Losonci Ujság, 1909 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1909-01-21 / 3. szám
EEEIB1! B nBf ■■ Alili 11 Ili m ii . V'OÉKRE, 9, I H Bfr. 9 9 ||f»fa 9 9 9 9 9 ^&| 9 KIADÓHIVATAL: Feléire'^ 5 kor - fii. D 9 9 »k 9 9 Él Q iS H 9 ^ 9 Losonc, Kublnyl-tér II. Negyedévre^ Uor. 50 fM. B ■ ■ m ■ B M M I | 9 B|| B Községek, egyesületek, B ^8 Wííj ^8 B B&ifegB BB H KŐ «Sa Ä H _ EH Sfl K® Hj nyék és a lap szétkültovábbá nó^rádniegy H| M| g|| |>|K HH 9H H ||3 gB B9 M ffi» H| désére vona.koző feL 9 9 9 1 ^ 1 fl 1 lÉf 9 9 9 Í|9l 9 9 irw 9 9 H:rdetéSeUpLyosáron A LOSONCI VÁLASZTÓKERÜLET FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PARTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE. IV. ÉVFOLYAM. 3. SZÁM. MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN,______ LOSONC, 1909. JANUAR 21. Politikai szemle. Belpolitikánk legközelebb jövő alakulását illetőleg még mindig a jegybank kérdése áll előtérben s ott is lesz, amig csak a nemzet vágyainak, törekvéseinek megfelelően meg nem oldatik. E kérdés körül nagy harc folyt és folyik. A csata még eldönthetetlen, de már mutatkoznak a befejezés körvonalai. Érdekes tünet, hogy éppen akkor, amidőn a fúziót elkezdik emlegetni s azt mint a legfontosabb politikai szükséget állították oda, indult meg a koalíció egyes pártjai közt a bankkérdés körül való nagy, mondhatnánk elkeseredett harc. A függetlenségi párt bámulatos elszántsággal tűzte ki a harci lobogót az önálló nemzeti bank érdekében s ugyanakkor az alkotmánypárt vezető férfiai bizonyos elkeseredett kedéllyel foglaltak állást a bankközösség mellett, ami semmi esetre sem volt kedvező ómen az annyira óhajtott fúzióra nézve. A harc heve a legnagyobb izgatottság forrpontjáig civ^ikedeíí. Adrássynak a képviselőház folyosóján tett nyilatkozatai, az alkotmány és néppárti sajtó indulatos kitörései a bankközösség mellett és a jegybank önállósítása ellen, mindenre inkább voltak alkalmatosak, csak nem a fúzió utjának egyengetésére. A képviselőház appropriacionális vitája csaknem kizárólag a bankkérdés körül forgott s a pártvezéreket szólította a küzdelembe. A politikai újév tengelye is a bankkérdés volt. Bizony Ákos esete, Just Gyula nagy jelentőségű nyilatkozata, a bécsi sajtó rendkívüli érdeklődése félreérthetetlen tüneteit képezték annak a nagy forrongásnak, amely a bankkérdés körül elemi erővel fejlődött ki. S ha ma a hadállásokon végig tekintünk, a szakértő-szemmel vizsgálódó politikus körülbelül tisztában van a politikai helyzet rövid időn beálló kialakulásával. A közös bank hívei megfujták a visszavonulót. A függetlenségi párt és Kossuth állhatatosan kitartott. A kabinet tagjai kezdenek e kérdésben összesimulni és a közösség hivei beletörődni a megváltozhatatlanba. Az alkotmánypárt sajtója építi a hidat s ezt igen okosan teszi, mert veszve van az a párt, amely a nemzet önállósitási törekvéseinek útját akarja állani. A lefolyt nagy nemzeti küzdelem, amelynek ők is dicséretre méltó harcosai voltak, épen a tarthatatlanná vált közösség ellen folyt. Innen további visszatérés nincsen, s aki ?7i megkisérlené. azon keresztülgázol az iaő haladó kereke. Az ország a függetlenségi pártnak adott többséget s most megkezdte nagy művét nemzetünk gazdasági önállósításán, amelylyel nyomon követ a politikai függetlenség nyomról-nyomra való kiküzdésének nehéz, szívós munkája. Az önálló jegybank ellenzőinek megkezdett visszavonulója tulajdonkép az első haladó lépés, amely már a közel jövőben, eddig nem is sejtett üdvös hatással lesz gazdasági és politikai életünk fellendítésére Ne altassuk magunkat gyönyörű szép frázisokkal. Ne beszéljünk a monarchia nagylelkűségéről, békeszeretetéről, meg egyéb jó és szép tulajdonságairól, hanem valljuk be szépen és töredelmesen, hogy csatát vesztettünk. Tudvalevő ugyanis, hogy újabban a legvéresebb csatákat nem a harcmezön, hanem a börzéken és egyéb kereskedelmi gócpontokon vívják meg. Törökország se zúdított a nyakunkba egynéhány ezredet, hanem szép csendesen és illedelmesen, de azért elég határozottan visszaküldötte az osztrák ipar termékeit, és máshonnan szerezte be szükségleteit. A bécsi cégek egy ideig halgatagosan fogadták a százezerszámra visszaérkező vörös fezet és egyéb osztrák rongyot, amikor azonban látták, hogy ennek fele sem tréfa, egyszeriben elkezdtek ordítozni, hogy a rendesen vak és süket diplomácia meghallotta jajveszékelésüket. Ez az ötvenöt millió korona kártérítés hiteles története, amelyből nemcsak Aerenthal ur és társai, de mi is tanulhatunk egyetmást. 