Losonci Ujság, 1909 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1909-09-30 / 39. szám
B «A Éntok Mátok I» fl aSSSto iS SB H dnitB fll «££ii noniipi ei ip in ä | IKVIIMBI | li |\nh Miiül HilKEIllil IIiííIhII"“ 1 ".- ...'" L RJ| 1LS| U I ■ &j§ I Ülj LJI nu !!v.;v.'.'i:','. 20 Hl V ^gggpr np ^§k§í* ’SSHt Wf Br BVB A LOSONCI VÁLASZTÓKERÜLET FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PARTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE. IV. ÉVFOLYAM. 39. SZÁM. MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN. LOSONC, 1Q09. SZEPTEMBER 30. Meghívó. A losonci választókerület függetlenségi és 48-as pártjának végrehajtó-bizottsága f. évi október 2-án, szombaton délután 3 órakor a Vigadó szálló első emeleti helyiségében ülést tart. Az ülés tárgyai-. 1. A legutóbb tartott előkészítő-bizottsági ülés jegyzőkönyvének felolvasása s az azokban foglalt ügyek letárgyalása. 2. Állásfoglalás a Nemzeti Bank ügyében. 3. Esetleges indítványok. A bizottság tagjainak szives megjelenését kéri Kristóff Sándor pártjegyző. Knjnis Gyula ügyvezető elnök. Az ország helyzete. Nem politikailag kívánunk foglalkozni az ország helyzetével és nem akarunk jóslásokba bocsátkozni, mert bizony erre vonatkozóan még az úgynevezett «illetékes tényezők» is a legteljesebb bizonytalanságban tapogatódznak. Arról akarunk azonban szólani, hogy minő általános bajok következnek be, ha a politikában válság áll be, ha az ország helyzete bizonytalan. Nálunk elég gyakran van úgynevezett politikai válság. Olyannyira gyakran, hogy a politikai lapok legfontosabb rovatát ez képezi. Persze mindenik lap úgy fogja fel a válságot, amilyen politika szolgálatában áll és ehhez képest adja le «legbiztosabb forrásból» vett értesüléseit. Ne foglalkozzunk azonban a politikai válsággal, de nézzük meg azokat a bajokat, amelyeket a válság szül és amelyek felszínen is tartják magukat. Egész bátran lehet állítani, hogy iparunk, kereskedelmünk, kisgazdáink helyzete azért nem tökéletes, mert nálunk a politikai válságok napirenden vannak, ha egy kormánycsoport évtizedeken keresztül tudna helyén megmaradni és az ország javára szóló dolgokat alkotni, rohamos virágzásnak indulna Magyarországon mindaz, ami most tesped, sinylik: tehát az ipar, a kereskedelem és a gazdaság is. A viszonyok egyszerre megjavulnának és nem hangzanék annyi panasz a létért küzdő emberek ajkáról, mint most. A politikai válság elsősorban a tőzsdét irányítja. Értékpapírok, melyek eddig a legszilárdabban álltak, rohamosan kezdik veszíteni árfolyamukat. A külföldön magyar papírokat ilyenkor nem vesznek, mert hát bizonytalan a magyar politikai helyzet, nem érdemes ilyen értékpapírok vásárlásával foglalkozni. Ebből kifolyólag azután a jelzálogleveleket sem lehet elhelyezni és a gazda, akinek rossz termése volt, aki jelzálog-kölcsönt akarna esetleg felvenni, azt nem kapja meg, vagy csak igen súlyos feltételekkel kapja meg. Politikai válság idelán a vállalkozási kedv teljesen -eltűnik. A tőkepénzesek a legóvatosabban ülnek pénzükön. Hja, válság van, nem lehet tudni mi történik. Ugyanígy gondolkodnak a bankok, takarékpénztárak is. A tőke a folytonos válság, krízis következtében félénkké válik, aminek a közgazdasági életünkre roppant nyomasztó kihatása van. A tetejében azután felüti fejét a drágaság. Hihetetlenül magasra szökik minden árucikknek az ára — mert válság van. Az állami, városi magántisztviselők, akik naprólnapra fizetésjavitást várnak, megdöbbenve látják, hogy e helyett a drágaság ütött be és egyenesen művészet nekik a megélhetés. Mindezek a bajok a politikai válságnak szüleményei és minthogy nálunk állandóan politikai válság van, tehát a bajok is általánosak, azok sem múlnak el fejünk fölött. Valami szerencsétlen átok nehezedik erre az országra. Folyton nyakik vagyunk a válságban és ha ki is megyünk belőle, rögtön utána beáll egy másik válság és élőiről kezdődik minden. Az ország általános jólétének feltétele e válságok megszüntetése volna. Hogy mikor fognak ezek a válságok megszűnni, ki fogja azokat megszüntetni, ez még a jövő zenéje. De hogy nagyon kívánatos volna egy békés, huzamos ideig tartó válságmentes időszak, — az bizonyos. Mi az Eszperantó ? Irta Ifj. Marich Ágoston, a »La Verda Standardo« szerkesztője. Az Eszperantó mindenki által 2—3 hét alatt játszva megtanulható nemzetközi érintkező nyelv, amely hivatva van a fizikai élet közlekedési eszközeihez hasonlóan, a szellemi érintkezést megkönnyíteni, lehetővé tenni és fejleszteni. Legkevésbé sem célja az anyanyelv ktszoritása. A fogatlan öregasszony. Irta Reich Péter Cornél. Bár már éjfél