Losonczi Ujság, 1908 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1908-12-17 / 51. szám
2. oldal. __________________________LOSONCI ÚJSÁG______________________________1908. december 17. szorgalmuknak ellenértékéül szolgáló anyagi javak értékének felismerése és megbecsülése, — ezek a nemzetek még az ünnepi emléktárgyak adásának szokását is a nemzeti vagyononosodás nagy céljának szolgálatába szegődtetik. Ajándéktárgyakul a valóban hasznos és szükséget pótló iparkészitményeken kívül nem — miként ez sajnos nálunk még mindig szokásban van, — léha, könnyen pusztuló, semmi hasznot nem hajtó, sem valódi élvezetet és kedvtelést nem nyújtó fényűzési cikkeket vesznek, hanem az erre szánt pénzt igazán sokszor a jólét alapjául szolgáló sokszor egy egész életre kiható fontosságú, jelentőségű emléktárgyaknak; takarékkönyveknek, kötvényeknek és egyéb olyan dolgoknak ajándékozására, vagy beszerzésére fordítják, amelyek amellett, hogy haszontalan csecsebecsékkel legalább is egyenlően okoznak örömet, nemcsak ajándékok, hanem avval a nevelő hatással, amellyel a munka hasznának megbecsülésére, a takarékosságra tanítanak, egyszersmind nagy jelentőségű szolgálatott tesznek a nemzeti vagyon ügyének is. Pedig nálunk is van olyan intézmény, amelyik módot nyújt erre. A postatakarékpénztárt értjük, amelynek keretében fiaink katonai szolgálatáról, leánygyermekeink férjhezmeneteléről, vagy jövendőnk esetleges gondjainak könnyebbé tételéről egy ilyen ünnepi alkalommal ajándékozásra szánt csekély összeg révén nehézség nélkül gondoskodhatunk. Ha a szülők gyermekeiket, néha alig pár órai élvezetet nyújtó, sokszor rosszul megválasztott tárgyak helyett ilyen betétkönyvecskével ajándékoznák meg, a gyermek amellett, hogy takarékosságra szoknék, könyvecskéjében egy kedves emléket és talán jövőjéről való gondoskodást is nyerne. De a postatakarékpénztár tovább is megyen. Már a jövő január elsejével részjáradék-üzlete révén lehetővé fogja tenni az állami járadék vásárlását olyan felek részére is, akik legalább 25 korona névértékű járadékot kívánnak vásárolni. Tőkebefektetésként is előnyös ez, mert hiszen a járadék mostani árfolyama jóval alul van a névértéken és igy a vételre fordított pénz a 4°/0-osnál is magasabb kamatot hoz. Külföldön, Ausztriában, Hollandiában, Franciaországban és talán minden kulturországban már milliárdokra megy az az összeg, amelyet a mi postatakarékpénztárunkhoz hasonló intézetek a nép filléreiből összegyűjtöttek. Hazánk betétállománya is közeledik ugyan a száz millió felé, de csak közönségünkön áll, hogy ez a nemzeti vagyont jelentő szám megsokszorosodjék. Akkor tehát, amikor a közeli napokban a világot megváltó Szeretet ül ünnepet, nem lesz talán egészen haszon nélkül való, ha a szeretet ünnepének sugárözönébe belevegyitjük az okosságnak, a munka értéke megbecsülésének, a takarékosságnak néhány fénysugarát is. A Nazaréhti születésének napján igy leszünk igazán méltók az ő tanításához. Az alkohol. Nem szándékunk e helyen élűiről kezdeni annak bizonygatását, hogy az alkohol a mai kornak mennyire szörnyű, sőt legelbatalmasodottabb emberirtó nyavalyája. A városunkban is megalakult Good Templar páholy keretébe tartozó és kívüle álló férfiak hálára érdemes buzgósággal és meghallgatásra mindig érdemes érdekességgel szólnak e nemzetirtó csapásról: Orvosok bizonyítják, hogy az alkohol a legcsekélyebb mennyiségben is méreg a szervezetre, mely megmérgezi még az utódot is és hajlamosítja mindenféle betegségre. Nemzetgazdászok és szociológusok fejtik ki, hogy a munkának kerékkötője, bűnök és balesetek legesleggyakoribb előidézője a szesz. Statisztikusok kimutatják. hogy Magyarországon mennyivel többet adnak ki szeszes italokra, mint kenyérre, úgy hogy tulajdonképen nálunk egy szóval se lenne szabad éhségről panaszkodni, mig tudjuk, hogy a fogyasztott szesz árán háromszor is több kenyeret vehetnénk, mint amennyit el birunk fogyasztani. Mindezeket illetékes férfiak meggyőzőleg kifejtik; sőt kétségkívül máris teljesen be is bizonyították. A