Losonci Ujság, 1909 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1909-02-18 / 7. szám
2. oldal. LOSO NCI U J S A Ö _______________________________1909. február 18. tetik a gazda existenciáját Az ideális megoldás e helyütt is természetszerűleg akkor éretnék el, ha ezek a kölcsönök is zálogleveles kölcsönökké alakíttatnának át. Poroszországban — ahogy szerző ezt igen érdekesen taglalja — 1907. februárjában az egyik leghatalmasabb alturistikus alapon megszervezett földhitelintézet az »Ostpreussise Landschaft« ilyenfajta földtehermentési akcióba fogott. Kimondotta ugyanis, hogy hajlandó a föld becsértékének törlesztéses zálogleveles kölcsönökkel konvertálni a földbirtokon nyugvó régi terheket, ha a birtokos viszont beleegyezik egyrészt abba, hogy földbirtokára a Landschaft terhein kívül más jelzálogteher be ne kebeleztethessék, másrészt pedig kötelezi magát arra, hogy a föld becsértékének 2/3-ig adott kölcsön után V/o-ot. a 2/s értéken felül adott kölcsön után — mindaddig, mig az letörlesztve nincs — 2°/0-ot fizetnek amortizációképp, hogy igy birtoka mielőbb feleértékéig a terhektől megtisztittathassék. Bármily érdekes legyen is az eddigi sablonoktól elütő föltehermentesitési terv, amely Poroszországban már ma a gyakorlatba is átvitetett, mi Magyarországon még sajnos ilyen radikális reformra bizonytalan földáraink és oly kevéssé intenzív gazdálkodásunk mellett nem vállalkozhatunk, amint erre szerző is rámutat. Mi csak arra törekedhetünk, hogy talán más utakon, de lassanként ugyanazt a célt közelíthessük meg, mint amely felé a németek törnek: a drága és bizonytalan kölcsönöknek olcsó és nyugodt kölcsönökké való átalakítására. Az első lépés e reform terén az idézett munka szerint az üzemi hitelnek uj forrásokkal és uj alakzatokkal való gazdagításában kell, hogy álljon és pedig a mezőgazdasági ingóságoknak, learatott termésnek, marhaállománynak és gazdasági felszereléseknek kézizálogként való leköthetésében egyfelől, másfelől a nálunk annyira fejletlen személyi hitelnek kiépítésében. A »Magyar birtokpolitika« az ingójelzálog hitelének meghonosítását melegen pártolja és a francia törvényhozás idevágó intézkedéseinek ismertetésével azt ajánlja, hogy egy központi intézet létesittessék ezen ingójelzáloghitel vezető szerveként, amely nagy vidéki hálózattal rendelkezvén helyi szakközegek véleményes jelentésének mérlegelésével utasítaná el, vagy szavazná meg a gazdák ingójelzálog iránti kérését. E hitel oly feltétel alatt engedélyeztetnék, hogy biztosítására a hitelkeresők törvényes zálogjogot engedélyeznének az intézetnek zálogul lekötendő termésük, marhaállományuk, vagy gazdasági berendezésükre. A zálogjog körjegyzőségenként hivatalosan vezetett lajstromokba iktattatnék be és ezáltal — törvényes intézkedés alapján — az országos központi intézetet későbbi zálogjogokkal szemben a lekötött vagyon tárgyakra rangsorozati elsőbbség illetné meg. Az intézményt életbeléptető törvénynek a legnagyobb óvatossággal kellene e kérdést szabályozni. Szerző szerint elsősorban és főképp arra kell súlyt helyezni, hogy a gazda túlságosan nagy hitelt ezen törvény alapján igénybe ne vehessen, orvosság helyett mérget ne szedjen általa. E végből termése értékének egyelőre talán csak 40 0/0-ra és csak 3 hónapos, marhaállománya és különböző gazdasági berendezése értékének pedig 50°/o-ára 6 hónapos kölcsönt nyerhetne, csak azon részleteiben kidolgozott terv szerint, amelyet Beck Lajos elibénk tár. Amidőn szerző még részletesen kifejti ezen ingójelzáloghitel nagy gazdasági jelentőségét és annak módját, hogy a magyar jogrendszerbe ezen intézményt miként lehetne beilleszteni: minden oldalról megvilágítja az üzemi hitelnek ezen uj formáját és azt a nagy jelentőségét, amelylyel ezen intézménynek meghonosítása minálunk bírna. A személyihitel terén a vidéki takarékpénztárak sok száz millióra rugó betétálladékának a mezőgazdaság számára való felhasználhatását