Losonczi Ujság, 1908 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1908-10-08 / 41. szám
LOSONCZI ÚJSÁG Előfizetési ára: POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. I hm«**. I Negyedévre 2-50 kor. Egy petitsor tere 10 fill. : a losonczi választókerület függetlenségi Egye, szám ara 20 ti". gg 48.AS PÁRTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE. III. évfolyam. 41. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losoncz, 1908. október 8. Épületeink stílusa. A művészeti igények nagyon későbbi rendűek, mint az úgynevezett elsődleges igények, a kenyér, a ruha, a lakás és fűtés. De a művelődés révén mindinkább előre nyomul s a kulturembernek mindinkább nélkülözhetetlen életigényévé lesz, hogy zenével frissítse magát, kogy szórakoztató könyvet olvasson, hogy lakását ékesíthesse, színházba mehessen. A művelt római köznép már a kenyér mellett követelte a nélkülözhetetlen cirkuszi előadásokat. Előrelátható, hogy a művészeti igény ép olyan nélkülözhetetlen lesz a legszegényebb ember életében is, mint pl. a megszokott dohányzás. Ma már a legszerényebb polgáriház sem épül némi díszítések nélkül, bár ez jókora hányadába kerül az építési összegnek. De nemcsak az egyes ember lelkének lényeges alkotó része a művészi érzék s s annak művelése, hanem a nemzeti léleknek is. A magyar dal nemcsak az egyes emberek nélkülözhetetlen üditőszere, hanem a nemzeti léleknek is egyik fő erőssége; katonáink közt többet magyarosít a magyar nóta, mint amennyit németesítni bir a német vezényszó. Ezért a művészeteknek nemzeti formáját, a magyar stílust művelni nem csupán az egyes ember jóleső mulatsága, hanem elsőrendű kulturális és nemzeti közérdek is, amit ápolni kötelessége az államnak, a városoknak is, amennyire rá alkalmuk nyílik. A németek fontos dolgot látnak abban, hogy mindenütt a külömben elég szemrontó és célszerűtlen gót-betűket használják. Köz- és magánépületeik a nemzeti építő stílusokat, a német-gótot, a német-barokkot, stb. művelik. A magyarországi középítkezéseknél is jelentékeny anyagi és szellemi munkát fordítanak a művészeti szempontra, építéseink határozattan bizonyos építőstilust szolgálnak. Csakhogy ez a stilus egy tőlünk merően idegen, egy szellemünkkel össze nem férő művészeti irány ápolása; a mi házaink majdnem kivétel nélkül a délnémet bárok stilus egy korcs nemét ápolják, mely Bécsből hozatott át Budapestre s onnan terjedt el Magyarország minden városában. Ez a bécsi stilus, (melyre már a bécsiek is ráuntak s elhagyják) költséges és célszerűtlen, hamar romló építésmód. Zárt skatulya-házalakok, Ízléstelenül halmozott, törékeny gipszékitmények a reneszánsz s többi stílusok lomtárából, mely nem megfelelő a mi éghajlatunknak, természetünknek, ízlésbeli hajlamainknak. De hát mért fújjon a magyar ember bécsi cepedlit, mikor van saját kedves magyar nótája, mért építtetünk bécsi stílusban, mikor építtethetünk a nekünk megfelelőbb magyar stílusban. A mi éghajlatunk enyhébb a németnél, nálunk 8 hónap szabadban elviselhető, tehát a mi házépítő stílusunk nyíltabb, szellősebb kell hogy legyen, a mi házainkon inkább lehetnek nagy ajtók, ablakok, nyitott erkélyek, verandák. A mi telünk mégis zord, tehát az aprólékos gipsz virág- és állatkeverék-díszek (melyeket soha a magyar se nem látott, se nem értett) hamar elromló, nem nekünk való dísz. A magyar igenis szereti a friss tarka színű főleg virágdíszt ruhája, cserépedényei külsején, igy a magyar stílusú ház külseje is gazdagon van díszítve, de inkább sikékitményekkel és elemei e díszítéseknek a magyar nép közismert ékítő elemei, ismert virágok s állatok. És igy tovább, a magyar építő stilus, melynek már minden valamirevaló községünk szép művészi termekéit is mutatja a népi eredetiek mellett, ez a mindenben nekúnkvaló, számunkra a többinél célszerűbb és olcsóbb építési mód. A szegény Veszprém városa a minap magyar stílusban építette színházát, mely igy célszerűbb és olcsóbb a többi városok általános bécsi Fellner-Helmer stílusú színházainál; Szabadka zsidó hitközsége magyar stílusban építtette zsinagógáját, mely sokkal olcsóbb a drága mór stílusnál, amellett pedig szebb és tnagyarabb is. Nagyváradnak jó idő óta alig épül egyetlen palotája is, egyetlen kis lakóháza is máskép, mint magyar stílusban. Többi magyar váro-TÁRCA. Keletiek Nyugaton. (Úti levelek Oyökössy Endréhöz.) II. Budapest, junius 7. Igaz magyar megkésve indúl. Köztünk Miska a legmagyarabb, mivel mindhárman miatta