Losonci Ujság, 1909 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1909-05-06 / 18. szám

IV, ÉVFOLYAM. 18. SZÁM. MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN. LOSONC, 1909. MÁJUS 6.

r

ELŐFIZETÉSI ÁRAK A A R A tt É| tik jKMR

I npnun i iqipTM

I ||%1IHI 1 II l\ II-ostomy* M 118111 |b 111 i It IÉ fi ajk 11 «sssatss*■11111111111

sjuunu *»«

Egyes 20 ^B|B ^B^B M

h ^B^V ■■ M ^BBf ■ m||9W B9Bpr H

w mm Wgi UBH

A LOSONCI VÁLASZTÓKERÜLET FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PARTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE.

A losonci választókerület függetlenségi és 48-as pártjának előkészítő bizottsága f. hó 7-én d. u. 3 órakor a városi szálló emeleti helyiségében ülést tart.

Az ülés tárgyai:

1. Múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése.

2. Lapbizottság jelentése.

3. Elnökválasztó-bizottság jelentése.

4. Állásfoglalás a magyar nemzeti bank ügyében.

5. Titkár választása.

6. Indítványok.

Ezen ülésre a párt előkészítő bizottságát ez utón is hivatalos tisztelettel meghívja

Kujnis Gyula

ügyv. elnök.

A mi sorsunk.

Régi mondás, igaz mondás: a maga kárán tanúi a magyar. A legutóbbi politikai események ismét bebizonyították ezen mondás igazságát.

Egy okulással többünk s egy reménynyel kevesebbünk van. A magyar nemzet, illetve a nemzet legigazibb érzését hűen visszatükröztető függetlenségi és 48-as párt, heves harcot folytatott az utóbbi időben, az ilyen érdekeknek e hazában való érvényesülése ellen s főképpen a magyar nemzet gazdasági megizmosodását célzó önnálló nemzeti bank felállítása érdekében. S a

küzdelem hevében, a nemzeti jogokért harcoló fegyverek elé, egyszerre csak oda áll a nemzet koronás királya. És erőtlenül lehanyatlanak a karok, és szomorúak lesznek a dicsőséggel biztató harcban kipirúlt arcok. A magyar nemzet jogai és a magyar király ismét szemben állanak egymással.

Sajnos ez nem is az első ilyen jelenség. Volt már részünk benne többször is. Sőt amikor szent jogainkhoz való ragaszkodásunk a kor szellemet tagadó loyalitás érzésének felébe tudott emelkedni ... akkor jött az ultima ratio regum: a király szavának a fegyverek által való elismertetése, amely meg az ország immunis törvényhozó területét sem kímélte meg.

Pedig mindig csak jogainkat védtük. Most is úgy vagyunk, hogy a király elismerte az önálló nemzeti bank felállítására való jogunkat, s ezt biztosítja az Osztrák- Magyar Bank szabadalmának meghosszabbításáról intézkedő 1899. évi XXVII. törvénycikk következő tétele: »Az osztrákmagyar monarchia mindkét államát önnálló jegybankok felállítása tekintetében megillető, kölcsönösen elismert jog, a mai szabadalom lejárta után az 1910. év végéig igénybe nem vétetvén, az Osztrák-Magyar Bank szabadalma, stb. ismét meghosszabbittatik.«

Vannak politikusok, akik a Nemzeti Bank felállításától idegenkednek és kislelkűen éveket akarnak felhozni annak célszerűtlensége mellett. Ha valóban célszerűtlen és káros volna az önnálló bank reánk magyarokra, akkor az osztrák érdekeltség nem lenne oly kitartó ellenzője, sőt még igyekeznék is ránk tukmálni. De különben is, ennek megítélése a magyar törvényhozás ügye, s

a függetlenségi és 48-as párt, a mai parlament alkotmányos többsége az ország érdekében kívánja is az önálló bankot. De kívánja ezt a valódi, meghamisitatlan alkotmányosság és parlamentarizmus, sőt maga a józan ész is követeli s egyenesen parancsolja ezt a fentebb idézett törvény, melyet a korona szentesített ugyan, de respektálni nem akar.

Amikor a magyar és osztrák érdekeknek az összeütközéséről van szó akkor ott mindig a magyar a mellőzött, a visszautasított. Bécsben Magyarországot csak provinciónak, tartománynak tekintik s ehhez képest bánnak is a »hű magyar alattvalókkal,« akiknek miniszterei, legjobbjai, legelőkelőbbjei lakájmódra dirigáltatnak a bécsi Burgban, mivel hogy ott még a középkorbeli pókhálós kódexek érvényesek, amelyeknek megalkotói még csak meg sem álmodták, hogy eljön majd egy kor, amikor az emberek nem fogják magukat alattvalóknak, hanem szabad polgároknak érezni, a fejedelmek pedig bármily címet viseljenek is, a nemzeteik első tisztviselői lesznek, sem több, sem kevesebb. '

Sok szomorú napot éltünk már meg s a mostani politikai horizont is olyan borús, hogy inkább viharra lehet reményünk. Milyen lesz a kibontakozás nem tudjuk, az azonban bizonyos, hogy Ausztriától jót sohasem várhatunk. Mit kell tehát tennünk? Először is alkudjank meg hidegvérrel, okos belátással az összes pártok az adott helyzettel, melyet megváltoztatni a fegyveres erő ultima raxiója folytán úgysem áll módjukban. Tegyünk úgy, mintha belenyugodtunk volna a dolgok ilyetén folyásába, s a Bécsben lenyelt béke kedves egészségükre

TÁRCA.

