Losonczi Ujság, 1908 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1908-03-26 / 13. szám
LOSONCZI ÚJSÁG Előfizetési ára: POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Hirdet, I Negyedévre 2-50 kor. ' I Egy petitsor tere 10 fill. : ! A LOSONCZI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-as PÁRT & Többszöri hirdetés I Egyes szám ára 2° tiH. HIVATALOS KÖZLÖNYE. jutányosabb. III. évfolyam. 13. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losoncz, 1908 március 26. A mi utaink. Irta: Nagy Dezső dr. orsz. képviselő. Március a szabadság véradásának napja s ugyancsak a tavasz fakadása ragadta el a földi létből Kossuth Lajost. Mindkettő a nemzeti mély kegyelet tárgya s virághintés jár nyomukban. A kegyelet nemes érzése soha ne is halljon ki lelkűnkből, mert e nélkül nincsen nemes fellendülés, nincsen ideál. A cél legyen mindig eszmény, de az odavezető utak • gyakorlatiak. Az ideálok ápolása a lelket gyönyörködteti, de a megvalósítás gyakorlati utai nehezek, tövisesek, ernyedetlen munkaerőt, csüggedést nem ismerő kitartást igényelnek, de sőt sokszor a pillanatnyi csalódás keservein is át kell esnünk. A kettő együtt: az ideál és a megvalósítás teszi a politikát. S ha valaha e kettő harmonikusan valósult meg államférfiuban, úgy Kossuth Lajos volt az, aki a legintrenzigensebb politikus volt a világtörténelemben, aki száműzetésben élt le fél - századot, aki lemondott a hazai föld viszontláthatásáról, amelyet nem tudott függetlennek, de aki egyszersmind nyíltan hirdette, hogy a politika a napi exigenciák tudománya. Ez jelöli ki a függetlenségi párt útját is. Nem követné atyjának útját, ha az elv puszta hirdetése mellett maradna meg, ha ebben merülne ki politikai ténykedése. Az ország és a nemzet nem ezt várja tőle, hanem a függetlenség megvalósítását. A függetlenségi párt csak úgy és akkor teljesítheti kötelességét, ha a gyakorlati politika terére tér át. Az ez elől való kitérés gyáva hátrálás lenne és fél beismerése a függetlenségi politika tehetetlenségének. Amidőn a függetlenségi párt a parlamentben többséget nyert, a parlarnentárizmus elve is megkövetelte, hogy egyelőre legalább a koalíció keretén belül, a kormányzásra is, elveinek gyakorlati érvényesítésére is vállalkozzék. Ezen a ponton ütközött össze először az eszményi és gyakorlati politika. Természetes volt, hogy a gyakorlati függetlenségi politika. Természetes volt, hogy a gyakorlati függetlenségi politikának számolnia kellett az adott helyzettel. Nem viheti át a gyakorlatba elveit az egész vonalon, mert hiszen a kormányzásra a koalícióval együtt vállalkozott, másfelől pedig szem előtt kellett tartania a jogfolytonosság elvét, amelyben egész politikai és közjogi erőnk van és amely nem engedhette meg, hogy a létező törvényeken egyszerűen tultegye magát. Amikor a függetlenségi párt ilyen feltételek mellett vállalkozol- a kormányzásra, el volt készülve arra, hogy támadásokban lesz része. Támadni fogják sokan túlzott, a gyakorlati szempontokat figyelmen kívül hagyó ideálizmusból, de még több rosszakaratú politikai számításból, akik diszkreditálni szeretnék a gyakorlati függetlenségi politikát. Mindezek a támadások azonban hatástalanok maradtak és nem találtak visszhangra a magyar népnél, amely józan érzékével, politikai bölcsességével tisztán ítéli meg a helyzetet és mindenben helyesli >a függetlenségi párt magatartását. Az országos függetlenségi párt és tagjai a nép ellenőrzése alatt állanak. A politika utjai a felsőbb régiókban kiszámíthatatlanok, telítve cselszövényekkel, anyagi, családi, dicsvágybeli érdekekkel, amikhez hozzájárul a legfelsőbb körök különirányu törekvése. Lehetnek idők, midőn ezek jutnak túlsúlyba és hátraszorul az ideális politikai cél. Ha ez történnék meg a függetlenségi párttal, mint megtörtént a szabadelvű párttal, úgy a függetlenségi