Losonci Ujság, 1909 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1909-11-25 / 47. szám
IV. évfolyam. 47. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losonc, 1909 november 25. ELŐFIZETÉSI ÁRAK (SB SBBSBk Wk B B B B B *8B» B «MB SZERKESZTÖSEG : E^sz £LY.BTM: I H11 Hl m i il B ill ii ■ II Negyedévre 2 kor! fÜi I | 1 Bi i | E S B ͧj B | | B HR B B I mim I ii |\ih» mm. I EEillillili llllalllíl ^ "r ■""" -dB 9"" B_ Ijl wM feji 1 b ág I |U| ÍJÉ wM ■ b 11 SÄIMK Egyes szám ára 20 fii. BF B W B ’B bM WT W bBB falban. A LOSONCI VÁLASZTÓKERÜLET FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE. A válság és a városok. Mig a politika szekere a válság kátyújában teljesen elakadt, addig a különböző közigazgatási szervezetek teljes erővel működnek s készítik elő a talajt a közigazgatás reformjára. Ez a szokatlan agilitás részint azért történik, hogy mielőtt a kormány végleg távoznék, benyújtsák neki a számlát a tartozásáról, részint pedig azért, mert érzik a közigazgatási faktorok az idők fordulását s nem akarják, hogy az készületlenül találja őket. A napokban tartotta ülését a városok országos kongresszusának állandó bizottsága, továbbá a polgármesterek egyesületének a tanácsa, nemkülönben a vármegyei tisztviselők egyesületének igazgató-választmánya, végül a községi és körjegyzők egyesülete. Mindezek között bennünket első sorban a városok szervezetei érdekelnek. Ezek tanácskozásaiból, mint a közel jövőben megvalósítandó programm emelkedik ki a 2 millió korona sürgős szétosztása szükségességének a kívánsága, amellyel kapcsolatos a városi tisztviselők fizetésrendezése is. Ugyancsak a közel jövőben megalkotandónak mondották ki a városi törvényt, a városok bankját és a községi pénzügyek reformját. Ezek a legfontosabb kérdések, amelyek a városokat közelről érintik. A városok nagy érdeke fűződik hozzá, hogy e kérdések alaposan és lelkiismeretesen oldassanak meg. Éppen azért a városok csak hálával fogadhatják, ha ezeknek a kérdéseknek a megvitatása végett minél gyakrabban ülnek össze tanácskozásra a városok vezetői. Különös súlyt kölcsönöz az állandó bizottság ülésének az az örvendetes körülmény, hogy azon a belügyminisztérium képviselője is megjelent. A városokat illető 2 millió korona sürgős kiutalása tárgyában olyan előterjesztés tétetett, hogy a pénzügyminisztert sürgősen kérje fel az egyesület, hogy a 2 millió koronát a lehető legsürgősebben ossza szét a városok között, hogy a városi tisztviselők nyomasztó s immár tűrhetetlen helyzetén a városok ez által könnyithessenek addig is, mig a városi tisztviselők fizetésrendezését a normális parlamenti viszonyok beálltával törvényhozásilag rendezhetik. Teljesen helyénvaló, hogy a vár< sok a mostani válság közepette teljes erővel látnak munkához és igyekeznek a jelenlegi kormánytól az őket illető 2 millió koronát mielőbb kiutaltatni. Általános drágaság dúl az egész országban és iparos, kereskedő, városi tisztviselő stb. egyaránt érzi ezt. Napról-napra tűrhetetlenebbek a megélhetési viszonyok, csak jogos tehát, hogy a városi tisztviselők követelik az őket megillető 2 millió koronát és nem várnak erre az összegre addig, mig az ország kieviczkél a válságból. De nem is várhatnak, mert már eléggé próbára tették türelmüket és egyenesen létérdekünk van veszélyeztetve. Bizony az egész országra ráférne, ha a drágaság elmúlna vagy legalább is az egyes osztályok szaporulatot tudnának elérni. A városi tisztviselők helyzetének javulása küszöbön áll, az mielőbb bekövetkezik. Talán megmozdul majd ennek megtörténte után atöbbi, teherrrel agyonrakott osztály is és talán sikerül nekik is valamit elérni. A kereskedők és iparosok szövetsége. Az a páratlan egyetértés, mely nálunk a kereskedők és iparosok között fennáll, már igen sok örvendetes vívmányt eredményezett. Az O. M. K. E., ez az elsőrendű közgazdasági célokért küzdő egyesület, karöltve az Ipartestülettel, legutóbb a városi vámtarifa módosításánál mutatta meg, hogy a közgazdasági életünk eme két hatalmas faktora mily eredményeket tud felmutatni, ha valamely eszme szolgálatába szegődik. Legutóbbi hatalmas akciójuk a város érdekeit szolgálja, megmentvén a várost a pótadó emelés veszedelmétől. Wohl Rumi Adolf és Kujnis Gyula, a két testület elnöke feladatukul tűzték ki, hogy a kereskedők és iparosok közös érdekeit érintő ügyekben lépjen nemes szövetségre a két erős közgazdasági tényező. Ez a törekvésük valóra is változott. Egy bizottságot alakítottak az iparosok és kereskedők közös érdekeik megvédésére. A bizottság tagjai az 0. M. K. E.