Losonci Ujság, 1910 (5. évfolyam, 1-55. szám)

1910-01-14 / 2. szám

V.*évfolyam. 2. szám. Megjelenik minden csütörtökön. »Losonc, 1910 január 14.

A LOSONCI VÁLASZTÓKERÜLET FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE.

Beszámoló.

Beniczky Árpád, kerületünk országgyűlési képviselője tegnap tartotta beszámolóbeszédét a Vigadó nagytermében. A beszámolóbeszéd meghallgatására nagyszámban gyülekeztek össze nemcsak a helybeli, hanem a kerület legtávolabbi községeiből is a választópolgárok és az érdeklődők.

A beszámolóbeszédében Beniczky Árpád kifejtette, hogy azt a politikai felfogást, melyet ő a múltban vallott, a most bekövetkezett idők teljesen igazolták. Kinyilatkoztatta, hogy hive az általános választói jognak, mert hiszen a függetlenségi pártnak már Irányi Dániel, volt nagynevű vezérük óta egyik sarkalatos programpontját képezte a választói jog kiterjesztése.

Általános lelkesedés közben jelentette be, hogy törhetetlen hive az önálló nemzeti banknak. És bármilyen akadályokat is gördítsenek ellenségeink a nemzet eme legszentebb s törvényeinkben is biztosított jogának érvényesülése elé: ő tántorithatatlanul s minden erejével fog a jövőben is kitartani és küzdeni az önálló banknak felállítása és pedig már 1911-ben való létesítése érdekében.

A beszámolóbeszéd többi részével alább foglalkozunk. Itt még csak annyit akarunk megjegyezni, hogy a régi épségében megmaradt losonci választókerület függetlenségi és 48-as pártja, Beniczky Árpád képviselőnknek, aki hűen és becsülettel megfelelt azon mandátumnak, amelynek alapján kerületünkben megválasztatott: a párt egyhangú lelkesedéssel adott kifejezést személye iránt tanúsított szeretetének, őszinte ragaszkodásának és tiszteletének.

Beniczky Árpád politikai múltjával, amelyet évtizedeken át mindenkor az elvhüség, a függetlenségi eszmékhez való tántoríthatatlan ragaszkodás jellemzett, valóban bőségesen rászolgált választókerületének eme általános, önként és impozásan megnyilatkozott elismerésére.

A losonci választókerület függetlenségi és 48-as pártjának végrehajtó bizottsága e hó 13-án délelőtt fél tizenkét orakor tartotta értekezletét, Kujnis Gyula pártelnök vezetése alatt, Az értekezleten megjelent kerületünk orsz. képviselője Beniczky Árpád is, valamint a végrehajtó bizottsági tagok nagyszámmal, sőt a vidék is szép számban képviseltette magát. A gyűlést Kujnis G^ula pártelnök nyitotta meg.

A pártelnök megnyitó beszéde.

Tisztelt Végrehajtó Bizottság!

A politikában beállott változás és kerületünk igen t. képviselőjének beszámolója folytán az intéző bizottság megbízásából hívtam össze a mai végrehajtó bizottsági ülést

Tisztelt bizottság ! Négy éve múlt. annak, hogy a törvényhozást feloszlotva a nemzetre történt hivatkozás: Ítéljen a nemzet. És a nemzet ítélt. A függetlenségi 48-as párt a négy év előtti választásokból nagy többséggel, győzedelmesen került ki. Alkotmányos államban a nemzet megnyilatknzása folytán ezen többségből kellett volna a kormányt megalakítani, az osztrák ármányos politika azonban nem akarván elismerni a nemzet alkotmányos jogait és annak letörésére egy parlamenten kívül áilo kormányt nevezett ki. A nemzet ezen alkotmányellenes intézkedéssel szemben passzív rezisztenciával, erős nemzeti önérzettel kitartott ezeréves alkotmányunk megvédésében.

