Losonczi Ujság, 1908 (3. évfolyam, 1-53. szám)

1908-12-24 / 52. szám

4. oldal._______________________________ LOSONCI ÚJSÁG________________________________1908. december 24.

Madame de Luzy.

Egy kézirat 1792. szeptember 15-ikéről. Irta: Anatole France.

I.

Mikor beléptem, Pauline de Luzy kezet nyújtott nekem. Néhány pillanatig csenben néztünk egymásra. Szalmakalapja és a shawlja a pamlagon hevertek.

Orpheus imája nyitva feküdt a zongorán. Pauline az ablakhoz közeledett és a napot nézte, amint a vérpiros láthatáron alászállt.

— Asszonyom, — mondám neki végre, visszaemlékszik-e azokra a szavakra, melyeket nekem két évvel ezelőtt nap-nap után mondott ott a domb alján, annak a folyónak a partján, mely felé most fordítja a tekintetét ? Visszaemlékszik, mikor kezét jóslóan emelte fel és velem előre láttatta a megpróbáltatás, a vétkek és a rettegés nehéz napjait?

Ajkaimon elnémította szerelmi vallomásaimat és igy szólt hozzám: »Éljen és harcoljon az igazságért és a szabadságért.« Asszonyom, mióta az ön keze, melyet csókokkal és könnyekkel borítottam, nekem az utat megmutatta, merészen haladtam előre. Szót fogadtam önnek, írtam, beszéltem. Fegyverszünet nélkül két évig igyekeztem leküzdeni az éhes veszekedőket, akik csak gyűlöletet és zavart vetnek, a népszónokokat, akik elcsábítják a népet álszeretetük erőltetett bizonyítékával, és a gyávákat, akik a jövő uralomnak áldoznak.

Egy kézmozdulata elhallgattatott, intett, hogy figyeljek. A kert illatos levegőjén át, melyben a madarak daloltak, távoli vészkiáltásokat hallottunk. » A lámpásra az arisztokratát! . . . Szúrjátok a fejét lándzsára! ...«

Sápadtan és mozdulatlanul, egyik ujját ajkára téve állt Pauline.

— Valami szerencsétlent üldöznek. Házkutatások és letartóztatások vannak most éjjel-nappal Párisban. Talán ide is eljönnek. Visszavonulok, nehogy hírbe hozzam. Ebben a negyedben ugyan nem nagyon ismernek, de a mostani időkben én veszélyes vendég vagyok.

— Maradjon! —- mondá.

Másodszor hallottuk, amint a nyugodt esti

levegőt vészkiáltások szakítják szét. Léptek zaja és puskalövések kisérik . . . Mind közelebb jönnek, hallható lesz, amint mondják : »Zárjátok el a kijáratokat, hogy el ne illanhasson az a gonosztevő !«

Minél közelebb jött a veszély, annál nyugodtabb lett Madame de Luzy.

— Menjünk fel a második emeletre, majd a redőkön átláthatjuk, hogy mi történik odakint.

De alig nyitottuk ki az ajtót, a folyosón egy sápadt, megsemmisült embert láttunk, kinek a fogai vacogtak és a térdei reszkettek. Ez a rémkép elfojtott hangon mormogta:

— Mentsen meg, rejtsen el! ... Itt vannak . .. betörték az ajtómat, megtámadták a kertemet. Jöjjenek

II.

Madame de Luzy megismerte Planchonnetet, az öreg filozófust, aki a szomszéd házban lakott, és halkan kérdezte tőle:

— Látta önt idejöni a szakácsnőm ? Az jakobinus!

— Hála Istennek, szomszéd uram!

Magával vonszolta a hálószobájába, ahová

én is követtem őket. Tanácskozni kellett, keresni kellett valami búvóhelyet, ahová Planchonnetet egy pár napra elrejthessük, vagy legalább egy néhány órára, épen, hogy becsapjuk és kifáraszszuk azokat, akik keresik. Megállapodtunk abban, hogy én mindenfelé fogok figyelni és a jelre, amit adni fogok, a szerencsétlen ember kioson a kis kertajtón.

Azonban most még csak állani sem tudott. Ezt ugyan csak meglepték!

Meg akarta értetni velünk, hogy őt, aki a királyok és a papok ellensége, köröztetik, mert az alkotmány ellen szövetkezett Oazottetal és mert augusztus 10-ikén a Tuelleriák oltalmazóíhoz csatlakozott. Pedig ez gyalázatos ráfogás. A dologban az az igaz, hogy Lubin üldözi bosszújával. Lubin egykor mészárosa volt, akit százszor meg akart vesszőzni és megtanitani, miként mérje tisztességesen a húst és aki most annak a szekciónak az élén áll, ahová azelőtt a mészárszéke tartozott.

