Losonci Ujság, 1909 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1909-05-20 / 20. szám

2. oldal. LOSONCI ÚJSÁG 1909. május 20. más kötelessége, mint nem hallgatva a sok megtámadtatásra, lekicsinylésre, a sok gyanú­sítás és gúnyra, haladni a maga útjain és a nemzet érdekében olyan megoldást hozni létre, királyával megegyezően, amely minden igaz hazafinak őszinte és becsületes közre­működését lehetővé teszi. És e kérdésben nem úgy juthatunk nagyobb léptekkel közel a megoldáshoz, ha az elveikhez ragaszkodó pártoknak ugyancsak elvhűségúk miatt teszünk szemrehányásokat, hanem úgy, ha belátjuk, hogy a nemzet többségének akarata előtt a kisebbségnek meghajolni ugyancsak az alkotmányosság alapelvének az ábécéje. Rossz szolgálatot tesznek a királynak és a hazának egyaránt azok, akik a jelen helyzetben erő­nek erejével a kisebbség uralmát akarnák a többség felé helyezni, mert hiszen a törté­nelem számtalan példája bizonyítja, hogy erőszakkal csak igen efemer tartalmú sike­reket lehet elérni s alkotmányos országok­ban a népnek gyakran néma és csendes elégületlensége később oly kitörésekre ad okot, amelyek a nemzetnek nagy áldozataiba kerülnek és sem a királynak, sem a trónnak előnyére nem válnak. A magyar nemzetnek a jelenlegi kül­politikai helyzettel ki kell használnia minden alkalmat, hogy amikor tőle mértéktelen anyagi és vérbeli áldozatokat fognak ismét követelni, ezeket csak úgy hozza meg, ha kellő ellenértéket kap érettük. Mert hiszen a hazát a legönzetlenebb állampolgárnak is védenie csak akkor érdemes, ha van miért. A koldusok, a lerongyolt szükölködők, a vallástalan és istentelen nadrágtalanok nem képesek trónt és hazát biztosítani. Csak a megelégedett nép az, amelyre bizton számít­hat a király és nemzet egyaránt. Ha tehát most a függetlenségi pártnak programtnját akár nyílt erőszakkal, akár a furfangnak mindenféle eszközeivel ismét kijátszanák, a nemzet legjobbjaiban irtanák ki a hitet, hogy Magyarországon valóban alkotmányos élet van, mert a többség aka­ratának érvényesülése nélkül az egész nem egyéb, mint szemfényvesztő komédia. Óva­kodjanak attól azok, a kik a nemzet sorsát kezükben tartják, hogy e nemzet ne veszítse el hitét a jövőbe, szeretetét a röghöz s reményét az ország teljes önállóságához és függetlenségéhez, mert ha mindezek elvesz­nek, nem lesz mihez ragaszkodni, nem lesz kiért küzdeni és akkor jöhet bármely hata­lom, mindeniket olyan közönnyel fogadja el, amely közöny egyaránt vészthozó trónra és nemzetre. Vájjon ki kételkedhetik abban, hogy ma Kossúth Ferencnek kezében van az ország sorsa, ki kételkedhetik abban, hogy Kossúth Ferenc megtagadná múltját, atyjá­nak hagyományait |s lemondaná a független­ségi és negyvennyolcas párt programmjának olyan sarkalatos pontjairól, amelyek nélkül ez a programul sohasem nyerte volna meg a nemzet többségét. Jogosult azon feltevés, hogy ő Felsége, akit oly sokan mondanak a legalkotmányo­sabb királynak, számolni főj Kossúth Ferencnek erejével és a nemzet többségének akaratával és létre fog jönni egy oly meg­oldás, amely az ország gazdaságának és függetlenségének, utóbb pedig ezáltal egyút­tal a politikai önállóságnak és függetlenség­nek a kivívását is biztosítani van hivatva. Visszavert támadás. A „Losonc és Vidéke* legutóbbi számában „Nemzetiségi politika*1 cím alatt egy cikk látott napvilágot, mely bírálat alá veszi a losonci füg­getlenségi és 48-as pártnak a Bazovszky-ügyben tanúsított állítólag tartózkodó magatartását. Maga a cikk nem valami nagy jelentőségű, s nem is foglalkoznánk vele, de hogy mégis érdemesítjük erre, azt csupán mindenkor nivóttartó laptársunk tekintélyétől megvesztegetve tesszük, mert ezen nyilvánvaló tendenciótus cikket vezetőhelylyel tisztelte meg. A L. és V. cikkírója megvádolja a losonci függetlenségi és 48-as pártot, „hogy a dr. Ba­­zovszky ügynek napirendről való dicstelen leke­rülése a párt semmivel sem megmagyarázható passzivitása** miatt következett be. A cikkíró, aki nemzetiségi politikáról szándékozik írni, nem vett magának annyi fáradságot sem, hogy a Bazovszky ügy állásáról tájékozódást merített volna, mert ha ezt megtette volna, akkor tudná azt, hogy itt szó sincsen „dicstelen napirendről való lekerü­lésről.