Losonczi Ujság, 1908 (3. évfolyam, 1-53. szám)

1908-12-24 / 52. szám

1908. december 24. L O S O N C I U J S A O 3. oldal. nem tartozott a köztisztasági ügyek rendezése közé, a tárgyalások folyamán azoktól eltekintettünk, de mindenesetre megszívlelendő lesz, azokkal más alkalommal foglalkozni. A szabályrendelet-tervezet még behatóan tárgyalja a tőzeges ürszékekre vonatkozó egyes intézkedéseket, amelyek közül kiemelendők a következők: A kihordási idő április 1-től október 1-ig d. e. 5—10-ig, d. u. 3—6-ig. Október 1-től már­cius 31-ig d. e. 6—11-ig, d. u. 2—5-ig. Vizelet tonnák kihordási díja évente ton­nánként 6 koronában állapíttatott meg. Kimon­datott egyben, hogy egy tőzeges tonna 8 felnőtt ember egy heti használatának felel meg, és ahol a tonnát többen használják, és hetenként egy­szeri kihordás nem elegendő, ott a kétszeri ki­hordás kötelező, amely esetben a kihordási díjak másfélszerese fizetendő. Igen hosszúra terjedne a szabályrendelet­tervezet öszes pontjait itt felsorolni, miért is egyelőre csak a főbb irányelvek közlésére szorít­koztunk, alkalmilag azonban még a tárgyra vissza­térünk. (B.) A színház tűzbiztonsága. (Beküldetett.) A szinügyi bizottság határozata ellen irt cikket közölt a »Losonc és Vidéke« előző száma, amiért a színpad használatát eltiltotta mindaddig, amig az a tűzrendészeti követelményeknek meg nem felel. Legyen tehát szabad feltenni a kérdést, hogy lehet-e és szabad-e kivételt tenni. Akik a színházat ismerik, nyugodtan felel­hetik, hogy ne legyen kivétel. Mert a színház mai állapotában a tűzrendőri kívánalmaknak soha sem felelt meg. De nem felelne meg a »L. és V.« által utóbb ajánlott ajtókivágás és az ét­terem felé vezető ajtók nyitva tartása mellett sem; (megjegyzem, hogy az utóbbi mindig el volt rendelve) az ablakok mellé beépített szükség­lépcsők felállítása is csak igen keveset segítene egy esetleges tűzvész idején. Mert csak el kell képzelni egy zsúfolt házat akkor, amidőn elhangzik a tűzi riadó, vajon hány ember marad nyugodtan és nem mindenki a kijárat felé rohan-e, hogy ott magát keresztül törve, életét megmenthesse és sikerül az igen nagy százaléknak áttörnie magát anélkül, hogy keze lába, avagy néhány oldalbordája el ne törjön. Ha kijutnak a lépcsőházba, kérdem: meg­mentve érezhetik-e már magukat? Nem. Itt még újabb veszély vár reájuk, mert a karzat két szűk ajtaján keresztül törtekkel találkozik a szűk lépcső­házban, amely tekintve azt, hogy egy rövid zár­latnál, midőn az összes lámpák kialszanak, csak egy szál gyertya gyér világa világít meg, szintén a legnagyobb borzalmaknak lehet színhelye. Aki­nek tehát ezen az utón csak keze lába, esetleg néhány bordája törik el, az adjon hálát Istenének érte, mert ez az igazi halál útja, ahol már nem ké­pes többé emberi erő az áradatot feltartóztatni. Az ablakok mellé beépített létrák eszméje jó ugyan, de erre az útra is bátorság és nyugodt­ság kell, mert egy félrelépés, egy kis szédülés és összetörött tagokkal marad a menekülők serege a kövezeten. Ezek után marad a tulajdonképeni tűzfészek: a színpad. Ha tudnák az ott játszó műkedvelők, hogy mily nagy veszélyben forognak, aligha lép­nének fel és aligha akadna közöttük egy is, aki az odavezényelt tűzoltók éberségét kijátszani akarná a szigorúan tiltott dohányzással, mikor e nélkül is ott lebeg felettük az enyészet egy bor­zalmas halál minden iszonyatával, mert egy eldobott szivarkavég, egy kipattanó szikra avagy egy rövidzárlat pillanat alatt lángra lobbantja az egész diszletet, zsinórpadlást és öltözőket, mi­előtt még