Losonci Ujság, 1909 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1909-12-09 / 49. szám

2. oldal. LOSONCI ÚJSÁG 1909. december 9.

Házbérjövedelem bevallása. A pénzügyminiszter úgy intézkedett, hogy aki házbérjövedelmét a jövő 1910. évre szóló megadóztatás végett a bevallási iveken az illető adóhivatalnál legkésőbb f. hó 15-ig be nem nyújtja, az a kivetés során megállapított házbéradónak l°/°-át, ha pedig a részére kézbésitett felhívás vételétől számított 8 nap alatt se adja be vallomását, akkor a további 4°/0-át fizeti pótlék fejében. Amidőn ezt a hirt regisztráljuk, aikalmat veszünk magunknak, hogy figyelmeztessük a háztulajdonosokat, miként bérjövedelmeiket — szakítsanak a régi jó szokással — vallják be az igazságnak megfelelően. Természetesen ez az intelem csak azon háztulajdonosnak szól, akik eddig nem ragaszkodtak oly szigorúan a bérjövedelem bevallásánál az igazsághoz. Ezzel pedig tetemesen megkárosítják polgártársaikat. Reméljük azonban, hogy az illetékes finánsz közegek szemfülességét nem fogják ezúttal kijátszani a nagy házbérjövedelmet élvező, de kis jövedelmet bevalló háztulajdonosok.

Országos és helyi jótékonyság.

Az ember egyik legszebb jellemvonása, ha fölöslegéből a szükséget szenvedőnek is nyújt. Minden vallás ezerszer buzdítja híveit az adakozásra ; az emberiség fogalma megköveteli a szegény segítését s a jótékonyság gyakorlása egyúttal társadalmi kötelesség.

A jótékonyság egyes feledatait egy kis kör, egy asztaltársaság, egy foglalkozási ág, egy község, vagy város is teljesítheti, de vannak olyanok is, amiknek csak nagyobb kör, esetleg az egész ország közönsége összefogva képes megfelelni Igaz, hogy a társadalom minden oldalról nagyon igénybe van véve, mert az állam a humanitárius ügy nagy részét a társadalom vállaira rakta, a jótékonyság gyakorlása tehát végösszegében nagy terheket ró a mi, — különben sem gazdag és mindig ugyanazon — társadalmunkra, mégis az országos célt szolgáló jótéknyságból nem lehet kivonnia magát egy valamire való városnak sem. Manapság az önkéntes adakozás a múlt időkhöz viszonyítva, ép a sok oldalú igénybe vétel folytán igen megcsappant, a jótékonyság is uj eszközöket kénytelen igénybe venni, — hogy úgy mondjam — reklámmal kénytelen dolgozni Ott, ahol a cél, sőt ahol az eszközök ismeretének hiánya miatt a polgárokban az adakozási ösztön önként föl nem ébred, helyén való azon enyhe kényszer, amit az egyesekkel szemben a különböző egyletek nemes

— A férfi szív csak húsz évig öregszik, azontúl mindig egyformán dobog.

— Azt mondják, hogy a nőknek is mindig tizenhat éves marad a szivük.

— Igen, tudom, úgy mondják — felelt szinte gépiesen Gyurka s magában azon tűnődött, hogy többet érne, ha a női szépséget oltalmazta volna igy meg az alkotó hatalma.

De jó hogy éppen jött a szép Rózsika, mert Gyurka már félt, hogy nagyon beletalálja keverni az az asszony a szerelmi vallomásokba, aztán meg valami meggondolatlanságot követhetne el. A lány előtt hát más beszélgetésbe kezdtek. Olyan mindennapi théma akad más is, mint a szerelem, vagy a szívdobogások theoriája.

Csak hogy mitagadás, minél többször járt át Gyurka bácsi a szép asszonyhoz, annál unalmasabbnak találta az ó ízlésesen bebutorozott egyhangú legényotthonát. A szép asszony is, mintha napról-napra szívesebben látta volna, oly képen tűnt fel neki. Néha meg kérdezősködött utánna a fürdőorvosnál :

— Elég komoly embernek tartja doktor ur a Gyurkát?!