propagálja az idézett munka és azt ajánlja, hogy mezőgazdaságilag termelt tőkék a vidéki takarékpénztáraknak a hitelszövetkezetekkel való üzleti összeköttetése révén a mezőgazdaság hozadékának fokozására használtathassanak. Tulajdonképpeni érdeme a munkának, hogy nemcsak a betegséget sorolja fel, hanem megjelöli az orvosságot is, amely ezen fontos és nagyérdekü nemzeti problémának a megoldását képezi. Ezáltal a mű igen nagy fontossággal bir a magyar mezőgazdaság jövője szempontjából. A tűzoltói intézményről városunkban. A sok reform létesítése közepeit, melyek lázas izgalomban tartják a városi vezetőséget és a közönséget egyaránt, egy meglévő intézményről, annak fejlesztéséről nemcsakhogy megfeledkezik a városi vezetőség, hanem egyenest semmivé törpülni engedi. Pedig ha van valami egy fejlődő városban, melynek fentartása és folytonos képzése igen nagy figyelmet érdemel, úgy ez bizonyára a tűz pusztításának legyőzése, illetve az az elleni védekezés, mely hivatás betöltésére képzett tűzoltóság szervezése szükséges. Múlt számunk egy cikkében megkockáztattuk azon kijelentést, hogy a legtöbb magyarországi város a pillanatnyi szükségletek fedezéséről gondoskodik csak, előrelátás, a bekövetkezhető esélyek mérlegelése, azoknak kihasználására ha haszonnal jrrnak, vagy az azok elleni védekezése, ha bekövetkezésük emberekben, vagy javakban kárt okozhatna, — bizony példát nem igen láthatunk. S mig emez indolenciát legtöbb helyen csak általánosságban konstatálhatjuk, addig városunkban a nemtörődömség, a bűnös könnyelműség valóságos orgiákat rendez e kérdésben. Pedig nehány esztendő előtt gyászba öltöztetett sokakat a tűzvész, mely maga alá temetett egy munkás életet, s nagy anyagi vesztességet is okozott javakban ugyanekkor a pusztító elem. Akkoriban történtek is intézkedések, melyeknek beta’tásiról legkevésbbé azok gondoskodtak, akik arra a leghivatottabbak. Nem csodálkozunk ezen, mert hát megszoktuk, hogy nálunk a létszükségleteket kielégíteni hivatott intézmények helyett inkább kényelmi és fényüzési intézményeket valósítanak meg, bár ezeknél is ezen sem csodálkozunk — csak addig terjed a lázas tevékenység, mig a létrejövetel biztosítva van, azután pedig rá bízzák arra a gondozást, aki az ég madarait gondozza. A túzvéd adót azonban lelkiismeretes pontossággal fizettetik......... Most, a tavasz közeledtével ismét aktuálissá válik a tűzoltóság rendezése, mert — ismerhetjük, — sajnos, de Losoncon igen mostohák a tűzrendészet ügyei. Nem csak a tüzoltószerek vannak rósz, mondhatni hasznavehetetlen állapotban, de a tűzoltók csekély számánál és azoknak a tűzoltói szolgálattól való teljes elvonásánál fogva sem felelnek meg hivatásuknak. mint kotló köré a csirkék. A tereken bájos apró kút-szobrocskák öntözik cérnaszálnyi vizsugarukat: egy paraszt a libái szájábúl, nimfák a csöcsbimbóikbúl, mások szájukbúi, s így tovább mindennemű nyílásokon. Szeretem az ilyen nyilvános kutakat; poros nyüzsgő embertömegek közt megpihentetők, a szomjoltás, tisztaság, megenyhűlés, áldásos jótékonyság képzeteit keltik föl. Mennyi lelket vinne egy-egy poros alföldi városba, ha volna egy ilyen szobros kútja, körötte egy kis kert és pad. Ezen a pádon biztosan több csók születne, mint tiz bálteremben. Hans Sachs, a mesterember dalnok, egészséges férfiú lehetett, legalábbis a nürnbergiek a,szobrával önérzetesen tüntetik ki, hogy ime ilyen jól táplálták ők a poétájukat. Vagy lehet, hogy csak mint csizmadia volt jó húsban. Miért ne ? Több költőt ismerek ma Magyarországon, kik mint költők betegek, tüdőbajosok és koplalnak, de mint magánemberek pirosképűek, pocakosodnak és jókora jövedelmet húznak. A Hans Sachs szülőháza szörnyű csatakos ól, Baudelairehöz talált volna inkább. De hát a középkor rajongó apácája égi gyönyörrel írja, hogy szűz szent Margit királylányunk a férgeket hagyta nyüzsögni magán, és így tetszett az akkori istennek. A csizmadiaköltő