“ Legyen megnyugodva a t. Cikkíró úr, hogy a Bazovszky iizelmeinek meggátolására irá­nyuló törekvéseinknek ezen egyik módja, me'.y a boykottban nyert kifejezést, igenis teljes ered­ménnyel járt. Met a boykott mozgalomhoz csat­közül is 70 a magyar történelemmel foglalkozik. „E cikkek a magyar történet meghamisítására Írattak, belőlük határtalan gyűlölet szól a magyar nemzet ellen. Minden sor kiszámított fogás a tör­ténelemben járatlanok félrevezetésére, szenvedélyeik felébresztésére.“ Így ir ezekről „Felvidék“-jében Grünwald Béla, akinek könyvéből meríthetjük a Matica működésére vonatkozó számadásokat is. Tehetségtelenségiiket ez eléggé bizonyítja. Tehetség hiányában tehát kénytelenek voltak lopkodni innen, onnan is. Már most hogyan tették ezt? Felelet helyett lássunk egyet ilyenek közül. Olvassuk el az eredetiként szereplő „Talpra Magyart“. Erről a védő a tárgyalás folyamán azt állította, hogy egész ártatlan, sikerült fordítása Petőfi költeményének azzal a csekélyke változta­tással, hogy a „magyar“ helyébe mindenüvé „tót“ került. A már említett jelentéktelen szépség hibát, hogy a forrás megjelölése hiányzik, noha ez az irodalmi tisztesség legelemibb követelménye, ejtsük el ezúttal s vizsgáljuk meg magát a verset lehető­leg hűségre törekvő nem épen költőies fordításban : Talpra fel tót, hallgasd hazád’! Itt az idő, dologhoz láss! Az elrothasztó rabságot, Vagy választtok szabadságot ? Esküszöm az istenre, Igába nem fognak be! Ti ezeréves utódok, Ősök átka száll reátok, Hogy boldogult csontjaikon Rabság lánca csörög folyton. „ Stb. Milyen ember hát az, aki Ha halni kell, elkezd futni, Kinek drágább rongy élete, Mint fajának becsülete? Stb. Jó éles kard a legénynek Jobban illik, mint lánckéreg. Ki akar, békóban éljen : Kardot, kaszát kézbe népem : Stb. Fel testvérim, rajta csak fel, Mint Krivány-hegy pírban reggel. Mit ránk kentek a századok : Tűz égesse, vérrel mossuk! Stb. Aztán csendes zöld sírjaink’ Koszorúzzák unokáink. Fölsóhajtnak, térdre esve: Szálljon rájuk az Ég üdve. Esküszöm az Istenre, Igába nem fognak be! Fölösleges ezt kommentárokkal kisérni. így is elég tájékozódást szerezhetünk az ilyen átvéte­lek mineműsegéről. Elég az V. „A magyar név megint szép lesz . .“ kezdetű szakra tekintenünk, amely helyébe nyílt, lázító sorokat csempésztek a versbe. A költemény eredetinek van feltüntetve. Bocsássuk meg nekik ezt a kis tévedést. A szerző is — úgylátszik — csak költői figurának tekin­tette a plágiumot, mely a poétika licencia termé­szetes folyománya Nem volt célunk ez alkalommal a tót műköl­tészetet kritikailag ismertetni, jellemezni. Erre nézve különben is csak az állapíthatjuk meg, hogy a tót irodalom (a népi részét sohasem értjük bele !) minden eszthetikai jelleget nélkülözve izgat, lázit a nagyszláv eszmék érdekében, és nem gyönyör­ködtet. Célunk azonban csak az volt, hogy rámu­tassunk, mennyiben van közünk nekünk magya­roknak ez irodalomhoz; megkíséreltük magyarázatát adni az irodalmukban előforduló feltűnő sok magyar irodalmi elemnek, sőt az egész terjedel­mükben átvett költeményeknek. Bizonyító példáúl a „Talpra Magyart“ hoztuk fel, minthogy ez már a kir. ügyész nehezen felpiszkálható érdeklődését is magára vonta, s igy talán nem lesz érdektelen dolog azt ismernünk. Keleti Oszkár. lakozott a város minden jóérzésű s számottevő polgára s ezen mozgalom sikertelenségét nem lehet következtetni azon kicsiny frakciónak maga­tartásából, amely kis töredék tagjai közül igen sok azon a ponton van, hogy úgy sincs semmi veszteni valójuk már. Ezen egyének jórésze már lejárt s még megtűrt, szánalomragerjesztő indivi­duumok, kik csak dologfélő heréi a társadalom­nak, s igy annak irányításánál szavuk úgyis érvénytelen. Ezek szájaíze szerint jól beszél a Cikkíró úr, de Losonc város tisztes polgárságá­nak finomabb Ízlését és józanabb felfogását