Losonci Ujság, 1910 (5. évfolyam, 1-55. szám)

1910-01-27 / 4. szám

4. oldal. LOSONCI UJSAO 1910. január 27. A Mikszáth szoborcsoportozat. E hó 24-én tekintette meg a kiküldött bizottság Buda­pesten Murányi Gyula szobrászművész műtermé­ben a Mikszáth szoborcsoportozat gipszmintáját. A kiküldött bizottság tagjai: dr. Fáy Albert vár­megyei főjegyző, Wohl Rumi Adolf és Je­szenszky Kálmán, Teles Ede szobrászművész szakértő jelenlétében szemlélték meg a szép mű­alkotást s úgy a szakértő, mint a bizottság tag­jai elragadtatással nyilatkoztak Murányi Gyula re­mekművéről. Az ifjú szobrászgárdának ezen kiváló tagja igen szerencsés művészi összhangba hozta a szoborcsoportozat alakjait Mikszáth Kálmán leg­klasszikusabb alakjait mintázta meg a Jó Paló­cokból. A csoportozatban „Galandáné asszony“ cimü novellából a biró, két esküdt, Filcsik és Vér Klára vannak megörökítve oly magas művé­szi kidolgozásban, amely az ifjú szobrász művészi nevét még fényesebbé fogja tenni. Mikszáth Kál­mán kifejezettjkivanságára, a nemsokára elkészülő szoborcsoportozatot, a vármegye területén, Mik­­száthfalván fogják átnyújtani a vármegyénk szü­lötte, jubiláló nagy magyar Írónak. A közigazgatás köréből. A főispán Fábián Elemér végzett joghallgatót közigazgatási gyakor­nokká nevezte ki s szolgálatra a szécsényi fő­­szolgabirósághoz osztotta be. Elmaradt felolvasás. A Sorompó országos iparvédő liga által f. hó 30-án tervezett iparismer­tető felolvasás, a felkért szakelőadó közbejött hivatalos elfoglaltsága miatt, a jövő hó valamelyik vasárnapján fog megtartatni. Megüresedő kerület. A szécsényi válasz­tókerület országgyűlési képviselője gróf Majláth Géza a f. hó 16-án megtartott beszámolója alkal­mával bejelentette választóinak, hogy a jövő vá­lasztások idejére nem kíván mandátumot nyerni. Swärdström Walborg Losoncon. A világhírű svéd énekesnő, Swärdström Walborg asszony f. évi február hó 12-én Tarnay Lajos zongoraművész közreműködése mellett hangver­senyt rendez a Vigadó nagytermében. Valósággal művészi esemény számba megy, hogy ami kis városunkban egy ilyen nagystilusú művésznő, mint Swärdström asszony, hangversenyt tart. Nem is csoda, ha a közönség lázas érdeklődéssel várja a hangverseny eljövelelét, amikor is oly igazán elsőrendű műélvezetben lesz részünk. Jegyeket Kármán Zsigmond könyv- és papirkereskedésében lehet kapni. Uj hittanár. A losonci evangélikus egyház tanácsa Kaszner Pál Ede eddigi hittanár nyuga­lomba vonulása folytán megüresedett hittanári állásra Kardos Bélát választotta meg, ki állását már február 1-én foglalja el. Eljegyzés. Rothstein Henrik helybeli lakos eljegyezte Klein Lenkét, Klein Henrik eányát Szé­­csényből. Oresits Miksa siremléke. A losonci állami főgimnázium volt igazgatójának, Gresits Miksának maradványai immár hat éve porladoznk a losonci temetőben. Sirja azonban — sajnos — még ma is jeltelen. Egyszerű fakereszt szerénykedik fe­lette, az is az idő vas fogától erősen megviselve. A kegyelet támasztotta érzést követve, elhatározta a losonci állami főgimnázium tanári kara, hogy szeretett volt igazgatójának siremléke javára tár­sadalmi gyűjtést indít. Gresits Miksa a társadalom e kitüntetésére minden tekintetben rászolgált. Hosszú éveken át lelkes vezetője volt a losonci főgimnáziumnak, bölcs oktatója és jószivü támo­gatója növendékeinek és tollal, szóval lelkes har­cosa a magyarság szent ügyének. Akik csak is­merték, igaz tisztelettel, tanítványai rajongó szere­tettel gondolnak vissza ma is áldott emlékére. Bizalommal