Losonci Ujság, 1910 (5. évfolyam, 1-55. szám)
1910-02-24 / 8. szám
V. évfolyam. 8. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losonc, 1910 február 24. — jjl|« Bgj 5«« jigg ^ B||jj ^IÉj |||||j jjjjj|i MM nemű " pénzküldemé■ ^ gJB |j H || BIIhB BH B^nBH A LOSONCI VÁLASZTÓKERÜLET FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE. meghív®. A losonci választókerület függetlenségi és 48-as pártjának intéző-bizottsága e hó 24-én, ma délelőtt 10 és fél órakor a Vigadó-szálló emeleti helyiségében ülést tart, amelyre az intéző-bizottság t. tagjainak szives megjelenését kéri Scherer Lajos Kujnis Gyula párttitkár. pártelnök. Szervezkedjünk. A hazafiatlan, alkotmányellenes kormány támogatására, védelmére gyülekeznek már a vert hadak. Kivénhedt, ócska exisztenciák, bepókhálósodott eszü politikusok, régen skartba tett s múmiává öregedett államférfiu-féle urak, szövetkezve egy csomó exaltált s szigorúan koncra vágyó emberrel s a félrevezetett nép együgyü gyermekeivel : őrületes dervistáncba fogtak. Megvártuk, hogy mit akarnak. A nemzet igaz ügyeiért lelkesülő, küzdő férfiakhoz illő nyugodtsággal. Most azonban mi is kiállunk a síkra, mert beláttuk, hogy nem politikai ellenfelekkel van dolgunk, hanem ellenségekkel. A politikai ellenfeleket csak az ut és az eszköz választhatja el egymástól\ de a célnak egynek kell lennie! A függetlenségi és 48-as pártnak az a célja, hogy kivívja Magyarország gazdasági önállóságát; Khuenék pedig ezzel szemben nyíltan hirdetik, hogy a nemzet függetlenségi vágyainak kiirtására törekszenek. Az iglói választás megmutatta, hogy a kormány milyen eszközökkel indul harcba. Pénzzel és szuronnyal. Akit vesztegetéssel nem tudnak megtörni, azt erőszakkal hajtják igába. Nos hát mi sem fogjuk félválról venni az egyéni szabadság lábbal tiprását. Mi is fegyverkezni fogunk, hogy a kormány támadása ne találjon készületlenül. Bűn a csüggedés, de a bűnnél is több: hiba, a tétlen elbizakodottság. Nagyszerű igazságok sorvadtak el ennek a hibának súlya alatt. Sok szent emléknek lett vesztőhelyévé e hiba. Erős lélekkel kell hinnünk a függetlenségi eszme diadalában, de e hitünknek cselekedetekkel kell érvényt szerezni. Tettekben kell, hogy megnyilatkozzék akaratunk. Nevetséges, de borzasztóan kapzsi is a kormány terve a választásokra nézve. Az egész Nógrádvármegyét, Losoncot is már bekebelezettnek hiszik, az ő lakájpolitikájuk birodalmába. A vármegye minden kerületében kombinálgatnak már jelölteket, de csakis kormánypártiakat. Hohó, nem oda Buda! Keservesen fognak meggyőződni arról, hogy mi is vagyunk, számot teszünk, sőt hatalmas erőnk teljes súlyával fogjuk összemorzsolni a Bécsnek behódolókat. A mi pártunk a losonci kerületben teljesen megőrizte integritását. A függetlenségi párt központjának kettébomlásakor is egy táborban maradt. Mert féltő hazaszeretettel, hazánk gazdasági önállóságának és közjogi függetlenségének eszméje lebegett szemeink előtt, amely célok diadalra jutását inkább láttuk biztosítva az együttmaradásban, az összetartásban. Es a politikai érettség, amely azon jelentőségteljes határozatban megnyilatkozott, ne hagyjon el bennünket most se, amikor már a veszély bekövetkezett. Mert közeleg a veszély. Hannibal ante portás! A haza ellenségei nemzeti jólétünk várának már a kapuit döngetik. Mert jegyezze meg jól mindenki magának, hogy most a Khuen kormánykodásával nem ellentétes elvi irányok harca dől el, nem a 48-asok és 67-esek újabb mérkőzése kezdődik, hanem a négyszázéves szabadságküzdelemnek egy újabb ütközete előtt áll a nemzet. És habár ezen ütközetet nem is vértontó fegyverekkel, hanem gazdasági és közjogi téren kell megvívnunk: ha csatát vesztünk, nem kevesebb nyomor és szenvedés vár a nemzetre, mint egy vérrel megvívott szerencsétlen ütközet után. Hiszen »tetszik ismerni a német sógort?