pártot is hasonló sors fenyegetné. Ennek meggátlása a vezér eminens szerepe. Kossuth Ferencz atyja politikájának gyakorlati megvalósítója. Az atyja volt az intranzigens eszményi, a fiú a politikai exigencia tudományának gyakorlati mestere. Az eszmény a függetlenség, a gyakorlati politika a keserves nehéz munka. E kettő forrt össze eszményi harmóniában abban a politikában, amelyet Kossuth Lajos, az atya megkezdett és Kossuth Ferenc, a fiú folytatott. Még egyszer a csatornaszemle. (B e k ü 1 d e t e 11.) Igen tisztelt Szerkesztő Úr! A »Losonczi Újság« 1908. márc. 19-iki számában »Városi politika« címen járókelő aláírással egy cikk jelent meg, mely a múlt év folyamán TÁRCA. Szeretnék meghalni. Szeretnék én meghalni ifjan, De nem virágként hervadozva, Csak elaludni, mint egy gyermek, Ha anyja lágy ölébe vonja. Csak elaludni, mint egy gyermek, Kit játszadozva ért az álom. Oh milyen édes, észrevétlen, S mily könnyű lenne így halálom ! Hideg sirba se zárnák testem, Hol kis patak susogna lágyan : Sötét erdőben, völgy ölében, Vetnék meg a halottas ágyam. Sötét erdőben, völgy ölében, Ott álmodoznám hajh, sokáig; Beszélgetnék a vén idővel Egy tavaszától másikáig. Míg végre egy szép sugaras nap Fölébrednék a sir honából: A lelkemből dalos madár, Virág lenne szivem porából. Baja Mihály. Borulat. Irta: Lampérth Géza. Enyhe fuvalmak szárnyán megjött a napsugaras kikelet s teleszórta virággal a Bathóék kis udvarát, fehér-kék ibolyával, piros-kék jácinttal és tarka tulipánal... Az eresz alatt, tavaszi vidám kedvvel, gerle játszott, csókolózott a párjával, a gyöppadon Bathó Béla az édes kis feleségével. Körülöttük a tavaszi lég tele volt mámoritó virág-illattal, mint az ő szivük szerelemmel, fölöttük a tavaszi ég tiszta volt és feliegtelen, mint az ő tizhónapos boldogságuk. — Milyen bohó is voltam én — szólt a fiatal asszony — ez a szép tavaszi nap juttatja eszembe, ugy-e tudod, miért? Nem tudom édes. Gondolkozzál csak egy kicsit: ma egy éve... emlékszel ? — Ma egy éve ... egy éve... ma ... Hiába, nem emlékszem; hjah a nagy elfoglaltság, az a sok hivatalos gond, az ember arra sem ér rá, hogy a maga dolgait eszében tartsa. Így nem emlékszem, hanem a jegyzőkönyvemben, ott minden pontosan fel van jegyezve, majd utána nézek. — Köszönöm, kedves albiró ur, köszönöm, csak hagyja, meg vagyok róla győződve, tudom, hogy pontos, lelkiismeretes ember, mondaná erre a járásbiró ur, — szólt a kis menyecske pajkos incselgéssel — én pedig azt mondom, hogy szégyeld magad Béla, még azt is a jegyzőkönyvedbe írtad, — hátha elolvasná valaki ? É... én, lásd sokkal jobb helyre írtam — a szivembe. Majd olvasom, igy kezdődik: — „Gyönyörű tavaszi nap volt“, nos emlékszel ? Az valószínű, édes, nem emlékszem; annyi szép tavaszi nap volt, ah! tavaly különösen sok! . jogász, — majális ... ?- Az már kevesebb. — A Margitszigeten“... Ott csak egy és azon az én szememnek, az én szivemnek csak egy leány, csak egyetlenegy! Emlékszem, igen. Te kis bohó, ma egy éve — ott találkoztunk először. Nagyon szép nap volt ez, Ilonka, a boldogságom születésnapja. — Hát csakugyan emlékszel ? — De milyen apróra; utolsó szigorlatomat tettem le az nap, este felé kirándultunk a szigetre, a hajó födélzetén találkoztunk, a Sólyomon. Rózsaszínű ruhád volt, kék pántlikával és gyöngyvirágos kalapod... A kis Benkő Pista mutatott be, szegény fiú és, másnap meg akart verekedni velem, mert a második négyest veled táncoltam. — Milyen bohó is voltam én akkor, az első percben mikor megláttuk egymást, megszerettelek a szivem egész szerelmével s úgy vártam azt a napot, mikor egymásé lehetünk, mint a kis ibolya az első meleg napsugarat... és mégis, lásd, mégis úgy féltem néha, nem tudtam megbarátkozni a gondolattal, hogy már aszszony legyek, hogy odahagyjam azt a fényes nagyvárost, melyben születtem, nevelkedtem, az