emeli fel kérő szavát a losonci állami főgimnázium tanári kara Gresits Miksának volt ta­nítványaihoz, tisztelőihez, városunk, vármegyénk és szülő vármegyéje nemeslelkü polgáraihoz, hogy ezen nemes célt támogassák. Adományok a lo­sonci állami főgimnázium igazgatóságához kül­dendők, melyeket hirlapilag nyugtáz. Magyar név. Rocska János rappi körjegy­zőnek a belügyminiszter megengedte, hogy családi nevét „Regős“-re változtathassa. Magántisztviselői törekvések. „Magán­­tisztviselők és magántisztviselői törekvések Ma­gyarországon“ címmel előadást tart a Magántiszt­viselők Egyesülete tagjainak dr. Gärtner Henrik f. hó 30-ikán vazárnap délelőtt 11 órakor a város­háza tanácstermében. Erre az előadásra ez utón is meghivatnak a tagok. Vendégeket is szívesen látnak. Belépődíj nincs. Gazdasági előadás Vilkén. Kedden, f. hó 25-én Vilkén Tisza Gyula Lajos gazdasági intéző igen érdekes felolvasást tartott az iskola he­lyiségében. A felolvasás tárgyát a műtrágyázás képezte; az érdekes és hasznos mezőgazdasági ismereteket terjesztő előadást nagyszámú gazda­közönség hallgatta végig. Uj üstökös. A Johanniszburgban felfedezett uj üstököst hétfőn este nálunk is lehetett látni. A losonci fürdő felett úgy 5—6 óra tájban szabad szemmel láthatólag merőlegesen haladó fénycsóvá­val tűnt fel az uj üstökös csillag. Pénzintézeti közgyűlések. A Nógrád­­megyei Népbank Losoncon cégű Részvénytársaság Losoncon, az intézeti ház gyüléstermében f. évi február hó 20-án délelőtt 9 órakor tartja évi ren­des közgyűlését. A Losonci Takarék- és Hitelbank Részvény társasági, évi február hó 13-án délelőtt 9 órakor tartja saját helyiségében közgyűlését. Háztulajdonosok figyelmébe. A városi adóhivatal figyelmezteti a helybeli ház- és telektu­lajdonosokat, hogy a tulajdonukban lévő ingatla­nokat netán terhelő, telekkönyvileg bekebelezett kölcsönök kamatait az általános jövedelmi pótadó helyes kivethetése, illetőleg a törvényben biztosí­tott kedvezmény elnyerhetése céljából e hó 31-ig a város adószámviteli osztályánál okvetlenül je­lentsék be, mert e határidő elmulasztása a kedvez­mény elvesztését vonja maga után. Oly kölcsö­nöknél, amelyeket a fél hitelüzlettel foglalkozó pénzintézetektől vett fel, a vallomásban azaz összeg jelentendő be, amely az eredetileg kölcsönvett és bizonyos évek alatt törlesztendő tőke-összeg után kamat gyanánt egy évre esik. A szükséges űrla­pokat az adószámvlteli osztály ingyen szolgáltatja ki. A benyújtott vallomásról az adóhivatal elismer­vényt tartozik adni amely a vallomás kellő időben való benyújtását igazolja. Az ElsőNógrádmegyei Antialkoholista Egyesület könyvtárának gyarapításához újabban a következők járultak hozzá könyvadományaikka!: Schwarcz Ödön 8 drb, Fabriczy Béla 7, Kármán Zsigmond 5. Fabriczy Lenke 4, Kredens Béla 5, Losonczi Rózsika 3, és Zeitz Lipót 3. darabbal. Fogadják a nemesszivü adakozók az egyesület hálás köszönetét. Párttag-fogdosás. Megírtuk, hogy a lo­sonci radikális polgárok e hó 16-án alakuló köz­gyűlést tartottak. Ez alkalommal alakították meg pártjuk végrehajtó bizottságát is; a bizottságba azonban olyan polgárokat is beválasztottak, akik egyáltalában semmiféle elvi összetartozandóságban nem állanak a radikális polgárokkal. Ez az erő­szakos beválasztás igen nagy visszatetszést és méltó megbotránkozást keltett. így pl. megjelent szerkesztőségünkben Ulip István, Kossuth-utcai virágkereskedő s felkért bennünket, hogy erélye­sen tiltakozunk az ő nevének a radikális párt bizottságába való