— Kifogástalan az minden tekintetben nagyságos asszonyom!

Ilyenkor aztan másról sem beszélt Komlossyné, mint Kovács Gyurkáról. Az orvos meg már alig varta, hogy szabadulhasson, sietett egyenesen a tanácsoshoz, mert megértette, hogy mire czéloz az asszony.

— Gyurka te — kezdte ahogy belépett — rosszul teszed, ha nem nősülsz meg. Mégis csak nagyobb boldogság az, ha van egy édesen csiscsergő menyecske a háznál.

Kovács Gyurka egy darabig szótlanul bámult maga elé, aztán hirtelen elhatározással szólott :

— Isten neki, hát a te kedvedért megteszem ! Légy olyan kegyes, kérd meg a számomra, a szép Komlossy Rózsika kezét . . .

szivü nő tagjai gyakorolnak, midőn tekintélyük, vagy összeköttetéseik, vagy egyéniségük kedvessége által hatnak a megadakoztatandó közönségre. Erről egy gáncsoló szavam sincs, de ennek kapcsán mégis felmerül egy kérdés, ami saját losonci viszonyainkra vonatkozik és ez az: Akkor, midőn országos célokért lelkesülve koronáinkat távoleső jótékonyság gyakorlására fordítjuk, nem feledkezünk-e meg ami saját külön jótékonysági kötelességeinkről ? Ha e kérdésre őszintén felelünk, akkor azt kell mondanunk, hogy van egy intézményünk, amivel szemben jótékonyságunkat igazán szegényesen gyakoroljuk s ez a városi szegényház, amelyben elhagyott, elbetegesedett, losonci illetőségű szegényeink egy része van felhelyezve. A városnak van ugyan szegényalapja, melynek kamatai e célra fordittatnak, de az, a feladathoz kevés. Perselyes szegényházi asszonynak kell hát hetenkint bejárni a várost, hogy az ott elhelyezetteknek valamelyes élelmezést biztosítani lehessen. Mit tapasztaltunk most már? Azt, hogy az adakozási kedv évről-évre csökken, ma már ott tartunk, hogy a perselybe két hetenként 30 sőt 24 korona, havonta tehát 50—60 korona folyik be s ebből kell 15 szegényt egy hónapig élelmezni. A perselybe igen sok fillér kerül, — tán több mint a városban azonkívül van, — de erről nem szolok, mert akinek nincs több, az nem adhat, de hogy ócska nadrággombokat dugjanak bele, az igazán szégyen arra, aki teszi.

A perselyezés különben is elavult és céltalan. Az ott levő öreg nők közt alig akad olyan, aki a városnak csak 1/i-ét is képes lenne bejárni egy nap alatt, sőt sokszor nincs is rá vállalkozó. Hátránya az is, hogy az adakozók adományaik egy részét nem a perselybe teszik, ezzel a kéregetőt koldulásra szoktatják, másrészt alkalmat adnak neki pálinkázásra. Sokkal célszerűbb lenne egy kérelem kapcsán aláírási ivet nyitni, ezen mindenki aláírna annyit, amennyit közintézményünkre szán, az aláírás 3 évre lenne kötelező s januárban lenne a segély beszolgáltatandó. Ha eZ összeg fogyatékán lenne, akkor azon nemesszivü hölgyeket kellene megkeresni, akik országos célokra úgy erkölcsileg mint anyagilag oly szépsikerü estéket szoktak rendezni, hogy ismert ügybuzgalmukkal ami saját sze«ényügyünkön is segítsenek lendíteni. Bizton hiszem, hogy a szegényház jó segítséget kapna.

