Losonci Ujság, 1909 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1909-12-09 / 49. szám

IV. évfolyam. 49. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losonc, 1909 december 9. fl|^8 Í|É Sfi |8--------­­M ■ ■ ^wB* gnl B$a i|fl|Í P «.? k S SÍ 8® ||j|| wS IjgS Ssj^^B né mii pénzküldemé-Községek, egyesületek, ^B H H A »Ej H Hj BE M B BE £Bk Kg BM H |B| W*í 4L* Ejfl ^ BB G9 gH nyék és a lap szétkül továbbá nógrádmcgyei ^B BB BB 1« gS BB Hg M Wraj SB H B JÉ* BS H B SS ISS BB H ■ de?,ér,c. vonatkozó fel­tanitők és körjegyzők ^B BB H§; SS? jjKg ggg B BBg 3MB KB KI jfcf HBj SB Bl| RH M) HBHB fi» |H szolalasok intezendok. egyesülete tagjai részére j^B ^B BR ^B j^B lg lg BB Bfl jj|g j|jsf 5|jp Baj BB BH MB^SB K jg -—----­­BLJSh '.£•'• JÉgl lILJpf &§ k§| M mM SS véVeoéek Cfef n'lí'iadóhi va-Egyes szám ára 20 fii. T vjgjp BR tálban. A LOSONCI VÁLASZTÓKERÜLET FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE. Válasz a Losonc és Vidéke 48. számában megjelent nyílt levélre. Ez idő szerint Budapesten tartózkod­ván, a L. és V. folyó évi november 28-án megjelent számát csak most vettem kézhez. Ez okból az abban «Öngyilkos politika« címen hozzám mint a losonci választókerü­let képviselőjéhez intézett nyílt levélre saj­nálatomra csak most válaszolhatok. Hát ennyire fejtetőre állított, teljesen önkényes és semmi alappal nem igazolható felfogást, minden reális alapot és igazságot nélkülöző okoskodást még nem olvastam! Teljesen irreális és alaptalan, mert abból, ami cikkének alapját képezi, egy szó sem igaz ! Nem igaz, hogy Justh és pártja és velük én, a nemzetiségekkel, Luegerrel, vagy Kristóffyval paktáltunk volna. Arra sem Justh, sem mi, mint a régi függetlenségi párt tagjai és a minden ízében magyar nemzeti állam kiépítésére törekvő párt tag­jai, a 48-iki nagy eszmék, a nemzet közjogi és gazdasági függetlenségének kivivására tö­rekvő tántoríthatatlan harcosai, — kaphatók nem vagyunk. Ami a cikkírónak személyemmel való foglalkozását illeti, hogy t. i. én, ki ez év tavaszán, a március 15-iki nemzeti ünnepen sovén elveimmel átok alá fogtam a nem­zetiségi törekvések szítóit, most kénytelen­kelletlen Bazovszky és társai támogatói közé kerültem, csak azt válaszolhatom, hogy ezen következtetése és okoskodása minden alapot nélkülöző frázis és rabulisztika. Mert ha bizonyságot tettem arról, hogy 40 év óta vallott politikai radikális elveim mellett a legnehezebb és legválságosabb időkben is mindig híven, tántorithatatlanul kitartottam, talán jogosítva érezhetem ma­gam annak a kijelentésére, hogy a nem­zetiségi kérdésben engem gyanúsító fejte­getéseire ne is válaszoljak. Sem múltammal sem önmagámmal, mint egyén és politikus nem hasonlottam meg, ki- és befordítható bunda nem vagyok s 40 év óta követett és mindig tántorithatatlanul és híven vallott elveim mellett kitartok s a legerősebb szél járása sem téríthet el utánitól. Egy magát komolynak, vagy legalább is a komolyság látszatát magának vindikáló lapnak ily alaptalan vádakkal fellépnie nem szabad. Tessék bizonyítani. Addig pedig min­den sorát, minden intencióját mint alaptalan gyanúsítást és rágalmat, visszautasítok. Hogy a 67-ps alapon álló pártok és sajtója a függetlenségi és 48-as párt érvé­nyesülése ellen küzdenek s a párt törek­vését letörni s magát a