magunk részéről az ily meggyőződésben már megerősödött közvélemény számára már csak ama módozatok felől óhajtanánk szemlélődni, melyekkel e veszedelmet társadalmi és törvényhozási utón irtani és lehetőleg csökkenteni módunkban állana. Ami az ezirányú munka társadalmi részét illeti, az elsősorban is veszélyes nyavalyának minél szélesebb körben való ismertetésében is áll, legfőképen azonban az egyénenkénti és családonkénti komoly elszánáson és példaadáson. Az értelmes embert épen az jellemzi s emeli fölébe a tömegbeli öntudatlan számnak, hogy aminek helyességét belátta: van ereje és bátorsága annak következményeit le is vonni, helyt áll meggyőződéséért és szerinte él, fölülemelkedvén az öntudatlan társadalmi nyomáson, sőt másokat is tud és mer a maga jobb meggyőződésének megnyerni. Azt akarjuk mondani, hogy akinek értelme az alkoholizmus káros voltát be tudta látni, az legyen annyira önérzetes, hogy a szeszivó társaság közepette se igyék, maga se kínáljon mást, családjánál otthonában ivásra példát ne mutasson, s a borivók tréfás, gúnyos stb. nógatásainak legyen önérzete ellentállani. A magyaros vendégszeretet máskép is kifejezhető, mint bármily fokú alkohol-mérgezés alakjában. Főleg pedig óvakodjunk a „mértékletes ivás“ hazug megalkuvásától, mert a mértékletes mérgezés hajlamosítja az embert, főleg az utódot, a teljes alkoholizmusra. Nem a sárban fetrengő részeg a csábító, sőt annak egyetlen kétségtelen érdeme éppen az elrettentés, hanem a mértékletes ivók csábítottak eleinte minden szerencsétlent, a sárban fetrengők szülei is ily mértékkel ivók voltak, kik még nem annyira maguk, mint születendő gyermekeik ellen vétkeztek. És ép így nagyban átalvíve a nemzetekről is így áll: az ókori népek csakis vegyítve itták a bort, őseink még mértékkel itták, a mai nemzedék már terhelt, mérgezett vérű s mind több alkoholt kiván, ha manapság, az utolsó határon, gátat nem vetünk az alkoholnak, látván hogy Amerika bennszülötteit napjainkra épen kiirtotta a pálinka, a szép francia nemzetet pedig meddővé, inaszakadttá satnyította. Törvényhozási utón védekezni az alkoholizmus ellen ugyancsak kötelességünk és ebben a tekintetben — de csakis az említett társadalmi magatartással karöltve — még jelentősebb eredményeket kell elérni. Nálunk az állami törvényhozásnak az alkohol ellen való védekezése, más államokhoz képest, szégyenletesen kevesebb. Ennek oka érthető, ha látjuk, hogy az állam összes jövedelmeinek 18 százalékát a szeszfogyasztási adók teszik ki. Pedig mily látszólagos haszon ez, ha meggondoljuk, látod ? beleheled-é ? A Saint-Michelen szoktunk leggyakrabban csavarogni, én derékig gázolom a hullámzó embertömeget, a többiek az én csapásomba fúrják magukat. Tétován, álmatagon sodortatom magam a tömegtől, mint aki a folyó hullámfürdőjére bízza magát hadd vigye vaktában, gondtalanul, mint a platán-falevelet, aki leszakadt a fárúl s már semmi kötelezettsége az élettel szemben. Az úton villamosok csöngenek, automobilok búgnak rettenetes nyargaló, tutuló, ugató csordákban. Közben egy-egy elefánthangú, szélestalpú emeletes mammuth-autobusz jő bőgve és rázkódik alatta a föld. Akire ez az otromba fenevad rátalpal, azt belemángorolja a faburkolatba, abbúl relief lesz, vagy freskókép. ízléstelenné ezek a monstruózus bestiák a finom és könnyed párisi boulevardokon, a többi lábujjhegyen cicázó apróbb járóműhöz képest. De hiszen nem kevésbé Ízléstelen a katonák piros bugyogója is; az 1 és 2 sous francia pénzdarabok pedig ép akkorák és oly súlyosak, mint egy-egy debreceni talyigás köpése, de ezek is épúgy hozzátartoznak a franciához, mint a sietős hanyagság és kapkodó gondatlanság, mint pl. a művészies olasz világhoz a koldus, a káromkodás, a vidám rothadás. Itt is ha egy-egy ház omladozni kezd, vidáman talpig rothadhat, az elmúlás és az uj születés bájos duett melódiát fújnak; a gyalogjáró aszfaltján karonfogva kergetőznek, dalolva járnak a friss élvezet és a mosolygó romlás. Itt költészet koszorúzza meg a züllést, rózsakoszorú a