Losonczi Ujság, 1908 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1908-08-13 / 33. szám
LOSONCZI ÚJSÁG Előfizetési ára: POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. I Hirdetések: | Negyedévre- 2-50 kor. Egy petitsor tere 10 fill. SSU: ,o-_; a losonczi választókerület függetlenségi Egygs szám ára 2o .ni. | gg 48.Ag PÁRTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE. i"t<n>'osabb-' III. évfolyam. 33. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losoncz, 1908. augusztus 13. A bankkartelről. Irta: Burgyán Aladár orsz. képviselő. Akárhogyan is igyekeztek leplezni, palástolni, hogy Magyarország nagyobb pénzintézetei egyezményt kötöttek, úgy az osztrák pénzintézetekkel, mint egymás között, bizonyos titokban tartott, a hitelnyújtásra vonatkozó módozatokra nézve: ma már mindenki tisztában van azzal, hogy ez az egyezmény tényleg létrejött s a maholnap életbelépő bankkartelt már hetekkel ezelőtt aláírták az illető pénzintézetek. Magyarországon elhelyezett és hiteligények kielégítésére felhasznált tőke sohasem állt magyar nemzeti ügy szolgálatában, hanem akárhányszor szenimelláthatóan ellentétbe helyezkedett a specialis magyar nemzeti érdekkel: azt elégszer volt alkalmunk keserűen tapasztalni, legutóbb a nemrégen lezajlott úgynevezett pénzügyi válság alkalmával is. Igaz, hogy a tőkének nem hivatása valamely érzelmi politika céijait szolgálni; igaz, hogy minden pénz többé-kevésbé nemzetközi jelleggel bir, amely csak egy végcélt ismer. — a minél nagyobb kamatot, mint hasznot: de azért a világ egy államában sem zárkózik el annyira a speciális nemzeti szempontok elől a hazai tőke, mint amilyen ridegen elszokott zárkózni a magyar tőke minden elől, ami akár speciális közgazdasági, akár speciális közjogi törekvéseink sikerét volna hivatva előmozoitani. Ha ma közgazdasági viszonyaink szerint akarnók hazánkat jellemezni, bátran elmondhatnánk, hogy Magyarország a kartellek országa; mert hiszen alig van áru és érték ebben az országban, amely valamely nyilvános vagy titkos kartell ragadozó körmei közé ne jutott volna. Mindezen kartellek között a legerkölcstelenebb azonban az, mely idegen állam, p. o. Ausztria ipari érdekeivel szövethezik, mint a legutóbb életbe léptetett üveg-kartell is! Mert az csak mesebeszéd, hogy a kartelleknek célja az, hogy bizonyos árura nézve az áresést megakadályozza: hiszen a gyakorlati élet kézelfoghatóan bizonyítja, hogy a Iegotóbbi évtizedek kartelljei nem védekező, hanem támadó irányzatúak voltak, és nem azt célozták, hogy a meglévő árak fennmaradjanak, hanem minden esetaen azt, hogy indokolatlan, természetellenes magas uzsoraárak alakuljanak! Minden kartellnak bevallott, vagy titkos végcélja az árdrágítás és igy a bankkartell sem célozhat egyebet, mint az ő ázsiójának, a pénznek olyan mérvű megdrágítását, ami a kartellt-kötőknek az eddigi busás jövedelemnél is busásabb jövedelmet biztosítson. Ha vas, bőr, sör, hús, szappan, petróleum, szesz üveg, vagy a jó isten tudná miféle egyéb kartellek alakulnak, mind ugyanazzal a céllal, hogy áruikat megdrágítsák, s ezáltal akár az előállító egyeseknek, akár a tőkéjüket befektető részvényeseknek talán indokolatlan magas, tehát uzsorahasznot biztosítsanak, még mindig nem olyan erkölcstelen szövetkezés, mint hogyha pénzintézetek kötnek egyezményt abból- a célból, hogy a szabad verseny megbénítása következtében ugyanazt az uzsora-hasznot biztosítsák részvényeseiknek, de legfőképpen igazgatósági tagjaiknak. Mert az iparvállalatok tényleg részvényeseik tőkéjével kötik meg a kartelleket, amik járhatnak kockázattal is; de ha haszon, akár milyen erkölcstelen haszon, háramlik is ebből az egyezményből, — ez a haszon a részvényeseket joggal megileti. A bank-kartellnél éppen ellenkezően áll a dolog. A pénzintézeteknek forgalmuk arányához képest kivétel nélkül elenyésző csekély a részvénytőkéjük. Ezt a részvénytőkét a legtöbb esetben iparvállalatoknál, földbirtokoknál kötik le, lágyrészben úgy a nagyobb, mint a kisebb pénzintézeteknél is. Kinek a pénzével kötik meg az úgynevezett bankkartellt, és kinek a hasznára? A betevő pénzével, de nem a betevők, hanem a részvényesek és igazgatósági tagok hasznára. Ebben rejlik a feneketlen erkölcstelenség! A más pénzével biztosítanak maguknak uzsorahasznot, a más tőkéje után maguknak uzsorakamatokat! Mert hiszi azt valaki, hogy a bankkartHlnHc az lesz a feladata, hogy a mesterségesen felemelt kölcsön és visszleszámitolási hitelkamatokkal szemben fel fogják