nem találja a maga pártján. A Bazovszky panszlavisztikus törekvései ellen megindított mozgalom az egész magyarság­nak az ügye, amelvet szilárd összetartással és egyetértéssel kell végrehajtani. Ilyen értelemben járt el Losonc város polgársága is, amidőn félre téve minden párti, felekezeti és egyéb különbö­zeteket, mint egy férfiú fogott a megtorló lépések keresztülviteléhez. És ezen egységesen és egye­temesen keresztülvezetett boykottban résztvett a losonci függetlenségi és 48-as párt minden tagja s igy nem állott elő annak a szükségessége, hogy a párt, mint ilyen is, ismételje azt, amit tagjai már úgyis megtettek, mint a magyar társa­dalom tagjai. Sőt hibáztatni lehetett volna a pár­tot, hogyha ezt megtette volna, mert egy oly ügyben, mint amilyen a nemzetiségek ellen való harc, a melyben a magyar társadalom egysége és egyetértése még sohasem bomlott fel: a pár­tokra szakadás veszedelmes precedensét idézte volna elő. Csak egy esetben lett volna értelme a pártnak, mint ilyennek is fellépnie ez ügyben és pedig akkor, ha Bazovszky tagja lett volna még a pártnak. Köztudomású azonban, hogy Bazovszky már régen kilépett a párt kötelékéből. Nem tudtunk mit feltételezni a L. és V. cikkírójáról, amidőn cikke további során ezt elvastuk: »Milyen jó dolguk van a tót nemzeti­ségi agitációkkal foglalkozóknak és híveiknek. Védik azok a magyarok — kiknek hivatása lenne a támadás — az ő kultúrájukat és engedik nagyranőni szeparasztikus törekvéseiket.« — Hát ha a t. Cikkíró úr csakugyan azt hiszi, hogy a függetlenségi 48-as párt, vagy annak vezetősége védi a tótnemzetiségi agitációt és a tót kultúrát, akkor már t. Cikkíró úr, igazán nincs okunk a felindulásra, hanem inkább szánakozó tekintettel simogatjuk végig elképzelt ábrázatát s fentidézett sorait, mint feneketlen ostobaságot lemosolyogjuk, s napirendre térünk felette. Ha a t. Cikkíró úr ismeri lapunkat, bizo­nyára megfigyelte azt, hogy lapunk, mely a függetlenségi és 48-as pártunk hivatalos közlönye, az uj szerkesztőség rezsimje óta állandóan fog­lalkozik a Bazovszky üggyel és nemcsakhogy nem védelmezője, hanem kérlelhetetlen ostorozója a Bazovszky és gazember pánszláv cimborái vakmerő fészkelődéseinek. Mit akar hát a függetlenségi és 48-as párt tói a Cikkíró úr? Bántotta talán a párt valamikor a Cikkíró urat? A losonci függetlenségi párt tagjai egyenkint és összesen is, mindannyian jó magyarok, jó hazafiak s hazafiságból magukat kioktatni nem engedik arra illetéktelen, animozus cikkíróktól Ami pedig országgyűlési képviselőnk niárc. 15-iki magas szárnyalású beszédéből idézett részre való hivatkozást illeti, ahol is képviselőnk a nemzetiségi támadások ellen való egyesülésre és együttes munkálkodásra hiv fel bennünket, — úgy véljük mi nagyobb joggal hivatkozhatunk képviselőnk bölcs intelmeire. Mert hisz éppen a Cikkíró úr az, aki most az egyenetlenség égő parazsát hajította közénk s ő az első, aki lelki­ismeretlenül megszegi azt, amire éppen hivatko­zik. Egy oly veszedelmes és kétségkívül erős ellenséggel szemben, mint aminőnek a pán­szlávizmus mutatkozik, csakis összetartva, egye­sülve, de az egymás közti civódást óvatosan elkerülve, lehet és kell fellépni. Mikor a magyar­ságot bántják, akkor a magyarságnak, az egész­nek és nem egy politikai pártnak kell megmoz­dulnia, ebbe a kérdésbe párt politikát bevinni nem szabad, mert aki ezt teszi, az nem igazi hive a mindnyájunk által közösen, egyakarattal megindított pánszlávellenes mozgalomnak. Iparvédelem és jótékonyság. (G.) Minthogy tudjuk, hogy az újságolvasók nagyrésze nem szeret a hosszabb cikkekbe belemé­lyedni, mindjárt előrebocsájtjuk, hogy az elmefuttatás keretén belül arra a körülményre akarunk rámu­tatni, hogy mennyire hátráltatja az iparvédő egye­sületek sikerét a „jótékony“ egyesületek működése. A jótékony egyletek óriási mértékben való felburjánzása az iparvédő törekvések közönyös fogadtatásával, sikertelenségével ugyanis határo­zottan összefüggésben van. Tény, hogy az iparvédés az egyesre nézve

Next

/
Thumbnails
Contents