Losonczi Ujság, 1908 (3. évfolyam, 1-53. szám)

1908-12-17 / 51. szám

r ELŐFIZETÉS! ^8 ^Sj^k BB A B BB A BB BBi Egész évre 10 kor. — fii. |BgB| MM ftp $0' *Sj* í|| 3P HE B^jB BB Bf^B Losonc, Kubinyi-tér 12. Fílévre^^ 5 kor. fi!. 18 9H «1| « j|p| RÍ Mh S| jjSB gl :p|§ fj|| 98 1|3 fl| 8Bi ^B ^8 hová a lap szellemi Egyes szám ára 20 fii. H H H IP f|| H I» fi W fS* 11 W flH H W közlemény intézendő. ÄÄ I I I m I I IB I I IB I % IB |_ KIADQhUVATAL t tanítók és körjegyzők ■ ■ ■ K ■ BpfP» Í|| II jp lg {■ «■ ■ Losonc, Kubinyi-tér 11. egyesülete tagjai részére ^8 ^8 jat» jHM 88 38 ffi W,^1 í|fci g. 8 8 8R gK gB ^Bí 'nova az előfizetések, ■ ■ ■ B8 jSffll ■ ■ 8B mm BB BB jlfi fl8 HÍ Sn ^8 88 flH minden-Mírdctések jutányos iron ^B Mb fl} HH Ilf jfl Bk tí ¥ ' Jf Tjá lg. Ép |Éj 88 BE É| jfl nyeli és a lap szétkül­vétctnek fel a kiadőiiiva­­^BJE J>| jSif £ flr »81 Í|i|í "■ &f ffiSÍ jp JÉ8 j&B 9B^fl[ ' gB && jB_JB désére vonatkozó fel. ^^ggV HrBBF flBflB' BB ln^ .SBfgppF v> «hÉsf ipS*®* l^gjflp flft szólalások Intézendők. A LOSONCI VÁLASZTÓKERÜLET FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PARTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE. III. ÉVFOLYAM. 51. SZÁM. MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN. LOSONC, 1908. DECEMBER 17. Politikai szemle. Az események homlokterében a bal­kánkérdés áll. Bosznia és Hercegovina annexiója ügyében, amelynek fejleményeit érthető izgatottsággal várja az ország s amelyre figyelő érdeklődéssel tekint szinte az egész világ, az utolsó napokban gyors egymásutánban olyan események történtek, amelyek a dolgok kifejlődését uj mederbe terelik, amelyek mindenképpen megnyug­tatással szolgálhatnak. Arra a szörnyű viharra, amelyet az annexió megtörténtével csodálatosképpen nem az egyedül érdekelt Törökország, ha­nem Szerbia meg a feketehegyek fejedelem­sége támasztottak, az egész vásári lármára a monarchia részéről csak egy lehetett a felelet: odaállítani a bosnyák határra a tila­lomtáblákat: Hands off! Fel a kezet! Olyan módon, olyan nyelvvel írni ki ezt arra a tilalomtáblára, amely volapükebb az eszperantónál, amelyet megértsen Belgrádtól Cettinjéig de megértsen egyebütt is min­denki, akinek foga fáj arra területre, amely végtére is a mi házunk, a mi várunk. Hát ez meg is történt. A hatás látható is. Belgrádban — legalább azokban a kö­rökben, amelyek valahogyan mégsem itta­­sultak meg teljesen a nagyszerb bóditó ha­­hatásától — újabban józanabb és nyugod­­tabb hangok hallatszanak. Újabban meg­szívlelni látszanak azokat az intelmeket, amelyeket a hatalmak intéznek hozzájuk, hogy jó lesz már most nem csinálni meggondo­latlanságot. Tittoni, Izwolszky és Bülow, az olasz, az orosz külügyminiszter és a német kancellár nyilatkoztak a múlt héten az an­nexió kérdéséről. Bármilyen divergálok is ezek a nyilatkozatok, le lehet szűrni belőlük azt a következtetést, hogy az európai békét a balkáni bandák betörései aligha fogják megzavarhatni. Le lehet szűrni belőlük azt a tényt, hogy Európa visszaborzad azoktól a súlyos következményektől, amelyekre egy nagy és véres háború képében Ausztria- Magyarország hatalmi szférájának a Balkán­ról való kitolása vezethetne. És le lehet szűrni még azt, hogy a kérdés vitás részé­nek megoldása akár a közvetlen Törökor­szággal való tárgyalások, akár a nagyhatal­mak konferenciája révén, de