Losonci Ujság, 1910 (5. évfolyam, 1-55. szám)

1910-11-10 / 48. szám

V. évfolyam. 48. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losonc, 1910 november 10.

ELŐFIZETÉSI ARAK Hl f||g |M JEiHHh SB ||| k| pML fjmfnh SZERKESZTŐSÉG:

HELYBEN: BÍ M ggjt SM 1||| lf8Í| ffl 3tK-- •‘■‘Sí MS äöp mH taaáK fut H| Losonc, Vasuti-utca 4. sz.

, o HM m PmB mm n m3? ]B 8ES| SKs .JSS BS BH He HE H 1M« ^H ^H .hová a lap szellemi

Feléire 4 kor fjj. IH n gj£ HB H g|| H gj|| H g II H 9H Rí ^ H|S| CS $8 részét illető ^ minden

Feiévre 5 kor fii. ^B Hj ffjl rím 98 HR MbIíBIII! l||I 3M 98 8 SS t HlP«flll Sí hová az előfizetések,

Negyedévre 2 kor. 50 fii. M P8| §g| m ggf EB ijPÜ&a Kg H M Hl H ' HM hirdetések, minden-MB BB n| man Sagt Bs eragl|j|9S l&f H HK ffiv''llÉli jHa nemű pénzküldemé-Községek, egyesületek, H §M HB 9B Hfl US 1® WpSs! Ml A HH M |H jM Hg MBk M HM IB H HE nyék és a lap szétkül

továbbá nógrádmegyei BM ■■ MB Kg H| HP® OfB £M HI SB RÍ gSI äMK BBS iga HE aj j|R désére vonatkozó feltanitők és körjegyzők ^B MB BM BB 19 HW §R9 MB l|gjte WM Mä* mä «*B E&| fjjgj B| BM B BH| M szólalások Intézendők.

egyesülete tagjai részére ^B BM BB n fia|j gg Mg Wjg& |g|j ||pl BH g|g H» ajjl M£ 9B H EBHmhR HR M _----,&& I» B&jj »jaL WÉifsJrívSt vétetnek feí a kLadő'tiiva-Egyes szám ára 20 fii. ^fEjHijír WHf ILí-.’S4^} j*v'- .V;,1 Hu wH ^IHRO tatban.

POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI HETILAP.

Szálkák.

A kormány tiz hónapi munkátlanság után végre-valahára valamit produkálni akart. Előszedte az uj polgári perrendtartás már beporosodott tervezetét s a ház ele terjesztette.

Küszöbön áll tehát a polgári törvénykezés reformja. Szaklapok, napilapok hasábokon keresztül foglalkoznak vele. Egyik a jó, legtöbbje azonban rossz oldalaival. Nem tudjuk még, hogy részleteiben tulajdonképen milyen is lesz majd az az uj polgári törvénykezés, de annyi bizonyos, hogyha sokkal jobb nem lesz a mostaninál, úgy rosszabb lesz ennél. De ha tán jobb lesz is, mint a jelenlegi, nem lesz segítve a jogkereső közönség érdekén az igazságügyi szervezet gyökeres reformja, a bírók anyagi helyzetének alapos javítása és különösen a bírói létszám tetemes felemelése nélkül. Ha mindez meg nem lesz, úgy hasztalan a peres eljárás terén minden reform, mert a jelenlegi bajok még fokozottabban fognak fellépni. Ideális dolog ugyan a járásbirósági hátáskör kiterjesztésével kapcsolatosan kimondani, hogy a bíróság elé vitt ügyek ama nagyrészében is, l amelyekben eddig három bíróság dönthetett, ezentúl a másodfokú bíróság végérvényesen határoz, szóval a felebbvitel jogát az eddiginél jobban korlátolni, amiáltal a perek egy nagy része sokkal rövidebb idő alatt nyer elbírálást, de ez az alapjában véve helyes eszme megnyugtatóan csak az előbb említett reformokkal kapcsolatosan lesz az életben keresztül vihető.