Nem óhajtóm felidézni ezen korszak szomorú eseményeit, maga a nemzet megvetéssel

fordult el ezen minket letöréssel fenyégető és jogtiporó állapotok előidézőitől. És örömmel vette azt a hirt, hogy a nemzeti ellenállás élén álló vezérférfiaink koronás királyunkkal békét kötöttek és hogy ezen béke folytán, a működő pártok kebeléből egy nemzeti kormány alakult.

A függetlenségi párt, mint a koaleált pártok legerősebbje, meghozta a maga nagy áldozatát akkor, amidőn elveinek fentartása mellett belement a nemzeti kormány támogatásába s kikapcsolta programjából a közjogi kérdéseket, azon biztos tudatban, hogy a nemzet vagyonosodása érdekében elveinek sarkalatos pontjait az önálló bankot és az önálló vámterületet, valamint az általános választójogot megtudja valósitani.

Sajnos azonban, a függetlenségi pártot nagy csalódás érte, mert ezen négy év alatt ezen elvekből megvalósítani semmit sem volt képes, sőt az osztrák ármányos politika következtében sikerült az erős függetlenségi pártot is két részre szakítani.

Tisztek bizottság ! Hazánk politikai egén ismét vészterhes felhők tornyosulnak; ami pártunknak nem áll érdekében az, hogy kettészakítva működését megbénítva lássa, hanem erős nemzeti önérzettel továbbra is fentartani és hirdetni kell azon magasztos nagy függetlenségi elveket, amelyeket Kossuth Lajos nagy hazánkfia, a nemzet édes atyja hirdetett és vallott, annál is inkább, mert a függetlenségi 48-as párt ezen elveknek a letéteményese.

Ezen elveket bele kell vinni tehát a nép leikébe s küzdeni kell kitartással a nemzet anyagi önállósága és függetlensége érdekében. Törvénybe kell igtatni az általános választói jogot, bele kell vinni a magyar becsületes, tisztességes munkás népet,fáz alkotmány sáncaiba, mert ennek a nemzetnek tisztességes, becsületes munkás népre épen úgy szüksége van, mint bármilyen más foglalkozású állampolgárokra. Hiszen azok a nemzet gazdasági megizmosodására irányuló nagy nemzeti törekvések kötelességünkké teszik, hogy ezekkel párhuzamosan a munkások jogai is kellőbb kidomborodást nyerjenek.

Ezekután van szerencsém kerületünk igen t. képviselőjét, valamint a végrehajtó-bizottság meg-Herold.

Irta Szilágyi Ferenc.

Halkan dorombol cirmos az öledben, Talpát nyaldossa; vendég jönne tán? Unott, egyhangú, csöndes sercenéssel Ketyeg az óra kis szobánk falán.

A bükkfatömb a széles kandalóban Izzó parázs csak, lángra kapni rest;

És lassú szárnyon, lomha lebbenéssel Száll el fölöttünk csendesen az est.

És lassú szárnya lomha lebbenését Lehajtott fővel, amint hallgatom, Úgy elmerengek egy ősrégi nótán Egy észvesztő, bóditó dallamon: Süvít a szél; s a tájt taréjos áron Barázdát szánt röptében a sirály,

És lent, a sellők hűvös csarnokában Omló fövényen ül Harold király.

Ott hagyta népét, hadverő hajóit A normann hősök vértezett hadát,

A hírnevet, mely mint az esti árnyék Nyomában járt három világon át, Jogarja eltört, szétfoszlott palástja Kincsét az éj viharja hordta szét,

Ott hagyta mind; csak sellője ölébe Hajthassa fáradt, koronás fejét.

Jer közelebb, simítsd meg lángzó orcám Csókold meg lázas, szomjas ajkamat, Hadd elfelednem, amit elvesziték,

A csillogó, a fényes álmokat,

Oh, hagyj felednem. Ne gondolj a múlttal Lelkem vesztett zománcát ne keresd,

És lassú szárnyon, lomha lebbenéssel Szálljon fölöttünk csendesen az est.