mindenesetre korrekt és diplomáciai formák szerint fog megtörténni. Minden jel arra mutat, hogy nemzetközi bonyodalmak elkerülésével, há­ború nélkül, a diplomácia békés fegyverei­vel sikerül elintézni az annexió körül kiéle­sedett ellentéteket. Sűrű hópelyhek hullása között közele­dik a kereszténység legnagyobb ünnepe. Karácsony napja, amely a Megváltó szüle­tésének emlékezetére a szeretet sugarait árasztja a világra. Es a szeretet ünnepének régóta tudott kulturális és gazdasági jelen­tősége is van a mellett a nagy világhistó­riai és etikai jelentőség mellett, amelynek emlékezetét közel kétezred éve ünnepeli a civilizált emberiség. Ez a gazdasági jelentőség abban rejlik, hogy karácsonkor, amikor ünnepet ül a sze­génytől a gazdagig, a pórtól az uralkodókig mindenki, egy a társadalmi életben, — Jé­zus jaszolyához vitt ajándékok kegyeletes emlékeként, — bevésődött szokás, a kará­csonyi ajándékok szokása révén a pénz vándorolni, gurulni kezd helyről-helyre, kéz­­ről-kézre és milliókra megy az az összeg, amely ilyenkor helyet cserél. A karácsonyi ünnepekben és azokat megelőzően az iparcikkek és, — különösen a házi szükségletek fedezésére szánt — me­zőgazdasági termények kereslete fellendül, megkezdődik talán a világon mindenüt az iparban és kereskedelemben időszakot jelentő karácsonyi vásár. Azok a nemzetek, amelyeknek gazdasági élete a mienknél kifejlettebb, — első sorban Anglia — már évtizedek óta uj irányba terelték az ilyen alkalmi ajándékok és em­léktárgyak adásának módját. Azok a nem­zetek, amelyek régóta belátták, hogy gazda­sági fejlettségük és ennek révén magas kul­­kulturális színvonaluk alapja a munkájuknak 13. TÁRCA. Keletiek Nyugaton. (Úti levelek Qyökössy Endréhöz.) Páris, júl. 18. Az én kis szobám a Hotel des Bernardins­­ban: a Quartier Latin sűrített kivonata, úgyszól­ván a diáknegyed dióhéjban. Mégpedig nagyon kis dióhéjban: ha egy-egy jót akarok nyújtózkodni, akkor már a szomszédomat kell megkérnem, hogy nehány végtagomat ideiglenesen nála helyezhes­sem el. Kandallóm ódon, a kan, dal és ló tüzét egyaránt nélkülözi, hideg, mint egy 70 éves apáca; még nem kutattam benne, de biztosra veszem, hogy kétszázéves parókafoszlányokat s pomádé­­tégelyeket lehetne mélyébűl kikapirgálni. A fala­kon színes metszetek XIII. Lajosról s egy barát­nőjéről, sok loajalitással metszve, de gyönge mű­vészettel. Az ágy határozottan két személyre szól: — nem tudom, hogy mit akarnak evvel nekem kifejezni. Alattam épen Gábor lakik, oly vékony a fal köztünk, hogy én mindig meghallom a cup­­panást, melylyel a Múzsa őt arcúi csókolja, őt pedig éjjelente gyakran nem hagyja aludni vers­­lábjaim sánta kopogása. Az udvar kürtőnek túl­ságosan tág, az ötödik emelet lölött csak akkorát látni az égbűi, mint egy makart-kép keretén át s e szegényes horizónon állandóan ott látom le­begni a Quartier Latin fölött a végrehajtás Mú­zsájának szárnyait. Alkony és hajnal táján az udvar barna, majdnem cseppfolyós sűrűségű leve­gőjében rengeteg denevér surrong, csivirrog, akik még Eugen Sue idejéből maradtak itt s alkalma­sint csupa konzervativizmusbúi, tojások útján sza­porodnak.”; Még egy másik meghibbant elméjű úr lakik az udvaron valahol, ő az agylágyúlás me­zején már nagyon előrehaladt; mikor néha éjjel háromszorosan el-elbődül: Máji! Máji! Máji! — minket majd a nyavalya tör