Losonczi Ujság, 1908 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1908-08-13 / 33. szám
2. oldal. LOSONCZI ÚJSÁG 1908. augusztus 13. szerrel meghiusihatják a hazafias, önérzetes betevők, ha a kartellben álló üzérektől elvonják betéteiket, és vagy kartellen kívül álló intézetekben, vagy a sokkal jobban jövedelmező állampapírokban helvezik el tőkéiket. De nemcsak a betevőnek, hanem a fővárosi és vidéki összes kartellen kívül álló pénzintézeteknek össze kell arra a közös célra fogniok, hogy ezt az erkölcstelen szövetkezést szétrobbantsák. Ha a betevők és adósok, ha a visszleszámitolásra szoruló összes vidéki pénzintézetek, valamint a fővárosi kartellen kívül álló intézetek ellenakciót indítanak és elsöprik ezt a bankkartellt; nemcsak saját érdekeiket szolgálják, — hanem hazafias tettet is visznek véghez! Színészetünk. (Kérőiem Losoncz város Szinügyi Bizottságához.) Még bujunk a forró napsugarak elől, még érezzük a vénasszonyok nyarának sokféle kényelmetlenségét, de el-elvétve már őszi szellő fujdogál a Kriván felől, s pár hét múlva beköszönt az első őszi hónap: szeptember. Vele együtt beköszönt az őszi szinészévad is. Megjönnek a színészek. Természetesen a színtársulatokkal együtt, uj gondok, s nagy kötelességek hárulnak a városi szinpártoló bizottságokra. Hiszen minden városnak érdekében áll, hogy minél jobb társulatot szerződtessen, hogy minél jobb erők működjenek közre, s minél nagyobb szellemi élvezetben legyen része a szórakozni és tanulni vágyó közönségnek. Hogyne állana érdekünkben nekünk, losoncziaknak is, hogy a sok gyenge színtársulat, s a sok sikertelen szinielőadás után végre jó színtársulatra, ügyes színészekre tegyünk szert, akik a közönség jóizlését nem rontják, türelmét nem teszik próbára, hanem beváltjáka hozzájuk fűzött reményeket. Tudjuk, hogy a színészet hatalmas kulturtényező. A jó színész tanit, nevel és magyarosit. A színészet pártolása tehát közösügyünk. De magánügye is mindegyikünknek egyúttal; hiszen mindannyian kulturemberek vagyunk. S e tekintetben valóban nem érhet vád bennünket. Losoncz város közönsége mind a legutolsó szinészévadig tudott lelkesedni a színészekért, s mindig bőven kijutott az anyagi és erkölcsi támogatásokból. Méltányoltuk a színészetet, mint művészetet, de méltányoltuk mint magyarositó intézményt is, melyre a magyarság ezen végvárában igen nagy szükség van. Losoncz város színészetének majd százéves történeti multjárul sokat elmondhatnánk. Elkezdhetnők onnan, amikor a magyar művészt még hiába ihlette meg Thalia, hiába ragyogott a homlokán Isten csókja, mégis csupán színben, pajtában, ökörakolban vagy deszkabódéban adhatta elő művészetét, mint a cigány, vagy a vásározó komédiás. Volt idő, mikor csepürágó német színészeknek is adtak teret és hajlékot, mert német volt az irányítók szive és gondolkozása. Azóta sok idő múlt el. Városunk is sokat fejlődött; műveltebb^ nagyobb, magyarabb és intelligensebb lett, de a színészetért mind a legutóbbi időig lelkesedett. Pálmay Ilka, Hegyi Aranka, Markus Emilia, Jászay Mari s még sokan művészek és művésznők, színészek és színésznők mindhálásan és jószivvel emlékeznek Losoncz lelkesedni tudó közönségére: És mégis megtörtént, hogy ez a lelkes közönség a legutolsó szinészévadon, majdnem teljesen magára hagyta az ürességtől kongó teremben játszó színészeket. Főleg a műveltség és és vagyon dolgában legelői álló osztályok tüntettek távolmaradásukkal. Még előttünk áll képzeletben most is a függönyök előtt megjelenő szinházdirektor részvétet keltő alakja, s halljuk az erős vádakat, amelyek a távol lévő losonczi közönséget a művészetek iránti érzéketlenséggel, lanyhasággal nemtörődömséggel illetik. Hogy a színház direktorának nem volt igaza, s hogy a távolmaradásával tüntetni akaró közönség teljesen jogosan cselekedett, azt csakhamar megírták s bebizonyították helyi lapjaink. Losoncz szinpártoló közönsége valóban nagy jóakarattal, jelentékeny erkölcsi bizonyítékkal fogadta a múlt színi saison színtársulatát, s szép számmal jelent meg az évad első előadásain. Mit csinált akkor az