Losonci Ujság, 1909 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1909-10-14 / 41. szám

IV. évfolyam. 41. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losonc, 1909 október 14.

HA H g§H& B H I flBj BWjB Aflk ^B^B

HELYBEN: ^K H OH Mj BH RH B Kg Ujj B B9 OK B| Ü h£ HH HT JH Losonc, Kossuth 69

P!iévreévre' 4 kői: = fi!: ■ IlIillHllil B B 111 I I I av®tTM“ss|

= I I I Ijk I B [M 1 1 fel É !■ I l^kIÍ^'u

Negyedévre 2 kor. 50 fii. M ■ ■ m, lg B M fa g I 1 H B Kfl Bfli Üí^seC'":

Községek, egyesületek, ■ I I 1 1 ifi Bj A B I 1^ í" ^ ' II B ■

sasi íj íj u iá ||i Ullllff II s;

Egyes 20 fii. HBI BH xjggj^H^p m HHHHH talban.

A LOSONCI VÁLASZTÓKERÜLET FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE.

Gazdasági háború előtt.

Ha a politikai helyzetben beállott szomorú fordulat okait keressük, az újabb válság főokát Ausztriával való gazdasági közösségünkben találjuk fel. Deák Ferenc egykor oly bölcsnek tartott kiegyezése minden fogyatkozásai elénk tárulnak. 42 év múlt el csak a gazdasági közösség megteremtése óta s máris konstatálnunk kell, hogy a helyzet tarthatatlanná vált. Ausztria csak addig volt kész a 67-iki kiegyezést perfektuálni, mig hasznot húzhatott belőle, de mihelyt Magyarországnak abból származó jogai érvényesítése érdekében komoly lépéseket teszünk, azonnal kész a kiegyezés magna chartáját széttépni. Amig minta távol jövő ködös homályában lebegő ideális célról beszéltünk Magyarország gazdasági függetlenségéről, addig Ausztriának ezen elméleti fejtegetések ellen nem volt kifogása, sőt gunymosollyal kisérte naiv reménykedéseinket. De mihelyt a politikai életben is komoly törekvéssé vált gazdasági életünknek Ausztriától való függetlenitése, odaát megszűntek mosolyogni s a nemzet öntudatra ébredésében nagy veszélyt látva, elérkezettnek tartják az időt a függetlenségi törekvések letörésére.

Törvény ide, törvény oda. Ausztria magyar jogokat, magyar gazdasági érdekeket nem ismer; a jegybank kettéválasztása, a készfizetések felvétele ellen állástfoglal, ellenben nemzeti politikáját a mi hátrányunkra irányítja, Bosznia-Hercegovinát általa meghódított piacnak tekinti, hova mi a lábunkat sem tehetjük be és gazdasági fejlődésünk érdekében nem lehet oly kívánságunk, melynek megvalósulását Ausztria ne igyekezzék meggátolni. Ebből előre láthatjuk, hogy mi fog történni 1917-ben, az utolsó kiegyezés lejártáig. Bizonyos, hogy gazdasági függetlenségünket, pusztán a törvénykönyvvel a kezünkben, akkor sem leszünk képesek érvényesíteni s nem leszünk erre képesek mindaddig, mig Ausztria törvénytelen ellenkezésének a legerélyesebb eszközökkel nyakát nem szegjük.

A mai válság főokát tehát Ausztria makacs, rideg ellenállása képezi. Ne hárítsuk ezt a vádat sem az uralkodóra, sem a trónörökösre ; azok az osztrák érdekek sugalmazott szószólói, ami elég szomorú, de úgy van. A Wekerle-kabinetnek menni kell, mert Ausztria nem enged semmi vívmányt a megszavazandó rendkívüli közös költségekért, semmiféle rekompenzációt nem volt képes a kormány kicsikarni, minden megtört Ausztria tagadó álláspontján. És hogy nálunk egyik kormányválság a másikat nyomon követi, annak Ausztria örül és céltudatosan mozdítja elő a krízisek kiélesedését, mert minél zavarosabb a belpolitikai helyzet Magyarországon, annál kevésbbé van módunkban gazdasági függetlenségünk kivívása.

A dolog ilyen állásában .már. most komolyan kell azzal a kérdéssel foglalkoznunk, hogy mi módon készítsük elő 1917-re gazdasági függetlenségünk érvényesülését. Á kormányban, legyen az bármilyen kormány, e tekintetben ne bizzunk, a kormányt az uralkodó vétója lemondásra kényszerítheti, a parlament pedig tétlenségre szorítható.

A nagy harcot tehát a magyar társadalomnak kell megvívni, ennek kell Ausz-Ősz felé.

Irta Peterdi Andor.

A nap lenevet szelíd ragyogással. Sugárban fürdik hegy, völgy és berek: Az égi fény titokzatos varázszsal Elmossa mind az őszi színeket.

Miként ha a nyár bucsucsókja volna Ez ,az utolsó, tiszta ragyogás,

És mintha csak viszontlátást susogna Ez a borongó szellősuttogás.

Oly megható a válás pillanatja,

A napnak arca bágyadt, szomorú,

S a földnek minden kis atomján rajta A lemondás fájdalma; a ború.

És lelkem e nagy égi bucsuzásban Az áhítattól megtermékenyül:

E fájó, néma megnyilatkozásban, Látom : Az isten lelke hévül!

Elment.

Irta Darvas János.

Szivemen bú,, este, Sötét ködök, árnyak Az az édes tündér Vájjon merre járhat ? Vájjon merre járhat:

Amerre elvonult. Virágszirmok hullnak, Kis lába nyomára Búsan ráborulnak, Búsan ráborulnak.