A hatáskör kiterjesztésével s a felebbviteli jog megszorításával kétségkívül alaposan fel fog szaporodni azon peres ügyek száma, amelyekben a törvényszék, mint «Curia» határoz. Ma is általános a panasz a törvényszékek azon perekben gyakorlatba vett eljárása s ítélkezése ellen, amelyekben további jogorvoslatnak nincs helye. Köztapasztalat ugyanis, hogy az ilyen pereket lehető igen lanyhán kezeli a második biró ság. Az előadó, kinek asztala, kanapéja roskadozik az ügycsomóktól s akinek igy sok egyéb dolgától legtöbbször csak arra jut ideje, hogy az iratokba a tárgyalás előtt belepillantson, többé-kevésbbé már kész ítélettel jön a tárgyalásra. Az ítélet nincs meg ugyan papiroson, de meg van a fejében. Meg van legtöbb esetben úgy, hogy helyben kell hagyni az elsőfokú Ítéletet. Hej az a szegény vesztes fél sokszor vért izzad, ainig kicsikar a törvényszéknél egy-egy újabb bizonyítást elrendelő végzést. Valósággal, hogy úgy mondjuk, boszuságot okoz az illető a bíróságnak azzal, ha uj bizonyítékokra mer hivatkozni. Hogyne! Hiszen ezzel az ügy legalább is még egy tárgyalást kíván. Meghallgatni ugyan meghallgatják az illető kérelmét, de a legtöbbször az ily «curiailag» kezelt perekben az a vége a dolognak, hogy mellőzik azt s azzal a meglehetősen komikusán hangzó indokkal küldik el a felet, hogy módjában állott volna az első bíróságnál bizonyítani. Mintha bizony az a szegény fél mindent el nem követett volna már ott is ügye érdekében.

Ahhoz szó se férhet, hogy mindezek a bajok, nagy bajok s könnyen végzetessé

válók. Szó se férhet ahhoz, hogy ezeken segíteni kell mindenáron. Ámde azt el kell ismernünk, meg kell engednünk, hogy a bajok okait nem szabad az igazságszolgáltatás agyoncsigázott embereiben keresni Világos, hogy azoktól a biráktól, akik kora reggeltől késő estig aktákkal tulhalmozott íróasztalaik előtt görnyednek aránylag gyatra fizetésükért, többet várni nem is szabad. Ezektől az emberektől nem is várhatjuk azon ügyek gyökeres és alapos elbírálását is, amelyeknek utolsó bírái akkor, ha még ezen ügyek mellett, melyek eddig is elég tekintélyes számuak voltak s ezentúl még a hatáskör kiterjesztésével inkább megszaporodnak egy egész szekéroldalnyi egyéb, fontosabb, nagyobb értékű polgári ügyet s még azonkívül büntető ügyeket kell hetenként elreferálniok.

Terjesztessék tehát ki a hatáskör, szórhassák meg a felebbezési jog, de mindez csakis a birák anyagi helyzetének javításával s a bírói létszám nagymérvű felemelésével kapcsolatosan. Ez fontosabb érdeke az országnak, mint a hadilétszám szaporítása és ama kinondhatatlan nevű hadihajók építése.

Másként rövidebbek lesznek ugyan talán a perek, de még rosszabbak az Ítéletek.

Úgy hisszük, hogy ez év áprilisától másként vannak megállapítva a hivatalos órák bíróságainknál. Mint minden intézkedésnek, úgy ennek is meg vannak a jó és rossz oldalai. Tán lehetne sokat beszélni mind a kettőről, de ezúttal csak az intézmény rossz oldaláról s illetőleg ezek közül is csak egyről akarunk szólani.

Styx vize.

Irta Nagy Iván.

Már volt fél öt, mikor a kórház ajtaja bezárult mögötte. Szeme káprázott, amint újra a lüktető életben találta magát, állt határozatlanul, mig egy rohanó rikkancs bele nem ütközött. Arra elindult. Nagy szemekben hullt a hó, beleincselkedett ruhájába a friss novemberi szél, próbálgatta a kalapját s bezavarta szőke hajszálait a homlokába. Üde volt és fiatal, mosolygott, mikor egy kocsis ráhoppozott, ment, bátran, erősen, otthonosan. Felhangolta a villamosok csengetése, találgatta a jelzéseket, ez a Csömöri-utra megy, ez a Népszínházhoz, nézte a discrét gummirádlisokat, a cammogó konflisokat a surranó autókat, belenézett a kirakatokba ... ez mind, mind az övé a nyüzsgés lárma, élet.

Hihetetlen, hogy lehet mindezt megunni, mikor minden uj, a gesztenyesütő sem a régi, az arcán több a ránc, csillog a gyermek kocsira szerelt pléhmozdony. Sok újat lát az ember, ha érdeklődve nézi.

Már ebédután kijöhetett volna, de a sok hiábavaló irkafirka, itt ácsorgás, ott várakozás, megigértették vele, hogy többé nem tesz olyan bolondot, igazán felesleges. Örül, hogy él, milyen tiszta, friss a levegő, milyen meleg sima a ruhája s brr ! Az a nagy hömpölygő víztömeg, hideg, feneketlen ! Még gondolni is irtózat rá!

