Losonci Ujság, 1909 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1909-04-22 / 16. szám

11 II !|® 11 BjJ 11 II I M I ® tnn itók^ és^^örjegyVök jfii flÍ TO l|||t I 18 ||jfÍ ^8 Si BS fii mi ^ szőla^Lok'^'fntézendlk.^ A LOSONCI VÁLASZTÓKERÜLET FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PARTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE. »V. ÉVFOLYAM. 16. SZÁM. MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN.________LOSONC, 1909. ÁPRILIS 22. Az aknamunka. Az európai szláv törekvések plasztiku­san domborodtak ki a múlt év folyamán a csehek fővárosában megtartott nagy szláv kongresszuson, ahol a magyarországi pán­szlávizmus egy a turócszentmártoni központ­ból küldött szerény memorandum alakjában volt képviselve és a hol elpanaszolják, hogy ez a kultúrára képtelen ázsiai faj a haladni törekvő leikeiknek mindenkor keréktörője volt, éppen azért azon törekvésüknek adnak kifejezést, hogy velünk minden közösséget megszakítva cseh kultúrához közeled­jenek, mert a tervezett nagy szláv egyesü­lés az egységes szláv kultúrában leli alap­ját, ez az első eszköz, mely a közös célúk­hoz vezethet. Természetesen itt ráismerünk az alattomos cseh kézre, melynek öntuda­tos politikájáról a cseh és az amerikai tót sajtó nyújt leplezetlen és élénk felvilágosítást, mely sajtó nyílt merészséggel a magyarországi tótság elcsehesitéséről beszél, a lázbeteg cseh fantázia a felsőmagyarországi tótság meghódítását vette tervbe, ami neki annál is inkább könnyű feladatnak mutatkozik, mert a magyarországi pánszlávok korifensai, Hodzsa és a többi hazafiatlan társa önző érdekből készek ezen törekvéseket szolgálni — cseh bankok égisze alatt. El lehet képzelni a rombolás hatását, mit a túlhajtott szláv sajtó a tót ajkú fel­vidéki népben okozott, mert az egyszerű nép lelke olyan talaj, melyben az ámítás és félrevezető agitáció a konkolyt szépen fej­leszti, az a tót sajtó szellemében nevelke­dik, érez és most el lehet gondolnunk, hogy az igy félrevezetett tömegnek mily fogalmai lehetnek törvényeinkről, törvényes intézmé­nyeinkről, törekvéseinkről és mindenről, ami a tót sajtónak állandó céltáblájául szolgál, melynek világítása és színezése mellett lát mindent. Eddig ezekkel a tényekkel szemben Nógrádvármegyében is közömbösek voltunk, nagyobb jelentőséget nem tulajdonítottunk nekik, a helyzetet inkább bizarnak tartottuk, az egyes aggodalmas figyelmeztetések fölött napirendre térünk s inkább túlhajtott rém­képeknek tartottuk mindaddig, mig a foly­ton növekedő agitáció az illetékes ténye­zők figyelmét is felkelteni nem érdemesí­tette. Hiszen csak vizsgálódjunk egy kicsit vidékünk eseményein, keressük azoknak for­rásait s rögtön észrevesszük, hogy itt titok­ban aknamunka folyik, kezdetben csak ész­revétlenül, később már nyíltabban, — s ma az egyes községek beléletében már idegen befolyás nyomaira akadunk. Láttuk ezt a nagylibercsei evang. egyházban s nem tud­juk, — mert talán nem törődünk vele, — hogy mi lesz nemsokára a dabari ág. ev. egyházban is. A titkosan működő tényezők már azt is elrendezték, hogy mely pánszláv orvosokkal töltessenek be a gácsi járásban üresedésben álló körorvosi állások, gondos­kodni kívántak arról, hogy a megtámadott vidéken ott álljanak az őrszemek, melyek képviseljék a pánszláv törekvéseket. Nem is gondoljuk, hogy mily veszedelem rejlik ép­pen a papi és orvosi állások hazafiatlan viselőiben, akik a néphez legközelebb álla­nak és vele állandóan szoros érintkezésben és összeköttetésben vannak. Végre azonban megmozdulunk, a szú­nyogok nagyon kezdenek alkalmatlankodni. A mai tűrhetetlen mozgolódásuk felkeltet­ték érdeklődésünket a szláv spekulációk iránt. Jóllehet az ámitók a hazaárulás vádját élőszóval és sajtóban cáfolgatják, jóhiszemű­ségünkkel többé visszaélni nem fognak, ki­eszelt cáfolataiknak hitelt nem adunk, mert amit tiltakozásaikban rágalmaknak és kísér­teties rémlátomásoknak mondottak, azokat a cselekedeteik, a tapasztalt tények kérlel­hetetlenül tiszta valóságoknak igazolnak. Minden kétséget kizárólag megyőződtünk arról, hogy vannak vidékünkön oly ellensé­ges elemek, melyek társadalmi testünkön fekélyek, közéletünket ellentörekvéseikkel folyton zavarják és kitartó makacs erőszak­kal megrontásunkra törnek. Kiderült, hogy ezen elemek között az állandó összekötte­tés biztosítására szerves kapcsolat létezik s ezen háló összekötő szállai egy nagy köz­pontba futnak össze, mely tényező irányítja a titkos harcot. Ennnek hatalma, ereje egy rögeszmében, a fajrokonság alapjára fekte­tett egyesítésben fekszik, melyet felülről egy nagyhatalom, alólról pedig a tevékeny agi­tátorok