Losonci Ujság, 1909 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1909-04-29 / 17. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK Ä M ÉS Él ÉS dS&Bk á| M

Rk SZERKESZTŐSÉG :

HELYBEN: 18 Pw R?§s |p?| |9S| «agg cBW Losonc, Kubinyi-tcr 11.

Egész évre 8 kor. fii. OT ■ ■ » 1 ■ W gM W flÉ H « 1» &| H H SB S&L H H hová a lap szellemi

Félévre ^ 4 kor. fii. ^B Mjj M| SB ||| MB HB |||| gg ||S Mg| ||H jjj||| Mg gg |Bp| Hj H| részét illető ^minden

Egész évre 10 kor. fii. ÉÉ 'ffiy. 35 93 KHäR j[$!§ MM ÉK Mjf? SH mÍ1*| ÉS KIADÓHIVATAL.

Felévre 5 kor. - fii. H ■ H Mg«k Knl SM SföMSMÍ 1» H SS Mi M m SäWl H Losonc, Kubinyi-tér II

Negyedévre 2 kor. 50 fii. j^B Hfl ■» HtiíroP&llB §*$1« SB Big BK Sagn IHffiS»* Hw----— nova az előfizetések,

___ ■{ B MH wsll% Mfi iWa KiHl Ép^ pK JgM Bffgl M IB Minsm jffijjg hirdetések, minden*

M] ^B j^B mW;. Hf BM (Bk Km $§£? M wÉ 11® nemű pénzküldetné-Községek, egyesületek, ^B| ^B __ ‘B!V| ^B Bfi Bfcj8 KjpJlSj Sjfe mm fitt» ónra g$|* BW _ nDe » Egrj ||| gBf nyék és a lap szétkiiltovábbá nógrád megyei ^B| ^B MB BJfc urara H m HM WMm WH fitt fjfi §&£ SB HB BK H HH désére vonatkozó feltanitók és körjegyzők ^H| ^B Wjw !jM? HR Ww Mg mg® fH 5TM |jj® M fflH Mg HB ^MgaX^^ flfffl ^B szólnlások intézendők.

egyesülete tagjai részére ísöft r Z* mßt BiS Katii Wwm Hm M »Jríi PfKL WB H H| BM flttj KSj __

évi előfizetési díj 5 kor. H ■ M| .w 1 B ■ H fp$ 3® Hffll IS B 1 ■ ■ M| H B B Bg

WB» ^.kf. ama ■ Mis m8& Ipv w» HH H| Mi tW*.; Wm) Ml Gg Hirdetések jutányos áron

HB HG H Wk*MM JHa gHL^Bn fflíL H| vétetnek fel a kiadóhiva-Egyes szám 20 fii bB^HM^ iHI3KM am» ^nTiSSBr MamMBy W

SSBr mm WMi ^HflR tál ban.

A LOSONCI VÁLASZTÓKERÜLET FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PARTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE.

IV. ÉVFOLYAM. 17. SZÁM. MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN.________LOSONC, 1909. ÁPRILIS 29.

A kormány lemondása

(ff.) A magyar história ismét gazdagabb lett egy jelentős momentummal: a koalíciós kormány három esztendei fennállása után kénytelen volt beadni lemondását. A lemondást hosszú és fáradságos harc előzte meg, melyet a magyar kormámy a jegybank kérdésében az osztrák kormánnyal folytatott. Ebben a kérdésben a mi kormányunk arra az álláspontra helyezkedett, hogy a mai közös-bank intézmény helyett két kartelviszonyban álló bank állítassák fel. A kormánynak ezen terve, — jóllehet maga a király is elismerte, hogy a bankügy önnálló rendezéséhez jogunk van — mégis vereséget szenvedett éppen a királynak azon kijelentése folytán, hogy minden jogunk ellenére is a jelenlegi politikai viszonyok között a törvényhozásnak az önálló magyar nemzeti bank létesítésére irányuló határozatát nem szentesítené.

