Losonci Ujság, 1909 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1909-11-18 / 46. szám
2. oldal. LOSONCI UJSAO 1909. november 18. között folyt le. Egyedüli tárgyát ezen értekezletnek az országos függetlenségi és 48-as pártban beállott szakadás megbeszélése képezte. A bizottság tagjai valóban komoly, megfontolt és érett politikai nézetekről tanúskodó határozatot hoztak. Kimondották ugyanis, miként a mostani még kialakulatlan helyzet nem érlelhette meg mindenkiben az elhatározást arra nézve, hogy az önálló bank felállításáért küzdő függetlenségi pártok melyik árnyalatához csatlakozzék s igy a határozathozatalt egy legközelebb összehívandó s tágabb körű értekezlet napirendjére tűzték ki. Bosznia és Hercegovina közgazdasági jelentőségéről. A Magántisztviselők Egyesülete meghívása folytán dr. Tonelli Sándor az Országos Iparegyesület titkára e hó 14-én a városháza tanácstermében igen érdekes és alapos közgazdasági ismeretekről tanúskodó felolvasást tartott Bosznia és Hercegovina közgazdasági jelentőségéről. A kereskedelmi és ipari életünket mélyen érintő kérdések fejtegetésének meghallgatására szépszámú hallgatóság gyülekezett össze a tanácsteremben. Örömmel láttuk, hogy kereskedőink szívesen áldozzák vasárnapi szabadidejüket is, közgazdasági ismereteiknek gyarapítására. Fölolvasásában dr. Tonelli Sándor elsősorban a nyugati államok gyarmatpolitikáját ismertette és kifejtette azokat az előnyöket, amelyek ebből az anyaállamokra háramlanak. Az osztrák magyar monarchiának, illetve Magyarországnak közvetlenül a határain van egy ilyen gyarmatjellegü tartománya, Bosznia és Hercegovina. Sajnos, Magyarországon eddig ezzel a tartománynyal szemben nem nyilatkozott meg kellő érdeklődés és közgazdasági életünk sem vette ki a részét a kettős tartomány gazdasági kiaknázásából. így történt meg, hogy Boszniát elsősorban az osztrák nagy tőke foglalta le magának. Száz millió korona ipari beruházásból alig 20 millió korona esik Magyarországra, 114 millió korona bevitelből csupán 37 millió korona, 120 millió korona kivitelből pedig 25 millió korona esik Magyarországra. Most egy külső esemény, az annexió, Boszniára terelte a magyar körök figyelmét is és remélhető, hogy ennek nyomán mi is ki fogjuk venni részünket Bosznia kihasználásából. Ismertette az előadó a bosnyák politikai és De nemcsak örömében érzett a királyné együtt magyar nemzetével, hanem hánatában is. Mikor a nemzet nagy halottait siratja, a gyászolók közt találjuk a királyasszonyt is, szemében a fájdalom könnyével, szivében a nemzet nagyjai iránt érzett szeretet melegével A sors azonban még a legjobb sziveket is meglátogatja csapásaival. Bőven kijutott e csapásokból a nagy királyasszonynak is, Először Zsófia gyermeke hal meg, majd a család reménye, büszkesége Rudolf királyfi. Mintha az utolsó csapás telesen összetörte volna a Nagyasszony szivét, kedélye elborult s nem lehetett többé mosolyát látni. De azért többször eljött még hozzánk; sőt velünk volt a nemzet ezeréves fennállásának ünnepén, hogy nagy fájdalmában is bebizonyítsa ragaszkodását. 1897. év elején látogatta meg utoljára magyar nemzetét, de szive, az a csapásoktól sújtott beteg szív nem hagyta őt nyugodni. A Genfi-tó virágos partjára vágyott, hogy sebeire gyógyító irt, balzsamot keressen. Itt oltá ki a Nagyasszony életét egy anarchista tőre, hogy általa gyászba borítsa az egész országot. Meghalt a nagy királynő ! Elvesztettük őt! »Ki annyi könnyet szárított fel, Könnyünket már nem törli le, Hol annyi szívet boldogított, Nem szenved már az ő szive.« A magyar nemzet fájdalomtól meghatottan állott a ravatalnál s úgy érezte, hogy abban a koporsóban, melyre Erzsébet neve van reáirva, Magyarország reménysége van eltemetve. Évek múlnak, évek jönnek. A feledés csodás ereje meggyógyítja a szív sebeit, de a mi szeretett Nagyaszonyunkon nincs hatalma. Elvesztése most is csak úgy fáj nekünk, mint akkor, tiz év előtt. A gyászos nap évfordulóján most is zugnak a harangok szerte az országban; most is csak úgy siratjuk el, mint akkor, tiz év előtt s: »Míg ez a föld magyar marad, Míg egy magyar szív dobog, Erzsébetnek szent emléke, Minden szívben élni fog.