A szegényházon bármiként, de okvetlen segíteni kell, ha azt nem akarjuk, hogy a nyomor háza legyen belőle. Egy nagy magyar orvos és emberbarát e szavaival zárom soraimar. „Megbélyegezné a népesség műveltségét és emberszeretetét, ha azt az amúgy is kevés aggot, aki közsegitségre szorul, avagy a munka nélkül szülölködőt, egészen magára hagyva nyomorogni s eltAllcvf-nlni pnrrprlnÁ 4<

Dr. Oömöry Elek városi tiszti orvos.

Téli sportok.

Fehér a láthatár, merre a szem állát. Jégpáncél boritja a patakok, csermelyek s erek hátát. Zúzmara didereg a fák kopár koronáin Tompa, selymes puhaság lepi be az utakat. Csend. A csilingelő szánok, a korcsolyapályákon vígan lebbenő párok nesztelen suhanása jóleső képet nyújt a szemnek. Piros pozsgás vig arczok, örvendő tekintetek néznek egymással szemben.

Tél van. Nem csikorgó, kemény, szigorú tél A téli sportok, kedvtelések üzésére legalkalmatosabb.

Igen ám, de hát hol vannak a téli sportok. Nálunk ? Mindenütt, hol a talaj kínálkozik. Mindenütt, hol a vizek jégpáncélt ölöttek, hol a hegyi lejtökön, tehér patyolatos, selymes puhaságu hó pihen. S hol a ski, a rodli, a tobogán oly vígan siklana alá ? Nem! Nálunk a téli sportok, ezek a testedző, léleknemesitő testgyakorlatok még csupán csak csecsemő korszakukat élik.

Istenem, mikor érkezünk mi arra a magaslalra, hogy mint Svédországban, Norvégiában, de meg már Németországban is, északi játékokra özönlik a külföldi s igy csinálja meg idegenforgalmat azoknak a vidékeknek, hol a természet anyai gondoskodásában mostoha volt.

Pedig hazánkban minden keilék megvan arra, hogy a téli sportok époly méretekben kifejlődjenek mint a minőkben azokban az országokbin, h >l az északi játékok egész nemzeti ünnepek jellegével bírnak s hol azok már szinte nemzetgazdasági fontossággal bírnak, amennyiben az idegen forgalom előmozdításának főtényezőjét alkoiják.

De már nálunk is kezdik. A tátrai téli fürdőhelyekre átalakult kitűnő vezetőségü vállalatok megkezdték a téli sportokat s utánuk, bár igen lassú tempóban, az ország egyéb részeiben is megindult a mozgalom, az egészséges téli tornák üzésére.

Jégpálya az már majd minden helyen, hol vizet adott a természet, vagy a ski, a tohogán, a rodli s egyéb hasonló sportok pedig szintén megkezdik hódító körutjokat, hogy azután, miként az angol football, ők is elsőrendű magyar képviselőket küldhessenek a nemzetközi tornákra.

Hiába! Az északi nemzetek ifjúsága, de meg felnőtt társadalma is egészségesebb, edzettebb férfiakat, sőt egész generátiót vezet az élet fokozottabban nehéz küzdelmeibe. S ime tényleg, azok inkább is megáiják helyüket a - stugle for life — a létért való küzdelmekben, mint az elpuhuli, kevésbbé megedzett déli országok nemzedéke.

Mi, akik mérsékelt égőv minden áldását s minden kárhozatát végig élvezethetjük és szenvedjük, nekünk ki is kell használnunk minden megadott módot, hogy magunkat az élet s egyéb küzdelmeinkre megerősítsük. Hiszen a magyar olyan kitűnő anyag minden sport elsajátítására. Hiszen az olympiai nemzetközi küzdelmeikben a sok dicsőséges győzelem megmutatta, hogy a magyar, ha valamire ráveti magát, minő kiválót tud produkálni. Ne nézzük tehát a téli idő kedves ajándékait tétlenül. A fehér hóval bevont domboldalakat, hegyi eresztékeket, ne tekintsük csupán a természet nyújtotta gyönyörű színfoltoknak, hanem használjuk fel a téli játékok egészséges üzésére, a téli sportok sikeres művelésére.