18 T Á R C A. Keletiek Nyugaton. (Úti levelek Oyökössy Endréhöz.) London, július 27. Egy gyermekmese hősére emlékszem, ki előtt egy órára megnyilt egy hosszú kincses barlang, azalatt a végébűi ki kell hoznia egy gyémántot, de útját drágakövek szegélyezik: látom amint kapzsi mohósággal kapkod jobbrabalra, gyömöszölve balgán zsebeibe a sok drágakövet s verejtékezve tántorogva látja, hogy semmit se fog kivihetni. így jár, aki pár óra, vagy csak pár hét alatt kénytelen végigcsavarogni a British Múzeumon. Egy drágakövem maradt belőle épen. a három párka szobra. Ez a finom töredék, képzeletgyulasztó sejtelmes emlék. Egy kőben megirt régi mosolygás, melynek mögötte soha ki nem mondódó szavakba vagyunk szerelmesek. — jut eszembe, hogy tiz éves koromban egy régi lovagregénybűl kiszakított lapot találtam; ez a papiros mennyit gyulasztgatta, sarkantyúzta a lelkemet, mennyi folytatását, előzményét meséltem róla magamnak! (Később az Ízléstelen végzet hozzájuttatott az egészéhez: akkor kiábrándúltam.) Művészi sors intézte, hogy az ókor szobrai töredékesen maradtak a modern emberre; a milói Vénusz hiányzó karjaival melegebben ölel; — hát az asszony mit érne gyötrő megérthetetlenségek nélkül! A kellő elhallgatás nem kisebb művészet a kellő kimondásnál. A angol balladákban is az elhallgatások a legmondóbbak, a homályok a legvillámfényesebbek. Ha ma megtalálnám a milói Vénusz karjait: még mélyebbre ásnám. A Towerben Shakspere árnyéka volt kísérőm. Láttam vérpadokon fölbuzogó sötét, párálló angol vért, csorbult kardok élén százados roppant szenvedélyeket, törött páncélok mögött hű, becsületes és gyöngéd meg álnok sziveket, kemény sisakok alatt messzilátó nagyravágyó tekin tetek kivillanását. Ott az első térdszalag, egy sokszerű asszonylélek legasszonyosabb emléke. Rengeteg kincs, melyet a brit-királyságbeliek kevésbbé bámészkodnak körűi, mint, a francia köztársaság-beliek királyaik koronáit. És ott az egyszerű ágyútalp, melyen Viktória királynő koporsóját kivitték . . . Sötétvörösre borúit egy pillanatra arcom : végigvonúlt egy pillanatra előttem a Kassán-láttam Rákóczi-temetés képe: az opera zenekarával, fölparókázott s kiföstött nagyurainkkal. napidijas paraszt-bandéristáival. Fülembe vijjog Machbeth boszorkánya. A Tower-Bridgetül a London-Bridgeig káprázatos a vásári lárma. Árúk tömegei, árai és szagjai kavarognak-tusáznak a redves raktáruccákban, az üvöltő hajókon, a levegőben. Mint Párisban a világ szivét, úgy érzem itt a világ gyomrának korgásait. Bestiálisán komoly beszéd, semmi trágárság sincs benne. A London Bridgen hosszan elálldogáltunk. A Thamesen épen kezdődött a dagály, duzzadó sáros hullámok abároltak végig a partokon a tenger felül. Ezek a hullámok soha egyet sem lendültek a szépért; ők csak a hasznot szolgálják, öt világrész hajói nyüzsögnek szolga-váüaikon. A hídon át a Sonthwark felé és vissza komolyan, bájtalanúl, csatakosan lüktet az emberiség testének legnagyobb arányú érverése. A hangok tengerének hullámmilliói a Madách szavaival kezdenek zsongani itt a Tower alatt, s Ádám hallgatja: Zúg az élet tengerárja Most a partokon fényes gyöngysor pereg végig: kigyúltak a villamos lámpák. Alkonyat. S mintha megnyílnék alant a roppant sír és sorra ugrálnának bele: az egynapos életű bábjátékos, a katona, a cigány jósnő, a munkás, a megőrült Lovel . . . alant sűrű bugyborékja a véglehelleteknek . . . S a sir fölött diadalmasan fölemelkedik: -------Ádám, ismered-e? — — Oh Éva! Éva! Madách Aladár ugyanitt állt egykor e hidon, mikor apja messzi keleten az örök emberiélek e nagyszerű jelenését irta. Ő figyelmeztetett e képre. S én ámulattal látom, hogy az Ember Tragédiája Írójának döbbenetes erejű elképzelése mennyire ugyanennek a világnak testét-lelkét irta le, hivebben minden itt járt megfigyelőnél. Vagy még e percben is annak a roppant költőnek illetése erősebben hat tán rám, mint tulajdon szememfülem ? Madách Aladár ma nálunk az angol szellemnek egyik legmélyebben megihletettje. A hig vásári osztráknémet kultúránk ellenében e szabad nagy nemzettel köt a lelke barátságot. Engem is idejönnöm ösztönözött. Jó öreg Mentorom, érzem a te szabad nagy lelked megjelenését az én áldozásomon, mikor most az én meghajszolt borúlatos tiszai lelkem érted való szeretettel túlcsordúlva megáldozik London Bridge ősi hidján. Mikorra lakásunkra kerültünk, Miska holtrafáradt volt, én is jócskán. De háziasszonyunk visszafárasztott üdévé. Engem gyönyörűséges halálra gyötört a kérdéseivel; délelőtt végigsétáltuk volt a francia-angol kiállítást, hát most mindenáron csevegnem kellett róla s ő nagyszerűen mulatott az irtózatos angol beszédhulladékaimon. Friss lányos kacagások perdültek le
