Losonci Ujság, 1910 (5. évfolyam, 1-55. szám)

1910-07-21 / 31. szám

V. évfolyam. 31. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losonc, 1910 julitlS 21.

1

"~~.............. ......... " j

I áHfe í||lf 1§|| Ilii Sp |||i| gfegj; ||l| 1HH nyék és *a lap szétküli^p’ jfjK 9JR pp5® Illa SE frJífj |®2jj |9B 5p| |gS| {zag ragá iga SF|j: rv*ß seks JES! IjS désére vonatkozó fel-Mfiyp Sg|gj gsag i&fc 83M t:Mi gftt j§j5 jBP§ »SER ro||stp*jTM ßj RöJS szőlalások intézendők.

j| ꨒ ^ ^ ^ jp|j| g ^ ^ ^

A LOSONCI VÁLASZTÓKERÜLET FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE.

Népszámlálás.

Ismét megszámlálják majd országunk lakosságát. A népmozgalmakról vezetett statisztika megkívánja, hogy az időnként felujitassék, hogy megtudjuk, hogy bizonyos időn belül mennyit változott, mennyit szaporodott az ország lakossága.

Nálunk tiz évenkint szokták megszámlálni az ország népességét s igy ismét megfogjuk tudni azt, hogy Magyarországnak mennyi jelenben a lakossága. A népszámlálás ebbeli fontosságán kivül azonban még sok olyan adat birtokába jut, amelyek segélyével reájövünk olyan ténybeli dolgokra, melyek következményeiben s eredményében esetleg a magyar faj szupremáciájára károsak s éppen ezért alkalmasak az ezek ellen való védekezés módjainak megállapítására.

így elsősorban meg fogjuk tudni, hogy tulajdonképen hány millió magyar ajkú, magyar anyanyelvű, magyar születésű ember lakja a négy folyó és hármas hegy hazáját. Megtudjuk majd mennyi a nemzetiségek száma s hogy tulajdonképen a kultúra, az irni-olvasás minő fokban van elterjedve a magyarok, minő fokban a nemzetiségek között. Mert nemcsak a lakosság számarányától függ valamely ország uralmának kérdése. Nemcsak akkor mondhatjuk, hogy a magyar faj hivatott az ország kormányzására, amely országot ezer esztendő előtt Árpád vezér karddal hódított meg nemzetének s amelyet ezer esztendő veszedelme, viharja közt véres küzdelmekkel tartottak fenn az utódok számára. Nemcsak a számbeli többség az, mely a magyar faj szupremaciáját az országban biztosítja, nemcsak a történeti mult, s a hagyományok alapján

lévő jog biztosítja az államhatalmat a magyar fajnak, hanem igenis, ami manapság a legfontosabb, a kulturális előrehaladása, melyben éppen úgy vezet, sőt nagyobb arányban, mint a minő arányban számbeli fensőbbsége a népszámlálási adatokból majd ki fog derülni.

A népszámlálás még egyéb fájó sebeket is ki tud mutatni. Nemcsak azt, hogy az ország lakosságát konglomerát, tehát nem képez egységes nemzetet, hanem kifogja mutatni azt a fájó és égető sebünket is, melyet a kivándorlás okoz a magyar nemzetnek. Rengeteg nagy a száma a magyar kivándorlóknak. Szinte olyan félelmetes arányszáma van, hogy ha a növekedés ilyen nagy lesz, mint a minőt a legutóbbi tiz év alatt konstatálhatunk, akkor nemsok idő múlva több magyar lesz Amerikában és a szomszédos Romániában, mint magában az anyaországban.

S ezért jó a népszámlálás intézménye. De szerintünk a tiz esztendős terminus nagyon is hosszú, mert csakis a népszámlások adják meg azt az impulsiv lökést a hatóságoknak s azofí tényezőknek, akik a bajokon segíteni tudnak és akarnak, amikor a népszámlálás adataiból merítenek meggyőződést az ország bajaiból s azokról az anomáliákról, melyek megszüntetése elsőrendű érdeke s követelménye az ország jövendő boldogulásának.