Igazán gyönyörű jogaink lehetnek nekünk, ha azok érvényesítésében bármikor maggátolhatnak minket; szomorúan érdekes állapotok között élünk mi, ha a magyar nemzetet, alkotmányosán biztosított jogaink gyakorlásában a külügyi és belügyi viszonyokra való hivatkozással idegen tényezők is meggátolhatják. Úgy ám, hát a mi kormányunk, a mi saját ügyeink elintézésénél nem illetékes és nem elég okos a külügyi és belügyi viszonyok állítólagos preventív voltát elbírálni.

Nagyon szomorú dolgok ezek, de az a vigasz mégis megmarad számunkra, hogy a függetlenségi párt vezérei, akik a nemzet gazdasági javaiért harcba szállottak, becsülettel, minden megalkuvás nélkül folytatták az ádáz tusát az idegen érdekek érvényesülése ellen. A békés megoldás reményében gyakran elmentek a legmesszebb határig is, ameddig jogaink sérelme nélkül csak mehettek, de a függetlenségi és 48-as programm integritása kormánykodásuk alatt soha csorbát nem szenvedett.

Vezéreinknek ezen szilárdsága, elveinkhez való törhetetlen ragaszkodása, azon tántoríthatatlan és megalkuvást nem ismerő egyeneslelküséggel vívott küzdelem, melyet a bécsi akarat ellen folytattak, hitet, reményt és erőt kölcsönöz nekünk a jövőre nézve s bármiként fejlődjenek is a viszonyok, a függetlenségi és 48-as párt, az osztráktól való pénzügyi függetlenségünknek és a magyar nemzeti bank bármely elfogadható formában való keresztülvitelének tervét, többé egy pillanatra sem fogja elejteni.

Sorompó.

Az országos ifjúsági egyesület, mely e nevet fölvette, közelebbi ismerősévé lett városunknak. Itt tartott ünnepélye, melyen a szövetségében álló Egyetemi Énekkarok Szövetségét világvárosi színvonalú hangversenyre hozta közénk, továbbá díszközgyűlésének tervvető beszédei személyesen is megismertették velünk e komoly ifjúság egy derék csoportját. Maga az elv, mely őket Szövetségben tartja, szintén ismeretes e városon, hol az ifjúság szintén Sorompó szövetségben hirdeti és gyakorlatilag terjeszti a nagy törekvést: az ország gazdasági önállósítását.

E városnak, melynek fő éltetője az ipar, hol a fölvilágosúlt, demokrácia szelleme dicsérendő tisztaságban él, itt kiváltképen virágoznia és gyümölcsöznie kell a nemzeti

gazdasági önállóság törekvéseinek. Mig vannak városok, főleg az Alföld földmivelő városai, melyek némileg a maguk közvetlen agrár-érdekeiről lemondó önfeláldozásból hirdetik az önálló bank és vámterület szükségességét, addig a mi városunknak minden, de minden érdeke és polgárainak is egyenként érdeke teljesen azonos e nagy nemzeti követelményekkel.

E városon tehát kivétel nélkül mindenkinek értenie és érzenie kell nemcsak szive-lelke, de önnön kedves bőre és nyersen őszinte zsebe minden számításával és érzésével, hogy mai történelmünk elengedhetetlen nagy föladata a gazdasági önállóság, az országnak az ipari termelésre való áttérése. Magyarország, ez a kivénülő földmivelő-ország az iszonyú arányú amerikai vérvesztéssel kezd elnéptelenedni, elsatnyúlni testben-lélekben, Ausztriával szemben évrűlévre gyöngülünk, tehát csaló beszéd az, hogy »várjunk, mig megerősödünk«. Ausztria csak folyton jobban fölénkbe nő, és méltán is pusztúlunk mi, ha még ma is a művelt Európa közepén meg akarunk maradni ó-paraszt földmives nemzetnek. Ennél már China és Argentina, Ausztrália is modernebb; nekünk iparos állammá kell lennünk, vagy méltán pusztúlunk gyalázattal.

Az országháznak meg kell tennie a magáét és többé immár egy kerület sem tűrne egy percre sem olyan képviselőt, aki nem mindenáron tart ki mindvégig a valóságos önálló bank és vámterület követelményei mellett. De e követelmények mögött az egész valódi nemzet is ott áll minden akaratával s mindennemű erőtámasztékával. A nemzet nagy ellentállásra, sokra volt képes 70 vezényszóért, de még sokkal többre

TÁRCA.