Fojtott hangon mormogta e szavakat, úgy tetszett neki, mintha Lubint látná maga előtt és arcát kezeibe temette. Tényteg léptek hangzottak

a lépcsőn. Madame de Luzy elreteszelte* az ajtót és az öreget egy spanyol fal mögé tolta. Kopogtak az ajtón, Pauline megismerte a szakácsnője hangját, aki bekiabált, hogy nyissák ki a hatóság van a kapu előtt a nemzeti gárdával, házkutatást akarnak tartani.

— Azt mondják, — tévé hozzá a leány, — hogy Planchonnet a házban van. Én jól tudom, hogy nincs, hogy egy ilyen fajta gonosztevőt nem tetszenék a házában elrejteni; de nem hisznek nekem.

— Jól van, no, hát hadd jöjjenek fel! — kiáltja Madame de Luzy az ajtón át. — Hadd kutassák rel az egész házat, a pincétől a padlásig.

Mikor Planchonnet e párbeszédet hallotta, elájult a spanyolfal mögött, csak nagy ügygyei bajjal tudtam életre kelteni, hideg vízzel mostam a halántékát.

— Barátom, — szól a fiatal asszony az aggastyánhoz, — csak bízza magát reám, hisz jól tudja, hogy az asszonyok ravaszok!

Azután teljes nyugalommal, mintha valami házi vagy köznapi munkát végezne, előhúzta egy kicsit az ágyát, a fülkéből, levette az ágyterítőt és az én segitségenmmel úgy rendezte el a három matrácot, hogy a legalsó és a legfelső között. a fal felől, egy üres hely maradt.

Mialatt igy rendezkedett, a lépcsőházban cipők, csizmák csikorgását és rekedt hangot hallottunk. Ez rettenetes pillanat volt mindhármunknak, de a zaj lassanként felszállt a fejünk fölé. Megértettük, hogy a jakobinus szakácsnő vezetése alatt előbb a padlást fogják átkutatni. A plafon csak úgy recseg, fenyegetések, hangos röhögés, lábdobogás és bajonette-ütések hallatszanak a falon át. Fellélekzünk, de nem volt veszteni való időnk. Segítettem Planchonetnak, hogy a matracok közé bújhasson.

Madame de Luzy csak nézett bennünket és a fejét csóválta. Az ágy igy feltúrva nagyon gyanúsnak látszott.

Igyekezett helyre igazítani, de nem tudta.

— Belé kell feküdnöm.

Az órára nézett; hét óra este volt. Arra

gondolt, hogy nem fogják^ természetesnek találni, ha ilyen korán lefekszik. És arról, hogy betegnek mondja magát, szó sem lehetett; a jakobinus szakácsnő észrevette volna a cselt.

Egy pár pillanatig gondolkozott, aztán lassan, nyugodtan, fenséges jámborsággal vetkezett le előttem, belefeküdt az ágyba és reám parancsolt, hogy vessem le a cipőmet, kabátomat és a nyakkendőmet.

— Kell, hogy most a szeretőm legyen és hogy rajta kapjanak bennünket. Ha jönnek, majd úgy tesz, mintha nem ért volna rá a toalettjét befejezni. Mellényben fog nekünk ajtót nyitni, a haját is kuszálja szét.

Mindennel elkészültünk, mikor a csapat szitkozódva és átkozódva jött le a lépcsőn.

A szegény Planchonnetet oly rettegés fogta el, hogy az egész ágyat rázta.

De ami több, oly erősen lélekzett, hogy sípolása egész a folyosóra hallattszott ki.

— Kár, úgy meg voltam elégedve az ügyes fogásommal. Végre, nem kell kétségbeesnünk, a jó Isten megsegít bennünket.

Egy durva ököl rázkógtatta meg az ajtót.

— Ki az? — kérdi Pauline.

A nemzet képviselői.

Nem várhatnak egy kicsit?

Nyisd ki, mert beverjük az ajtót!

— Menjen barátom, nyissa ki.

Mintha valami csoda történt volna, Planchonnet hirtelen abba hagyta a hörgést és a remegést

III.

Lubin jött be elsőnek, écharpjával a dereka körül, egy tucat dsidás követte. Hol madame de Luzyre, hol meg reám nézett.

— Teremtette! Itt egy szerelmes párt zavarunk meg. Bocsánatot kérünk, szép asszonyom !

Aztán a gárda felé fordulva szólt:

— Csakis a sans-culotte-oknak van erényük! De dacára e szigorú elveknek, jó kedvbe

hozta ez az eset.

Leült az ágy szélére, megfogta a szép arisztokrata hogy ál lát:

— Igaz, — mondja aztán, — hogy ez a szép száj nem arra van teremtve, hogy éjjel-nappal a Miatyánkat motyogja. Kár lenne érte. De mindenek előtt jön a respublika! Planchonnetet, azt az árulót keressük. Tudom biztosan, hogy itt van. Szükségünk van rá. Le akarom nyakaztatni. Az lesz az én boldogságom.