A népszámlálás megcáfolja majd azon nemzetiségi törekvések jogosultságát is, melyekkel a külföldi lapok hasábjait tömik tele e lelketlen és hazafiatlan nemzetiségi izgatok. Be fog bizonyosodni, hogy egyetlen nemzetiség még csak megközelítőleg sem éri el azt a rettenetes nagy arányszámot, mely az ország lakosságának magyar ajkú népességét képezi. Be fog bizonyosodni, hogy a magyar faj oly számbeli erősségben képviseli a hatalmat, hogy azon gyöngíteni, azt megingatni nevetséges fáradozás lenne, eredményt elérni más utón, mint a magyar faj vezetésével ebben az országban nem lehet.

Hiszen azok az argumentumok, hogy a magyarok ezer esztendőn keresztül megőrizték ennek az országnak függetlenségét, hogy török, tatár uralom, osztrák iga nem tudta faji jellegzetességétől megfosztani, anyanyelvéhez való ragaszkodásától eltántorítani, hogy hiába volt minden erőlködése a habsburgi uralkodóknak az ország elnémetesitése, hiába próbálkoztak vassal, fegyverrel, erőszakkal ilyen célokat szolgálni mondjuk mindezen argumentumok ma már elavultak. A modern nemzetek a számbeli erősségre alapítják valamely ország hatalmát s uralomra való termettségét. S ezt a számbeli erősséget a magyar ajkú lakosságnak nagy többségét s vezetőszerepét fogja a legközelebbi népszámlálás konstatálni.

Ezért örömmel üdvözöljük s várva várjuk a népszámlálás eredményét, mert most a választások lezajlása s a magyar faj ódási győzelme után elsőrendű szükségünk van ilyen statisztikai bizonyítékokra, melyekkel a külföld előtt igazolhatjuk magunkat fajunk uralomra való termettségét és jogát, minden a hazug és árulkodó híresztelésekkel szemben, mellyel országunkban lakó, annak minden jólétét és biztonságát élvező, de azért mégis legesküdtebb ellenségeinkéi alkotó nemzetiségi férfiak amaz országok sajtóját elárasztják.

Aki önmagát túléli.

Irta Pacséry Vendel.

Gróf Péterffy Ákos, amikor a negyven év felé közeledett, úgy találta, hogy beteg. Igen, nagyon beteg! És mi a baja ? Rejtély. Mije fájt ? Semmije ! De mindegy, még is borzasztó volt az állapota, tarthatatlan. Valóságos kinszenvedés !

Az orvos igy szólt hozzá : Az idegek! És pár heti fekvést ajánlott neki. De a vízszintes helyzet sem gyógyította meg. Több tudós doktor konsultált — némelyik a hegyi levegőt ajánlotta, másik a lapályt, de megegyeztek abban, hogy a tengertől eltiltották. Beutazta a hegyi vidéket és bejárta a síkságokat. De mindez nem használt. Visszatéri a fővárosba, magára zárta ajtaját és szomorú emberi sorsunk felett komor elmélkedésekbe mélyedt. Majd végrendeletet készített és elrendelte saját temetése menetét, s részletesen Írásba foglalta ebbeli kívánságát.

Földi hiúságának végmaradványát arra készítette, hogy minden rokona részt vegyen a temetésen. Felsorolta névleg valamennyit és igy igen hosszú listát állított össze. Majd elküldte szolgáját, hogy vásároljon számára 500 darab gyászkeretes borítékot. És ezekre a borítékokra hosszú órákon keresztül, hősiesen irt sajátkezüleg neveket, utcákat, házszámokat. Midőn a munkát kimerültén bevégezte, lefeküdt és várta a halált. De nem halt meg.