Megunta, hát persze hogy unalmas, ha az ember reggel lefekszik, este felkel, élni a pesti életnek azt a darabját, mit a szűk utca, a magasba felnyujtózkodó házak, egy két késett kocsi, ödöngö silhouettek a kapu alatt pislogó lámpa keretez.

Holnap lesz a napja, hogy elmegy, el, -vissza se néz és elmaradnak mögötte a füst, a bűn, az ocsmányság. És lemegy a Dunamenti kis városba, az akácos utcák közé, haza, munkakönyvét vált és fog varrni, kalapot díszíteni, vagy akár szolgálni valahol. És nappal jön-megy veszekszik a kofákkal, a mészárossal, szaladgál, dolgozik s estére fáradtan ha végignyujtódzik a tarka cselédágyon, jön a tiszta nyugodt alvás, nem kisért a bűn.

Mégis szép az élet. A hogy kigyulnak a lámpák ki fehér, ki kék, vörös fénnyel lesütnek a fényes tiszta aszfaltra a sok sugár mind az ő lábaihoz csúszik, bucsuzatok . . . holnap úgyis más lába nyomát csókolgatjátok. De a hó vele megy ! Ott is úgy fog táncolni a fényben, ha este valaíiova a sarki fűszereshez szalajtják. Mit sajnáljon az ő akarata, tesz ahogy jónak találja, ha akar vissza is jöhet, itt is lehet becsülettel élni. Dehogy jön ! Örül, hogy mehet.

Mégis egyet! Ma még szabad 1 Kimegy a jó öreg Dunához, megnézi a kivilágított rakpartokat, nagyon helyesen, legalább az utolsó este távoltartja magát a csábítástól.

A Kossuth Lajos-utcában megkapja őt a Duna lihegése, tépi, tolja a hideg szél, kisajtolja szeméből a könnyet, hüs józanitó szellő, azért is neki! Egy rövid séta — jó gondolat — felmegy a hidra és megnézi élete legostobább tettének színhelyét igy egészséges idegekkel, pompás lecke lesz a jövőre. Áztán mars haza a meleg ágyba. Reggel úgyis pakkolni kell.

Alatta a Duna, kihajlik a karfa fölé, messze kétoldalt sorjába állított szentjános bogárkák, valahol hetet harangoznak. Gyerünk haza, — csak még előbb lenéz .... milyen érdekes, sötét, párás, elő-előcsillan, mint egy óriás fekete hal sok ezüst pikkelye. Elég ! Olyat máshol is láthat.

Nini a sok hópihe . . . hogy kergetődznek le-le a sötétbe ... ni! Mintha az egész hid gyorsan emelkednék . . . pompás !

. . . Már megint az emberek! Hát kinek mi köze ahhoz, hogy ő itt áll, mit vigyáznak rá, vigyáz ő magára, akkor vigyáztak volna, mikor mág mint egyszerű leány nem tudta mi az élet — a pesti élet — bosszantó együgyü gyámkodás ! Ha elakarná dobni az életét, nem várna, mig valaki meglátja. Azért is marad ! Az csak hadd ácsorogjon mig kedve tartja! Meglátjuk ki unja meg előbb. No megy már ! ugyan hosszú a türelme ? Vissza se néz ! Hát ez a könyörületesség ? Hitvány! Csak azért figyelmeztette, hogy várjon addig mig tovább megy. Hja persze ! Nem valami felséges látvány, elrontaná az egész estéjét — ott a festett örömök közt, hol ő is volt.

... Ni ! Hogy siet! Na csak hadd szaladjon ! Azt mondják a megmenekült öngyilkosok legtöbbje nem tud visszaemlékezni az utolsó percek érzéseire, tetteire, ő tisztán emlékszik. Igen épp itt állt és fellépett ide, a keresztalaku vasra, úgy mint most teszi, a kezével meg belekapaszkodott ebbe a láncba, aztán a másik lábával a korlát tetejére lépett, igy . . . mintha csak repülne az ember 1 Az összes kapocs az élethez az az egy kéz . . . csak el kell engedni, kissé előre hajolni . . . és huzza az a csendes mélység . . . úgy mint most . . . őt . . .

S a viz lent nagyot loccsant, zúgott körülötte a nagy fekete hideg, égette a szemét, a tüdejét, fázott . . . aztán már nem fázott. S vitte halkan csókolgatva a hullám, le, a szülőfaluja felé, kalapja ott úszott mellette, mint egy szomorú sötét mondat után a pont.