Losonci Ujság, 1909 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1909-07-29 / 30. szám

ÉB HH HBK Rt B áffjÉk B ■$ B Ék JKKjjSk R| RMB^

py jj^^^SRR ■! B| 31 HR ^H HR ^^R h

r^^h Kísbég-utca

Egész 8 H B Sa| » fl b n a B Hl ■ ■ H H H ■■ ■ B

Feicvre 4 B B B B H B B Hl ■ B B B B B B B B ^B B B

CV H B w SBi B B H ■ B B B 8» PB B HH B BB B B uoziemeny

Egész éviedkor ni M B H Rfc ' B I HR | I | | I Hk B R KIADÓHIVATAL:

Félévre 5 kor IK

h

L B BB KMjuB BB W

k SSii BB MKW B Losonc, Kubinyi-tér

Negyedévre 2 kor. 50 EL ■ B

B Ifik H |g RRR H R I I B ^ RK R«| LTrütt^ek,'0'^^-’

flHt RJ atlM ftf Hbm HH ffl RSjjj u*2 ffjgfl RH ^HH nemű pén/küldemé-Községek, egyesületek, .‘RR HH _^ «F8 HH HR uRR R

b

H HB H B Hw HR RR RRj |^R HH nyék és a lap szétkültovábbá nógrádmegyei íI^R HH Ba w#® H HR H VHB ÉK f^B Hb $$$ MB ^H H HR HB HH ^H H| vonatkozó

tanitók és körjegyzők ^^R ^H ^^B H

ot ’wgí B H| HH «85§f HH B H m

V SuH HH H RMg HH B

sxíwEu&í H ^H szólalások intézendők.

egyesülete tagja? részére HH Bffl HH WM HH B »3 ?SSS$ 881 9iM ln ff»« HB 9H H HH Hl BnSflüKEaS H ^H

évi előfizetési díj 5 ^^R HR HH HB HH 5w «Hl 3R HR HH uESi b Hb ilffl Hg HH BT Ka». RH Hl

^^B Bt Jj?$$ B MB MB MB HB ^H H JH| BH HB H H Km 9Sn& RH BB Hirdetések jutányos

“— HB^^ HR, JMtm B^JHI Í‘íH Mflj bH MftL «B BBk_^lH Hb jg®^J[H vétetnek fel a kiadóhivr.Egyes szám ára Hr 9mr RR)

A LOSONCI VÁLASZTÓKERÜLET FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PARTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNY'E.

IV. ÉVFOLYAM. 30. SZÁM. MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN._________LOSONC, 1909. JULIUS 29.A textil kérdés.

Irta: Dr. Gergely Ödön.

Nagyfontosságú kérdésben kellett volna határoznia a folyó hó 7-iki városi közgyűlésnek. A ^Nemzeti« textilipar r. t. városi segélye munkásházak építése céljából volt napirenden. De le is került onnan. Okosan. Vissza megy az ügy a jogi, pénzügyi és gazdasági bizottság elé, hogy az újból, behatóan foglalkozzék az ügygyei. Akként, amint annak nagy hordereje, a város kiváló érdeke azt megkívánja. Csak kevesen voltak kellően tájékozva az ügyről. A nagyközönségnek nem volt módjában hozzászólni és megérteni a kérdést. Pedig ily fontos ügyben fontos a nagyközönségnek tájékozása is. A nagyközönség véleménye szerint kell kialakulnia a közgyűlési határozatnak. Ennek a kérdésnek ismertetése képezi célomat. Egyszerűen és világosan akarok beszélni.

Miről van szó ? Arról, hogy az Apátfalván székelő »Nemzeti« textilipar r. t. telepét megnagyobbítani kívánja. Az eddig csak katonai posztógyártásra berendezett gyárat olykép akarja átalakítani, hogy divatcikkeket is gyártson. Hogy versenyezhessen az osztrák gyárakkal. Hogy kiszorítsa piacunkról az idegen árút. Hogy kizárólag honi gyártmánnyal láthassa el az országot. Erre kötelezte magát a részvénytársaság a kereskedelmi kormánnyal szemben. De ezen kötelezettségnek tetszése szerint bárhol az országban megfelelhet. Akár Losoncon állítja

fel a nagyobb gyárat, akár Pozsonyban, ahol máris egy nagyobb gyára áll, akár Késmárkon vagy Pétervárott, amely utóbbi két város ingyen telket és jelentékeny pénzsegélyt is helyezett kilátásba a társaságnak.

