Losonci Ujság, 1909 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1909-11-18 / 46. szám
IV. évfolyam. 46. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losonc, 1909 november 18. ELŐFIZETÉSI ÁRAK B BBfe áBBfej A B ÉJWk B B B B áBB SH SZERKESZTÖSEG : MELYBEN: H ■ H MM B| ■ H K H Sgf g® sí ü M H MM |K ■ ■ Losonc, Kossuth 6Q :ü: ■ ■■■■■■ Bl III ifl ■ ■■■■■ *f;í£3: 3:1 llvIBllrl 11 I% ®18 Negyedévre^ Kor. 50 fii. ■ ■ H ^ ffg g ■ jB B il A « CM IÁ lÄseif'SÄ Községek, egyesületek, ■ I I 1 1 Ilii !«Üki 1 lü 8^1 II Ifl Sé.í42S LUUUI1UI UUiInU ss Egyes szám ára ü Wß 0 1B KjMBI A LOSONCI VÁLASZTÓKERÜLET FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE. A kétféle harcmodor. (^f) A függetlenségi és 48-as pártban beállott szakadás már napok óta lázas purpalék tárgyát képezi az egész országban. A fővárosi napilapok már a legnagyobb részletességgel letárgyalták a beállott eseményeket. Hallottunk, olvastunk pro és kontra nézeteket. Mi, a perifériákon élő, vidéki elvhii függetlenségi polgárok, a sok különféle magyarázás, félremagyarázás, találgatás s jövendölés khaoszában alig tudunk eligazodni. Egy az, amiről meg vagyunk győződve. Hogy mindig tiszta függetlenségi politikát Űztünk. Igaz érzelemmel, becsülettel küzdöttünk mindig a függetlenségi eszméket hirdető lobogó alatt. És ebből önként következik, hogy rendíthetetlen hívei vagyunk az önálló nemzeti bank és az önálló vámsorompó felállításának. A parlamentben többségre jutottunk. Erős volt a bizodalmunk, megingathatatlan a hitünk, hogy parlamenti alkotmányos többségünknek, eszméink diadalra jutását sikerül elérnie. És e hatalmas, tekintélyes tábor, erejének tudatában, Kossuth Ferenccel, mint vezérrel élén, megkezdette a nagy és magasztos munkát, hogy az Ausztriával évszázadok óta tartó s a különféle praktikákkal még szorosabbra fűzött áldatlan összetartozandóságunk kapcsait meglazítsuk, meggyöngitsük s végre megtörjük. De amennyire tele volt a szivünk lelkesültséggel, olyan üresek voltak a zsebeink. Pénz nélkül, gyönge gazdasági viszonyok mellett harcot még a csatamezőn sem lehet vívni, mennyivel kevésbbé lehet tehát egy gazdasági háborút. Vezérünk, Kossuth Ferenc tehát azt a harcmodort választotta, hogy mig egyrészt lassan, fokozatosan gyöngítjük, lazítjuk a közös nyűg kötelékeit, addig másfelől az ország falain belül gazdasági megerősödésünkre törekszünk. És aztán ha valamelyest megerősödtünk, a közösség meggyöngitett rabláncait könnyűszerrel rázhatjuk le magunkról. Hogy ez a taktika mennyire ht lyes és hogy célra vezetett volna-e, azt nem tudjuk. Mert az alvezérek és a közkatonák a vezér harcmodorát nem látták jónak s ahelyett hogy felvilágosították volna, vagy — ha van nekik — az ő megoldási módozataikat kötelességszerüen feltárták volna: a vezért esetben hagyták, megszégyenítették s a nagy táborból csináltak két kis csoportot. Tehát Kossuth Ferenc politikáját bírálat tárgyává tenni igen, de elitélni nem lehet, mert annak kimenetelét már nem várták be. És ez a cselekedet az, amely a vezérétől elszakadó Justh-csoportnál kifogásolható. Elismeréssel adózik mindenki, magunk is örömmel látjuk a Justh párthiveinek jelentős nemzeti érdekeinkért síkra szálló csapatát. Az ő hazafiasságukban, vagy nemes intencióikban dehogyis kételkedünk, sőt — ismételjük — nagyrabecsüléssel