utánra járt az idő, Defregois Raoul még dolgozott a mécses gyatra világánál. Páris már ébredezett. A külváros élénkülni kezdett. A tejes asszonyok csengős kocsijukkal, az elárusítók egy-egy kiáltással zavarják meg az éjjeli csendet. Raoul jogász is vizsgálatra készül. Padlásszobájában dideregve jegyezget, majd feltekint munkájából, neki dü! szalmából fonott széke támlájának, nagyot nyújtózkodik, kinyújtva sovány lábát, önmagával kezd beszélgetni. — Az áldóját ennek a sok paragrafusnak. Soh’ sem birkózom meg velük ! Jó, hogy van egy marék pipadohányom, mit utolsó soumon vettem! Máskép pipaszó nélkül elálmosodnék s megfagynék e farkasorditóban. Előveszi hosszú szárú cseréppipáját, Uirázva belőle a régi hamut a vörös téglaburkolatra, megtölti s mielőtt rágyújtana, az ablakhoz megy, kezét dörzsölgetve, hogy gémberedett ujjait kissé életre keltse. — Huh de ronda, ködös ez a Páris. Ha nem szégyelném párisi létemre, hát azt mondanám, hogy utálom, undorodom már tőle ! Gyomrom kong az ürességtől, akár a „Vörös macska“ vendéglő üres hordója. Jól esnék már valami meleget ennem. Apropos, hisz még hideg étek sem nyomta ma még a gyomromat. Na meg az Isten sem akarja tán, hogy egyik hívője, bár legyen kissé Tamás is, koplaljon negyvennyolez órát egy huzamban. Tél viz ideje volt s a fiatal jogász vékony zubbonyban didergett. Arca ijesztő a mécses vöröses lángjánál. Kiálló pofacsontjával, néhány szál sörtés bajusszal, ajka bal szegletén mély forradással valóságos Lombroso-féle betörő typus. Hangja azonban teljes ellentéte külsejének, gyengéd, mélyen rezgő. — Csak ne lennék oly veszettül éhes. Az a Claude bizonyosan bezabált mára. Tudja a manó, mi lelte ma reggel. Folyton reszketett, mint a nyárfa levele. Keveset szólt, kevesebbet a rendes kevésnél is. Ha szólni kezdett, akkor is előbb körülnézett, nincs e valaki közelünkben. Halk hangon, mintha az ijedtség szorította volna össze torkát, tördelve, bizonytalanul mondá, hogy sajnálja nagyon az öreg asszonyt! . . . Majd elhallgatott megint. Melyik öregasszonyról beszélt? Tán csak nem arról a fogatlan banyáról ? Különben nem is volna csoda, ha az volna az ő ideálja, hisz olyan ferdén még nem láttam gondolkodni embert. Aztán meg azt is kérdezte, hogy tudok-e titoktartó lenni ? Hogyne tudnék vele szemben az lenni. Őt rúgták ki az udvarias consilium abeundival az egyetemről, pedig én loptam el az aranyórát. Hiába mondottam később, hogy engemet is rúgjanak utána, mert én voltam a tolvaj. Rám mordult a rektor és melegen ajánlotta, hogy tartsam, jobban mondva fogjam be a becses számat, az ügy elaludt már s legjobb esetben én is kiröpülök. Amig él Claude, nem árulom el őt az akasztófa alatt sem. Alig hogy elvégezte mondókáját, óriási ütéstől a zár lepattant az ajtóról s az ajtó bedült. Raoul úgy megijedt e furcsa kopogtatástól, hogy szájából kirepült a pipa s ő maga is majd hogy hányát nem esett. Claude volt, a neurasztheniás Claude, kit örökké borongós kedve miatt melancholiás tinónak neveztek társai. Sápadtan, beesett szemmel, kuszáit arcvonásokkal, tétovázó léptekkel nyitott be. Kalap nélkül jött, haja összeborzolva, vadul forgó szemét kimeresztette. Bizalmatlanul nézett körül, a csepp pablásszobában. — Az ördög hordaná el az irhádat, te szomorú tinó. Majd kitört a hideg rajtam udvarias kopogtatásodra. De Claude mondd ! Mi lelt Claude! Te őrült vagy! Orrcimpád remeg s halotthalvány vagy ! — Csitt — szólt Claude, megfogja Raoul karját s őt magához rántotta ! Azt mondád . . . tudsz hallgatni ! . . . Megöltem a fogatlan szobaasszonyomat ! Tudod ! . . . Kinek oly véres volt a foghusa . . . Emlékszel! . . . Mikor ezt az asszonyt először láttam . . . Mily ideges lettem ? Hát arra emlékszel-e, mikor eljöttél hozzám, ott együtt olvastuk Poe Edgárnak „Az áruló szív“ novelláját ? Ebben az a fiatal ember megölt egy öreget, mert ennek egyik szeme hibás volt, mely az ifjút önkívületi állapotba hozta . . . Azóta nem nyughattam ... Ma egyedül volt! Este bejött hozzám ... Jó éjt kívánt 1 Rám vicsorította véres foghusát! . . . Megöltem később ... A hosszú zsebkésemmel . . Te adtad nekem ! Egyet sikoltott s azt hörögte . . . Claude ifjú ur! Miért tette ezt ? Ezzel vége volt . . . Nézd ! Egész véres az ingem ... Nyakán volt egy bőrerszény csörgő arannyal! Ez: késemet sen . . . hat az zel elhallgatott Claude, miért ölted meg ? Nem tudom! Mond csak — szólt Raoul remegve — a elhoztad-e? Hát a pénzt? . . . Nem! . . . Egyiket sem 1 Bezártad-e a kaput? Nem, üldözött a rém, rohantam egyeneide Pszt! Beteszem a kaput . . . mert elárultégedet. Meg elhozom a késemet . . ,