pártot az ország közvéleménye és a választó polgárság előtt diszkreditálni kívánják, értem, elfogadom. Állunk elébe. Ha a cikkíró elvi alapon tá­mad, nincs kifogásom ellene, de a burkolt támadást, melynek nincs sem erkölcsi, sem politikai tisztességből kifolyó alapja, vissza­utasítom. A losonci függetlenségi és 48-as párt ezideig állást nein foglalt, határozatot nem hozott. Régen szándékolt beszámolóm megtartását pedig a párt vezető férfiainak egyenes kérésére és a végrehajtó bizottság határozatából kifolyólag halasztottam el. Hogy és miként fog határozni és állást foglalni a losonci választókerület függet­lenségi és 48-as pártja, ma nem tudom, nem is keresem. Én emelt fővel állok választó polgár­társaim előtt, mert annak a megtisztelő mandátumnak, amelyet elfogadni s amellyel engem választó polgártársaim megtisztelni méltóztattak, minden pontját hiien és be­csülettel betartottam. Legyen bármilyen ha­tározata és állásfoglalása a pártnak, rajtam nem változtat, megyek és haladok a régi függetlenségi elvek alapján. Kelt Budapesten, 1909. dec. 2-án. Beniczky Árpád országgyűlési képviselő, Készséggel és loyális előzékenységgel adtuk közre országgyűlési képviselőnk fenti sorait. Lapunk múlt számában mi már elmondtuk a magunk véleményét a L. és V.-nek képviselőnk személyét oly erősen érintő nyílt leveléről. És hogy nekünk volt igazunk, azt igazolja képviselőnk fenti cikke is fényesen. Még csupán annak a kijelentésére szorítko­zunk, hogy képviselőnk fenti soraiban foglalt politikai kijelentések nem képezik egyúttal lapunk­nak, mint a párt orgánumának hivatalos kijelen­téseit is. Tudvalevő ugyanis, hogy pártunk még ezideig nem határozott egyik irányban sem s igy lapunk, mely a párt hivatalos közlönye, természe­tesen szintén nem foglalhatott állást. A vén kecske meg a só. Irta Tóth Béla. Hetek óta egyébről sem beszélt a fürdő kö­zönsége, mint az öreg tanácsosról, meg Komlósy­­néről, a szomszéd vármegye alispánjának elvált feleségéről. Voltak, akik a legauthentikusabB for­rásból vett értesülés alapján állították, persze csak titokban, de azért mindenki meghallhatta, hogy nemsokára megtartják az eljegyzést is s a régi szerelmesek végre egymáséi lehetnek. Mert nyílt titok volt, hogy a tanácsos már leány korában is udvarolt az alispánnénak, de csak egyre halogatta, hogy megkéresse, igy tör­tént aztán, hogy Komlósy Bandi, az egyik leg­­meghittebb barátja csipte el az orra elől. Mondják, hogy hosszú időbe tellett, mire megtudott vigasz­talódni, de aztán lassanként csak beletörődött az ember, ha elszáll felette az idő, mely a legfájdal­­musabban is sajgó sebet is behegeszti. Azóta kerek huszonkét esztendő telt el épen. Mindenki azt gondolta, hogy az alispánék a leg­boldogabb családi életet élik, melyben jelentékeny szerepe jutott az igaz szerelem tündérének is, mikor egyszerre hire futott, hogy Komlósyné válni akar az urától. És el is váltak rövidesen, pedig már lett volna kinek az érdekében egy kis időre még el kellett volna titkolniok a családi békétlen­­kedést. Egyetlen gyermekük, a szép Rózsiira, már idestova tizenkét esztendős volt, akit bizonyára hamarabb férjhez vettek volna, ha az apai háznál marad. Dehát a törvény az anyjának Ítélte. Együtt is laktak azóta, hogy a vármegyeházából kiköltöz­ködtek és ami az