Losonczi Ujság, 1908 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1908-06-04 / 23. szám
LOSONCZI ÚJSÁG j Előfizetési ára: POLITIKAI ES TÁRSADALMI HETILAP. hh**, Negyedévre 2-50 kor. j Egy petitsor tere 10 fill. : I a LosoNozi választókerület függetlenségi Egyes szám a„ 2o fin. gg 48.Ag PÁRTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE. i'"ánl,03abb- i I III. évfolyam. 23. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losoncz, 1908 junius 4. Pünkösd. (rr.) A pünkösd a hitben való megerősödésnek, a meggyőződés bátorságának az ünnepe. A világot megváltó, tökéletesítő tanok hirdetői a legnagyobb veszélyek közepette fogtak hozzá küldetésük betöltéséhez, s nem csüggesztette őket a sok szenvedés és az ezt követő vértanuság. Optimisták voltak, s igy is kellett, hogy legyen, mert jó ügyet előmozdítani, nagyot alkotni csak optimizmussal lehet, a kétkedés minden fejlődést hátráltat, a lelkes munkások kedvének szegője. Ha ez orszóg történetét rövid négy évre visszamenőleg tekintjük, úgy megállapithajuk, hogy mi, ez ország túlnyomó része optimisták vagyunk, mert bízunk benne, hogy nemzetünk meg fog küzdeni az őt környékező bajokkal. Sok ország között hányódik nemzetünk hajója, sok a külső és belső ellenség, s nincs igaz barátunk sehol e világon. Egyrészt az osztrák birodalmi eszme megvalósítására törekvő császári hatalom az, mely megkötve tart, s nem engedi, hogy belső ellenségeink ellen fordítsuk minden erőnket. Állami önállóságunk és az osztrák birodalmi eszme között folyt küzdelemnek ma sincs még vége. Ha talán a beolvasztási kísérletek mai napság nyugszanak is, azért tisztában kell lennünk azzal, hogy Damokles kardjaként fejünk felett lóg a veszedelem és ki fog törni a küzdelem még a Grossoestreich megteremtésére irányuló törekvések és a magyar álamiság teljes kiépítését követelő magyar nemzet között. Másrészről szemben állunk a horvát kérdéssel, a nemzetiségi kérdéssel, a szociálizmus által felszított viszályharccal s ezzel kapcsolatban a nagy néposztályok nagyfokú elégedetlenségével. A szociálista izgatások káros gyümölcsei: a sztrájkok, a termelési viszonyok roszabbodása, mely leginkább a kis existenciákat sújtja.; A társadalmi bajok sokasága elkeseríti az embereket kik a bajok súlyát érzik, közgazdasági és közjogi helyzetünk sztagnálása kishitűvé teszi azokat, akik a közelmúlt nagy küzdelmeit végigélték, megvívták és semmi kézelfogható eredményét nem látják. Baj van tehát elég. De váljon volt-e ezen ország életében idő, mikor nem voltak bajok, s váljon nem volt-e nagyobb baj a tatárjárás, a török hódítás s az elveszett szabadságharc után reánk borult osztrák abszolutizmus sötét rémuralma ? S ime ezeket a bajokat ez a nemzet, bar akkor még gyöngébb és szervezetlenebb volt, mint ma, diadalmasan kiállotta. Ha a nemzetiségi kérdés és a szociálizmus káros izgatásainak okait keressük, úgy mindkettőről megállapíthatjuk, hogy azok az osztrák érdekek megvalósítása céljából idéztettek fel. Nemzetiségi és horvát kérdés csak azóta van, amióta a nemzet első kísérleteit tette meg arra nézve, hogy a nemzeti létére való jogát megvalósítva, nemzeti nyelvét hivatalos nyelvvé tegye, hogy ezzel az osztrák hatóságok által való kormányzást megszüntesse. Ezen törekvéseink elleni küzdésre bátorította és bátorítja ma is az osztrák a nemzetiségeket, kik közül a horvát — valószínűleg a bécsi biztatás folytán — arcátlanságában már szeparatisztikus törekvéseket is merészel hangoztatni. A szociálizmus ereje is kétségtenül igen tekintélyessé lett rövid idő alatt nálunk, mi annál érthetetlenebbnek látszik, mert nálunk se nagytőke, se nagyipar nincs. De ha meggondoljuk hogy a nemzeti küzdelem idején a császári hatalom bérencei, kik akkor a kormányhatalmat kezelték, szövetkeztek a a szociálistákkal a nemzeti törekvések letörésére, hogy Kristóffy és darabonttársai tették aljas céljuk elérhetése érdekében nagygyá a szociálizmust, úgy megérthetjük, hogy a szociálizmus által nyitott és létrehozott társadalmi elégületlenség, osztályharc, drágaság és kedvezőtlen termelési viszonyok, szintén csak az osztrák érdekek