Megzavart visszaemlékezések.

Irta Imrei Ernő.

Kinek nincsenek emlékei? Szép emlékei, melyek — minél távolabb maradnak el az embertől — annál tündéribb szint és alakot öltenek. Egész mese fejlődik a múlt kedves képeiből: arany sugaras, ezüst fényes, virágillatos mese. Néhány kedves emlék sok tenger szomorú napot képes eltüntetni. Varázshatalommal felülkerekedik, kiszínez, besugaraz úgy, hogy a sírba készülő öreg ha megáll s visszapillant a nehéz napokkal teli életre, sóhajjal suttogja:

— Álom volt!

De hamarosan hozzá is teszi már:

— Szép volt!

Egy néhány szép emlék kibékíti az embert, a világ vad, kíméletlen, rohanásával. És kinek nincsenek emlékei? — Van olyan ember?...

Valóságos ünnepet csinálok az év egyik napjából. Egy tavaszi napból. A jácint akkor illatoz átható erővel és az almafa pompázik rózsás, fehér színben.

Jácint illatosak és rózsás fehérek azok az emlékeim is, melyek e tavaszi napot ünneppé avatják.

Gyerekek voltunk.

Tavasz volt a korunk is. Ártatlan fehér, rózsásan kedves és jácintillatosan édes tavasz. Fogalmunk sem volt róla, hogy a tavasz után perzselő nyár a nyár után gyöngén tavasz-visszfényes ősz és az ősz után hidegen nyugalmas tél következik.

Azt gondoltuk jácintillat, az almafavirágszirmok hullása: végtelen. Pedig milyen gyorsan továbblebbenő tündérálmok! Huss! — volt — nincs 1

Ma is ünnepeltem. Isten tudja — hányadszor ? Eh, meg se nézzük hányadszor. Minek ?

Hogy lássam: Mekkora távolságban van már tőlem tavaszom szép napja!

Igen, ha ezáltal visszaparancsolhatnám a tavaszt ... De igy? ... Az ember letép a kalendáriumból egy lapot. Azt jelenti: egy nap oda. Kisértsd meg, hogy a letépett kalendáriumlapot visszaparancsolod a helyére . . . még ezt sem egészen tökéletesen.

Itt ülök a kertre nyíló ablak mellett, A hold ugyancsak összeszedte magát. Mily nagy megerőltetéssel világit a kölcsönvett fénynyel. Mily öntudatosan mosolyog. Bizonyára azt hiszi az öreg mászkáló odafenni, hogy az emberek még qeak nem is sejtik, mekkora huncutsággal szórja a mástól lopott sugarakat.

Ő csak mosolyog, öntudattal.

Pedig ha tudná, mekkora sunyisággal kispekulálták már összes csalafintaságát és mióta 1 Ha tudná, semmi esetre sem mosolyogna olyan önhitt ábrázattal.

De én köszönettel tartozom az öregnek.

Azért, mert ma ép oly kedvesen mosolyog, éppen olyan erővel világit, mint akkor, — nem tudom, hány tavasz előtt.

Ott áll a jázminbokor is. Ott, ma is, mint egykor. Mozgolódik, készülődik szerelmes virágzásra.

Valamivel testesebb lett azóta. Az almafa is magasabb, szélesebb. Tehát ott, a jázminbokoi mellett . . .

De nini, egy filigrán alak . . . Mily könnyed mozdulatokkal jő ott a fehér homokkal fedett fővényen. Mekkora könnyedséggel, fiatalos gráciával.

Keres valakit.

Huss, — ott jő már az ellenkező oldalról Milyen pontosan jelentek meg.

Világos, előre megbeszélt találkozás.

Ott vannak már a jázminbokor árnyékában.

Ugyanott, ahol nem tudom hány tavasszal ezelőtt, én is.

Hát igy lesz ez már mindig ?

És igy volt ez már örök időktől fogva?

Tegnap én, ma te, holnap ő?

És mindegyik csak azt gondolja, mig egyáltalán még nem is gondol semmit se: csak én ?

Mily furcsa lánc, mily furcsa láncszemek ? 1

No mi lesz, gondoltam magamban. Hát mi legyen ? Hiszen tavasz van, a jácint szenve-