Losonczi Ujság, 1908 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1908-03-19 / 12. szám
LOSONCZI ÚJSÁG Előfizetési ára: POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. hm«**. Negyedévre 2-50 kor. : Egy petitsor tere 10 fill. &:,íz : ! A LOSONCZI függetlenségi és 48-as párt Egyes szám ára 20 fill. HIVATALOS KÖZLÖNYE. I jutányosabb. j III. évfolyam. 12. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losoncz, 1908 március 19. 1848—1908. Mélyen tisztelt ünneplő közönség!*) Március 15-én, az uj Magyarország születése napján, minden magyar ember leikéből ünnepel. Ez az együtt érzés teszi e napot oly magasan kiemelkedővé, hogy előtte elenyésznek a társadalmi széttagoltság határai. Itt összedobban mindannyiunk szive a hazaszeretet hatalmas érzésében. Itt egy az énekünk, egy az imádságunk; itt nemcsak hogy elférünk, de közösen együtt is áldozunk az egy haza és egy Isten oltárán. Nem egyeseké, nem pártoké ez az ünnep, hanem az egész magyar nemzeté s ennek minden polgáráé. Közös kinccsé tette az, hogy e napon a nemzet kiváltságos rendei mellett megszólalt a nép szava és a nép szavában Isten akarata. A nemzeti állam kiépítésének munkájában egy uj hatalmas tényező emelte fel kezét, azt a dolgos kezet, amely nem csiszolt taglejtések művészi produkcióira neveltetett, hanem a munkától kérgesen, a szerszámok nyelén edződött erőssé. A márciusi lelkes ifjak szózata ezek által cselekedett. Az első sóhajtás is avult intézményeket söpört a lomtárba. Első kézmozdulása is súlyos békókat oldozott, első követelése is ellenállhatatlan parancsként hangzott el és már a legelső cselekedete mélyreható korszakos alkotásoknak rakta le alapját. Az öntudatra ébredt nemzet törvényhozá*) Ezt a beszédet Sörös Béla ref. lelkész mondotta el a honvédemléknél tartott márciusi ünnepen, amelyet örömmel közlünk, hogy olvasóink is olvashassák azt. Szerk. sával az átalakulás felszabadító munkájában versenyre kelt a nagy eszméktől telitett ifjú Magyarország népe s a hála szavának bátor feltámadásával adott erős nyomatékot. Azóta 60 év telt el. Ez az idő egy ember életében is elegendő arra, hogy lassúbb legyen a vére lüktetése, hogy az ifjú merész álmainak a viharok megtépdessék szárnyát, hogy az önmegtagadás tüzes hevülését a kiégett lelkesedés hamuval fedje be. Az ifjú Magyarországnak pedig már kora hajnalát a vér festette bíborra. Vér nélkül szerzett jogának fegyverrel kellett védelmére kelni. Ideje előtt kellett emberfeletti nagy küzdelmek között harcot biró férfivá fejlődni. Ideje előtt csavarták ki kezéből a fegyvert, ideje előtt öltöztették gyászba... s azt a kicsiny sugárt is, amely a visszaszerzett alkotmányosság alatt világított néki, ideje előtt rabolták el tőle, hogy az önnön testét marcangoló pártoskodásokban a viszontagságok útvesztőit járva, fogadja el a megalkuvás bölcseségét végső menedékül az önásta sir félelmével szemben. Ez a hatvanadik év csak... és ezalatt igy lett öreg roskataggá az ifjú Magyarország! Senki se ütközzék meg azon, hogy öregnek és roskatagnak mondom. Ott, ahol a nagy eszmék letéteményesei terhesnek találják az atyák örökségét; ott, ahol a felgerjesztett nemzeti lelkesedés tüzét megint hamuvá locsolják; ott, ahol óriásokkal birkózott atyák örökén vánnyadt unokák pazarolnak; ott, ahol a márciusi eszmék minden sugallatát egy-egy temetői kisértetnek nézik; ott, ahol a jelszavak által bekötött szemekkel járunk, látni sem akarva: abban az országban bizony kevés szó eshetik az ifjú reménységről s férfi akaratról. A roskatagságnak ezt a diagnózisát nem én állapítom meg elsietett Ítélettel. Nincsen ennek az ünneplő seregnek egy tagja sem, aki ma itt, holnap amott ne hallana jajról. Nincsen patika ebben az országban, amelyikben olyan sok orvosság volna, amennyit e beteg nemzetnek kínálnak. De nem termett még betegnek annyi orvosa sem, mint amennyi magát ennek ajánlgatja. Már pedig ott veszedelem szokott lenni, ahol nagy a hollók károgása. És én mindig féltem azt a beteget, akinek életéért túl sokan aggódnak. Itt is egy vigasztal csak, hogy ha nincs is örök ifjúság, de van megifjodás! A nagy március megújító erejére támaszkodva, látom kibontani az általános választói jog zászlaját. Legyen jogegyenlőség és igazság! Adjunk uj vért az alkotmányosság lomha gépezetébe ! ... Elismerem a frissítő erőt, de abban a vérben tiszta vért kell látnunk, másképpen csak uj betegséget hozhat. Magyar szív ékesítse, becsület