Losonci Ujság, 1909 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1909-12-24 / 51. szám
ÍV. évfolyam. 51. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losonc, 1909 december 24. I A A #|| II I 111 A Á IÄ u2S!Sfí2!» Egész évre 8 kor. fii. BH H Im Hfl am ■Hg Jlgg iga« §» Hová a lap szellemi Felévre 4 kor. fii. H MB BH SfsfS §98 S&3 Effig f|P< fftSffiiB H8j W részét illető minden Negyev^KRkB?“fil- I II !■ 11 ni I i 1 II H mß m | 8 Egész évre 10 kor. til. ■ K 11 \jgk B M Bg||S| #| Mm É!| H H KIADÓHIVATAL: Felévre 5 kor. — fii. HB api jaM 81* Ps3 O 99 BB BBk aWwMw Mi Losonc, Kubinyi-tér II Negyedéviedkor. 50 «I. ■ ■ ■ « | 1 H| i B I 1 gl « II Ifl S-tfSS I I Ilii Ilii g| 11| 111 Ilii 3* Luuuiiui uuunu— A LOSONCI VÁLASZTÓKERÜLET FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE. Karácsonykor. Irta Sörös Béla. Együtt ünnepel ez öröm ünnepén gyermek és a felnőtt. A karácsonyfa sok kicsi lángja meleg érzéseket kelt mindegyik szivében. Van ennek az ünnepnek egy különös varázsa, mintha minden lélek az élet hideg szelétől menekülne; úgy keresik az emberek a családias, csendes, nyájas otthonokat. Csupa kedély ilyenkor az egész emberiség. Komor nagy gondok égnek el a karácsonyfa tüzében. A zöld ágakról elszálló angyalok belépnek az apró nép körébe s a kemény tűlevelű sercegése megannyi sejtés és áldozati illat. Oh, ha a Karácsony estének öröméből csak pár parány maradna is bennünk a sok köznapnak ádáz tusáihoz világitó fényül, de más volna a mi rideg közönyös világunk ! Megünnepeljük évről-évre az örök szeretet testetöltésének ünnepét. A keresztyénség a maga nagy egyetemességével siet hálájának kifejezést adni, amiért megigazitót talál az élet mesterében. A levegőt harangok zúgása szeli át, ezek lesznek a béke harsonái. A templomokat áhitatos szép ének tölti meg; a mennyei seregek énekének adnak visszhangot a földnek gyermekei. Az Ur szolgái pedig angyali üzenetet vesznek ajkaikra : «Megszületett néktek a Megtartó, a Dávid városában!» A karácsony este nyájas szelíd örömét a jelentőségteljes ünnep szent áhítata váltja fel, melyben már az egész keresztyénség olvad egy családba s a mennyei szeretet hatalmával ölel magához mindeneket, akik az ünnepi imádkozó sereggel egy istennek teremtményei és egy atyának gyermekei. Karácsony nem a kiválás, de az egybeolvadás nagy és szent ünnepe. Karácsony öröme már a bethlehemi pásztoroknak úgy hirdettetett, mint ami az «egész nép öröme leszen.» Karácsony a téveteg emberiség gyermekül fogadásának, az isteni élet megnyitásának*és közlésének szmt és magasztos ünnepe. Krisztus előtt is voltak igaz istenfélő, isten szeretetét ismerő és annak élő kegyes férfiak, de bennük az emberi és nemzeti korlátok felett nem tudott győzedelmeskedni a bűnöket megbocsátani tudó és az egész emberiséget egy családba foglaló isteni szeretet. Csak mint vágy és prófécia jelenik meg náluk az, aminek karácsony adott testet, az istennel való megbéküiés és az istennek minden népek atyjául való igaz ismerése s igaz tisztelete. Be kell vallanunk, hogy ez a kereszténységben is sokszor elhomályosult. Bizony igen sokszor, amikor fanatikus seregek lándzsákkal és karddal kényszeritették a pogány népeket a kereszténység felvételére, amikor fegyvertől való félelemből keresztelkedtek, — abban a korban nem az angyal vezette a pásztorokat örömet hitdetve, békességet nyújtva, hanem a félelem rettegést terjesztve. Akkor nem a világosságot osztó csillag járt kelet bölcsei előtt, hogy ajándékaikat lábaihoz rakják, hanem a megalkuvás és az élet kényszere. A felettünk őrködő gondviselés azonban, amit az ember gonoszul gondolt ki, azt is jóra tudta fordítani. A keményen nyesett vadtörzsekben lassan, de kitartóan végezett munkával megerősítette a szelíd, nemes oltó ágat. Lehel kürtje.*) Lehel vezérnek kürtje a lelkem. Tört öblén alusznak pogány dalok. Ősimádó nagyszerű dallam Megcsorbult, meghasadt kürtje vagyok. Bünnét nem bánó pogány ajakról Szállott belém a végső lehellet. Kevély Lehelnek vérboszu-vágya Zöngette bennem a rezgő lelket. Sápadt magyar faj zsong ma körültem, Próbát tesz: fölvesz halvány ajkáia, — Keresztet csókol s hazug az ajka — Csak nem kél lelkem viszhangja rája. A magyar lelket siratom, ki hajdan Dalát kevélyen, riadón dalolta, — Ma meghasonlott, elnyomót lelkek Fojtott keserve a magyar nóta. A költő útja. Halott-szinű bús homok-óceán, Csak a hiéna üvült végig rajta, Sápadva néz belé a karaván: Ez a kárhozat dölyfös sivatagja. Halandó még meg nem gázolta mélyét, A rőt hullám hány nagy dacott kioltott! Kiitta a merészek lelkét, vérét, És partra hányt — pár hajótörött csontot. S