Losonczi Ujság, 1908 (3. évfolyam, 1-53. szám)

1908-03-19 / 12. szám

Eddig is a demagógia volt a mételye a magyar közéletnek; az a demegógia, a melyik megtagadva a magyar szivet, a mások becsületén gázolt; amelyik egyéni felelőséget nem ismerve, rémlátó gyanúsításokkal szórta gyalázatát a közélet harcosaira, közerkölcsiségünk végtelen kárára.

A népkegy hadászatáért prédára vetette a nemzet becsületét.

Nem igy volt a múltban. Például idézem az 1848. fényes márciusát. Ez az egyetértő építő munkára a kölcsönös megbecsülés összekötő szálaival egyesíteni tudta a törvényhozás mind a két tábláját s egy célt látva a néppel a népért, a nemzeti becsület szentséges védőpajzsa alatt, hatalmas alkotásokba vihette be ennek megifjult ejerét.

A nemzeti becsület ma is egymás megértését követeli tőlünk.

Alkotmányunknak az a kétszeres veszedelme, melyek mindegyike árvíz módjára lepte el hazánkat, nagy tanulságokat rakott le a föld színére a magyar nép szemének. Megtanított arra, hogy mi meg nem állíthatjuk a napot sem 48, sem 67 fölött. Megtanított arra is, hogy bár kívül váltó gazdaságot folytatunk, de azért a politikai élet őrlő gépezetében most is az a két malomkő dolgozik, amelyek közé kerülve, — a hajlithatatlan királyi akarat és a jogos nemzeti váradalmak között — mindenkinek el kell morzsoltatni, ha csak acélszilánk módjára az alkotmány gépezetében kárt tenni nem akar.

Napsugár szárítja föl az átnedvesült földet; — ideje hát, hogy világosságot adjunk ma a népnek. Világot, hogy lásson! Látása pedig mindenek előtt a nemzeti becsület elejtett pajzsára essék. Ezt föl kell emelnünk! Felejtse a szemünk csúfos vergődésünk, felejtse a szivünk elfojtott keservünk, felejtse a lelkünk a letöretésünk, — ezt föl kell emelnünk!

A nemzet becsülete úgy száll föl felettünk ragyogó magasra, ha el tudjuk fojtani az egymás pusztulásán támadt kaján kárörömet: ha régi küzdő feleket egybebékit a múltak tanúsága; ha nem megvetés, de magvetés az államférfi útja; ha elhallgat gyülölség és bosszú lihegése; ha az irigységnek, a féltékeny személyeskedésnek kiveszik a mérge; ha aludni tér a meg nem elégedés, a kicsinyes berzenkedés, a

haszon keresés, a vád, a dac békét tépő és nemzetet pusztító oly sok ezer átkos dobzódása. Akkor lesz tündöklő a mi ékességünk, ha hely készül szivünkben a nagy márciusi lelkeket egyesitő, sziveket forrasztó, jogot, reménységet, jobb jövőt fakasztó dicső emlékének. Akkor megifjodva, egy célt látunk újra. Akkor, oh akkor idegenből is hazaszáll a honfiak fohásza, egy lesz a himnuszunk s közös az oltárunk: az egy Isten és egy haza oltára ...

Magyarok Istene, óh segíts hozzája!!

Városi politika.

(A megnyugtatott lelkiismeret.)

Nagy szenzációja volt f. hó 5-én csütörtökön a városnak. Kabátos, kapatos emberek jöttek-mentek az uj csatorna mentén. Vészhirek jártak szájról-szájra, bedőlt a csatorna. Pedig hát csak szakértői szemle volt, a bíróság tartotta, s célja az volt, hogy a közönség megtalálja lelkiismerete megnyugtatását, annak a lelkiismeretének megnyugtatását, amely a városi jogügyi bizottságban annyira nyugtalan volt.

Hát kérem, oly indokolással perbe kergetni egy várost, hogy legyen per, legalább megnyugtatjuk a lelkiismeretünket, kissé különös, annál is inkább, mivel a város fizetett szakértője a müvet teljesen jónak s átvehetőnek jelentette.

Úgy látszik azonban, hogy itt minálunk nem a szakértelem imponál, vagy legalább is nem a képzett és hivatott szakértelem, hanem csak a képzelt. Mérnöki szakértelemhez, kérem, nem csak az kell, hogy valaki a colstokot tudja kezelni, s a súly, űr és hosszmértékekkel legyen tisztában. Mert ha mindez mégis elegendő, úgy minek a városnak mérnök, minek annak fizetés, össze kellene rakni ezeket a fizetéseket egy jobb alkalomra, a jövőben tartandó hasonló szakértői szemlére, pardon lelkiismeret megnyugtatásra.

De nézzük csak, hogy is volt az a szakértői szemle.