életmódjukat illeti, azon nem találhat senki sem bárminemű kifogásolni valót is. Jó módban, urasan élnek, hisz telik az asszony­nak az apai örökségből, de azért nem költekez­nek mértéken felül, szórakozni is csak egy pár régi ismerős családhoz járnak és nyári üdülőhelyül is ezt a meglehetősen egyszerű fürdőhelyeket választották, hogy meg ne szólják őket az ismerősek. Dehát mikor az elvált asszonyok rendesen mind annyira érdekesek, hogy szinte lehetetetlen figyelmen kívül hagyni őket. Különösen ha annyi mindenfélét beszélnek róluk, mint Komlósynéról. Valóságos regényhősnőt csinálnak belőle. Hire ment, hogy tegnap kora reggel kikocsizott, aztán csak jó későre, holdvilágnál kerülr haza. Máskor meg azt beszélték, hogy díszes libériába öltözött szolga levelet vitt neki s nemsokára egy igen előkelő államférfiu tett nála látogatást. Voltak akik csak egyszerit híreknek vitették ezeket, de akadtak akárhányan olyanok is, akik mindenféle következtetéseket vontak le a kósza hir suttogásaiból, sőt boldog volt, aki maga is megtódithatta azt valamivel. Legkivált az asszo­nyok szerettek foglalkozni az eseteivnl, hogy szembeötlővé tegyék a különbséget, mely közte és közöttük van. És csodálatos, hogy a szép Rózsi­kéról nem beszélt senki, pedig hát akárhány mama büszke lehetett volna, ha olyan lett volna a lánya, mint ő volt. Vagy talán épen azért feledkeztek meg róla olyan szánt-szándékos következetesség­gel, hogy fel ne keltsék iránta a fiatalság érdek­lődését. Ez pedig annyival is könnyebb vo't, mert a szép leány csak nagy ritkán jelent meg a nyilvá­nosság előtt, a nap legnagyobb részét otthon töl­tötte el a kertben, az édes anyja oldala mellett, aki szintén nem szolgált rá arra a sokfele híresz­telésre, amelyet sokan, olyan nagy előszeretettel költögettek felőle. Úgyszólván alig járt hozzájuk valaki is. Csak az utóbbi időben kereste fel néhányszor őket Kovács Gyurka bácsi, az öreg tanácsos és máris szárnyra kelt a hir, hogy komoly dolgokra készülnek a Komlósyné házánál. Dehát Kovács Gyurka nem sokat törődött az egész mende-mondával. Ha barátai tréfálkozva valamelyes megjegyzést tettek, hogy miért jár oly gyakran a Komlósynéhoz, egész hidegvérrel válaszolt: Tudhatnátok hogy minden gavallérnak köte­lessége a szép asszonyokat mulattatni. És meg lehet, hogy maga sem gondolt másra, mikor úgy délutánonként át-át ment hoz­zájuk, mint arra, hogy néhány barátságos órát eltölt majd a két nő társaságában. Igaz, hogy néha belenézett a tükörbe is, mielőtt útnak indult, de hát azt inkább csak azért tette, hogy szemlét tartson a toiletteje felett, semmint tetszeni vágyás­ból. Pedig mindössze negyvenhat esztendős volt és csak megszokásból hívták öregnek, nem pedig a kora miatt. Dehát már letett arról, hogy valaha meg is nősüljön. Pedig a múltkor Komlósynénál is szőnyegre került ez a téma. A fürdőorvos hozta szóba, aki szintén ellátogatott néha a szép asz­­szonyhoz. — Hagyd el pajtás, kinőttem én már abból régen — válaszolt röviden Kovács Gyurka — s hirtelen áttért más tárgyra, mint aki nem tulajdo­nit semmi fontosabb jelentőséget a hozzá intézett kérdésnek. Máskor meg mikor kettesbe voltak, az asz­­szony kérdezte tőle félig tréfálkozva : — Aztán tudnak-e az ilyen agglegények, mint maga, igazán szeretni?

Next

/
Thumbnails
Contents