Losonci Ujság, 1909 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1909-09-09 / 36. szám

2. oldal. LOSONCI ÚJSÁG 1909. szeptember 9.

get pedig a mérleg szerint kimutatott üzleti eredmény fogja meghatározni. Ezt a várható üzleti eredményt nem Írhatja ki Dr. Oppenheimer barátom az apátfalvi adókönyvből, és nem tudhatja meg az apátfalusi körjegyzőtől, hanem ezekért az adatokért szíveskedjék — ügy, mint én tettem a posztógyár vezetőségéhez fordulni. És akkor meg fogja tudni, hogy igenis a losoncapátfalvai posztógyár termelése után ezután fizetendő egyenes adó 12000 kor., melynek pótadója átlag 6000 koronát fog kitenni.

A számtani tévedés vádját is sikertelenül emeli Dr. Oppenheimer barátom. Ki fogom mutatni, hogy nem tévedtem, amikor a textil r. t. évi termelését 7 millió 500000 koronára tettem. Igaz, hogy cikkembe némi nyomtatási hiba csúszott be, s az ott leközlött adatokból nem lehetett a 7500000 koronát kihozni. De viszont nagy naivitásra vall az a feltételezés, hogy mint a válasz kihozza — egy 8000000 korona alaptőkével rendelkező vállalat évente csak 180000 koronát produkáljon. Látnia kellett volna a t. cikkírónak, hogy itt csak tévedésről lehet szó.

Nos, a dolog úgy áll, hogy a textil r. t. összesen 337 szövőszéket kiván felállítani. Átlag azonban csak 300 szövőszékről beszélek. Egy szövőszék egy héten át 100

m. posztót gyárt, amelynek átlagos értéke 500 korona. így egy héten az összes 300 szövőszék 150000 koronát produkál. Egy évben 50 hetet számítva, 50 X 150000 7500000 korona. Ekképen jön ki a 7500000 korona, melynek a Losoncra háramló pótadója 15000 koronát tenne ki.

Nem tudom, hogy honnan veszi Dr. Oppenheimer azt a positiv értesülését, hogy a posztógyár nem is akar Losonchoz csatlakozni. Áz én értesülésem szerint igenis akar. De e felett ne vitatkozzunk. Ez a textil r. t. dolga. Ha keresztül tudja vinni az apátfalvi képviselőtestületben a Losonchoz való csatlakozást, úgy ez esetben joggal kérheti a segély megadását; ha nem tudja keresztül vinni, úgy amúgy sem számíthat ezen segélyre, mert már több ízben kifejtettem, hogy a Losonchoz csatlakozást a segély megszavazás a conditio sine qua non-jának tekintem. Természetes is, hogy ha nem kapunk valamit, úgy nem is fogunk adni semmit.

Nagyon különösnek találja t. ellenfelem azt, hogy a textil gyár Losoncon pótadómentességet kér az újonnan felépítendő gyári épületeire. Nos hát legyen szives ebben a »válasz« írója éppen annak bizonyítékát látni, hogy a gyár igenis Losonchoz kiván csatlakozni; mert annyi józanságot csak feltételezhet Dr. Oppenheimer barátom a textilgyárról, hogy ha semmiféle connexusba lépni nem akar Losonccal, úgy nem fog tőle adóelengedést sem kérni.

Azonban meg kell engednie t. barátomnak, hogy én találjam különösnek azon ellenérvét, hogy azért sem lehet a kérelmet teljesíteni, mert még egyetlen más vállalatnak sem adtunk pénzbeli segélyt.

Bocsánat, de én ezen érvet nem tudom komolynak tekinteni. Hiszen ha uj dolgot nem volna szabad creálnunk, akkor Zeppelinnek sem lett volna szabad a levegőbe felszállnia, mert még előtte nem volt jóravaló kormányozható léghajó. Vagy Cooknak sem lett volna szabad az északi sarkat felfedeznie, mert még ő előtte sem volt senki ottan! Hát ez kérem nem érv. Nemcsak azért, mert ismerek olyan losonci gyárat, amely szintén pótadómentességet élvez, hanem azért sem, mert ha bármelyik losonci gyár hasonló célra anyagi hozzájárulást kérne, azt nekik — ha az a városra nézve hasonló financiális és gazdasági előnyökkel járna — nézetem szerint meg is kellene adni.