tölt el határozott és igazi nemzeti érzéstől áthatott fellépésük. Csupán a választott taktikai módszer miatt van némi szelíd aggályunk. A Justhék taktikája hasonlatos egy attakhoz, ahol a bátor, elszánt vitézek egyenesen vágtatnak minden akadályon át az ellenség felé; az akadályoknál azonban elhullnak a bátor vitézek. — A Kossuth harcmodora pedig hasonlatos ahhoz a módhoz, amidőn a vezér óvatosan, lassan, de biztosan tör előre, az akadályokat részint kikerüli, részint elhárítja s igy közelíti meg az ellenséget. Hogy e kétféle harcmodor közül melyik jobb, melyik fog eredményre vezetni, erre a kérdésre a feleletet majd csak a jövő hozza meg. Csupán az a sajnálatos, hogy mindkét frakcióban jó magyarok, függetlenségi érzelmüek vannak, céljuk is egy: az önálló bank létesítése és mégis kél táborra váltak. Óh jövel közénk szent Megértés s világosítsd fel a hazafiságban versengve egyenetlenkedő magyarokat, űzd ki belülük a békétlenkedés ördögét, hogy tiszta lélekkel láthassák a közös nagy ellenséget, amelynek a legyőzésére csakis szilárd összetartással számíthatnak. Concordia res parvae crescunt, discordia maximae dilabuntur. Képviselőnk beszámolója. Beniczky Árpád, kerületünk országgyűlési képviselője a napokban levelet intézett Kujnis Gyula pártelnökhöz. Ezen levélben képviselőnk egyrészt kifejti az okot, amely őt a mostani válságos időben a Justhféle csoporthoz való csatlakozásra késztette, másrészt pedig kifejezést ad azon óhajának, hogy beszámolóbeszédet szándékozik tartani. A beszámolót, mely iránt az egész választókerület feszült várakozással tekint, a közeljövőben, talán még e hó folyamán fogja képviselőnk megtartani. Pártértekezlet. Választókerületünk függetl. és 48-as pártjának előkészítő-bizottsága folyó hó 15-én értekezletet tartott. Az értekezlet Kujnis Gyula pártelnök vezetése mellett nagy érdeklődés Erzsébet királyné emlékezete. Irta Zoltán Géza Tizenegy éve már, hogy szivünkben mély gyásszal, lelkűnkben örökké lobogó kegyelettel és ragaszkodással boldog emlékű királynénk halálának évfordulóját üljük. Ősz volt akkor is. Ködös ősz. Halál tusáját vívta a nagy természet. Lehullt az utolsó virág is s vele együtt letört a magyar nemzet minden reményének egyetlen virágszála — meghalt Erzsébet királyasszony, a magyarok Nagyasszonya. Egy átkos gonoszsággal irányított tőr keresztül döfte szivét s elhallgattatta a királynéi ajkakon a legnagyobb szeretetnek szavát. Tízszer hajtottak azóta rügyet a gödöllői királyiak százados fái s tízszer hullottak alá az elsárgult, fakó levelek, anélkül, hogy jóságos tündérüket, a nagyasszonyt viszont láthatták volna, kinek hamvai azóta a bécsi kapucinusok templomának sötét kriptájában porlanak. Az enyészet tort ült az élet fölött, a halál győzedelmeskedett, de a fájdalom még ma is époly sajgó, époly kinos, mint abban a szomorú pillanatban, mert a végzetes tőr, mely a királynő szivét érte, átdöfte a magyar nemzet szivét is, mely a végtelen szeretetben a nagyasszonyéval eggyé forrott. Vessünk hát egy pillantást Erzsébet nagyasszonyunk életére, nézzük kije volt ő a magyar nemzetnek, hogy méltányolni tudjuk, kit vesztettünk benne! A posenhofi hercegi lakban született 1837 december 24-én Magyarország nagyasszonya, őrangyala és nemtője : Erzsébet. Miksa bajor herceg és Ludovika hercegné