« gazdasági viszonyokat, a közigazgatás szervezetét, a lakosság hangulatát Magyarországgal szemben, a forgalmi viszonyokat és ezek összevetése alapján oda konkludált, hogy Magyarországra nézve kedvezőbb előföltétek állanak föl, mint Ausztriára nézve. Természetes, hogy ehhez elsősorban személyes összeköttetés szükséges és kell, hogy ami kereskedőink és iparosaink minél gyakrabban menjenek le az annektált tartományokba. Odalent most az annexió nyomán nagyarányú gazdasági fellendülés időszaka nyílt meg, egymásután alakulnak uj ipari és kereskedelmi vállalatok, a jövőnk biztosítása érdekében kell odalent területet keresni ebben a fellendülő országban a magyar gazdasági élet számára. Csak a gazdasági téren elért eredmények adják meg az annektált tartományokra ráfordított milliók ellenértékét. Kétségtelen, hogy Magyarországnak történelmi joga van Boszniához, ez a jog azonban már csak a papíron van meg, épen úgy, minthogy a magyar király már csak a papíron Jeruzsálem királya. Ha azt akarjuk, hogy Bosznia akár egészen, akár részben a mienk legyen, azt a közgazdasági élet faktorainak, az iparosoknak és kereskedőknek kell Magyarország számára meghódítani. Dr. Tonelli Sándor ezen értekezésében, mint az ipari és kereskedelmi élet kitűnő ismerője és közgazdasági törekvéseinknek bátor és tevékeny harcosa mutatkozott be. Az a sok elismerés, mely előadása nyomán mindenfelé felhangzott, mutatja azon megható eredményt, miként missziója sikerrel járt s hogy a hallgatóság okulást merített a nagyértókü felolvasásból. A felolvasás befejezése után Wohl Rumi Adolf az ü. M. K. E. elnöke szives szavakkal mondott köszönetét dr. Tonelli Sándornak a fontos közgazdasági ismereteket terjesztő e'őadásért A feminizmusról. Igen tisztelt Szerkesztő ur ! A „Losonci Újság“ részéről sok ízben tapasztalt lekötelező vendégszeretet arra a kérelemre bátorít, hogy helyet engedjen b. lapjában a fenti cimen megjelent múlt heti referádához 'üződő nehány objektiv megjegyzésemnek, mely tekintetben való szívességét s pártatlanságát előre is köszönöm. A feminizmus ma már távolról sem nehány exaltált egyén különcködése és távolról sem egv múlandó szellemi divatáramlat, melyet az egyéni Ízlés nézőszögéből odavetett egy-két szellemeskedő megjegyzéssel s egy kézmozdulattal letárgyalni lehet. A feminizmus korunk egyik leghatalmasabb kulturáramlata, mely jelentőségre a szociálizmussal vetekszik s csak fejlettség s szervezettség tekintetében marad mögötte. Szóval egyike a legkomolyabban veendő dolgoknak, amint azt kiváló előadónknak, szinte áhitatos figyelemmel hallgatott, lebilincselő előadása alatt és után a közönség mélyen érezte. A feminizmus nem egyéb, mint egy uj etappe, az emberiség felszabadulásának — a férfinemre sem befejezett — történetében, tudatos célja pedig: a nőt is embersorba emelni, azaz megadni a nőnek is a teljes önrendelkezési jogot és véget vetni annak az emberiséghoz méltatlan állapotnak, hogy legyenek emberi lények, kik tehetségeik s egyéniségük érvényesítésében korlátozva vannak csupán azért, mivel más nemhez tartoznak. Amennyire szükségszerűen s feltartózíathatlanul a gyermek ifjúvá, az ifjú férfivé feljődik és ahogy szükségszerűen s feltartózhatlanul a tudatra ébredő népek önkormányzatot követelnek : szintoly feltartóztathatatlan a fejlődési folyamat, mely a nőnek a férfiúval való egyenjogúsításához vezet. A t. referens ur előjogokról szól, melyekkel a mai társadalom a nőket kárpótolja a jogok hiányáért. Hát a gondolkodó és öntudatos nőket éppen ez előjogok bántják és sértik: nem kiváltságokat, hanem jogokat követelnek. Ezek az előjogok amolyan cukrocska, melyet a kalitkába zárt madárnak adnak — szabadság helyett. Ám természetes ösztönét követve, melyik madár nem hagyná ott szívesen a cukrot cserében a szabadságért ? . . . Kincsekkel s figyelmességekkel elhalmazott metresz mégis csak alárendelt helyzetben sínylődik s az előjogokat élvező nőt az előjog csak ámítja a felett, hogy nincsen joga. Nem is szólva arról, hogy az előjogok éppen csak a felső tízezer számára léteznek, de millió meg millió nő az előjog minden sejtése nélkül tengeti jogmentes életét. A mi a fejlődés bizonyos fokán szükséges folyománya a fejlődésnek, annak múlhatatlanul be kell következni, bármily károk s hátrányok járjanak is nyomában. A vasút, a gőzhajó, az ipari nagyüzem feltartóztathatatlanul helyezkedtek el a forgalom és termelés fejlődésében, nem gátolva azáltal, hogy hány iparos, hány fuvaros, hány