Két befejezetlen história.

Irta: Eviradnus.

A fehérszakállu jámbor Abu Kher a legszebb drágaköveket árulta Shirász városában. Fényes napkeletről India drágaságaival, ha jöttek karavánok, egyenesen az ő házát kérdezték. Tudta azt a városon mindenki. Ha történetesen valamelyik értelmetlen poétából kérdezték, az bizonyára ilyenformán felelt: »Menj erre lefelé, mig ciprusok homályából a fénybe nyúló testvérminaretekhez érsz, ott lakik Azra, a legszebb dal jegyese .. . Türelmetlennek látszol, oh idegen, hogy megtudd, miért nevezem őt a legszebb dal jegyesének ? Mivel a múlt héten is kijelenté apjának, hogy azé lesz szive, ki majd a legszebb dalokat mondja neki. . . .«

Ha a kérdező evvel nem érte be s valamelyik majd oly rongyos, de tán értelmesebb szamárhajcsához fordult aztán, az kioktattá, hogy menjen le a bazárok során, mig talál egy szamár versekkel bemocskolt falat, — n hát ott lakik az öreg Abu Khér.

Különösen nemcsak Shirász költői, de maga Abu Khér is többrebecsülte minden holmijánál Azrát, kinek szeme s haja (és ezt a háza faláról idézzük) feketébb az apja karbunkulusánál, arca hófehérebb elefántcsontjánál, ajka vérpirosabb galambvérbűl termett vérszin rubinijánál. És többrebecsülte ez egyetlen lányát a hat korhely fiánál is, kik különben már jórészt elverték minden vagyonát a vén tolvajjának. (Notabene ezt is

úgyonannan idéztük.) De hát őrizte is az öreg Azrát, mint darazsaktul a mézet.

Elvetődék pedig Shirász vidékére Aladdin, Bagadad fiatal uj költője, könnyű szívvel, könynyű kedvvel, hajh könnyű zsebbel s hozzá avval a súlyosan ostoba tervvel, hogy itt három holdforgása alatt háromezer arany thomant szerez. Megígérte ugyanis beteg barátjának, hogy kifizeti az ő adóslevelét s igy megmenti a börtöntől.

Ebédidőre ért a városba Aladdin, látott valami nyitott kertajtót, bement hát, hogy alszik egyet ebéd helyett. Selymes pázsitott talált a fal mentén, egy kőerkély árnyában leheveredett hát s igy szavalt önmagához :

»Hej barátom Aladdin, jó étvágyat az ebédhez, bár mondhatom, éppen nem előkelő három nap egymásután ugyanegyfélét ebédelni, — sőt pihá Aladdin ne tagadd, hogy vacsorára is ez ebédből fogsz félretenni. Mert ismerem a büszkeséged, hogy nem fogod hitvány pénzért árúbabocsátani nagyapádtól örökölt turbánforgódat, annáiisinkább, mert már Shirász külvárosában elnyerték tőled kockán valami semirekellők.

Mindezek jeles szillogizmusok, de ha csak ily bus zárótételre vezetnek a jeles szillogizmusok, akkor kár volt a bagdati egyetemen évekig tanulnod Aristotelest.

Ej mit, turbánod igy is elég csinos (tükröcskét vett ki), csak az a hibája oh Aladdin, hogy a képed alatta vajmi halvány. Ha bagdadi kedveseid látnának most, sirva fakadnának; azt a szamárságot hinnék rólad, hogy szerelmes lettél. Pedig sejtem, hogy inkább a koplalás halvány virági nyílnak arcodon. Siessünk hát, kihűl a lakoma.« Így szólván végignyult a fűben s lehunyta meglehetősen beesett szemét.

Fölötte pedig a ciprusárnyalta kőerkélyben éppen a karbunkulusszemű Azra játszadozék bábuival, ebédet készített nekik, hármuknak három szem datolyát; végig hallotta Aladdin magánbeszédét, félénken letekintett s leszólt:

— Hogy is hívnak csak idegen... Aladdin» éhes vagy ?

Aladdin megszólalt föl sem nyitva szemét: Ki vagy te ott az ég felől, ki megraboltad gyomrom titkát. Hangod édesebben cseng Firduzi verseinél, bus tapasztalataim után lehetetlennek tartom, hogy arcod rút ne legyen.

— Neked adom a bábuim ebédjét, e három datolyát, nézd ... de nyisd föl ám a szemed.

— A nyelvem az mindig kész serény, szépszavu fülemilém, de egyébként lusta vagyok s föl sem nyílik szemem, inkább szép hangodhoz szép arcot álmodik.

— Oh, nyíljék föl inkább . . .

— Megtetszettem neked, mi ? Mindjárt is gondoltam, hogy különb vagyok a bábuidnál. Mégsem nyitom ám föl a szemem hacsak nem biztosítasz hogy arcod szebb, mint a milyet én most hangodhoz álmodom. Nos szép vagy-e?

— Oh Aladdin . .. nem tudom én azt ... azt hiszem mégis szép vagyok, mivel atyám nagyon szeret.

— Nos hát hitelezek atyádnak, szólt Aladdin s végre fölnyitá szemét. Fölnézett és megdöbbent a leány szépségétől. Fölült. Aztán fölállt gyorsan.

— A prófétára esküszöm . . . leány, sajnálatraméltó az apád, hogy csak apai szemmel láthat téged és nem olyannal, mint én. Gyönyörű vagy ! Oh ez a pirulásod... Oh mond. ki vagy