Az elejét nem tudom, hogy volt, mert nem voltam ott, de séta közben láttam, hogy a Beneth kávéház táján nagy tömeg áll, az utca közepén pedig a csatorna nyílásánál, lázas sürgés-forgás uralg. Halk moraj mormolja itt a szakértőket. Egy ottálló kérdi, hol?, kik azok, csak nem azok a kényszerzubbonyba bujt alakok. No hiszen szép szemle lesz ez, amit ily munkás emberek tartanak, hisz azok nem értenek ehhez. Ide kell hívni a város szakértőjét, valamely kőmivest, vagy más iparost, hogy ellenőrizze ezeket az idegeneket. A szót tett is követte, s csakhamar megjelent egy városatya gumi cipőben, árral a ke/.ében, s leszáll a föld mélységes gyomrába ellenőrizni azokat a kék zubbonyos laikus munkásokat, a bírósági szakértőket, akik nem értenek az efféle munka megbirálásához, hiszen csak okleveles mérnökök, mint Basch Miska, nó meg az egyik miniszteri osztálytanáfiatal leány-sziv esett áldozatul, oly mindennapi dolog ez, amivel egy percig sem volt érdemes foglalkozni. És most ez az ember, aki neki férje, de nem ura, mert hiszen a nőnek az ura — istene és parancsolója, mig a férj csak egy fogalom, mely összekapcsol két különnemü lényt, a férj most maga hozza össze Gosztonyival, s felhatalmazza a feleségét játszani a tűzzel, mely összeégette, meglehet mindhármukat. Olyan komédia volt ez, hogy az asszony percekig nem tudott magához térni a kacagástól. Aztán felkelt, két kezét ökölre szorította, kiegyenesedett az alakja, mint egy bűnével kérkedő angyalé, domború mellét megingatta a visszafojtott indulat heve, összeszoritott ajkán, lassan sziszegve jött ki ez a három szó: „Jól van, megteszem“. — A kegyelmes ur az estélyről távoztában elragadtatásának adott kifejezést a szives házigazda, de még inkább az elragadóan bájos háziasszony előtt, aztán megszoritotta a bankár ur kezét hoszszasan, barátságosan, a szép asszonyét tiszteletteljesen. Ugyanazt a műveletet végezte el a titkár ur, de megfordítva; s mikor a szép asszony kezét hosszasan, melegen megszoritotta, hozzá tette viszontlátásra holnap !

Másnap este felé a bankár ur szokott kaszinói útja helyett a felesége budoárja felé vette útját. Éppen egy pajkos operette-áriát dudorászott, amikor felnyílt a boudoir ajtaja s kilépett rajta Gosztonyi, a kegyelmes ur titoknoka. A kölcsönös, udvarias üdvözlés után belépett a

a bankár feleségéhez. A szép asszony a kereveten feküdt, arcának lázas tüze, szemeinek nedves csillogása minden szónál érthetetlen magyarázat, hogy a kék plüssbe öltöztetett kicsiny szoba a szerelem templomává lett felavatva.

Mikor az asszony meglátta férjét, felegyenesedett, ruganyos testét (kinyújtóztatta és azzal a vakmerő arccal, mely a bűnös szerelem sajátja, oda állt a férje elé mosolyogva, fehér fogsorait csillogtatva, s halkan, édesen mint egy szerelmi suttogás utolsó akkordja mondá: Edesem, maga meg van csalva. A régi szerető szivek, már mint én és Gosztonyi találkoztak, a katasztrófa bekövetkezett és egy megcsalt férjjel több van a világon.

A bankár ur arcán torzzá fagyott a mosoly, keze ökölbe szorult, de csak egy pillanatra, olyan volt ez a pillanat, mint havannája tüzének felvillanása, aztán ismét a régi mosolygó, nyugodt gentleman állt az asszony előtt:

— Kedvesem mondá: megölhetném, el is kergethetném Önt, de nem teszem, mert irtózom mindentől, ami botrány. Egyet azonban megkövetelek és itt hangja ellentmondást nem türőn, élesen hangzott, a vasúti konceszió 24 óra alatt a kezeim közt legyen, mert igy kívánja ezt házam jó hírneve!

esős, a másik m. á. v. felügyelő, a harmadik meg a vízrajzi osztály igazgatója csupán.

Mig az illusztrált társaság lennt van a mélyben, fennt a tömeg megindul a posta felé s megáll az előtt, mert itt kell feljönni a szakértőknek.

Hosszas várakozás után meg is jelennek mindnyájan sorba a föld felszínén s az ezer oldalról jövő kérdésekre egyöntetű a felelet, a mü kiváló, kifogástalan, s szebben el sem készíthető. — De hol a negyedik szakértő, a város szakértője, ki ez alkalomra önként ajánlotta fel városatyai kötelességéhez híven szakértelmét, s halljuk őt, csak az ő véleménye mérvadó.