lerészegedést, művészet a halált. Itt a halált az élettűi nem titkolják el s a halál maga nem is iszonyú. A nők számosán ki vannak föstve. Ha kérdeznéd, miért, természetes hangon felelné: Mert sápadok és vénülök, de szebb akarok lenni. A tömegben kiabáló, trombitáló, csöngető suhancok árúinak lapot, frissítőket, játékot, trágárságokat. Fantasztikus brazíliai bűvös követ árúi, melyrűl fönnen szónokolja, hogy egy kigyókirály agyából vette ki életveszéllyel, ez a kő gyógyítja a nyavalyatörést és a szerelmet, rátalál az elveszett tárgyakra, megóv a csalástól, csak ez az egyetlen van neki, drága öröksége, — egy mulatósképű cilinderes úr nyomban megveszi, kacagva odadobja az árát, a brazíliai pedig mosolyogva kiveszi zsebébűi a háromszázadik »egyetlen« kigyókövet s újra kezdi a meséjét. Nem hiszi senki a hazugságát, de mulatnak a művészetén s veszik. (Mi is összevásároltunk sok apró szamárságot, amik semmire sem jók, de a legkellemesebben elköltött kiadásak ezek voltak.) Egy jó éle csattanóját meghallgatni a kőmives leszáil a létrájáról, a kocsis megállítja a lovát. Mezei egy este minden szemköztjövőnek a szeme közé harsogta: oui, oui! s mind kecsesen mulattak rajta, Mezei pedig boldog volt. Egy pikantéria, egy bon-mot, egy hir öt perc alatt végigsuhan a boulevard ezernyi piros ajkán, jókedvű szivén. Aki még nem hallotta, megszólítja a szemköztjövőt, elmondatja és megneveti. Oh milyen más itt a nevetés!..............Mikor itt nevetni hallok, mintha rég elvesztett kincsek csillannának meg szemem előtt s mintha benn a szivemben megzökkenne a komordobbanású ritmus. Hogy tud suhanni, szaladgálni a nevetés a boulevardon! Lábujjhegyen, táncosán, rózsásmezitláb, repeső selyemszallagokkal, koszorúsán, boldogan. Pirosán nevet az ajak — és a szájszögletbűl nem vijjong belé a hulláttépő keselyű; fényesen nevet a szem és a szembogár mélységébűl nem ásít mögűle a döbbenetes tompa űr; édességgel nevet a szív és az agy sebjeibűl nem hullanak rá keserű és hideg vércsöppek. Oh mekkora boldog ifjúság csókolgatja ezt a boulevardot! Jut eszembe, hogy egyszer a Kerepesi-úton órákon át álltam a tömegben és minden-minden homlokon az éhség és a szemekben kihamvadottság suhant felém, szakadatlanúl ömölve a Keleti pályaudvar felül, úgy hogy nem bírtam már állani és le kellett hunynom a szememet... .... Be más, be roinolhatatlanúl ifjúságos a boulevard kedve. Az életöröm, a nemtünődő, a szivet csókoló életkivánás a szemekben, az ajkak nyílásán. Most már értem a francia szemet; első napokban szinte a fájásig perzselt ez a sok világos beszédű, méiydelejű, túlfinomultnak és idegesnek tetsző szem. Én a fátyolos, tört álmú magyar szemekhöz szoktam, itt fárasztottt a nagy fiatal szemekben a sok meztelenül látszó boldog lélek. Én vagyok ma ama szomorú szkitha ifjú, akinek jön sirvafakadnia, mikor látja Bizánc uccáin a boldogságos bizánci nőket. Ezer évek óta kelta ifjú nők Páris útjain, — az én szememből fátyolos harangokként kikonganak a sivatagos szikes pusztákbeli jajok. Megfinomúlt és tétovaság nélkül boldogságszerető a párisi asszonyok lelke, lelke minden mozdulatát finom tökéletességgel megjátssza a test Minden szemben a boldog, harmonikus életkivánás melódiája: élni szép és jó__Oh mekkora boldog ifjúság csókját hordják itt a lelkek! .... Az én lelkemben keserű és megzavaró csókok égnek, kibírhatatlan boldogságot hordok megbontó boldogtalansággal, ez az én megszegett egyetlen ifjúságom .... Elrejtőzni, kinyitni, imádkozni, valahogy sírni: — fölmegyek az Égő Kápolnába. A Sainte Chapelle a színek szerelmi ünnepélyéért készült csupán, »színes napsugarakból van szőve« mondják róla. Semmi fal, csupa ablak, színes üvegfestmények; a művészettel fölbontott napsugarak tomboló ifjúságos nászterme ez. Zenekar sincs itt, hanem a színek orgonáznak, a napsugarak hárfáznak, a napisten lantján dalolnak, csókolnak és imádkoztatnak. Sírni kívánok: »Jaj, boldog isten, kit fiatalnak, szépnek és boldognak hiszek, taníts a fájó embereknek boldogabb ifjúságot. . . .« (Folytatjuk.)