— Hát keressétek ’

A bútorok alá néztek, a szekrényekbe, dsidákkal nyúltak az ágy alá és bajonettel vizsgálgatták a matrácokat.

Lubin megvakarta a füle tövét és félszemmel nézett én reám. Madame Luzy félt, hogy valami keresztkérdéssel zavarba találna engem hozni:

Barátom, — mondá nekem, — te épp oly jól ismered a házát, mint én: vedd a kulcsokat és vezesd Lubin urat mindenfelé. A honfiaknak szívesen állok rendelkezésére.

Levezettem őket a pincébe, ahol mindent felforgattak és jó sok üveg bort ittak ki. Lubin a tele hordók fenekét beverte a puskaagyával, kiment a borban úszó pincéből és jelt adott a távozásra. Visszavezettem őket a rácsos kapuig, amit rögtön bezártam utánuk és szaladtam jelenteni Madame de Luzynek, hogy meg vagyunk mentve.

Erre a hirre lehajolt a fal felé és kiáltott:

— Planchonnet úr! Planchonnet úr!

Egy gyenge sóhaj volt a válasz.

— Hála az égnek! Szörnyen megijesztett Planchonnet úr. Azt hittem, hogy meghalt.

Aztán felém fordult:

— Szegény barátom, annyi öröme telt benne, ha nekem néha-néha elmonthatta, hogy szeret; többé bizonyára nem fogja mondani!

Fordította: Sz. F.

Köszönetnyilvánitás.

Felkérettünk a következő sorok közlésére.

»A losonci sajtó meleghangú felhívása folytán Losonc és Vidéke közönségéhez intézett ama kérelmünk, hogy a Boszniában és Hercegovinában állomásozó legénységnek karácsonyi ajándékot nyújtsunk, örömteljes visszhangra talált.

Valóban megható módon nyilvánult meg Losonc város és vidéke közönségének az a törekvése, hogy számos és jelentékeny pénzadományával növelje a nemes célra rendezett jótékonysági hangverseny jövedelmét. A fényes palotáktól le az utolsó kunyhóig, felekezeti és rangbeli különbség nélkül, a társadalom minden rétege hozzájárult az anyagi sikerhez.

De nem csupán ez a fényes anyagi siker, hanem egyszersmind a nemes célra rendezett hangverseny nagy látogatottsága is bizonyítéka annak, hogy Losonc város és vidékének közönsége szives örömmel és lelkesedéssel karolja fel a jótékonyság ügyét; hogy méltányolni tudja a határokon álló legénységnek nehéz szolgálatát és kötelességteljesitését és hogy örömmel ragadja meg a béke és szeretet ünnepének alkalmatosságát arra, hogy szerétéiből folyó adományai útján hozza a legénység tudomására, hogy róluk az édes haza nem feledkezik meg.

A honi csapatokhoz való ragaszkodásnak és jótékonyságnak eme megnyilvánulása bennünket igazi és büszke örömmel tölt el, melyért legénységünk nevében egyszerű, de szívből jövő szavakkal mondunk leghálásabb köszönetét Losonc város és vidéke nemes lelkű közőoségének.

De különösen köszönettel tartozunk még mindazoknak, kiknek szives támogatásával sikerűit csupán az előkészítési idő rövidségére való tekintettel, a fényes eredményt elérnünk.

így köszönetét mondunk a losonci sajtónak figyelmeztető felhívásáért és a hangversenyre vonatkozó további szives közleményeiért. Köszönetünket rójjuk le Losonc város nagyérdemű polgármestere, Wágner Sándor kir. tanácsos úrnak azért, hogy szeretetreméltó és előzékeny módon minket tanácsokkal ellátni szives volt.

És váljon mivé lett volna estélyünk, ha a polgári társadalomnak áldozatkész és szívélyes tagjai nem álltak volna oly határtalan lelkesedéssel a jótékonycél szolgálatába és nem emelték volna művészi előadásaikkal hangversenyünk csábitó erejét ?!

Épen ezért kedves kötelességünknek ismerjük, hogy a szereplő hölgyeknek, igy Hercsúth Gézáné, Somló Károlyné úrasszonyoknak, Kolener Edith úrleánynak, továbbá Mocsáry István, Thaisz Lajos és Izák Jánok uraknak nem csupán szives fáradságukért, de a nyújtott kiváló művészi élvezetért is szivélyen köszönetünket kifejezzük.

Hasonlóképen köszönetünk illeti Schein Fülöp gyáros urat az esti pénztárnak szívesen elválalt ellenőrzéséért, Redlinger Ignác urat a jegyek szives elárusitásáért; Klamarik Danó úrnak köszönjük a díjmentesen készséggel átengedett termet, a »Clára« villamostársaságnak a világítási dij engedményét, a losonci gőzmalomnak a nö-