Befolyásos embereink, kik a társasággal is connexióban vannak, kieszközölték azt, hogy a gyármegnagyobbitás, amely mintegy 2 millió korona befektetéssel jár, Losoncon, illetve Apátfalván történjék. Kieszközölték ezt, mert tudatában vannak, hogy mily nagyjelentőségű kérdés Losoncra nézve, hogy itt egy ilyen nagymérvű, az eddigi telepeinket sokszorosan felülmúló gyártelep létesittessék.

A társaság viszont belement abba, hogy telepét Losonc-Apátfalván nagyobbitsa meg, de ezt feltételhez kötötte. Ahhoz a feltételhez, hogy Losonc neki munkásházak építésére ingyentelket ád, avagy pedig 15 éven át évi 1000 korona segélyben részesíti ezen célból. Mindenesetre feltűnő dolog, hogy egy nagy cég, amely 2 milliót befektet, 15000 kor. segélyt kér. Joggal tehető fel a kérdés, hogy egy gazdag vállalat mért kér ilyen aránylag csekély összeget egy szegény várostól.

Ennek a kérdésnek magyarázatát kell adni. A magyarázat egyszerű. Mint fentebb említettem, Késmárk város ingyentelket ajánlott fel a gyár céljaira, Temesvár pedig az ingyentelken felül még minden munkás után fejenként 10 kor. hozzájárulást és a városi kőbányából és téglagyárból a kő és téglának leszállított áron eladását és ingyen fuvarozását. Bár én a magam részéről is kicsinyesnek találom, hogy egy nagyarányú vállalat annak létesítését 15000 kor. segélynyerés feltételéhez kösse, de be kell látnom, hogy ily körülmények között a társulat vezetősége nem állhat a részvényesek elé azzal, hogy a késmárki és temesvári kedvező ajánlatokat azért kívánja mellőzni, mert Losonc befolyásos emberei kérelmének engedett, mert Losoncot uj és nagyarányú iparvállalatával kiakarja emelni a maradi kisvárosok köréből, mert hozzá akar járulni, hogy Losonc a létesítendő iparteleppel rohamos fejlődésnek induljon; hanem igenis a felelős igazgatóságnak azzal kell érvelnie, hogy Losonc városát sem hagyja hidegen a nagy beruházásokkal létesítendő uj ipartelep, s hogy Losonc, ha nem is tud és nem is képes oly áldozatokat hozni, mint versenyzőtársai, de kimutatja a társulat iránti jóindulatát, a virágzó ipartelep felépítése feletti örömét, be tudja látni a fejlődésében ennek folytán beállható rohamos emelkedést, és erejéhez mérten ő is meghozza azt a csekély áldozatot, hogy a munkásházak építéséhez 15 éven át 1000 koronával hozzájárul. Ebből a szempontból fektet súlyt a társulat vezetősége ezen segélyezés megszavazására, és nem azért, mintha neki ezen segélyre anyagi szempontból szüksége volna. Nem a materiális segítség, hanem az erkölcsi támogatás nyilvánul meg ebben a segélyben. És amikor ezzel, mint conditio

TÁRCA.

A kis Anny elment

Irta: Konkoly Ferenc.

A műtermekben épúgy ismerték Annyi, a kis modelt, mint ahogy ismerték Samu bácsit, az ócska ruhákat összevásárló öreg, vörös zsidót, ki sokszor segítette ki a művészkolóniát, azokra a rongyokra adva előleget, melyeket még vigan hordott, a nagytehetségű, de még kevésbbé ismert nevű művész úr.

Anny származását senki sem ismerte. Külseje után ítélve angolszász ivadék lehetett. Erre engedett következtetni, aranyszőke, fémcsillogásu haja, világoskék, szinte mérhetetlen mélységű, két szempárja, nyúlánk, előkelő termete s hófehér arcbőre, mely frissen hullott havat is megszégyenítette patyolat színével.

Egyszóval gyönyörű lány volt Anny. A műtermekben mindenki szerette. De nem úgy, mint a többi modeleket szokás, hanem igazán furcsa, művészek között, mindenki úgy szerette, mintha a saját nővére lett volna.

Nem tudom most már biztosan, hogy ezért, vagy hogy mert ő ilyen természetű volt. Anny a mocsárban, hol állandóan tartózkodott, olyan tiszta maradt, mintha a Sacre Coure intézetben nevelték volna kora gyermeksége óta.