evezős ment amellett tönkre. A vasúti forgalomban néha oly hajmeresztő katasztrófák fordulnak elő, annyi emberáldozattal egyetlen egy esetben is, aminők a vasutnélküli korban egyszerűen elképzelhetetlenek. Mégis ki akarná visszaállítani a régi időket s megfosztani az emberiséget atfól a mérhetetlen előnytől, jóléttől s áldástól, mely a vasúti forgalomnak köszönhető. Mivelhogy pedig a nőnek felemelkedése az alárendeltségi állapotból elkerülhetetlen valami, mind az a hátrány, mely e nő teljes felszabadulásával állítólag jár, mind az a kár, mely ebből állítólag származnék, mind az a visszásság s túlzás, mely az arra irányuló mozgalmat kiséri, de mind az a tökéletlenség, mely állítólag az uj rendtől elválaszthatatlan : mind, mind elmaradhatatlan velejárója egy hatalmas átalakulásnak. De minő e körülmények nem lehetnek okai annak, hogy egy feltétlenül jogosult mozgalommal szemben a megértés helyett a tagadás, az ignorálás, az elutasítás álláspontjára helyezkedjünk. Hisz ha valamely üdvös intézményt vagy eszmét kisérő kinövések, túlzások, hiányok s bajok elegendő okok volnának az egésznek elvetésére, hol van az a szent vagy magasztos ügy vagy intézmény, melyet nem kellene elvetni: szabadság, függetlenség, haza, nemzet, jog, ku.tura stb. ? Hát a férfiak szabadságmozgalmai, politikai s érdekharcai sohasem csaptak túlzásba ? a szabadsággal mi férfiak tudunk-e mindig méltóan élni ? vagy népeket meg kell-e fosztani a szabadságtól, az alkotmánytól azért, mivel nem használják fel mindig a legüdvösebben ? A parallélákat szinte a végtelenig lehetne folytatni. Valójában azonban úgy áll a dolog, hogy azoknak a bajoknak legnagyobb része, melyekkel a feminizmus ellenzői ijesztgetnek, csak a megszokotthoz ragaszkodók elfogultságában létezik, amennyiben pedig igazán bajok vagy hátrányok, úgy elvesznek szemben azzal a mérhetetlen előnynyel és á’dással, melyet a fenimizmus diadala az emberiségre árasztana. Mivel megjegyzéseim máris nagyon hosszúra nyúltak, a feminizmus portálta újítások közül csak egyről essék nehány szó, arról az igen áldásos intézményről, melyet a sokból kiragadva, a refe rens ur tűhegyre szúr: a központi háztartásról. Nem vitatkozom azokkal (csak irigylem), akik a mai családi állapotokkal meg vannak elégedve De aki a családi élet tekintetében fenálló bajokat észrevette s gondolkodva megfigyelte, anhak lehetetlen be nem látnia, hogy ama számtalanoknak, férfiaknak s nőknek egyaránt, kik ma családon kívül élnek, akik ma családot nem alapíthatnak, vagy akik m i családon kívül élnek családi életet, de valósággal elviselhetetlen mizériák súlya alatt nyögnek, mindazoknak akarja s fogja is az intézmény, levéve a nő válláról a házi cseléd, illetőleg főcseléd vagy cselédfelügyelő szerepét, lehetővé tenni, hogy igazi családi életben lehessen részük, beleértve a munkásság óriás tömegét, melynek családi élete nagy részben csak fonákja annak, aminek lennie kellene s ami az uj intézmény mellett lehetne. Kétségtelennek tartom, hogy a központi háztartás a jövendőben tipikus formája lesz a városi életnek. Persze lesznek akkor is, akik más formában fogják életüket leélni, amint pl. a vasúti s városi villamos közlekedés mellett vannak, akik konflison, két fogatun, sőt olyan szerencseftak, kik hat lovas hintón vagy automobilon járnak. Azonban a tömeges forgalom szükséglete megteremtette a vasutakat s villamosokat és hasonlókép fogja a szükséglet megteremteni a központi háztartásokat azok számára, akiknek jó a villamos is, hogy ne kelljen — gyalog járni. Ám a fejlődés menetén keveset változtat, hogy az egyik már az elején látja meg, merre visz, a másik csak a — végén. Fogadja igen tisztelt szerkesztő ur nagyrabecsülésem kifejezését. Alázatos szolgája Dr. Gärtner Henrik. HÍREK. Tájékoztató Nov. 19-én Erzsébet-ünnepély a tanítóképzőben. Nov. 27-én a József kir. herceg szanatórium teaestélye és kabaréja a Vigadóban. Dec. 5-én Horváth Amália növendék hangversenye a polgári leányiskola dísztermében. Dec. 7-én a Nógrádmegyei Antialkoholista Egyesület mulatsága. Dec. 11-én a losonci izr. nőegylet jótékonysági mulatsága. Eredménytelen munka. Kezdjük ott: szeretett hazánkban az emberek munkája nem érvényesül olyan mértékben, ahogy kellene, illetőleg végeredményében egyáltalán nem érvényesül. Ma azok élnek jólétben, gondnélkül