vértezze és egyéni felelősség érzete óvja azt, aki a magyar alkotmányosság gépezetébe mozgatónak indul. Máskülönben csak a száma női azoknak, kik oktalan erőlködéssel bolygatják a fennálló viszonyok nagy nehéz szikláját s a sokoldalú támadás veszedelmes eredőjét kiszámítani nem tudván, felelőtlen tehetetlenséggel minden bajt és minden vádat arra hárítanak, akit a kimozdított szikla egész súlyával maga alá vágott. Házam jó hírneve. Irta: Géczy István. A bankár ur körúti palotájában estélyhez voltak felgyújtva a csillárok, — tömérdek láng sziporkázva tört meg a velencei üveg kristály jegecein, villámként szórva szét fényét a pazar berendezésű termekben. A hajporos inasok elfoglalták helyeiket, a délvidéki növényekkel dúsan díszített lépcsőháztól kezdve fel a terem ajtajáig sorfalat állottak és szemtelenül vigyorgó arccal várták a vendégeket. De ezek a vigyorgó arcok egyenkint változtak át alázatos szolgai meghunyászkodássá az egymás után érkező vendégek láttára. Ezalatt a bankár ur kifogástalan estélyöltözetben egy rövid látogatást tett a felesége budoárjában. A bankámé éppen egy óriási trümó előtt állt és komornája az utolsó simítást tette a gyönyörű termethez simuló ruha fodrain. A férj intett a komornának, aki tiszteletteljes meghajlással távozott, — aztán beletemette magát egy zsöllyébe, egy pillanatig gyönyörködött a tükörből rámosolygó rózsás arcban, az egyenes erős termetben, a ragyogó fehér gömbölyű vállakban, aztán áttért látogatásának tulajdonképpeni céljára. — Kedvesem — mondá — ön jól tudja, minő vendégünk lesz ma. Ő-kegyelmessége, a miniszter ur tiszteli meg házunkat magas jelenlétével. Nehezen sikerült ezt a kegyet megszereznem, de végre is sikerült. —- Az emberek azt tartják, hogy nekem minden sikerül, pedig ebben nincs egészen igazuk, — de ha azt mondanák, hogy nekünk kettőnknek minden sikerül, ezt már magam is aláírnám. — Hogy rövid legyek, nem azért hívtam meg a kegyelmest, hogy csukló térdeiben, gyér hajában és utánozhatlan monokli viselésében gyönyörködjem, hanem azért, hogy egy életbevágó fontos dolgot keresztül vigyek nála. Most egy pár olyan dolgot kell önnek mutatnom, amihez nem igen ért, no de a végeredményt meg fogja ön érteni. A Keresztur—Szent Benedeki vasúti vonal építését a jövő tavasszal kezdik meg, ezt a vonalat a kormány építteti igen fontos stratégiai szempontból. Aki ezt az építést megkapja, nem csak milliókat söpörhet be a zsebébe, hanem azonfelül a gomblyukába is szerez egy ici-pici hercig csecse-becsét. Ön jól tudja édesem, minő fájdalmat okoz az nekem, hogy ebben a gomblyukban még semmiféle csecse-becse nem csillog, ez az én vágyam netovábbja és mondhatom, hogy e vágyam teljesedése egyedül az ön kis és — hizelkedés nélkül mondva — igen szép kis kacsójába van letéve. Önnek alkalma lesz ma este megismerkedni ő-kegyeimességével, legyen hozzá nyájas, igyekezzék megnyerni a rokonszenvét, kissé kacérkodhatik is — no nem a kegyelmes úrral — ennyire kegyetlen nem vagyok, hanem a titkárjával, aki csinos fiatal ember, gentleman és a szó teljes értelmében jobb keze a kegyelmes urnák, aki az ő tanácsa nélkül egy lépést sem tesz, viszont az ő tanácsára mindent megtesz. — Ha a titkár urat megnyerhetjük ügyünknek, akkor a vasúti konceszió az enyém. A titkárt Qosztonyi Ákosnak hívják. E névre a szép asszony teste megrándult, mint akit galvánütés ér, tágra meresztett szemekkel bámult férjére, mintha azt akarná leolvasni arcáról, hogy nem mutatkozik-e nála a téboly első jele. — Aztán látva nyugodtan mosolygó arcát, halkan elkacagta magát. Sajátságos keveréke volt e kacaj a diadalnak és megvetésnek, majd kecsesen meghajolt, jelezve, hogy megértette és tudomásul veszi szavait. A bankár elegáns meghajlással felállt, nyugodtan megfordult és eltávozott. A szép asszonyból már most kidőlt a visszafojtott kacagás. Ledobta magát a kerevetre, s bársonyos teste, mint kígyóé vonaglott a jóizü nevetéstől. De hát hogyne, mikor olyan kacagni valónak találta, hogy ő protezsálja férjét, annál az embernél, aki az ő ártatlan leányszivének egyetlen szerelme volt és aki őt is szerette a férfi igaz olthatlan szerelmével és a kitől el kellett válnia, mert atyja, az elszegényedett sókősi nemes, a bankár ur pénzes zacskóival aranyozta be rozsdás címerét. Ä bankár urnák szintén szüksége volt az ősi névre, amely régiségével forgalomba hozza az ő uj vezető aranyait. Mit törődnek ők azzal, hogy az érdekközösségnek egy