kietlen odvábán egy pöttöm németke fújta el, mint egy óvodásverset, hogy itt szabta a verset az ő költő öregapja, Hans Sachs, aki tillaárom haj! war ein Schumacher dazu. Ebédelni, vacsorálni egy százesztendős kocsmába jártam, hol dominózó nyárspolgárok, különös reakciós ételek és még reakciósabb lapok voltak. A délnémet többre tartja magát az északinál s magát látja a világtörténelem középpontjának. Most úgy vélik, a legnagyszerűbb fölvonás függönye lebben föl: a hős egy utolsó kudarcot áll, mielőtt végkép diadalmaskodik: elégett a Zeppelin gróf léghajója. Németország egy percig gyászol, egy percre a katonák is sirva fakadnak, a zászló félárbócra ereszkedik s Németország nagy halottja: az elégett léghajó holtteste fölött gyászt sír a hadikürt. De hangja olyan, mint a sebzett oroszláné. Huszonnégy óra alatt millió márka és millió segítő kéz tolong az akarat nemzetének uj csatájára. Irigylem ezt a nemzetet a nagy, érces akarnitudásáért. És irigylem, mint az angolt is, az egészséges konzervativságáért. Nálunk a konzervativság dohos és rothadásszagú. Itt a moslékszinű Pegnitzben álló házak, boltok és hidak is teli vannak még élettel; mondák, hűségek és ösztönzések csíráznak a vén kövekben. Nürnberg belvárosa az eleven történelem, s a modern paloták kíméletesen sorakoznak hátrébb e díszhelyről, mint a spártai ifjak a bölcs aggastyánok elül. Méltóságos a germán életösztön ; a sziávé méltóságtalan, mint a fűzfáé, melynek ha a bőrén belül minden belseje kirothadt is: mégis csak hajtogatja vizenyős buja kis ágacskáit. A német önérzettel tiszteli a múltját. Nürnberg vadonatúj színházában is ott van Nürnberg fénykorának ónémet stílusa is. A vasúti várótermei is stílszerűek az utolsó székig. A mi nehány ezer vasúti, iskolai s más középületünkön magában is ki lehetne fejlesztetni a magyar építőstilust. Az emléktoronynak és a kunhalomnak egy a lényege: emléknek épített magasság. Csakhogy a kúnhalom formája: kietlen, gyászos formátlanság. Hát a magyar lélek ne tudna maga-formáját teremni? S ha a kor szeszélyes szelleme ráhibáz közöttünk egy Dürer lelket, annak el kell mennie idegen nép művészetének ajtót tárni? ... Ha még egy Dürert eleresztünk: a mi templomunkat akkor sohasem építjük föl többé, s akkor nem hallgat meg, nem is irgalmaz többé nekünk az isten. München, augusztus 16. Mi az ember? Az ember az, amit eszik. Így mondta egy görög bölcs. S én hozzámondom : meg amit koplal. Vagy tán hogy a koplalásaink közelebb áll hozzánk, mint az örömeink. Oláh Gábornak csak egy szörnyű nemevés, nemivás, nemalvás, nemlátás emlékhelye lett München, de el nem felejti még a nászéjszakájáért sem. Melegharmatú, gyönyörű kék éjszakára érkeztünk Münchenbe. Szörnyű ember-tömegek ; az iparművészeti kiállítás kezdetére jöttünk éppen. Szállást nem kapunk, visszasopánkodunk vagy félszáz szállóbúi, pedig utoljára dühös évődéssel száz márkákat Ígérek egy fél ágyért a szállodásnéknak s ezreket a szállodásoknak. Hiába. Úgy érzem magam, mint szent József Betlehemben, elfogadnék egy szent jászolt is. Gábor egy nagy verssel várandós. És éhes, mint szent János, meg sok más szent. S ha ő éhes, akkor baj van. Ha időnként pontosan tejjel nem itathatom, akkor vért ihatnékja van. A szentimentálizmust, amit a német a szivében tart, ő a gyomrába szíttá. Nála egy arasz kolbász : egy arasz vers. Hát szörnyen el volt keseredve, mert egy kisujjnyi harapnivaló sem akad itt, se ágy; hiába fohászkodom még a kövekhez is. »Gyere Gábor, mondok, verjünk meg egy németet, majd ad szállást a rendőrség.« Ő éhesen nem verekszik. Hát kimentünk vasúton Pasing városba, ott végig kérjük, veszekedjük, káromkodjuk az egész nagy-uccát, kis-uccát, hiába. Éjfélután 2 óra. Az utolsó vendéglőst végűi nyakonragadom és szónoklom: De aki fűzfán fütyülő stb. Hát az ipse magyar. Hímez hámoz, végűi elvezet egy szörnyű helyre. A Gorkij éjjeli Menedékhelyére, de amilyent Gorkij se mert elképzelni.