ki. Ez a titokzatos szó, mint elsülyedt hajóbúi az árbóchegy legvége, hzonytkeltőleg mered ki a megsemmisülés holt­­tengerébül. Ha majd én is elsülyedek ama nagy csöndes óceánba, vájjon mely árbocom marad ki utolsónak ? ... Igazi uccámnak egyébként nem a mi Bernar­­dinusaink uccáját tekintem, hanem a Rue Monget, vagy még inkább a Saint Michelt. Az egységes stílusban épült Mansart tetős házak, a könnyed tetők, melyeknek kéményei, cirádái mintha a pa­loták könnyed kivirágzásai volnának, az óriási platánsorok megnyugtatják az embert, itt nincs próbálgatózás, stílusok marakodása, ez megálla­podott, teljes világvárosi út képe; a Loránd ked­véért ideiglenesen én is szerelmes vagyok belé. Bámúlom és irigylem az Opera Avenue pompázó, gazdag szellemét; a világpolgári büszkeség és a magyar megalázottság osztoznak lelkemben, mi­kor a Champs Elisées és Bois de Boulogne av­­nűit járom; de legjobb szeretem a Szajna part­jait párás távlataival, változatosságával; ezeken a partokon végigmenni: a világ legmélyebb zenéje... Az Isle de la Cité partjain a századok legendájá­nak mély alapbasszusa morajlik: Notre-Dame, Hotel Dieu; Sainte Chapelle, a Morgue, s a Gréve tér az örök folyó túlsó partján .... Gáborral a Louvreba menet és jövet min­dennap végesvégig bukinizáljuk a Szajnapart ódon könyveit, régiségeit, századok tarka hulladékait. Ez párisi különlegesség, száz meg száz könyves­láda kirakva egymás mellett a part kőperemén, mérföldnyi hosszan bennük osztályozva a könyvek: 1 sou árúak, 2 sousok, 3, 4, stb. Gazdáik maguk is mind régiségek: ajkukon XVIII. századi mo­soly, vagy középkori sovány komorság, orruk megsárgult elefántcsont, pápaszemük már szivár­­ványos is tán ... . Egyetlen magyar könyvet lát­tam az egész között: egy magyar tudós küldte tiszteletpéldányúi egy francia tudósnak, dedilálva mély tisztelettel, s most ah itt hervadozik mély árleszállítással......... Nem kevésbé sajátságos a könyvszaglászó közönség, azt hiszem, külön céhük is van. Leg­szorgalmasabbak a sovány savanyú filológus di­ákok, kik egyfrankos ebédet esznek — du pain á la discretion — itt izgatottan és sováran tur­kálják a bipontini kiadásokat; szociológiái műve­ket keres a szőke orosz diák vékony bőrben, adomás könyveket a szatócs vastag bőrben, fő­­rangúak szerelmi történeteit a facér diákkisasszony fűzve és rég fölvágva. Ebédutánonként a Loránd kedvéért eljárunk a Mauguinbe, hol hasonlólag az Amerikábúl elter­­jedett bar-okhoz, a fiúk 2 soussért egy bögre feketekávét isznak ki, mig körűi a tömeg kocká­zik, rigolézik, újságol, mind állva és kétpercen­­ként kicserélődve. Nálunk a kávéházi »blatt« egy gyűszű kávé jogcímén elterjeszkedik 5—6 szé­ken a.végtagjaival a keleti szélesség és északi hosz­­szúság minél távolabbi fokai alá, végigolvassa nemzetünk hírlapirodalmát, kivág nehány képet a nyugati szépirodalmi lapokból, ir egy levelet, al­szik egyet, mondhatni valósággal nyaral egyet s ebben minden végtagja egy-egy családtagnak számit, más-más széken nyaral. Itt az élvezet s a pihenés is csak egy-egy pillanat. Mert a másik pillanat már uj izgalmat dob a szemünk közé. Az élet legtarkább, Ieg­­pözsgőbb kaleidoszkópja a párisi ucca. A boule­vard ! . . . . hallod, hogy csillan, hogy pendül, muzsikál és illathullámot vet ez a szó, hallod? Lapunk jelen száma nyolc oldal.

Next

/
Thumbnails
Contents