«, hogy mire képes, ha nem szabadulunk fel gazdasági leigázottságunk rabigájából. Ne engedje magát senki elcsábítani tetszős jelszavak által. Ha azok az urak meg is csináltak a munkapártot, akiktől a legtávolabb áll a munka s akiknek dőzsölő kényelmét a munka sohasem váltotta fel: ne engedjük, hogy port hintsenek a szemünkbe, ne homályositsák el éleslátásunkat a fényes Ígéretek, a hiú biztatások. Mi a szegénységünktől akarunk szabadulni, az általános vagyonosodást biztositó gazdasági Hír a falunkból. Irta Szabolcska Mihály. Szomorú hirt kaptam a falunkból, Tiszaparti vén akácosunkról, »Kertünk alatt rendezik a gátat, Kivágták az öreg akácfákat.« Megreszket a levél a kezembe, Mintha nehéz gyászjelentés lenne, Gyászjelentés régi világomból, Legigazibb, leghübb barátomról S leszorul a szivem bánatába, Isten veled ábrándok világa, Dalok kertje, álmok birodalma: Vén akácfák árnyas, lombos alja! Mit ér nekem a ti biztatástok: Hogy helyettük más erdőt csináltok, Ujdivatu nyírott gömbakácból, Télen-nyáron egyszin fenyőfából. Szegény falum, nem a régi lesz az! Daltalan és virágtalan lesz az ! Megsiratod még a régi fákat! A régi dalt s a régi nótákat! A vadászat. Irta Hevesi Iván. Már fiatal koromban szenvedélyes vadász voltam. Mihely csak egy kis szabad időt szereztem, leutaztam Makkfüredre. Makkfüred közelében egy nagy erdő százados fái törekednek büszke koronájukkal a felhők közé. Ennek az erdőnek felügyelőjét ismertem én. Jó barátom volt. Ő engedte meg nekem, hogy erdejében lődözzem az állatokat, néha, az igazat megválva csak a bakokat Vagy tiz esztendővel ezelőtt (akkor még jobb idők jártak), alig hogy megkaptam három napi szabadságomat, vonatra száltam és Makkfüredre utaztam. A felügyelő barátom igen szívesen fogadott és egy pompás vadászfegyvert bocsájtott rendelkezésemre. Nimród szenvedélyemtől hajtva, már korán reggel egy kis tisztás szélén lesben álltam. Szép volt ilyen korán az erdő. A fák leveleinek titokzatos suttogása, a virágok kábító illata, a madarak vig csicsergése nagyon jól esett a nagyvárosi zajhoz szokott lelkemnek. A harmat fehér gyöngye messziről úgy csillogott a napon, mintha gyémánttal volna minden levél, minden fűszál behintve. A szokatlan csendben lelkem messze elkószált, el egész irodám szobájáig. Egyszer csak a szomszéd bokor megrezzent és zaja megrezzentett ábrándozásaimból. Egy szép szarvas zavarta meg az erdő csendjét, amint az erdő sűrűjéből csörtetve elszáguldott tova a tisztáson keresztül. Felkaptam puskámat. Lőttem. De mi az ? Mintha viszhang válaszolt volna fegyveremre. Ugyanabban a pillanatban, midőn fegyverem eldördült, egy másik dördülés hallatszott. Mi lehet ez ? Körül tekintettem. Nem láttam semmit. De mire a vergődő szarvashoz értem, egy urat láttam közeledni. Alagi Jenő vagyok. Német József. Igen örülök. Részemről. Mit akar uraságod az én szarvasomtól ? kérdem tőle, mikor a szarvasra lépve vizsgálni kezdte annak sebét.- Az önétől ? Ezt én lőttem. — Bocsánat, ezt én lőttem. — Németi ur egész veres lett a meglepetéstől. —- Különben nagyon könnyen megyőzödhetunli a dologrol. — Hogyan ? Én erre áltam, kegyed pedig arra állott. Mivelhogy a szarvas ezen az oldalon van csak megsebesülve, tiszta dolog, hogy az én fegyverem terítette le az állatot. — Valóban igaza van. — Szép, hogy belátja. — Belátom és appelálok az ön nagylelkűségére. — Nem értem. — Mindjárt megmagyarázom. Nekem nagy szívességet tenne vele, ha ezt a szarvast átengedné. — Miért ? — Fogadásról van szó, melyet, ha meg nem nyerek Ne folytassa kérem. A fogadást ön meg nyerte. A szarvast átengedem. Ön lőtte. Németi ur egészen megvolt illetődve. Áradozott a boldogságtól. Egy kézszoritás és azzal elváltunk. Néhány évvel ezelőtt a vigadóban nagy bál volt. Nekem is részt kellett vennem. Előtte való napon megígértem egy ismerős barátomnak, hogy ismeretlen leánnyal nem táncolok. A táncnak nem igen lévén barátja, egy óra múlva Makkommal alig tudtam ásitozó számat befödni. Amint körül néztem, egy sarokban ismerős arcot véltem látni. Gondolkozni kezdtem, váljon ki lehet az ? Egyszerre csak eszembe jutott a vadász kaland és igy vele együtt ráismertem a sarokban ülőre, hogy az egykori vadásztársam, Németi ur.