Végtelenül sajnálom, hogy ügyvédtársam tollából kell azt a kijelentést olvasnom, hogy »azon érv egyáltalán nem áll meg, hogy a város ipara és kereskedelme nyerne.« Sajnálom, hogy t. barátom nem bir tudomással a gazdasági erőviszonylatok kölcsönös hatásáról, amely megmagyarázza nekünk, hogy hogyan hat ki a kereskedelem és ipar emelkedésére valamely egyoldalú fogyasztás növekedése. Ha elfogadjuk is, hogy az a 800 munkás minden szükségletét Apátfalván és nem Losoncon szerzi be, hát ennek azért nincs befolyása a losonci piac emelkedésére ? Hát azt a sok húst, amit Apátfalván elfogyasztanak, az apátfalusi mészáros maga termeli csupán ? Hát nem vásárolja azt be akár elevenen, akár készen Losoncon, vagy a vidéken ? És ha ott emelkedik a kereslet, emelkedik az eladás, beáll a vagyoni növekedés, amely uj igényeket, uj szükségleteket teremt, amelyek viszont Losoncon vagy másutt keresik kielégítési piacukat, de végeredményben mégis a kereskedelemnek és ezzel az iparnak újabb fellendüléséhez vezetnek. De nem folytatom a gazdasági elmélkedést, hiszen ezzel t. ellenfelemnek épen úgy tisztában kellene lennie, mint nekem, de nagyon kérem őt az ügyvédi kar presztízse érdekében, hogy ne mondja oly könnyen azt, hogy »az ily fajta érvek ezen fontos kérdésben döntő súlylyal nem bírnak.«

Ne mondja különösen akkor, mikor minden ellenérv és minden lekicsinylése dacára cikke végén mégis csak oda concludál, hogy »ha igaz, hogy a posztógyár 6000, majd 12000 kor. pótadót fizetne a városnak, úgy indítványozom, hogy 15 évig 2000 koronát, azontúl 4000 koronát engedjünk el a pótadóból.« Mert itt most már kezet foghatunk egymással. Ugyanoda lyukadt ki t. barátom, amit én akarok. Én is csak úgy kívánom a subventio megadását, ha a kifejtett hasznunk meg lesz az üzletből. Az az eltérés, hogy adunk bizonyos összeget és kapunk érte többet, vagy pedig, amint t. barátom kívánja, leengedünk a kapott összegből,. csak számműveleti eltérés. Csak gyakorlati keresztülvitel.

Még egy megjegyzést. Ne higyjék a t. városatyák a textil gyár most folyó építkezéseiből azt, hogy a subventio megadása nélkül is eszközölni fogja a gyár a nagy beruházásokat, és ne érveljenek esetleg azzal, hogy hiszen már úgyis építkeznek. Mert ezúttal csak mintegy 150 szövőszéket állít fel a gyár. A további mintegy 170 szövőszék felépítését épen a subventiotól teszi függővé. Lebegjen ez szemük előtt, midőn e nagyfontosságú kérdés szőnyegre kerül.

És még egyet. Hogy engem ebben a kérdésben csupán és kizárólagosan egyetlen egy érdek vezet, buzdit és lelkesít: Losonc város jövő nagysága, Losoncnak emelkedése.

A harmadik gyógyszertár.

Több mint fél éve már annak, hogy a harmadik gyógyszertár felállítása iránt benyújtott kérvényeinket a nmélt. m. kir. belügyminiszter úr, véleményezés végett, a törvényes formák betartása mellett, Losoncz r. t. városhoz ieküldötte; azonban a törvényhatóság még mindig nem dönthetett ez ügyben, és nincs is kilátás arra nézve, hogy előbb, mint az őszi megyei közgyűlésen a döntés megtörténjék.

Hogy a törvényhatóság milyen álláspontra fog helyezkedni, senki sem tudhatja ; lehetséges, hogy az 1902. évben, hasonló ügyben hozott határozatához marad következetes, a midőn a Salgótarjánba kérelmezett harmadik gyógyszertár ügyét pártolólag terjesztette fel az akkori nmélt. m. kir. belügyminiszter úrhoz; — ez esetben a losonczi harmadik gyógyszertár felállítása befejezett dolog ; azonban éppen olyan nagy a valószínűség, sőt, ha az érdekeltség befolyása és agitációja itt is oly vehemensen fog megnyilvánulni, miként azt a városi tárgyalások alkalmával tapasztaltam, bizonyosra vehető, hogy a törvényhatóság is elutasító határozatot fog hozni.

Ez esetben — természetesen már csak a legfelsőbb fórum — a belügyminiszter úr állásfoglalása döntheti jobbra vagy balra az új gyógyszertár ügyét.

Lássuk hát, tulajdonképen van-e létjogosultsága Losonczon egy új gyógyszertárnak ? és közegészségügyi szempontból szükséges-e annak felállítása ?