becsempészése miatt. Beválasz­tása az ő tudtán kívül és beleegyezése nélkül tör­tént, miért is erélyesen tiltakozik nevének és poli­tikai meggyőződésének ilyen önkényes eltulajdo­nítása miatt. Ezt különben, amint megválasztásáról értesült, több más hasonló sorsra jutott polgár­társával egyetemben, azonnal tudomására is hozta a radikális párt vezetőségének. Vörösbál. A losonci helyőrség tisztikara által február 8-án rendezendő vörös jelmezbál iránt óriási érdeklődés mutatkozik megyeszerte. A szellemes és ötletes mulatság rendezésről hírne­ves katonai rendező bizottság már nagy buzga­lommal foglalkozik, hogy ismét valami egészen uj frappáns látványosságba és mulatságos meglepe­tésekbe részesítse az estélyen megjelenendő előkelő közönséget. Az estélyen a hölgyek vörös jelmez­ben, a táncosok pedig vörös’frakkmellényben, vö­rös nyakkendővel fognak megjeleni. Kaptafavágó tanfolyam. A budapesti tech­nológiai iparmuzeumban f. évi február 21-étől már­cius 7-ig, tehát 2 hétig kaptafavágó tanfolyam lesz, melyre 15 mestert vesznek fel, kik napi 5 korona segélyt és féláru III. osztályú vasúti jegyet kapnak. A tanfolyam a kaptafavágás körébe tartozó összes kéziügyeséget és ismereteket felkarolja, naponként 9 óra tanítással. Jelentkezni lehet a tanfolyamra a helybeli ipartestületben. A tanfolyamra nem tudjuk eléggé buzdítani azokat, akiket illet, mert a ma­gyar ipar fejlesztésére minden eszközt meg kell ragadni, mert csak az ipar tökéletesített terméke­ivel fogunk győzedelmeskedni elleneink felett. A cipőnek helyes, kényelmes formáját a kaptafa adja meg, ha anatómiai alapon készített kaptafáink lesz­nek — amit a tanfolyam el akar érni — nem le­szünk rászorulva a karlsbadi cipőkre. Segédjegyzők és községi alkalmazót tak országos mozgalma Az ország segéd jegyzői kara, valamint községi és körjegyzőségi alkalmazottai a „Közigazgatási Közlöny“ szerkesz­tőségének (Budapest, VII , Rákóczi-ut 19) kezde­ményezésére helyzetük javítására és szolgálati viszonyaik rendezése céljából országos mozgalmat indítottak. A mozgalomhoz Bács Bodrog-vármegye segédjegyzői és alkalmazottai élén már töob var­megye segédjegyzői kara csatlakozott, úgy, hogy az országos értekezlet és a „Segédjegyzők és köz­ségi alkalmazottak országos egyesületének„ meg­állapítása a legrövidebb idő alatt megtörténik. A mozgalom elén Dr. P. Ábrahám Dezső ország­­gyűlési képviselő a lap főszerkesztője és Karácsony Gyula felelős szerkesztő állanak, kiknek közismert agitálása elég garancia arra, hogy a községi alkal­mazottak kívánsága mielőbb teljesedésben menjen. Zártkörű táncestély. A losonci ipartestü­let védnöksége alatt álló losonci iparos ifjúsági önképző kör, folyó évi február hó 6-án a „Vá­rosi Vigadó“ dísztermében zártkörű táncestélyt rendez, Beniczky Árpád orsz. képv., Wágner Sándor kir. tan. polgármester, Dr. Ottahal Antal főkapitány, Szilassy Béla, Bulyi János egyl. disz­­elnök és Kujnis Gyula ipartest, elnök védnöksége alatt. Belépődíj: személyenként 2 kor. családjegy (3 személy) 5 korona. Kezdete este pont 8 órakor. Jegyek előre válthatók Bulyi János vaskereskedé­sében, Dombrovszky István üzletében, valamint Bicskei Zoltán papirkereskedésében és este a pénztárnál. Akik tévedésből meghivót nem kaptak, de arra igényt tartanak, jelentkezzenek Domb­rovszky István elnöknél (Kossuth Lajos u. 15 sz.) vagy a kör helyiségében. Adományok. A Gimn. Segítő Egyesületnek 1910- febr. 1-én tartandó jótékonycélu báljára újabban a közetkező adományok érkezték: Bolyos Béláné: 