oltásra csak gondolni is lehetne. Mert az odavezényelt két tűzoltónak a vasfüggöny le­­bocsátása után rendelkezésükre álló oltóeszközök oly semmitérők, hogy azokkal az oltást csak megkísérelni, de befejezni nem lehet. A szerep­lőknek tehát csak a leggyorsabb menekülés nyújthat némi védelmet, ha ugyan lehet az össze­vissza hányt mindenféle tárgyakon keresztül jutniok a vészlejárathoz. Itt igazán a halál torká­ban áll szereplő s tűzoltó egyaránt. Tekintve továbbá azt, hogy a függöny zsinórzata a menyezeten át felfut az épület padlására, egy tűz esetén a pusztító elem néhány perc alatt felgyújtja a színpadot körülfogó fenyő gerendázatot, és vele a tetőzetet és hogy ez mit jelentene egy szeles időben, az elképzelhető annál is inkább, mert a város tűzoltóságának 8 emberből álló kis csapata és két drb. régi kis­­hengerű fecskendője ily tűzvésznél semmit sem tehetne, mert használható sugarat sem volna ké­pes vezetni a tetőzetre és igy egész városnegyed elpusztulhatna. Igen könnyelmű eljárás az is, mely szerint a színpadon elhelyezett villanytelep szabadon áll. Azt kulcscsal zárható védőtáblákkal kell ellátni, hogy avatatlan és hozzá nem értő emberek ne nyúlhassanak hozzá, mert egy rövidzárlat óriási szerencsétlenségek okozója lehet, amiért a felelő­séget meggyőződésem szerint senki sem merné elvállalni. (T) istenek tisztelete virágzik, igy az Alkoholé, kit minden második házban tisztelnek, Ieborúlván a földig. Mi csak nézzük. A kis ivótermekben s az aszfalton apró nádfonatú székek állnak az asztalok körűi, századok óta sem változtak e székek, ugyanily székre lép föl a Palais Royal udvarán Desmonlins Kamill, hogy lázitson, ugyan­ilyenek vannak ezrével a dúsgazdag Sacre Coeur templomban és a legutolsó lebujbán. Ha a temp­lomban vagy korcsmában elfogyna a szék: akár kölcsön is kérhetne az egyik a másiktúl; — ma­napság a templomok nem igen jönnek zavarba, többen ülnek az abszent körűi, mint a szentelt­víz körűi. Ma hazajövet vad hajszát láttunk a Clicky­­bulváron, két apache-formát egymásnak hajszoltak a szeretőik. Végre közelünkben az erősebbik földre teperte a gyöngébbet. A nézőközönség látva ökleimet tőlem várta a közbelépést. Én, nehogy tárgyilagos találjak lenni, előbb megnéztem, me­lyik szerető szebb. Azalatt a letepert végre kihúz­hatta kését, de a közönség széthúzta őket. Mire egy rendőr előjött a halottakat összeszámlálni, már egy lélek se volt ott. Egyik csöndes utca aszfaltján a sötétben mélán és szelíden bandukolt egy láthatólag elő­kelő nyugdíjas úr szembehúnyva, horkolva és négykézlábon, és minden küszöböt megszagolt, hogy édes otthona küszöbét fölismerhesse vala­hol. Loránd résztvevőn megszólította: »Millen üdő — márszellyi kiejtéssel — hova megy uram ?« Az egyet horkant s félszemmel fölébredve szelíd nehezteléssel szólt: Ugyan uraim, nem szégyenle­nek egy köztiszteletben álló polgárt álmában megzavarni ? — és újra elaludt s hortyogva to­vábbmászott. (Folytatjuk.) Mihály bá' a kocsmát búcsúztatja. Már, azt mondom ténsúr kocsma sincs manapság, Üsse meg a ragya ezt az új világot, Az a sokbélyeges kormány, — már cudarság ! - Ennek a jónak is nem nyakára hágott?! Vagy tán kocsma ez itt? ez meg tán kocsmáros ? Honnan szabadult ránk a gyiittment zsidója ?! Kutyát sem tudott még szoktatni magához, S kéményét azóta elhagyta a gólya! Itt benn cifra lim-lom, tükrös nagy kredencek, Cifra bak a söntés, púderos nagysáddal, Vesse föl a tüzláng, be pipesen henceg, Tisztes magyar ember ránézni is átall. Hajdan csak akadt egy cigány a kuckóban, Az én nótám húzta