Ha valamelyik műteremben megjelent, szinte valami tulvilági világosság támadt s miként az összes művészek már veleszületett sajátosságba, a babona, az egész festőkolónia Annyt valamely égi eredetű szentnek tartotta, aki valamely régi mester szentképeiből elevenedett fel, hogy megnyugvást, békét s üdvöt árasszon a sokat zaklatott, szegénység és nélkülözésben élő művészkolónia tagjai részére.

Senki sem tudta, hogy honnan került közéjük. Anny pedig soha sem mesélt a múltjáról. Ha kérdezték nevetve mondta :

— Angol hercegnő vagyok. Egyszer majd értem jönnek nyolclovas hintóval s akkor majd mindjájatokat ellátlak minden földi jóval, mit csak pénzen megszerezni lehetséges.

Az egész társaság ilyenkor harsány kacagással honorálta a kis képzelődő elbeszélését, de a másik percben már mindenki odaugrott a kis Anny hoz és csókolták a kezét, a ruháját, a lábát, mint egy igazi szentnek. Az arcához senki sem nyúlt. Annak ugyancsak elhúzták volna a nótáját a többiek.

S Anny abban a romlott környezetben épenolyan kis tudatlan, naiv teremtés maradt, mint aki soha trágár szót, soha kétértelmű erkölcstelenséget nem hallott. Az bizonyos, hogy művész barátai előtte olyan tartózkodóan, olyan előkelőén viselkedtek, mintha mindegyike édesanyja előtt beszélne, s annak mondanná el búját baját.

Mert igen. Ha valakinek már az életterhe tulnehéz volt, ha valakit valami nagy szomorúság, igazságtalanság, vagy ami a festők között a leghamarabb s legtöbbször előfordul, valami határtalan méltánytalanság ért, az sietett s előkeritette a kis Annyt, aki aztán kicsicseregte fejéből a bűt s a bánatot. Ha pedig már sehogysem tudta megvigasztalni az illetőt, akkor mesélni kezdett s mindenkor oly találóan, úgy az esetre mért mesével hozakodott elő, hogy annak naiv optimizmusa mindenkor megtalálta a kellő gyógyszert a fájó sebre.

Annynak senkisem udvarolt. Mindenki szerette, tehát senkié sem lehetett. Egymás között a festők úgy állapodtak meg, hogy, ha majd Anny eléri azt a kort, hogy férjhezadó lehessen majd kikeresnek néki valami jóravaló férjet, semmiesetre sem azonban a művészkolóniából s ki-ki ahogy majd módjában lesz hozzájárul hozományához.

A tervet maguk közt tartották soha Anny előtt erről nem beszéltek.

A művészkolónia összes épkézláb embere, künn volt a pályaudvaron. Sürgönyileg értesültek, hogy Paál Andor, a fiatal nagytehetségű tájképfestő a művészkolóniába érkezik, hogy ott a minisztérium művészeti ösztöndíján tovább fejlessze már igy is teljesen kifejlett tudását.

A vonat berobogott s a kis város közönsége, melynek egyik főmulatságát az érkező vonatok várása képezte, nem tudta meglepetését elnyomni, mikor Paál a vonat egyik kupéjából kilépett.

A férfi szépség ideálja volt. Ajkán ellenálhatatlan mosoly, a hóditó férfi biztonsága. Mindenki érezte, hogy megérkezett a nagy Ő, s az egész város férfi s asszonynépe mind mind érezte azt a szörnyű veszedelmet, mit ez a gyönyörű külsejű férfiú magában rejtett.

Művészek között hamar megy a barátkozás. Paál Andorban minden megvolt ami kedveltté teszi az embert. Mesés társalgó. Előadása még a legjobb színésznek is becsületére vált volna. Mindenkit lebilincselt modorával, melyben a természetes báj, a sok társaságot látott férfi csiszoltságával váltakozott.

Egyszeribe, kardcsapás nélkül meghódította az egész kolóniát.

S Anny, a mindenki által becézett, szeretett modell, úgy nézett Paál Andorra, mint a régi bibliákban olvashatjuk, a zsidók prófétáikra. Szinte nyitva felejtette gyönyörű metszésű száját, ha Paál beszélt. Egy percig le nem vette tekintetét az ifjú művészről.

S Anny e perctől fogva, mintha csak kicserélték volna, egészen megváltozott. Beszédes ajka elnémult, álmodozó, merengő lett. Sokszor leptük meg, amint a műterem egy elrejtett sarkában ült s keservesen zokogott.

Az egész művészkolónia szinte betege lett