emelni a betéti kamatlábat is; vagy talán azt a rejtett célt tűzte maga elé ez a kartell, hogy .a betevőket valami más utonmódon részelteti az ő tőkéjük után elérni szándékolt nagyobb nyereségből ? Nem inkább attól lehet-e tartani, hogy egyik célja a pénzkartellnek a betéti kamatok leszállítása ugyanakkor, midőn a személyi váltó, jelzálog és visszleszámitolási hitel kamatait fölemeli, hogy ezáltal dupla malorr ban őrölve, kétszeres uzsorahaszonban n szesiilhessenek ? A pénzintézetek ezen e kölcstelen szövetkezését, amely egész ga; dasági életünk aláaknázására irányul, könnyű TÁRCA. Nápoly. (Olaszországi uti-jegyzeteimből.) Irta Zoltán Géza. Az 1905. év julius havában egy 53 tagot számláló és háromnegyed részben tanférfiakból álló társaság azzal az elhatározással szedte föl sátorfáját, hogy addig vissza nem tér, amig Olaszországot, az örökké mosolygó, örökké derült égországát alaposan meg nefn ismeri. Ennek a tapasztalatokban és emlékekben gazdag utazásnak egyik fénypontja volt nápolyi tartózkodásunk ideje. Mellőzöm hát elmondását annak, miképpen vittek bennünket az Adria hullámai Fiúméból, a magyar tengerpartról olaszföldre, Ankonába. E hegytetőre épített remek fekvésű kikötő városnál sem időzöm, hanem magammal viszem olvasóimat a legelső prüszkölő vasparipával Foggiába, s onnan egy merész kanyarulattal keresztül törve a regényes Abruzzókon gyors zakatolással sietünk célunkhoz, Nápolyba. A romantikus vidék varázsai mindenkit hatalmukba ejtenek. Az alkony leszáll és az olasz ég csillagos éjtszakáinak legszebbikével borul reánk. Délszaki növények bóditó illatát hajtja be kocsink ablakain a szellő, s a tarka olajbokrok, a karcsú pálmák és sötét pineák szives bóliritgatással üdvözölnek bennünket. A misztikus homályba burkolt sziklabércek, s a mélységbe tátongó szakadékok fantasztikus alakokkal népesítik be képzeletvilágunkat. Ez a vidék volt az annyira rettegett olasz haramiáknak, a brigantiknak a birodalma, kiknek most már — hála az olasz rendőrség buzgóságának — meglehetősen nyomuk veszett. Elhagyjuk a pirhusi csaták szinterét: Beneventót, elhagyjuk a királyi nyaralójáról hires Kasertát és rohamosan közeledünk Nápoly felé. A látóhatár nyugati szélén lassankint cukorsüveghez hasonló kettős hegykúp sötét alakja kezd kiválni. Mind élesebbé, erősebbé válnak a határvonalak, s olyan ismerős a forma, mintha már gyermekkorunkban is a képen sokszor láttuk volna. Tetejét felhők burkolják, melyeknek alját időközönkint rózsaszínűvé festi a földalatti tűz. Mintha világunkat megelőző idők óriásai raktak volna őrtüzet ott a magasban. Áhítattal nézzük a természet e nagy csodáját, majd egyszerre kiáltjuk el: a Vezúv, a Vezúv! Éjjel, fél tizenkettőkor robogott be vonatunk Dél-Olaszország legnagyobb kikötő városába, Nápolyba Az első benyomások, s az első tapasztalatok, melyeket mindjárt a vasúti állomáson kiszállásunkkor szereztünk, elegendők voltak arra, hogy vérmes reményeink legalább egy időre alaposan lelohadjanak. A rendkivüj népes perronon ember ember hátán tolongott. Éktelen fülsiketítő lármával fogadtak bennünket a jó olaszok. Társaságunk egyik-másik tagja szentül meg volt győződve, hogy a taliánok macskazenét rendeztek számunkra. Később aztán már meg tudtuk magyarázni e szokatlan fogadtatást, mert hat heti olaszországi tartózkodásunk alatt arra a tapasztalatra jutottunk, hogy az orditás és üvöltés a telivér olasz tipus jellemző nemzeti sajátsága. Itt zajjal élnek, zajjal dolgoznak, zajjal mulatoznak, zajjal szerelmeskednek az emberek. A nálunk szokásos szerelmi suttogásoknak nyoma sincs. Bizony a taliánoknál a szerelemben kevés; a poezis; annál több a realitás, a próza. Szállodásunk megbízottja már várakozott ránk, hogy lakásunkra kalauzoljon. Alig tettünk azonban pár lépést, a fakinók (hordárok) serege egyszerre rohamot intézett ellenünk. Akinek olasz fakinóval dolga még nem volt, annak fogalma valóban nem lehet a világ legtolakodóbb, legerőszakosabb embereiről. Néhány másodperc múlva szörnyű bírókra keltünk velük, hogy csomagjainkat szállítási dühöktől megvédelmezzük, s a végén sok káromkodás és dulakodás után örültünk, hogy annyira amennyire, ép bőrrel kerültünk ki a küzdelemből. Alig tértünk magunkhoz első meglepetésünkből, máris újabb, az elsőnél jóval veszedelmesebb, vészterhesebb csapás zúdul árva fejünkre. Észrevették a nápolyi kocsisok. Tudni való ugyanis, hogy Nápolyban a gyalogos embernek legnagyobb ellensége a kocsis. Az oka köny-Lapunk jelen száma nyolc oldal.