leánya volt. A szülők polgári egyszerűségben nevelték gyermeküket, de szivébe fejedelmi erényeket oltottak, miről a királynő élete fényesen tanúskodott. Sir szélén állott a magyar nemzet akkor, midőn 1854. ápr. 24-én a szépsége teljes pompájában ragyogó 16 éves hercegnő felséges urunknak, 1. Ferenc Józsefnek jegyesévé lett. A császári mennyegző bocsátotta az agyongyörört, bilincsekre vert országra a remény első sugarát. A bosszü palósa megállott. A kufsteini, olmützi, laibachi, jósefstadi börtönök ajtói megnyíltak s 336 súlyos rabságra Ítélt politikai fogoly nyerte vissza egyszerre szabadságát. Mintha csak az isteni gondviselés küldötte volna el geniusát az olyan sokat szenvedett magyar nemzetnek, hogy a nemzet életét kioltani készülő utolsó csapásokat elhárítsa, felfogja és lehetetlenné tegye. Az 1857. év tavasza lázas izgalomba hozta az egész nemzetet. Hire futott, hogy a császár magyarországi kőrútjára magával hozza felséges nejét, az ifjú császárnőt is. Csodálatos szép volt ez évben a természet ujjáébredése ; mintha a biztató tavaszi napsugár a nemzeti érzés szunnyadó rügyeit is újból életre akarta volna kelteni. Az ifjú császárnő útja mindenütt diadalát volt. A súlyos sebektől vérző nemzet hódolattal fogadta uj uralkodónőjét, de arcán a még nem rég kiállott szenvedések nyoma ült s keresve-kereste a felséges asszony biztató, jóságos tekintetét. És a Nagyasszony, ki már ismeretlenül is rokonszenvezett a magyar nemzettel, megismerve azt szivéhez öleié és védő szárnyai alá fogadta. „Ennek a nemzetnek arany szive van, miért vannak rajta mégis vaspántok ?“ kérdé egy alkalommal felséges urától. E pillanatól kezdve a Nagyasszony a nemzeté lett s azé maradt mind haláláig. Meg akarja tanulni a magyar nyelvet, meg akarja ismerni a magyar nemzet történetét, hogy annál inkább, annál jobban megszerethesse és magához csatolja. A nemzet ünnepelt Írójához, Eötvös József báróhoz fordul, ajánljon neki egy nyelvmestert. Eötvös Fáik Miksát ajánlja. S Fáik szinte elragadtatással mondja, hogy a Nagyasszonnynál soha lelkiismeretesebb, szorgalmasabb tanítványa nem volt. Már ekkor bizalommal, reménnyel és szeretettel nézett reá minden igaz magyar. Mindenki tudta, hogy az uralkodó és a nemzet közötti kibékülés utait ő egyengeti. Az önkényuralom után a kibékülés érdekében tartott tárgyalásakon Erzsébet Nagyasszony volt a magyarok legbübb szószólója. Az ő gyengéd kezei szőtték azt a finom fátyolt, amely az elnyomatás korának fájó sebeit eltakarta, s győzelemre juttattá a nagyasszonynak a magyar nemzet iránt érzett igaz, önzetlen szeretetét. »Úgy jött mint egy angyal, Napsugárral, dallal, Sötét éjjelünkről árnyat űző hajnal. Nagy árvaságunkban édes anyánk volt ő, Porba sújtottaknak szivéhez hajolt ő. Fájó dobogását titokban kileste, Balzsamot cseppentett a sajogó sebre. Szivárványkelés volt könnye, mosolygása, Mindenik lépése áldás kútforrása.« Az 1867. év julius 8-án tartott koronázóünnep volt a királynő életének talán legkedvesebb napja, mert hiszen teljesedésbe látta menni életének legszeb tervét. A nemzet kibékült királyával. A megkoronázott magyar király és a koronás magyar királyné koronázási ajándékukat: a 100,000 aranyat a szabadságharc hőseinek, az elöregedett honvédeknek s az elesett harcosok árváinak fölsegitésére ajándékozták.