1 szivarka készlet, 2 virágváza, Weisz Mór (Losonc-apátfalva) 1 bronz tintatartó, Vajda Adolf: 2 kézelőgomb és 1 szivarka tárca, Dr. Schneller Ignác: 5 korona, Garai Jakab: 1 cog­­nacos készlet, László Emil: 1 bonboniere cukor­kával és 1 óratartó, Márton Jánosné: 1 névjegy­­tartó és 2 virágváza, Tóth József : 1 malac, Be­niczky Kálmánná : 1 névjegytartó, 1 gyorsforraló, 1 jegyzékkönyvecske, 1 borsőrlő, 1 bonbonniére és egy naptár, Kovács Ferencné : 1 reticule, 1 gyufatartó, l szivarkatárca, 2 falikép és 1 tortatál, Blau Adolíné: 2 pohár. Bódogh Zsigmond: 1 tálca és 2 zománcedény, Losonczy Sándor: - csomag irópapir, 1 doboz levélpapír és 1 doboz névjegypapir, Belágh Lajos: 1 teafőző és 1 teás kanná, Grohmann Gyula (Selmecbánya :) 2 jegy­zékkönyvecske, 1 pénztároa, 1 kézi tükör, 1 zseb­naptár, 1 kötet könyv, 3 iron és 1 doboz levél­papír. Fogadják a nemes adakozók a Gimn. Segítő Egyesület hálás köszönetét. Jövedelmek bevallása. A városi adóhi­vatal hirdetményt tett közzé, mely szerint 1910. évi január havában az állandó fizetést, nyug-, kegy- vagy tiszteletdijat huzó állami, törvényható­sági, közalapítványi, községi, egyházi, társulati és magántisztek, tisztviselők, hivatalnokok, közegek, nyug- vagy kegydijat huzó özvegyek, állandó al­kalmazásban lévő üzletvezetők, kezelők, felügye­lők, könyvvivők, pénztárnokok s áltáléban a 80 kor.-nál több havi dijt huzó segédek, segédmun­kások, állandó fizetést élvező lelkészek, tanárok, tanítók, nevelők, irók, művészek, hivatalszolgák stb. a keresetadó IY-ik osztálya alá tartozó ke­resményüket a részükre ingyen kiszolgáltatandó vallomási iveken bevallani tartoznak. Dij az újságok igénybevételéért. A vi­déki nagyobb városokhan, a fővárosi lapok pél­dájára már régebben kimondották a laptulajdono­sok, hogy az újság rovatainak magán ügyben történő igénybevételéért bizonyos dijat szednek. Tekintettel arra, hogy a nyomdászok munkabérei s egyáltalában a lapok előállítási költségei folyton növekednek, az előfizetési dijakat pedig ezzel szem­ben megfelelő mértékben emelni nem lehet; — a kiadóhivatalok dijazäs alá vesznek minden szemé­lyi vonatkozású hirt, úgymint: eljegyzési, házas­sági ériesitőt, köszönetnyilvánítást, halálozási ér­tesítőt és részvétnyilvánitást, nemkülömben díjazás alá vonják : az egyesületek, társaságok, báirendező bizottságok mindennemű meghívóit, névsorközle­ményeit, köszönetnyilvánításait. Legutóbb Miskol­­ezon, Nagyváradon és Egerben jött létre ilyen megállapodás az összes ottani lapok szerkesztősé­gei és kiadóhivatalai közt. Minden gyermekszobában hálával kell gondolni azokra a derék norvég halászokra, kik a háborgó tengeren fogják a tőkehalat, mely a ki­tűnő csukamájolajat szolgáltatja Csukamájolajat, a legizletesebben és a legkönnyebben emészthető formában nyújt a <Scott-féle Emulsió», mely egyike a legjobb tápgyógyszereknek. Kapható a gyógy­szertárakban. Utcai kép New Yorkból. Ki ne hallott volna már a newyorki Broadwayról ? A Broadway ten­gernyi népének hullámzó sokasága között minden utcatorkolatnál áll egy-egy utcai árus. Kis asztal­kája egy rúdra vagy a derekára van erősítve. Tele van mindenféle apró amerikai újdonsággal, apró­ságokkal. A közönség kedveli ezeket a mozgó ke­reskedőket és pártolja is. Végtelenül leleményesek ezek a házaló yenkik és leleményesség dolgában messze túlszárnyalják Páris bulvárjain levő kolle gáikat. Nincs az a furfangos, kedves színezetű csalás, érv, rábeszélés, kedvcsinálás, amit föl ne

Next

/
Thumbnails
Contents