igazgató? Először is kiadta az utat a társulat legjobb színészeinek, a közönség kedvenceinek, s helyükbe a középmértéken alul álló szinésztalentumokat szerződtetett, a közönség elriasztására. A színész szerepét a súgó mondta el, s a közönség elszomorodva látta az őskori orchestrák lélek és szivnélküli szinészmaszkjait, akiknek deklamálása messze állott az igazi művészettől. Hát ebből bizony elég volt egy saison. Jövőre azonban nem kérünk belőle. Losoncz müizlése sokkal nagyobb és müérzéke sokkal fejlettebb semhogy akármilyen színtársulat kielégítené. De ne maradjunk meg annál, hogy e társulatot lejárattuk, hanem okuljunk, tanuljunk belőle, legyünk ügyesebbek körültekintőbbek a jövőben. Okuljon velünk együtt a szinpártoló egyesület és Losoncz váró sSzinügyi Bizottsága is. Mit kiván hát Losoncz város szinpártoló közönsége? Kívánjuk elsősorban is, hogy Losoncz vétessék ki a besztercebányai színi kerületből, amely a város igényeit kielégíteni nem képes. Aztán kérjük a losonczi Szinpártoló Bizottságot, járjon utána, s tegye lehetővé, hogy Losoncz a miskolczi, vagy eperjesi szinikerületbe osztassék. Különösen ajánlatos volna az eperjesi színtársulat szerződtetése, melynek kiválóságát, s dicséretes működését a »Honti és Nógrádi lapok» annyi figyelemmel méltattak. Balassagyarmat is épen most buzgólkodik abban, hogy az eperjesi szinikerületbe osztassék. Kövessük hát a balassagyarmatiak példáját! A losonczi szinpártoló közönségben pedig bízunk úgy, — hogy ne csalódjunk! Z ... tán. Az állami nyugdíj törvény módosítása. Ama nagyfontosságu államintézkedések mellett, melyekkel úgy ahogy a bekövetkezett nehéz gazdasági helyzet nyomasztó súlyát a kormány egyes állami tisztviselői statusnál fizetésjavitásokkal enyhíteni törekedett, kétség kívül nem maradhat meg a nyugdijakat szabályozó, az uj viszonyoknak már egyáltalában meg nem felelő régi törvény sem. Az állami tisztviselő, kinek munkaköre nem ad módot arra. hogy vagyont gyüjthessen, jól eső megnyugvással egyedül nyugdíjra való igényjogosultságában találja meg a kárpótlást azért a jobb javadalmazásért, melyben a magánvállalatok alkalmazottai vele szemben részesülnek. A nyugdíj nagyságát mintegy összegyűjtött tőkéjének kamatját a szolgálati idő és az élvezett fizetés mérve határozza meg. Az állam rákényszeriti tisztviselőit a tőkegyűjtésre, helyettük ő maga végzi ezt a munkát kivétel nélkül és bizonyára helyesebben, mintha magukra az alkalmazottakra bízná olyképen, hogy nagyobb javadalmazásban részesítvén őket, tetszésükre hagyja a munkaképtelenségük esetére leendő gondoskodást, esetleg özvegyeik, árváik további ellátását. Az uj törvénytervezet már elkészült s a miniszterelnök asztalán várja további sorsát. Kiszivárgott hírek szerint a javaslat legfőbb intézkedéseit a következőkben ismertetjük. A teljes nyugdijösszeg eléréséhez megkívánt 40 évi szolgálati idő 35 évre fog leszállani. Eszerint 10 évi szolgálati idő után 50°/o, a többi idő évenkint 2— 2° 0-ot számit. Nevezetes ujitás a javaslatban, mely mindnyájunk nagy örömére szolgál, hogy a lakáspénz 4u°/0-a, még pedig a budapesti I. osztályú lakpénznek 40°/o-a szintén hozzászámít a nyugdíjalaphoz. Bármely állomáshelyen fejezi be tehát az állami tisztviselő szolgálatát, mindenkor a budapesti lakbér fog alapul vétetni. A férjnek legalább 5 évi beszámítható szolgálata után annak elhalálozása esetén az özvegyét nyugdíj és a gyermekeket, már 1 gyermeket is, nevelési pótlék illeti meg. Az özvegyi nyugdíj megállapításánál nevezetes javulás mutatkozik abban, hogy a férj szolgálati idejéből az 5 éven belüli idő minden egyes éve 1 — 1 °/0-kal növeli a járulékát. Minden gyermekre 1—6-ig fejenkint az özvegy nyugdijjárulékának 1/6-a jut úgy azonban, hogy az özvegyi nyugdíj és nevelési járulék együttes öszszege több nem tehet, mint a férjet megillető nyugdíj. Például: Egy 4000 korona évi fizetéssel biró állami tisztviselőt 30 évi szolgálati idő után megilleti: 400 korona fizetés és 1908 november 1-től életbelépő lakbérrendézés folytán a Budapesten a Vili. fizetési osztály részére megállapított 1300 