A kamarás.

■ Humoreszk. —

Ebéd után nyugodtan szenderegtem Morpheus karjai között, midőn egyszerre halk kopogást hallok fejemen Eleinte úgy gondoltam, ho'ry kedves nőm megtudta múltkori ősbudavári kalandomat és néhány befőttes üveggel harcindulót akar játszani koponyámon, melvet nem tudom miért, tán kedveskedésből általában Mántbner diadalának neveznek, — de midőn feltekintettem, egy egyszerű és szerény, de mindamellett szívós köntösbe bujtatott gentlemant láttam magam előtt. Mielőtt rrég megszólíthattam volna, már az asztalomon ült és lábait nyugodt kényelemmel egy plüs fauteil szélére helyezte.

— Uram — kezdé minden bemutatkozás nélkül — én tudom, hogy ön szerény viszonyok között él. Nos, én a viszonyokat becses engedelmével — megfogom szerényteleniteni. Kétkedve néztem rá, de ő egykedvűen folytatta ;

— Igen, én önt gazdaggá, dúsgazdaggá fogom tenni. Nézzen meg engem, ugye nem vesz rajtam észre semmi, különösebbet. Pedig bennem egy kincs, egy aranybánya rejlik. Hány kamarája van az ön szivének ? Ugy-e négy ? mert minden jobb családból való szívben négy kamara van. Az enyémnek azonban öt van. Uram öt, kiáltá lelkesedtem Engem azonban minden hidegen hagyott és hűvösen válaszoltam:

— Köszönöm jelenleg nincs szükségem butorozatlan kamarákra. — De uram ön félre ért Nem kiadni akarom önnek kamaráimat, hanem eladni, igen, örök árba odaadni. Képzelje csak el ha meghalok, bármely muzeum szívesen megveszi akármilyen magas áron e ritkaságot, mely önnek nem száz, nem is ötven, nem is huszonöt, csak

csekély tiz forintjába kerül, mert annyit kérek érte. — És, ha ön túlélne engem ? akkor, . . . . nos akkor hálás szivem ötödik kamaráját tisztán az ő emlékeinek szentelem.

— Az már más, — mondám és meg is irtuk azonnal a szerződést, melyet nagyobbik pecsétemmel hitelesítettem. Az öt kamaráju ur, kit rövidség okául csak kamarásnak fogok nevezni, zsebre vágva a megállapított összeget; nyomtalanul elpárolgott uj őszi kabátommal egyetemben. Már-már azt hittem, hogy haláláról csak az újságok révén fogok értesülni, — mert úgy egyeztünk meg, hogy kimultát a nagyobb napi lapokban köteles közétenni, — midőn végtelen meglepetésemre, este 8 órakor becsöngetett;

— Ejnye, ejnye — mondtam kétféle hanglejtéssel, hát maga mit akar itt? — A vacsorámért jöttem volna kérem alásan. — Micsoda vacsoráért í — Hja hát kérem, uraságod engem megvásárolt, én az ön tulajdona vagyok és mint ilyenről az ön gondja rólam gondoskodni. — Talán csak nem kívánja, hogy kihizlaljam magát ? — Oh dehogy, nem is szeretném, mert az izmok fejlődését többre becsülöm a zsigerekét — és igy szerény, de jó és tápláló házikoszttal megelégszem.

•- No ilyen szemtelen. Dehát csak nem hagyhatom elveszni a tiz pengőmet; inkább hadd egyen nálunk azzal az öt kamarával, úgyse élhet valami sokáig . . .

. . . Akkor féléves házas és deli ifjú voltam. De a percek múltak, két gyermekem is már másodszor, kedves nőm pedig már negyedszer fogzott, (harmadik pár fogsor ki esett a szájából és eltört) koponyámon pedig a hold teljes tökében pompázott, a kamarás ur még mindig feljárt. Hízott, gyarapodott, mig végre utolérte a végzet, egyszer csak vacsoránál csak nagyott hörgött —