Az én álmom is mind Magával ragadta,

Mint ahogy az alkony Magával visz minden Napfényt napnyugatra

Úgy ment, mint az alkony, Biborfény övezte —

S a lelkemre ráült A bus, ködös este Árnyas, ködös este.

A nagy alku.

Irta Radó Imre.

tria ellen a közgazdasági háborút megindítani. Nem afféle langymeleg tulipán-mozgalmat értünk, aminőt pár év előtt gyöngéd női kezek múló divatként rendeztek, hanem olyant, minő a törökországi bojkott volt, melynek hatása keserves feljajdulásra kényszeritette az osztrák ipart s melynek beszüntetését csak nehéz ötven millió koronával volt képes a monarchia megvásárolni. Senki sem gátolhat meg egyeseket abban, hogy az osztrák árukat, az osztrák hitelt, az osztrákokkal való gazdasági érintkezést bojkottálja és ha az egyesek milliói egyetértve járnak el, ha a hazai ipar, kereskedelem, pénzintézeteink, közlekedési vállalataink támogatják ezt a törvények keretein belül megvívandó gazdasági harcot, pár év múlva maga Ausztria fog könyörögni, hogy csináljunk önálló bankot, készfizetést, gazdasági függetlenséget, minden, csak az osztrák ipart végromlással fenyegető gazdasági harcot szüntessük be. Elismerjük, hogy a harc eredményes megvívásához szívós kitartás, törhetetlen erély, a személyes ellenségeket is egy táborba terelő egyetértés és nagy önmegtagadás kell, de ha nem bírunk ezen tulajdonságokkal, ha még nem okoltunk eléggé a s/ertehuzás káros következményeiből, akkor tegyük le a fegyvert s mondjunk le minden reményről.

Egy darab Ázsia. Annak fejében, hogy a város köztisztasági ügj'einek rendezése afféle átmeneti stádiumban van: sokat tűr el e város közönsége. Mikor a csatornázás jogcíme alatt egész utcákat dúltak fel s a közlekedést nemcsak mindennemű járműre nézve (kivéve a repülőgépet), hanem még a gyalogosok részére is lehetetlenné

Talán ráuntak a tanárok, azért adtak neki oklevelet. Az oklevelének nem is vette hasznát. Egy-két évig járkált mindenfelé, a miniszterhez kétszer is elment, kérvényt, pótkérvényt adott be mindhiába. Hívták haza a falujába tanítónak. Csak vegye el az özvegy tiszteletesné leányát, holtig lesz kenyere. A tanárnak derogált tanitúskodni. Különben sem hagy egy idegen leányt magára tukmálni. Ő már választott. Ott él a leány körül már három esztendeje. Az öcscse mellett házitanitoskodik. Tavaly még a leányt is tanította és már akkor is szerette, de nem mondta meg neki. mert szörnyen erkölcsös ember volt Az idén már közeledett hozzá. Verset irt hozzá. A verssorok kezdőbetűi kiadták a leány nevét, azonkívül rímek is voltak a versben. Egy alkalommal élőszóban is megtette vallomását A leány megsértődött, hogy olyan ember merészli őt szeretni, aki manzsettát sem visel és a gallérja rojtozott. Bajusza sincs, pedig nem is borotváltatja és fogai hiányosak. Ezentu1 kerülte a tanárt, sőt az anyját kérte, hogy dobja ki a házból. Az anya fel is

mondott volna a házitanitónak, szerinte a „házi tanárnak“, de nem tette, mert sokan irigyelték, hogy a fiának tanári diplomával bíró nevelője van és mindez neki tiz forint és ebédkosztba kerül.

A tanár ott maradt, de ezentúl nagy árvaságra jutott. A leányból nem jutott ki a része. Meg kellett elégednie Szarnék Aláriával. Szarnék Mária önálló nő volt. Trafikjába nem sokan jártak, mert harminc esztendeje és a púpja nem jó reklám volt boltjának. A tanár Szarnék Mária boltjában töltötte az estéit. Ott kibeszélhette magát. A leány a pult mögött kötögetett, ő meg beszélt, jobban mondva panaszkodott. Folyton az volt a szájában, hogy neki tanári diplomája van, hogy ő a filozófia doktora, mégis a legnyomorultabb anyagi és lelki életet éli. Nyílt szivü volt a leányhoz, bizonyos tekintetben nem vette komolyan és minden ceremónia nélkül beszélt neki a szerelméről.

A leány meg mosolygott, szánakozott a tanáron. Talán szerette is. De még sem foglalkozott vele, mert élhetetlennek tartotta. Haragudhatott volna is reá, mert hírbe hozta. Igaz, hogy akaratán kívül, de mert az utcabeliek minden este a leány boltjában látták, hát azt mondogatták, hogy nekik közük van egymáshoz. Egy darabig nem törődött Szarnék Mária a szóbeszéddel, de egyszer csak mégis megakadt rajta. Elkezdett gondolkozni. És Szarnék Mária okos leány volt, a mi természetes dolog, mert a harmincéves és púpos leányok okosak szoktak lenni. Gondolkozott és határozott. Miért ne lehetne köze Mondok Lajoshoz ? Hiszen lehetne ebből az emberből valamit csinálni. Szegény, egy kicsit élhetetlen, annyi ereje sincs, hogy a maga igazát megkeresse . . . Állást kellene neki szerezni. Hát majd ő fogja az állást megszerezni.. El fog menni a miniszterhez és kinevezést fog kérni Mondok Lajos szá-