossuth nótát, lelki szemeinkkel látjuk Rákóczi kurucainak, Kossuth Lajos regimentjének diadalmas száguldását a szabad független Magyarország kivívására Hisszük és fogadalmat teszünk a nagy március eljövetelére, mikor az ige testet ölt. Ezért élünk, erre esküszünk: Isten minket úgy segélyen !

Kossuth és Justh.

Irta Dr. Kovács Ernő országgyűlési képviselő.

Idegen embert társaságunkban rendszerint bizalmatlansággal fogadunk. Nem tudjuk, ütni fog-e, kellemetlen lesz-e. Kell idő, mig a társaság az uj embert megszokja, kell várni, mig megszereti és sokára következik el, mikor áldozatokra is kész lesz érette.

Aki tud alkalmazkodni, tudja magát megszeretni, az elérheti, hogy bizonyos irányban szereti is a társaságot. — Aki nagy garral, fenyegetően lép fel, az vagy lenyűgöz mindenkit, ha van hozzá hatalma, vagy kiszorítja az ellenállókat, ha ő az erősebb, vagy pedig őt szorítják ki.

Így van ez nagyban az eszmék világában is. Egy uj eszmét, azt szolgáló embereket meg kell szokni, majd megszeretni, mert különben pusztító harc tör ki, melynek folyamán az eszme és a körülötte csoportosult társaság, párt, lehet győztes, de lehet legyőzött is.

Helyzetünk az, hogy a nemzet nagy rétegeiben él a szeretet a függetlenségi eszme iránt, egyúttal azonban tisztában kell lennünk azzal is, hogy a nemzet nem kíván forradalmat támasztani az uralkodó ház elűzésére. A függetlenségi eszme hívei tehát az uralkodóval szemben nem léphetnek fel azzal az erővel, melyet a mindenre elszántság adhat meg, nem vehetik kezükbe a kormányt azzal a tudattal, hogy kényszerítik a királyt, az uralkodó házat a lemondásra, ha nem enged a függetlenségi követeléseknek.

Kellő okossággal csak két ut közt lehet választani. Vagy alkalmazkodunk a létező viszonyokhoz és fokozatosan valósítjuk meg a programunkat, vagy nem alkalmazkodunk, de akkor távol tartjuk magunkat a kormányzástól, hirdetjük elveinket, de lemondunk arról, hogy egy szemernyit is megvalósítsunk azokból.

Van még egy harmadik ut, de ez már nem az okosságé. Nagy hangon kiabálni, erősködni, hogy nem engedünk semmiben, de midőn helyt kellene állani, akkor megállapítani, hogy nincs erőnk a fenyegetéseinket beváltani.

Hosszú ideig a függetlenségi párt politikája az volt, hogy nem vállalkozik a kormányzásra. Ennek folytán nem is kellett alkalmazkodnia, 1906-ban a párt vezérei részt vállaltak a kormányzatban. A nemzet nagy többsége a választások alkalmával helyeselte ezt, megadta a függetlenségi pártnak a többséget.

Ezzel az ország a fokozatos haladás és az alkalmazkodás politikája mellett döntött. A vezéreknek az lett kötelességük, hogy kormány képessé tegyék a függetlenségi politikát, bebizonyítsák úgy a király, mint Európa előtt, hogy ez a politika nem az anarchia, hanem tisztán a magyar érdeknek öntudatos szolgálását jelenti.

Kossuth Ferenc tisztában volt feladatával. Már atyja ravatala mellett ismételve kijelentette, hogy célja kibékíteni a Habsburgokat a függetlenségi törekvésekkel. Aki ezt a célt s erre irányuló politikát nem helyeselte, annak nem volt szabad az ő vezérsége alatt megmaradni..

Justh támogatta Kossuth kormány vállalását. Tudnia kellett, mik ennek a lépésnek a következményei. És mégis, mikor Kossuth nagy államférfim tapintattal biztosítani akarta az utat a függetlenségi törekvések számára, akkor Justh volt az, aki gáncsot vetett.

Kossuth tudta, hogy az önálló vámterületnek, a banknak felállítása nem megy könnyen. Ausztria fél, hogy ennek következménye nagy gazdasági harc lesz, melynek folytán elveszti nálunk piacát. Kossuth ezért azt az eszmét vetette fel, hogy 1917-ben felállítjuk ugyan az önálló vámterületet s ami ennek folyamánya, az önálló bankot, de már most megállapodunk Ausztriával, hogy 1917-től 1927-ig milyenek lesznek a vámok közöttünk, vagyis megegyezünk, hogy ez alatt a húsz év alatt egymással gazdasági harcot nem folytatunk, 1927 után egészen szabad kezünk lett