Unatkozott. Pár pillanatig kis barátnőjére gondolt, kit sötét előérzetei közepette eltávolított magától. Mici volt a neve a kis nőnek Majd arra gondolt, hogy bizonyára eí van már foglalva. Majd hirtelen felugrott fekvőszékéről és igy beszélt magában :

— Az orvosok a hegyet ajánlották, aztán a

lapályt — de sem a hegység, sem a lapály nem győzték le a bajomat. Diétát rendeltek, de az sem használt, a tultáplálás nem járt eredményei. Az orvosok sokba kerülnek és keveset érnek. A csillapító és élénkítő szerek hatása kétségbeejtő. Én nem kezelem magamat, én nem nyalok többé semmit, eszein amire épp kedvem van és a tengerre utazom.

Elutazott. A breton partvidéken, ahol már hajdan tartózkodott, viszontlátta azokat a halászokat, a kiket ő annak idején éjjeli utjokban elkísért. Szívélyesen újra meghívták. És mivel nem tudta megmagyarázni e derék embereknek, hogy ép oly gyógyíthatatlan, mint láthatatlan bajban szenved — hát elfogadta a meghívást.

A hajón szalonét evett, pálinkát ivott és kevéssé tűrhetetlennek találta a létet. Hónapok óta nem dohányzott.

Á friss hal és a dohány illata egymásba vegyül, pompásnak találta és kísérletbe hozta. Akkor egyik matróztól kölcsön kérte a pipáját és miközben a holdat bámulta, nagy füstkarikákat eregetett. Majd elaludt a szabad levegőn, elringadták a hullámok. Ahogy felébredt erősebbnek érezte magát. Háromnapi ilyen életmód után testben felfrissülve, újra bízni kezdett, segített az embereknek munkájnkban hálót vetni hálót huzni.

Október elején visszatért a fővárosba, fekete volt, mint egy kalóz, szakállas, mint egy pézsmaállat, tele akaraterővel, életkedvvel. Mindent megkívánt, mindent megemésztett, mindenben hitt, szóval uj ember lett belőle.

— Az idegek ! szólt az ámuló orvos.

Aztán felkereste barátait. Mindannyian megfeledkeztek róla, azt hitték már, meg is halt.

És Mici ? Úgy látszott, hogy hamar elfelejtette, mert egyik hálátlan barátjában helyettest is

talált. Baj is az ! Örömteljes hangulatban könnyen megbocsájtotta az emberi hálátlanságot. Értesítette Micikét, aki rögtön hozzá sietett, annál'is inkább, mert Péterfi gazdag volt, a helyettes pedig csak úgy máról holnapra élt. Szenvedélyesen a nyakába borult.

— - Ákos ! Édes Ákosom !

És Ákos meg volt hatva. És fényes vacsorát rendezett a kicsike tiszteletére, kaviár, humár, osztriga, vad, pezsgő stb.

És múltak a napok.

Egy napon, másfél évvel gyógyulása után, véletlenül kinyitotta íróasztala bezárt fiókját és borzongás futott át rajta. Meglátta a háromszáz gyászkeretes borítékot, amelyre hajdan az ő kezei írták a címeket s a melyeknek tartalma az egész fővárost az ő korai haláláról értesítette volna. Megjelent előtte az ő akkori nyomorúságos lénye. Újra átérezte azt a halálfélelmet, azt a kint, amely akkor eltöltötte és megijedt, hogy az érzés mélysége visszaveti még valahogyan. Küzdött, de félt, hogy legyőzetik. Végül az átkozott borítékok anyira kísérteibe vitték, hogy a kezébe vett néhányat és elolvasta a felírásokat. De hirtelen örömtől sugárzóan ugrott fel és összetépte a kezében lévő borítékot, igy kiáltott:

— Redneffy ! Hisz meghalt! Ő halt meg én előttem ! Haha !

Most az egész csomót felforgatta, betüzgette a neveket. És ime a meghívottak közül kilenctízen már búcsút mondtak ez árnyékvilágnak. Megállapította és az örömtől szinte megréSzegült.

— Még egy! Várkonyi! És ez is! Fái! Nos és Lerentffy. Hát ez hihetetlen.

Hangosan, gőgösen kacagott egészsége és ereje tudatában. Mert nem létezik úriember számára nemesebb élvezet, kéjesebb érzés, értéke-