ihol egyszer csak jő egy dalos ember, Batyuja sincs könnyelműen úgy megyen, Be sem sülyed nyomán a homoktenger, Dalolva úgy jár------jár a tengeren ! *) A szerzőnek most megjelent verses könyvéből. A mord hiéna rászűköl kacagva. Számum harapja, keselyű mardossa, S im csoda kél: hol keblét fölszaggatja, Hull a szivébűl, egyre hull a rózsa. Amerre ment: útját jelöli rózsa, Út támadt, által a sivatagon, Utánna ezrek járják már dalolva, Már meghódítva áll az ős vadon. — Ki törte át a sivatag kapuját? Nem kérdi már e boldog emberöltő ! — S mind közt csak egy van, kinek nem jut rózsa Az országút-verő, a költő. Bodor Aladár. A gyilkos kupola. Irta Zoltán Vilmos. Pierre Leduc, a fiatal és máris nagyhírű építész tervrajzokkal és vázlatokkal megrakott dolgozóasztala mellett ült s elégedetten dörzsölgette kezeit. Körül a falakon az építészet remekeinek művészi másolatai függtek, főleg kupolás épületek: Brabante mestermüve. a római Szent-Pétertemplom, a párisi Pantheon a washingtoni Capitolium, az Aia Sophia. A környezeten látszott, hogy a ház lakója különös előszeretettel viseltetik a kupolák iránt, s Pierre Leuc valóban mániákus igyekezettel rávetette magát a kupola szerkezetének tanulmányozására. Éveket töltött külföldön, hónapokig tanulmányozta Brabante remekét, a Szent Péter nemes idomú kupoláját s nem sajnálta megtenni a hosszú és veszedelmes utat az Óceánon át, csakhogy a washingtoni Capitolium hatalmas kupolájának struktúráját megismerhesse. Életének nagy álma volt, hogy e hires építményeknél nagyobbszerüt fog alkotni s neve a müvészettörté-Ma közöttük kigyul a karácsonyfa lángja, megcsendül közöttük az ének s a szeretetben nevekedett utódok mint megannyi családtagok együtt ünnepük a megtartó születését. S az évről-évre megismételt ünnepén az isteni élet közlésének mind erősebbé válik közöttünk az egyetemes testvériség érzése, látása s minél bensőbb és állandóbb a karácsony öröme és áhítata, annál tisztább, annál teljesebb az egész keresztyénség élete, hatása s az egész emberiségbe az isteni szetetetnek és békének oly beplántálása, amely végül az «egész népnek» lesz az örömévé.. Az önálló bankról. Kevesen tudják, mit jelent az a két szó, <Jegybank». Kevesen azt, hogy mi a: «Jegybankszabadalom». Ha az emberiségnek egyenlő készpénze, aranya volna, akkor az emberiség nem szorulna papirosra, a banknótára, a bankjegyre. De mivel az egész emberiségnek, a meglévő ércfedezete elenyészően kevés, azután termelése (kilókban) szintén kevés, csekély és ezenfelül, mivel az arany, illetve az aranypénz, igen nagyon kopik: ennélfogva az emberiség, illetve az egyes politikai államhatalmakba egyesültek, a forgalomtól lehetőleg megkímélik, a kopásnak erősen alávetett aranyat és helyette papirost gyártanak, ebből papírpénzt készítenek és ezzel a papírpénzzel kímélik az igazi pénzt az arany pénzt. Papirosból papírpénzt készíteni senkinetben majdnem örökre ott ragyog a Bfabante-é mellett. Midőn tanulmányutjáról visszatért, úgy látszott, hogy a sors segitőkezet nyújt neki álma megvalósításához. M., a Loire partján épült virágzó város — Leduc szülővárosa — elhatározta, hogy fennállása nyolcszázados emlékünnepe alkalmából nemzeti kiállítást rendez. Az iparcsarnok tervezésére és felépítésére Pierre Leduc kapott megbízást. A fiatal műépítész az épületet olasz reneszánszban tervezte, közepén hatalmas kupolával, melynek méretei meghaladták a világ legnagyobb és legszebb kupoláiéit. A szakértők kétkedőén és hihetetlenül rázták fejüket, mikor a terv nyilvánosságra került, ám Pierre Leduc rendületlenül bízott számításai helyességében. Rengeteg állványerdő közepeit egyre magasabbra nőtt az impozáns épület, s a közepén nemes idomú árkádokon csakhamar készen nyugodott a hatalmas kupola, csúcsán Franciaország géniuszának diadalmasan mosolygó bronzszobrával. A külső állványokat leszedték s a tetőzet rézburkolatát ellátták mesterséges patinával. A kupola főleg az alkony szürkületében nyújtott impozáns látványt és fenségesen, szinte félelmetes nagyságban emelkedett a rózsaszínben pompázó égbolt felé. A kétkedés szava lassankint elnémult s helyet adott az általános dicséretnek. A párisi lapok, nem várva be a kiállítás megnyitásának mejdnem kínálkozó alkalmát, előre hasábos magasztalásokat írtak az uj csodáról s Pierre Leduc nevét csakhamar a világ legnagyobb építőművészei között emlegették. Belül, közel tiz emeletnyi magasságban még rendületlenül állt az áilványerdő. A hatalmas faalkotmány emeléséhez csakugyan kivágtak és felhasználtak egy egész erdőt. Az állványok tetején Chabran mester dolgozott, a nagyhírű festőművész,