Ha a dolgot, az érdekeltség szempontjából vesszük bírálat alá, úgy a válasz természetszerűleg nem lehet más, 'mint tagadó ; — hiszen rájuk nézve bizonyos jövedelem csökkenés áll be az uj gyógyszertár felállításával; arra nem gondolnak, hogy hiszen a város fokozatos fejlődésével, ez a csekély jövedelem csökkenés néhány év múlva megszűnik. Tehát semmi alapja nincs azon aggodalmaknak, hogy az uj gyógyszertár felállítása őket existentiájukban támadná meg.

Ha pedig közegészségügyi szempontból bíráljuk el az ügyet, úgy első sorban az arra competens testületnek, a városi egészségügyi bizottságnak feltétlenül pártolnia kellett volna a Losoncon felállítandó uj gyógyszertár iránt benyújtott kérvényeket, nem pedig elutasító véleményt adni. Hiszen közegészségügyi szempontból csak előnyös az, ha egy oly nagy kiterjedésű városban, mint Losonc, a gyógyszertárak megszaporodnak, különösen akkor, a midőn (miként az Losoncon is van) a meglévő gyógyszertárak egészen közel egymáshoz feküsznek, s igy a gyógyszertárakat igénybe vevő nagyközönség, mivel a gyógyszertáraktól túlnyomó része távol lakik, sokszor nagyon is későn jut ahhoz a gyógyszerhez, amely hivatva lenne egészségét helyreállítani.

De van még egy harmadik szempont is, a melyet szintén nem szabad figyelmen kívül hagyni; ez a — humanismus.

Valóban elszomorító jelenség, hogy most, a midőn egy becsületes, hazafias kormány védszárnyai alatt a szociális törekvések minden téren méltánylásra találnak, érvényesülnek, egyedül a gyógyszerészet az, amely az ő régi conservativizmusában, nem akarja a haladó kor szellemét vaskalapja alá ereszteni, hanem rideg hangon kiáltja oda az existentiát kérő collégájának: »Szerzett jogomat nem engedem csorbítani !u

Az élet nehéz harcában, most, amidőn minden pályán túlzsúfoltság állott be, — hogy igazán el lehet mondani: nagyon is sok az eszkimó — a kevés fókához, — mindenki hatványozott erővel küzd a létért, küzd a mindennapi kenyérért, — de bizonyos megnyugvással, mert a tehetségnek, szorgalomnak és munkásságnak érvényesülése előtt nyitva- áll a világ.

Egyedül a gyógyszerészet az, amely pályán a fentemlitett egyéni tulajdonságok hiányos törvényeink következtében ezideig nem érvényesülhettek, kivéve, ha az illető mindama tulajdonokon kívül még privát vagyonnal, avagy protectióval nem rendelkezett.

Jelenlegi kormányunknak humánusan gondolkozó belügyminisztere belátta ezen állapotok tarthatatlanságát és egy törvényjavaslatban — amelynek intentiójából nem lehet elvitatni a humánus intézkedést és demokratikus haladást — rendezni óhajtotta ezt a — mindenkori belügyminiszterre

— odiózus ügyet; ezen törvényjavaslat azonban nem került a törvényhozás elé és igy az érdekelteket kivéve, nem is szólhatott hozzá senki.

Hanem azért, ha már ezen törvénytervezetét nem sikerült is neki keresztül vinnie, iparkodik azokat a súlyos sérelmeket, azokat az anomáliákat megszüntetni, amelyek a mai hiányos és sok kibúvóval ellátott 1876-iki közegészségügyi törvényben a jogadományozás terén fennállanak.

Ezen nemes törekvését bizonyítják az általa ezideig adományozott összes gyógyszertári jogosítványok.

Annak igazolására, hogy a belügyminisztériumban már megunták a törvényhatóságoknak sokszor kritika alá vehető magatartását s hogy ott, ahol a folyamodók által felhozott érvek igaz voltáról meg vannak győződve a minisztériumban,

— meg is adják a jogot: erre nézve az alábbi végzést közlöm :

„Másolat. M. kir. belügyminiszter. Szám : 61727/VII-b. 1909. A válaszirat alapjául szolgáló megkeresés száma: 1431/1465-1909. Tárgy:

Aradi X. gyógyszertár. Arad sz. kir. város közönségének, Arad. A városukban felállítani kívánt tizedik gyógyszertár engedélyezési ügyében megejtett tárgyalás során meghallgatott szakközegek véleménye alapján a vármegye törvényhatósági bizottsága folyó évi március hó 10 én 7207, 7202 és 7900/162. sz. alatt kelt határozatában a szóban forgó gyógyszertár felállítása ellen nyilatkozott. Tekintettel azonban más hivatalos úton szerzett értesüléseimre, melyek szerint a szóban forgó gyógyszertár felállítását a város fejlődése és lakosainak nőve-