Alakítsunk rod i társaságokat, melyek az egész tél unalmas óráit oly sok kedves, édes emlékezetű órával gazdagítják majd. Űzzük a ski egészséges sportját, a tohogán lélekjelenlétet kívánó merész játékait s meglátjuk, hogy senki sem fogja sajnálni azt az időt, melyet ezekre az egészséges, testedző, lelket nemesitő sportoknak szentelt.

A jég sport, a szánkázás ^gyönyörűsége a figyelmet már nem szükséges irányítani, e téren a magyar már elég kiválót produkált, a bennők rejiő gyönyörűség és testedzés pedig már mindenki előtt nyilvánvaló

A vitorlaszánkázás, a lovat ski, a korcsolya staféták s egyéb sok északi játék, pedig majd magától is elkövetkezik, mihelyt az egyszerű ski, a tobogán s rodli híveket szerzett a maga részére.

Ki tehát a fülledt levegőjű szobákból a szabadba. A természet pompázatos üién hódoljunk a téli sportoknak, hogy egészségünket s gyönyörűségünket megtaláljuk.

Lel készbei ktatás.

A helybeli ág. ev. egyház uj lelkészének, Wolf Józsefnek e hó 5-én volt az ünnepélyes beiktatása.

Az újonnan megválasztott lelkészt már megérkezése alkalmával is az egyház híveinek általános rokonszenve és szeretete fogadta. Wolf József ag. ev. lelkész, ki már pár éve mint fővárosi hit tan u buzgó és eredményes működést fejtett ki egyháza szolgálatában, meg vagyunk arról győződve, hogy méltán ra is szolgált arra a meleg fogadtatásra, amelyben idejövetele alkalmával részesült.

Miként előre is jeleztük, az uj lelkész, e hó 1-én érkezett Losoncra. Fogadására megjelentek a vasúti állomásnál Kujnis Gyula egyházi másodfelügyelő vezetése mellett a prezbitérium tagjai. A lelkészlaknál Gáber Gusztáv egyházi felügyelő, az egyháztanács élén szives szavakkal üdvözölte a megérkezett lelkészt. Majd pedig az ág. ev. nőegylet nevében Szlávy Aranka az alabbi talpraesett s kedves hangú beszédet intézte az uj lelkészhez, úgyis mint tiszteletbeli elnökükhöz :

Nagy tiszteletű Lelkész Ur!

Egyházunk mai örömünnepe alkalmából a losonci ág. hitv. ev. egyházi nőegylet is kedves kötelességének tartja üdvözölni uj lelkészét, mint tiszteletbeli elnökét, és mint boldog emlékezetű megalapítójának hivatalbeli utódját.

Midőn 46 évvel ezelőtt néhai nagy tiszt. Sztehlo András losonci ev. lelkész egyháza nóit jelen egyesületbe gyűjtötte, bizonyára az a cél lebegett szemei előtt, hogy kiváltsa és az egyházias jótékonyság szolgálatába összesitse azon erőket, melyek minden vallásos női lélek mélyén ott szunyádnak, a bibliabeli Martba gondosságát és a hivő Mária buzgóságát.

Nem akarta ő az egyesületi élet kapcsán a nőket a lényükkel és hivatásukkal ellentétes közéleti szereplés forgatagában sodorni s ennek megfelelőleg azt az irányt adta az egyesület életének, amelyet most is követ csendben es feltűnés nélkül, de meg nem restül ven végezni munkáját, jót cselekedvén mindenekkel, kiváltképen a mi hitünknek cselédeivel.

Utódai, a mindenkori lelkészek, szeretetteljes gonddat folytattak azt, amit ő kezdeményezett, részt vettek egyletünk életében, befolytak annak munkájába s mintegy közvetítő, összekötő kapcsot képezlek közöttünk és az egyház között, mely