-ből : Wohl Rumi Adoif elnök, Rittinger Pál, Herzog Ignác, Minkusz Antal, Lőwy Herman, Weisz Samu, Kohn József, Rakottyay György, Sternlicht Soma, Läufer Manó, Tarján Ödön, Havas Gyula, Török Zoltán és Hajós József dr. Az Ipartestület részéről : Kujnis Gyula elnök, Hodlik Imre, Dortsák Lajos, Kalina János, Domborovszky József, Breznay József, Humay Gáspár, Filo Lajos, Nagy Sándor, Fekete István, Schmidl Sándor, Csecsetka Soma, Ernhaft János és Kozma Andor. Mint halljuk, ezen bizottság feladatául tűzte ki a helybeli postaépület mizériainak megszüntetését, a vasúti pályaudvar kibővítését s egy ipariskolának Losoncon leendő létesítését. Égi jel a pusztán. Irta Darvas János. Megállt a holdfényű, ködös magyar égen Egy vörös meteor szikrázón, kevélyen — Nyugat felől kelve. Mint fejlő világok izzó tüzes magva Szivárványzó fényét csak úgy váltogatja, Szórja, ontja egyre. Alant fáradt lelkek döbbenve csodálják Találgatva az éj váratlan csodáját: — Honnan jött? S mi végre? Hogy izzik, mint égő szárny tüzes csóvája, Mintha miijó csillag gyúlna ki utána A sivatag égre . . . Mily rőt lila színt ad a kigyúlt felhőknek! Tán uj máglyafények, — amik rávető'dnek A sötét azúrra ? Mi hírt hoz? Diadalt ? .. . Jön-e a várt hajnal, Vagy ő is csak hívni jött új vérrel, jajjal Téli háborúra .. . ? De csak fennvöröslik a ködös egeken Piros fényét ontva az égi idegen, S csak tovább alussza Vészlátó sejtését, — amely föl-fölleben Föllobogó, fáradt, lázálmú lelkekben A bús magyar puszta. A csatakép. Irta Peterdi Andor. Ráday Ferenc festő volt és szerelmes. Fiatal lelkét az akarás nyugtalanította. Művészi hajlamai a nagyobb arányú kompozíciókhoz vonzották. Egy klasszikus stilü képen dolgozott. Meg akarta festeni a világhistória egyik legnagjmbb csatajelenetét. Magányos óráiban a világtörténelmet lapozgatta s képzeletében megelevenedtek előtte a letűnt korok romantikus harcai, azokból akart egy megrázó jelenetet kiragadni és vászonra rögzíteni az utódok számára. Végre a harmincéves háború történetéből kiragadott egy fejezetet s nagy lelkesedéssel hozzálátott a megfestéséhez. A sok léha időpazarlás után elhatározta, hogy nem mozdul ki addig műterméből, amig e nagyarányú munka alapvonalaival el nem készül. Minden áron szakítani akart eddig folytatott életmódjával s ezért választott ilyen súlyos témát. Azt hitte, hogy ez a csatakép visszahódítja őt a munkához s visszanyeri alkotóerejét és ambícióját. Este még beszélt szerelmesével s közölte vele legújabb munkatervét, egyben megkérte, hogy mostanában ne látogasson fel hozzá, mert minden idejét ennek a képnek szenteli. A leány nem nagyon örült e váratlan elhatározásnak s rövid beszélgetés után elváltak. Ráday másnap reggel hozzálátott a munkához. A műterem ajtajára kifüggesztett egy kis cédulát azzal a felírással: Nem vagyok itthon. Barátait nem engedte magához. Munkaközben sokszor hallotta, amint jönnek ismerősei, barátai s olyankor visszafojtott lélegzettel leste, mikor mennek el. Aztán tovább dolgozott. Így múltak el a napok s Ráday csak akkor hagyta el a műtermet, amikor alkonyodott. Akkor is magára maradt s képzeletében csudas színeket látott, amelyek életre varázsoljak a vászon marcona alakjait. Lelke visszanyerte az energiát. Az a tudat, hogy dolgozik, önérzetessé tette, vére élénkebben lüktetett s egyébként sápadt arca most pirossá változott. Hasznos és értékes embernek érezte magát s ez meg jobban sarkalta és fokozta már-már hanyatló munkakedvét. Csak att^ól félt mindig, hogy a leány egy szép napon bekopogtat hozzá, elveszti önuralmát, bebocsajtja és a munkának vége szakad. S amikor a leány igy eszebe jutott, szinte hangos szóval biztatta magát: — Nem, nam bocsájtom be, ha belehalok is ! Amig ezt a képet el nem készítem, látni sem akarom 1 A rendszertelen szintömegekből lassan kialakult a csatakép alapja. A vászon alakjai már éledni kezdtek. A távolból nézve, úgy hatott a kép, mintha egész szürke ködfátyol borulna egy háborgó tömegre, közelről pedig a színek összefutottak és értelmetlen, zavaros káoszt alkottak. A modern festés természetrajza ez. A képek csak bizonyos távlatból alakulnak ki, Ráday hozzáfogott a kép kidolgozásához s úgy vélte, hogy kis idő múlva ezzel is elkészül, aztán újra szerelmének szentelheti idejét. Mióta a kép festéséhez hozzáfogott, azóta a leányt nem látta, pedig sokszor lehanyatlott a keze munkaközben s tépelődött, küzdött magával: elmenjen-e a leányhoz estére ? Mindig leküzdötte szive lázongását. De most már úgy érezte, hogy nem bírja soká, kell már, hogy lássa a leányt. Szomjazta a csókját, az ölelését, sovárogta, leste, hogy nem jön-e. Ha valami zajt hallott az ajtaja előtt, azt hogy ő az. Kipirult arccal odarohant, feltépte az ajtót, remegett s mikor látta, hogy csalódott, ismét a vászon elé állt és dolgozott tovább fanatikus, lázas rajongással.
