Losonczi Ujság, 1908 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1908-04-02 / 14. szám
LOSONCZI ÚJSÁG Előfizetési áraj I POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. || "«w—; : Negyedévre 2-50 kor. , Egy petitsor tere 10 fill. : a losonczi függetlenségi és 48-as párt t I | HIVATALOS KÖZLÖNYE. jj jutányosabb._____| III. évfolyam. 14. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losoncz, 1908 április 2. A losonczi választó-kerület függetlenségi és 48-as pártjának előkészítő-bizottsága ma, április hó 2-án a városi szálló emeleti éttermében értekezletet tart, melyre az előkészítő-bizottság tagjai ezúton is meghivatnak. Tárgy: 1. Állásfoglalás az önálló nemzeti bank ügyében. 2. Folyó ügyek. A bal párt. Komoly ember csak olyasvalamit akarhat és olyanra törekedhetik, amit megvalósíthatónak tart. És komoly programmnak csak azt tekinthetjük, amely nemcsak a célokat jelöli meg, amelyeket elérni akar, hanem az eszközöket is megmutatja, amikkel azokat a célokat elérni lehet és megmutatja azt is, hogy azoknak a céloknak az elérése a jelen körülmények közt és a mostani viszonyok mellett lehetséges. Ma pedig Magyarországon alakult egy nagyon fiatal párt, amely igen lelkesen szaval és nagy hatással adja elő a fiiggetlenségipártnak régi ismert és évtizedek óta követett programmját és követeli is ennek a programmnak az azonnal való megvalósítását, csak egyet nem mondott meg még, — és alig is hisszük, hogy meg fog mondhatni valaha, azt, hogy milyen eszközökkel akarja ezt a programmot mindjárt megvalósítani és hogy mennyiben lehetséges ennek a programmnak megvalósítása. A függetlenségi progammot nem Farkasházy Zsigmond találta fel, nem is a mai függetlenségi-párt alkotta meg. Ez a Programm nem négy hetes, mint a balpárt, nem harmincnégy esztendős, mint a függetlenségi-párt, ez a programm négyszász esztendős, keletkezett akkor, mikor Magyarország a mohácsi vész után osztrák uralom alá jutott és attól fogva folytonos törekvése, állandóan programmja minden hazáját igazán szerető magyar embernek, fiát ezt a programmot feltalálni és népgyűléseken elszavalni nagyon könnyű és nagyon hálás dolog, de komolyan csak azt a pártot lehet venni és csak arra a pártra lehet megnyugvással rábízni az ország sorsának az intézését, amelyik azt is meg tudja mutatni, hogy milyen utón, milyen eszközökkel lehetséges annak a programmnak a megvalósítása. A függetlenségi-pártnak a szabadelvűpárt ellen való küzdelme jogosult volt, mert a szabadelvü-párt nem akarta a függetlenségi programm megvalósítását, ellensége volt az önnálló vámterületnek, a nemzeti banknak és az önálló hadseregnek. Küzdeni kellett tehát ez ellen a párt ellen, hogy az az irányzat jusson uralomra, a melyik törekszik a függetlenség megvalósítására. Ma a magyar képviselőház nagy többségének ez a nyíltan bevallott komoly törekvése. Es ime előáll egy nagyon törpe és mégis végtelenül különböző elemekből alakult zagyva kisebbség és lehazaárulózva a függetlenségi eszme régi bajnokait és az egész függetlenségi tábort, kinevezi önmagát a függetlenségi törekvések egyedül igaz harcosának, Kossuth Lajos törvényes utódjának. Mi a céljuk? Mit akarnak evvel a vásári lármával? Azt akarják, hogy a képviselőház többsége az ország függetlenségét vallja programijának? De hisz ez már megvan. A nagy többség ezt vallja, ezt akarja, erre törekszik. Ha ők is ezt akarják, akkor még ez nem ok arra, hogy a többségből kilépve uj pártot alakítsanak. A függetlenségi többség nemcsak vallja a függetlenségi programmot, hanem komolyan törekszik is annak megvalósítására. Megtesz mindent, ami ennek elérésére, a mai körülmények közt lehetséges. És ha e programmot nem valósítja meg, az nem az ő akaratán múlik, hanem az ország nehéz helyzetén; nem azért nem