késünk egy napot. Miskának Losoncon vagy az istennel, vagy az emberekkel van még valami beszélnivalója, nó azalatt mi a halpaprikástúl is elbúcsúzhatunk a Dunaparton. A halpaprikás mellett a magyar szellemet, melytől most búcsúzunk, Pósa bácsi is képviseli, csakhogy ő még magyarosabban van paprikázva. A dévaj Kiss Menyhért paprikázta föl ellenem, beáztatott engem előtte, hogy én Ady Endrét poétának, sőt magyarnak, sőt uramirgalmazz kálomistának merem tartani. Meg voltam szorulva e vád előtt, mondhatom. De már hogy is-hogy is tarthatnám én Adyt poétának, mikor nem is szép érzelmeket »zeng«, hanem leplezetlenül »mond« mindennemű balságos örömöket és nyavalyákat, hogy is tartanám magyarnak, mikor absynthot iszik és megrugja Debrecent, hogy is tartanám kálomistának, mikor verseiben nyilvánosan leszidta az istent, gummisarkot visel, nem szereti a töltöttkáposztát, stb. Igaz ugyan, hogy könyvtáramban az ő könyvei is megvannak, de dúsan be vannak naftalinozva és valamint Zrínyi a könytárabeli Balassi-versekre engesztelésűl fölirta »Az Balassi B. fajtalan énekei« én is azt írtam reájuk »Az Ady András fajtalan énekei, oh, oh,« s amikor a kezembe veszem, előbb mindig kegyesen az égre pillantok. Tizenhat éves nőnek a kezébe nem adnám, még ha nagyanyám volna is. Megszorítottak poézisbeli programmon felül is, és mivelhogy nem vagyok 48-as képviselő, programmom vázolásakor elfogott némi tétovaság és szemérem. Bevallom, hogy nem volnék 48-as poéta, hanem 1908-as a programmom, de csak dec. 31-ig, azután rögtön 1909-es. Undorító köpenyegforgatás! (De hisz én még a posztóköpenyeimet is fordíttatni szoktam.) Ez a kópé góbé Kiss Menyus már hajdan is sokat birizgált engem, hogy legyek életrevalóbb, most is igen tetszetős szabályrendeleteket igyekezett fejembe tölcsérezni a nagyvilágias stréberségrűl, egész kis kátét állított össze, de én mosolyogva látom, hogy őt minden stréber elve mellett igen megkedvelték mindenütt és igen kijátszottál úgy elverték rajta a port, mint az élhetetleneken általában szokás, hajdanában rajtam is annyiszor. Azt hiszem én igazi félelmetes strébernek, akit környezetük imád vagy gyűlöl. Azóta hiszem én is, nem strébernek, de erősebbnek magamat, mióta néhány imádat és gyűlölet lángol körülöttem. Ez a Menyus túlságosan egészséges: ilyen az a fajta, amibűi nem lehet próféta. Meleg, boldog a kacagása, ép a foga és a szerelme; ha nő volnék, föltétlenül csakis belé szeretnék. Az egész asztal kedvesen mulatott a lobogásán. Csak épen Baja Miska nézte őt keservesen, bizalmatlanúl, hogy vájjon Menyus nem becsüli-e őt kevésre, vájjon nem tartja-e magát nálánál nagyobb poétának ... De mit is beszélek, hiszen Miska nem is volt ekkor közöttünk. Csak a jókedve volt tán ott a Pósa bácsi jóízű anekdotáiban. P. Ábrahám Ernő is ott gunnyasztott az asztal elhagyatott partvidékein, mintha Budapest tarka lármája fölött magasan a holdfényes égen át húzó vándor darvak krúgatására hallgatózna. Szótlan volt, Oláh Gábor egyáltalán semmi értékesíthető anyagot nem tudott tőle szerezni a maga írásai számára. Kovács János István Mária barátunk ezalatt észrevétlenül óriási politikai szónoklatokat és agitációt eresztett ki magából, visszacsatolta hazánkhoz a hálátlan Horvátországot, Turkemtánia területét és az Óriási Nagy Csendes Óceánt. Mindazonáltal igen aggódom, hogy ha holnap csak egy kicsit nekilódulunk, nagyon is hamar kint leszünk a magyar világon. III. Pozsony, július 8. »Moriamur! . . .« ez az első gondolat, mely emlékezetemben fölmerült Pozsony megpillantásakor. A magyar történelem legaljasabb jelenetét látom a hires Moriamurban. Hogy Maria Terézia eljött hízelegni, hazudni, pénzt és vért kicsalni, azt igazolni tudom, hiszen nagyon meg volt szorúlva, nő volt, s politikai becsületességre az elődei s a környezete sem voltak külömbek. De hogy a kurucok fiai ily hízelgőn gavalléroknak hazudják magukat, holott csak a jobbágyaik vérét ajánlották föl, az már a legszennyesebb férfiatlanság. Aki felesége vagyonából herceg gavallérságával, az végre is közvetve a maga bőrébűl is költ; aki apját vagy gyermekét eladja : az bizonyára nem akar nagyképűn nemeslelkűt játszani; de ezek a kapaszkodó urak minden előtt, az egész történelem előtt követelik a nemes nagylelkűség babérait, mig jól tudta mind, hogy csak szapora jobbágy-ezreit küldi mészárszékre, mig maga egy vércsöppet sem fog veszíteni, csak kellemes szórakozást talál a hadi életben. Lapunk jelen száma nyolc oldal.