korona lakbér 400/<ra alapul vétele mellett: nyen érthető, mert a kocsibér bámulatosan olcsó, aki tehát itt is takarékoskodni akar, az valóban érdemes arra, hogy Nápoly kocsisainak haragját magára vonja. Amint megpillantottak, azonnal közénk rontottak aprólovas karozelláikkal (hintók); ostoraikkal hatalmasan pattogtattak, hozzá szörnyen kiabáltak. Aki ilyenkor nem fogadja el tolakodó ajánlataikat és nem menekül, — azt menthetetlenül eltiporják. Az ungareze karavánt (úgy hívták társaságunkat) is néhány másodperc alatt a szélrózsa minden irányába szétkergették. Soha sem tehettük azt, amit terveztünk, soha sem mehettünk arra, amerre akartunk. De azért mi sem engedtünk. Megfogadtuk, hogy azért is Nápolyba maradunk, azért is megtanulunk makarónit enni, s addig el nem megyünk, mig ezt az érdekes várost alaposan meg nem ismerjük. Hosszas gyaloglás után végre megérkeztünk szállodánkhoz, elfoglaltuk a számunkra kijelölt szobákat és nyugalomra hajtottuk fejünket. Előbb azonban gondosan berekesztettük az ajtókat, mert az eddig kiállott izgalmak folytán attól tartottunk, hogy az udvarias olaszok még ágyainkból is kitalálnak huzni. Az álom nem sokat váratott magára, s mi boldogan vettük magunkat karjaiba. Korán reggel éktelen zajra ébredtünk Lent, az utcán már nyüzsgött az élet. Árusok zsibongó tömege, piaci zaj zavarta meg nyugalmunkat. Gyorsan magunkra szedtük ruháinkat, s a szálló erkélyére siettünk, hogy a várost reggeli pompájában szemlélhessük. Szállodánk a tengerpartra nyitó két emeletes épület volt, honnan a város nagy részét beláthattuk. A világ leggyönyörűbb vidéke terült el szemeink előtt. Előttünk a csodaszép Nápolyi öböl. Távolban a tenger végtelenje, mely az ibolyától a smarakdzöldig a színek minden változatát mutatja. A kéklő homályból álomszerű körvonalakban tűnik elő Kápri szigetének sötét sziklatömege. Jobbról a kupalaku Vezúv, melynek hamuval fedett ormáról nyúlánk füstoszlop emelkedik a magasba. A föld démona áldozati illattal engeszteli az égieket. Alattunk és körülöttünk pedig a reggeli szellő csókjától ébredő város ezernyi meg ezernyi tarkafedelű házával, zsibongó emberáradatával. »Ez hát a bájos varázsu Nápoly ? Istenek! ez hát a földi paradicsom ? Itt laktak hát a szirének és parthenópok ?« Fölöttünk az örökké mosolygó ég, tüdőnket az örökéletet ígérő délszaki levegő duzzasztja. A csodás panoramma rabjára teszi a lelket, s bűbájos álomba ringatja. Úgy tűnik fel, mintha mindez csupán ragyogó színekkel festett mesebeli kép, kápráztató vízió volna. Merengésünket csakhamar megzavarta a portás, aki ékes olasz nyelven, találó tagfejtésekkel adta tudtunkra, hogy a reggeli készen van! Étkezés után fölkerekedtünk, s vágyakozó lélekkel indultunk Nápolyt megtekinteni. A város a Kápri, Ischia és Prodicida szigetektől védett gyönyörű fekvésű nápolyi öböl partján terül el, melynek képét a földalatti erőtől alkotott valkánikus kúpok teszik változatossá. Nápoly egyike a föld legnépesebb területeinek. Alig 5 km. széles és 7 kilométer hosszú területén fél milliónál több ember lakik. Lapos tetejű házai mindenütt, még a hegyoldalakon is rendkívül tömören vannak egymás mellé építve, azért elhelyezkedése egy hatalmas anfiteatrumhoz hasonlít. Talán felesleges is emlitenem, hogy Nápoly Dél-Olaszország legnagyobb városa, s a tengeri kereskedelem gócpontja. A természet, mintha rokonszenvét akarta volna kimutatni, pompás környezettel vonta körül a meseszerű várost. Mindenütt szellős halmok, mindenütt elragadó szépségű vulkáni hegykúpok, csak a tenger felől nyitott. Itt találjuk az óriási kikötőt, középen az élénk pirosra festett világitó toronynyal. Legjobban gondozott része a kikötőnek a hadi kikötő (portó militáre), melynek mólói között a hatalmas torpedók és ágyunaszádok horgonyoznak. Nevezetes azonkívül a kereskedelmi kikötő (a portó merkantile) hol Anglia, Franciaország, Hollandia, Ausztria, Amerika világforgalmat közvetítő hajói rakodnak. A rövidebb tengeri közlekedésekre, a tarka vitorláshajók szolgálnak, melyek kedvező széllel ügyesen siklanak a hullámok hátán. ( Folytatjuk.)