hazudozásai támogatnak. Most már láthatjuk, hogy egy nagy kiterjedésű össze­esküvéssel állunk szemben, melynek szállai vármegyénk északi részét is törekszenek be­hálózni. Ezen provinciális akciónak az ágense nálunk lakik, aki csatlósaival a nagy esz­mék szolgálatában gácsi és losonci járások tót ajkú lakosságnak a félrevezetésén fára­dozik és eddig elég zavartalanul is űzhette játékait, mert a talajt már odáig egyengette, hogy elérkezettnek látta az időt arra, hogy az előre megállapított haditerv szerint eb­ben a megcsontosodott nyegyvennyolcas városban, a magyarság védbástyáján tót bankot alapítson, miáltal a vidék anyagi le­kötöttségét célozta, hogy folytatandó akna­munkáját még erősebb alapra fektethesse. TÁRCA. A tisztességes asszony. Montecarlói történet. — Tavasz volt. A természet ezernyi szinpom­­pája ragyogott le mindenről. A montecarlói park ezernyi ezer gyönyörű, buján tenyésző virágaival kaleidoszkopszerü képet nyújtott. Benne voltunk a saison kellős közepén. A térzene harmonikus hangjainál az egész világ válogatott közönsége hullámzott fel és alá s különböző nyelven történő vidám csevegés bábeli zűrzavarként hatott a hallgatóra. A kaszinóban élénk hangulat uralkodott. A játékosok óriási tömege ott szorongott a zöld asztalok körül s leste tágranyítutt pupillákkal a szerencse eljövetelét. A roullet sebesen pergő karikája ide-oda vetette a beléje dobott gömböcö­két s az asztal körül ülő s álló közönség oly siri csöndben leste megállását, mintha az üdvösé­get hozó árkangyal eljövetele érkezett volna meg. Szokott helyen ültem s az előttem fekvő nyomtatott kartonokon jegyeztem a lojge és noir váltakozását. Játékom váltakozó szerencsé­vel folyt. Ma különösen jó napom volt. A sistema, melyet követtem, hihetetlen pontossággal vágott be s én szokásom ellenére, nagy tétekkel kisér­tem meg a szerencsémet s az időpont kedvezni látszott. Nagy csomó bankjegy hevert előttem. Hirtelen ruha susogás, a finom selyem öl­tönyök intim zizegése keltette fel figyelmemet. A mellettem megüresedett játszó helyre egy feltűnő szépségű s amellett kiszámított egyszerű elegan­ciával öltözött hölgy ült le. Klasszikus szépségű profilját nem sok időm volt bámulhatni, mikor szokatlanul merész játék­modora teljesen eltérített megfigyelésemből s szinte leszögezte egész figyelmemet. Montecarlóban nem szokatlan, hogy nők óriási összegeket veszítsenek. Egyes angol és amerikai milliárdosok nő tagjai ugyancsak szép summákkal tömik meg a bank hatalmas trezorjait. De ez a hidegvér s ez a merészség, mely a mel­lettem ülő hölgyet jellemezte, még engemet is, ki évek óta vagyok a kaszinó látogatója és meg­figyelője, kihozott sodromból. Csakis ezer frankot tett egy tétre. Mindig egy és ugyanazon számra. Megfigyelhettem jól: a kilencesre. Harminchatszoros pénzt kapott volna, ha csak egyetlen egyszer is a kilencesen állott volna meg roullett gömböcskéje. De egy­szer sem jött ki a kilences. Már harmincadszor tette ezer frankját a gyönyörű nő a roullet kilences számjára, de az következetes maradt s harmincadszor sem jött ki. Harmincezer frankot vesztett el a szép ismeretlen harminc perc le­forgása alatt. S én mellette, sisteinámat hiven követve garmadába gyűjtöttem a pénzt. Szinte restellettem Fortuna asszony kegyetlen kitartását, melylyel a szép asszonyt üldözte s magamban szinte fohászkodtam, vajha a kilences szám ki­jönne már. Mind hasztalan, fohászom süket fülekre talált. Most hirtelen szünet állott be. A kreupier monoton hangon mondotta: — Messieurs et Madammes ! Fait veire jeu ! A szép asszony idegesen keresgélt retiküljé­­ben, mely úgy látszott, hogy kifogyhatatlan az ezer frankosokban, de hasztalan, nem talált benne többet. E percben én villámgyorsan, hogy senki észre nem vehette, egy ezer frankost csúsztattam a szép ismeretlen keze alá. Minden gondolkozás nélkül a kilences számra tette. — Rouge! Deuze! Pair! — hangzott a kreupier jelentése. Az én ezer frankosomat is el­vitte a szép asszony szerencsétlensége. Újabb ezres, újabb veszteség. Már a negye­dik ezresemet seperte be a kreupier kérlelhetet­len lapátja s én hidegen, szenvtelenül csúsztattam az ötödik 'ezerfrankost a szép asszony keze alá. E percben, aki eddig szemügyre se vett, felém fordult a szép asszony tekintete. Uram ! Köszönöm gavalléros lovagiasságát, de tovább nem vehetem igénybe szívességét. Nem fogadhatom el kölcsönét, s gyöngéd erő­szakkal tolta felém a bankjegyet. E percben bátorság szállta meg keblemet s halkan, hogy senki nem hallhatta súgtam feléje: Akkor fogadja egy látogatásáért szál­lásomon: Mintha kígyó csípte volna meg szomszéd-

Next

/
Thumbnails
Contents