De ime megjelenik ő is. Nó mi van lent, ugye hogy rossz a csatorna, s ezer hasonló kérdéssel ostromolják az érkezettet. Persze hogy rossz; sok ott a hiba nagyon, s a legfőbb, hogy a csatorna oly kemény, még az áram is eltört benne.

Ez volt a szemle eredménye, s a társaság elindult a polgármesteri hivatalba tisztelegni.

A csatorna tehát jó, kifogástalan, s ami fő a lelkiismeretek is nyugodtak már, csak hogy ez a nyugodtság drága, több ezer koronába kerül a városnak s vájjon kifizeti majd ezt. Ki más, mint a jó adózó polgár, akár tetszik, akár nem, s mindezt miért, hát csak azért, hogy a városatyák lelkiismerete nyugodt legyen. Csak hogy itt nem úgy, kell eljárni. Hanem viseljék a felelősséget azok, kik a városi mérnök szakvéleményét mibe sem véve, az amúgy is szegény várost a perbe bele kergették. Járókelő.

Március Idusa.

1848. III. 15-ének hatvanadik évfordulóját városunk közönsége egyhangú lelkesedéssel ülte meg. Szép nap mosolygott az ünneplők sokaságára. Zászlódisz ékesítette a házak homlokzatát. És magyarságunk szinboluma, a piros-fehér-zöld szinü kokárda ott diszlett az ünneplők mellén, amely a hazaszeretet melegétől és a nemzeti önérzet tudatában hangosabban vert, mint máskor. Ha máskor nem, március Idusán évről-évre látható, hogy az ünneplők száma nő, mert terjed az a tudat, hogy a haza nem üres szó, nem frázis, de fenséges, tartalmas fogalom, amely lelkesít, melenget, munkára serkent, tettre készt és felebaráti szeretetre tanít, gyütöletet nem éleszt és az anyagias gondolkozástól az önzetlen, ideális felfogáshoz vezet.

Ezért kedves, ezért édes, ezért szép március Idusa ! Ezt bizonyítja városunk önérzetes polgárságának márciusi ünneplése minden újabb és újabb tavaszkor.

Ez évben is volt isteni tisztelet minden felekezet templomában. Iskolai ünnepélyt is rendeztek minden iskolában, hadd tanulja meg az a gyermeksereg, ki volt Kossuth apánk, ki volt Petőfi és mit köszönünk annak az alkotmánynak, amely a kiváltságos, a rendi osztály jogait és és kötelességeit egyformán osztotta meg az alkotmány sáncain kívül álló néppel. Az ünnepélyekről a következőkben számolunk be :

Az elemi iskolákban az egyes tanerők ismertették a növendékekkel a nap fontosságát. A növendékek hazafias dalokat énekeltek, költeményeket szavaltak.

A polgári leányiskolában rnárc. 14-én d. e. 11 órakor folyt le az iskolai ünnepély. A növendékek a Himnuszt énekelték el, mire Thomesz Etel kmt. növ. hatásos alkalmi beszédet mondott. Mann Paula IV. o. n. zongorán eljátszotta Szénfy G. „Andalgás“-át. Tóth Dalma II. o. n. Havas István „Gyuladjon ki ma arcotok“ c. versét szavalta el Mire az ifjúság elénekelte Erődi „Szülőföldem“ c. dalát. Gyula Mária Petőfi „Két ország ölelkezése“ c. költeményét szavalta el, mire az ifjúság még elénekelt nehány magyar dalt (Ti szegény magyarok, Jó hazafiak, honleányok legyetek) és a szép ünnép véget ért.

Az állami főgimnáziumban d. e. 11 órakor kezdődött az ünnepély. A terein Kossuth Lajos arcképével, Petőfi Sándor mellszobrával, lobogókkal és zöld ágakkal volt díszítve. A Himnusz eléneklése után Kudlák Lajos VIII. o. t. mondott hatásos beszédet. Utána Liszt VI.-ik magyar rapszódiáját eljátszották zongorán Reimlinger T. V. o. és Pataki K. Vll. o. tanulók. A hétszólamu énekkar magyar dalokat énekelt, mire a VI. osztály zenekara magyar táncokat (Brahmstól) játszott. A Reimlinger testvérek, László (hegedűn) és Tibor (zongorán) Bihari Primatiális magyarját adták elő. Hajdú János VIII. o. t. elszavalta Petőfi .Nemzeti dal“-át, mire a Kossuth indulóval az ünnepély befejezést nyert. — Március 16-án d. u. 3 órakor pedig a losonczi Kossuth-szobor javára rendezett az ifjúság belépődíj mellett igen