megvalósítására felidézett eszközök. Hazánknak tehát tulajdonképpen csak egy ellensége van, amellyel le kell számolnia, s ez az osztrák birodalmi eszme, mely az országot osztrák gyarmati helyzetében meg* TÁRCA. Lángok között. (Elbeszélés.) Irta: Prém József. Az volt a hires mulatság, amikor Gergelyházi Flóra eljegyzését ülték meg a gergelyházi szőlő présházában. Voltakép erős, tág lakó-épület volt ez a ház, akkora ebédlővel, hogy bált rendezhettek volna. Flóra a leggazdagabb leány volt az egész környéken. Tudta is, hogy szép, meg azt is, hogy gavallérok törik magukat utána. Nem múlt holnap, hogy párbaj ne esett volna miatta. Legtöbbször a cigányon vesztek össze az udvarlói, mert mindenik más nótát akart huzatni hajnalfelé a szépleány ablakai alatt. Kacér is volt Gergelyházi Flóra. Még a választottja, a büszke Neményi Tihamér se volt tisztábon vele, vájjon szereti-e ? — Esküdj meg, hogy nemcsak szánalomból, hanem igaz szívből jösz hozzám 1 — igy rimánkodott neki még az eljegyzés reggelén is. — Ugyan, Tihamér! Hát ki mást szeretnék! — Aladárt! Bodajki Aladárt! őt is hitegetted, de elutazott, mert nem viselhette el tovább a játékodat. De amióta elment, azóta folyvást csak ő rá gondolsz. — Én? Ki mondja? S a lány elpirult a halántékáig. — Mindenki mondja! És azt is rebesgetik, hogy én hozzám csak a bosszú vezet. Flóra hidegen nézte a vergődő fiatal urat, azután a szeme közé nevetett. Miket nem beszélsz 1 Szánalom bosszú 1 .. . Hahaha! Hát ki kényszerit rá, hogy a feleséged legyek ? Akarom, én akarom és meg is teszem ! Szeretsz ? Szeretlek ! —- Flóra 1 Mutasd meg, mi van a medaillonodban. Mindig a nyakadon viseled. Valakinek az arcképe van benne: azé akit szeretsz Mutasd meg 1 A lány megrezzent. De aztán kevélyen fölemelte fejét: — Kételkedel ? Most is gyanúsítasz ? — Nyugtass meg, Flóra! — Akkor elvennéd az én nyugalmamat. Babonás vagyok s a babonám azt mondja: ne mutassam senkinek, mi van ebben a kis arany jószágban. Mihelyt más szem látja, mint az enyém: vége van a varázsnak. Nem szerethetném azt, akit szeretek . . . Rejtélyes, bolondos, szavak voltak. Neszményi Tihamér semmit sem értett azokból. De mit tegyen ? Megpróbálta, hátha bízni tud. A gergelyházi előkelő vendégek már összegyűltek a szép szőlőben. Az öreg urak bor és cigány mellett kártyáztak künn a nagy diófák alatt. Az est már közeledett s a teremben terítettek az eljegyzési lakomához. Jázmin és olajfavirág illata áradt szét a levegőben. Fehérruhás, táncra kész kisasszonyok enyelegtek, kacagtak, föl s alá szállingóztak az udvarlóikkal a hegyi ösvényeken. A tornácon Abrincs Feri lelkesen húzta a legújabb nótákat, miket a télen Budapesten tanult meg a bandájával s most lázba ejtette a gergelyházi aranyifjuságot. Eközben csillag, csillag után föltünedezett az égen, de a holdat szürke kis felhő takarta el, hol meg szabadon bocsátotta ismét. Együtt nézték ezt a játékot Flóra és Tihamér. Mindenik mást gondolt, de mindenik a szerelmét és reményét látta e bujoskában. Egyszerre összerezzent Flóra. — Fázom. Hozza el kérem a sálomat. Tihamér elsietett az ebédlőbe. Alig távozott s a közeli fa árnyékából egy magas szálas ifjú lépett elő: — Flóra 1 Eljöttem, visszatértem . . A lány felugrott a pádról és táguló szemekkel meredt a jövevényre. — Irgalmas Isteni Te vagy, Aladár?! Minek jöttél, mit akarsz ? Téged akarlak! Téged! Nem engedem meg, hogy ez az eljegyzés meglegyen! Elragadlak, magammal viszlek, jöjj ! A lány halkan sikoltott, amint derekát átfogta Bodajky Aladár jobbkarja. Késő már! Hagyj el! Már közeledett Tihamér a sállal. Erre Aladár szó nélkül megfordult, mielőtt a féltékeny vőlegény megláthatta volna. Ez aggódva gyöngéden ráadta a kendőt a leány vállaira, miközben csókot lehelt a hajára. Flóra ismét összerézzent, sőt összerázkódott. Vájjon csakugyan fázott-e, vagy más bántotta, valahányszor vőlegénye hozzáért ?. . De Tihamér még mindig nem látott tisztán. Gondoskodva sürgette a lányt: — -Csakugyan fázol. ... Az est hirtelen hűvösre vált .. . Menj be a konyhába melegedni.. . — Megyek. De hagyj magamra. Nézz a lányok után, hogy ne unatkozzanak.