valósítja meg, mert nem akarja, hanem azért, mert nem lehet. De kitűzte céljául 1911 -re az önnálló jegybanknak és 1919-ra az önnálló vámterületnek megvalósítását, addig pedig az ország gazdasági megerősödését, hogy azután az erős és iparilag fejlett Magyarország szembe tudjon szállni mindazokkal a hatalmakkal, amelyek függetlenségének útjában állanak. Mi más utat nem tudunk. A mai helyzetben, a mai viszonyok közt más eszközt, más lehetőséget, amely könnyebben és TÁRCA. Szülőföld. Rég elsodort már kebledről az élet. Te egyszerű, te hangtalan vidék. De lelkem most is híven őrzi képed, Eszembe jutsz: a régi kedvem éled S most is tudok kacagni, sírni még. Bölcsődala eszembe jut anyámnak, Tündérvilágról hallom a mesét. Virágos réten tarka lepkék járnak, Nyomukba szállni sarkalnak a vágyak, Ne tűnj el édes képzelet, ne még! Hej, mennyit is vesztettem már azóta, Hogy kis falumtól biícsúmat vevém. Beszédes ajkon megfagyott a nóta, Nevető szem a bánai könnyét ontja, Fogy az ifjúság és fogy a remény. Szülőföldem! panaszló szóm ne vesd meg, Nehéz az élet, a világ hamis. Ha majd elhagynak mind, akik szerettek; Ugy-é bus keblem kebleden pihen meg? Édes lesz ott a sír nyugalma is! Fészkéből is elszáll a kis madár, S jár messzetájon, zugó tengeren. Törjön bár ketté a viharba szárnya, Vagy leljen ékes, zöldelő határra: Régi fészkére vágyik szüntelen. Baja Mihály. Borulat. Irta : Lampérth Géza. Kunegyháza, jun. 16. Egyetlen mamám ! Azt irod, eljössz hozzánk, hogy egy kis részt kérj a mi boldogságunkból. Szegény, jó mamám, ne jöjj, ne jöjj. Hallgattam idáig, titkolóztam még előtted is, tovább nem birom, nem birom ... ki kell, hogy öntsem előtted szivem minden keserűségét. Annak a bájos regénynek, melyet neked a mi napsugaras boldogságunkról azokban az örömtől áradozó levelekben irtam, csak az eleje való, a többi kegyetlen hazugság . . . Abba a kis sírba eltemették az én tiszta, nagy boldogságomat, elborult azon a szomorú napon az én egem . . . Hallgattam idáig erről s hazudtam tovább boldogságunk regényét, pedig majd a szivem szakadt bele ... azt gondoltam, nem tarthat Így soká, majd csak kiderül ismét . . . Hiú remény volt . . . Tudod, imádtam kis angyalunkat s halála fájón sebezte szivemet, azt mondtad: az idő meg fogja gyógyítani. Hiszem, hogy meg is gyógyította volna, ha föl nem szaggatja még jobban az, aki imádásom másik, most már egyetlen tárgya — a férjem. Attól a naptól kezdve nem ölel, nem csókol meg, ha elmegy, nem hallom egy nyájas szavát, ha megjön, nem látom egy mosolyát, nem ejti ki a nevemet. »Te asszony« vagyok neki. S nem tudom, miért ? nem tudom, nem mondja. A világ is egészen megváltozott körülem, az emberek is. Az a néhány barátnőm, a járásbiróné, a doktorné — elmaradtak, sőt kerülnek egy idő óta és titkolózva összesúgnak, ha látnak. Az a büszke patikárus-leány meg — tudod, akivel Bélát először hírbe hozták — tegnap egyenesen a szemembe kacagott. Mindig úgy féltem ennek a fúriának a gyilkos, ördögi tekintetétől s Béla is mondta többször, hogy egy idő őta nem tud ránézni. Valami azt súgja nekem, hogy szavát állta az a szívtelen teremtés — emlékszel, mit mondott! — s csakugyan ő ölte meg a mi boldogságunkat. Bubánat, szomorúság vesz körül, csak az vigasztal, hogy én nem érdemeltem. Turbékoló kis gerléink elpusztultak — együnk sem etette; udvarunkban a virágok elhervadtak, senki sem ápolta, senki sem öntözte . . . Elmentem volna innen régen, hozzád, vagy elbujdostam volna bárhova a nagyvilágba, csak ne kötne ide az a kis sirhalom s a nagy szerelem . . . mert szeretem Bélát most is, úgy mint az első napon. Odakünn busán zugnak a harangok . . . szegény munkáspárt temetnek, a part ütötte oda őket, ők már boldogok. Zúgjatok, zúgjatok csak harangok, olyan édes nekem a zugástok