szemem után járva, Most német-fundálta nóta-darálóban Ceppedli harákol, — kutyám is nyi rája. De ki is mulatna ily pocsék világban ? Csak pusztái a falú, tengeren-túl megyen, Alig dong-celleng egy ringy-rongy a kocsmában, Mint őszi döglőlégy az ablaküvegen. Veszni tért a magyar, lenyúzták lelkérül Még a jókedvét is, hajh mi jő még rája! — Ténsúr, igyunk egyet ebbűi a sváb lébűi A régi jó kocsmák búcsúztatására. Göndör A. TELEFONON. (Karácsonyi ajándékok.) — Csrrr! Az ég szerelméért mondjon valami újat, oh mondjon! — Oh mondok. Szivarkatartó és Írókészlet. — De kis gyermekeknek! — Kis gyermekeknek? Hm. Tájékozásomra kérem előbb soroljon föl pár régi dolgot. — Nos hát a kislányom kap most karácsonyra a nagybácsimtúl hajasbabát és képeskönyvet. — Helyes ! — Helye az máris nincs, mert már eddig is a kislányomnak annyi hajasbabája van, hogy hármasával alusznak egy ágyban, a legszörnyűbb lakásmizériában élnek. Képeskönyve annyi van, hogy a Pallas Lexikont is az ágy alatt kölí tartanunk, a könyvtárt kiszorították a képes­könyvek. Eh, egynél több vagy kevesebb — Igen ám, de ma az unokabátyám is hozott valamit a karácsonyfa alá, — és képzelje mit? Hajasbabát és képeskönyvet. — A kislányának így terhes családja lesz; két baba egy napon------­— Az ám, de a déli postával a tokaji unokasógorom is küldött egy babát, akinek ezüstnyúl haja van és egy képeskönyvet, mely­ben az első vers így hangzik: Ezt az kisch lánj ezen képen, Jobra harang a széken, Katona, puska, csákó, kés szongora, Alice bika felfal ne menj oda, Ezen kisch gyermekek körtanz lejtnek Mama mondot nekik jók legyetek Bum-bum-bum! — Gyönyörű vers! Bár túlságosan érzik rajta Petőfi hatása. Kivált szép a végsor, ami tán azt jelzi, hogy a mama megveri Alicet, Alice pedig nagyokat puffan. — De várjon csak az unokaanyósom is vett egy hajasbabát s egy képeskönyvet, aminek első verse ugyanaz, mint a másiké. — Hm. — Maga már hm? Nos tudja meg, hogy 9 hajasbabát és 9 képeskönyvet kaptunk. — Szomorú társadalmi állapotok. Nos és maguk mit szándékoznak tenni? — Mi magunk is akarunk venni valamit... de épen az, hogy mit ? 2—4 éves gyereknek valót. — Hm. Talán konyakkészletet.- De mikor a kis lány rég-rég anti­alkoholista. — Talán Freystädtler Flóra Emlékeit, Sze­relmeit és Szenvedéseit. Nem, mert abban nincsenek képek. — Hisz ép az a szerencse. Vagy tán vegye­nek valami fegyvergyári részvényeket és magyaráz­zák meg neki — — Nem, nem! Valami olyat, pl. hogyha lefekszik hát behúnyja a szemét. Talán japáni thea-hamutartót ? — Nem, hanem valami olyat, pl. hogy fésülni lehessen . . . — Akkor talán a politikai viszonyokra való tekintettel Megvan! Veszek egy szép hajasbabát. - De hisz már egy egész hárem van ! Igaz, igaz, de hát mit tegyek ? Nem lehet már jobbat kitalálni, valami újat. Legfölebb veszek még mellé, egy képeskönyvet is . . . — Helyes. Én ma fogom kapni a hetven­­kettedik szivarkatartót és a hatvannyolcadik Író­készletet. Óh, Óh.- — Isten vele szegény barátom. Isten vele, és az ő egyszülött fia. Csrrr! — Csrrr! — Pikkoló. Matíld. Ahol te nem jársz, ott az ég borongó, A nap ott bágyadt, a hold halavány, A rózsa sápadt, illatot nem ontó, S némán gúnnyaszt fészkén a csalogány. Ahol te nem jársz, színtelen az álom, Üres az ábránd, unalom a lét, Nem csüng a szív ott illaton sugáron S szárnyát a lélek sohsem bontja szét. Ahol te nem jársz, nincs is ottan élet, Csak lassú, csöndes, gyászos hervadás, Hová szelíd szemed sugára téved, Az üdv, az élet, mind csak ott tanyáz. Páljános Károly.

Next

/
Thumbnails
Contents