Losonczi Ujság, 1908 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1908-01-16 / 3. szám
A tanár úrnak igaza van abban, hogy 10 évre visszamenőleg folyton kevesbedik úgy a tanoncok, mint a mesterlegények és mesterek száma. De ez az apadás nem tiz év óta észlelhető, de 25 év óta! És ennek oka első sorban az, hogy szülő, — legyen az bár iparos, vagy akár mosónő, — gyermekét nem adja tanoncnak, hanem inkább oskoláztatja és ha doktor nem is lesz belőle, de vasúti altiszt igen, ahol megvan neki a biztos jövője, a biztos évi fiztése, a nyugdija. Mi kell még egyéb? Feleség? No azt is kap. Ha csak 800 korona évi fizetése van is, feleségül veheti egy jobbmódu falusi tanító leányát is. Az iparos, a mesterlegény ilyent nem vehet el, mert nem is kapna, legfeljebb egy szegény varróleányt vagy egy jóképű — szakácsnőt. De mi is az ipar ? Ha jól mérlegelem, ezelőtt csak egy negyed, vagy félszázaddal nemcsak nagy tiszteletben állott az iparos, de érdeme szerint pártfogolták, felkarolták és akármely házba betehette a lábát; onnan ugyan ki nem nézték! Ez az ipartisztelet hozta magával azt, hogy egy mesterlegény nehány évi vándorlás után hazaérve feleségül vehetett jómódú, nagy rokonsággal biró polgárleányt és ez által az önállósított Iparos anyagilag és szellemileg oly támaszt nyert, hogy Iparát nemcsak tisztességesen kezdhette meg, de minden külön baj nélkül folytathatta, fejleszthette is. Ily módon még az is boldogult, boldogulnia kellett annak is, aki esetleg nem is értette oly jól a mesterségét. A családi összeköttetései révén volt az iparosnak pénze, hitele és ez okozta azt, hogy nem kellett selejtes árut vennie, de vehetett elsőrendűt, mert, ha kész pénze nem is volt, ott volt a háta mögött a családi hitel-képesség. Ehhez járult még az is, és ez a fődolog, ha a mesterembernél rendeltek például egy pár cipőt vagy egy almáriumot, akkor a készíttető önmagától kínált előpénzt, mert akkoriban — és ezt ne feledjük, — a pénz a rendeléskor már ott volt a ládafiában! Az ilyesmi teremt ipart! Az ilyesmi van a mesterember boldogulására ! És mi az iparos ma? Semmi! Hiszen ennek nem biztosítanak rendes havi, évi fizetést. Minden lépte-napja bizonytalan; mi több, akár éhen el is pusztulhat, ha nem nyújtanak neki módot a mindennapi kenyérkeresetre. Ez a múltban nyujtatot és ezért boldogult akkor és ezért sülyed az iparosság ma. De menjünk tovább! Az állam gondoskodik a maga jegyzője, tanítója, papja, sőt talán még a harangozójának is a megélhetéséről, ha nem is ád busás fizetést, de módjával megélhet belőle, de ki gondoskodik a mesteremberről, a kisiparosról? Csak a jó Isten maga! Manapság az iparos fordult világot él! Előleget nem kap senkitől, legfeljebb a felesége leánykorában megtakarított koronái volnának azok, amelyek megmentik attól, hogy mindjárt az első évben ne bukjék bele üzletébe, ha előbb a felesége kunsaftnak szerezte meg azokat a családokat, ahová leánykorában járt varrni, vagy ahol szakácsnéskodott. A kunsaft rendel is, de nem fizet! Most tessék számítani, hogy ily viszonyok mellett mit csináljon például egy cipész, aki vagy 50 pár cipőt kénytelen hitelbe készíteni ? Azelőtt a készíttető adott előleget, most a mester ad hitelt a készíttetőn.- kik cipész pld. azelőtt kapott á 6 koronájával 50 pár cipőre előleget, ez 300 korona! Jelenleg azonban a cipész a 300 korona után 8 °/0 kamatot fizet és vagy 2 % iratdijat. Ez egy évben 24 f ő 30 korona. És mivel a kunsaft nem fizet, tetejébe az iparos »bánatában» a kamaton felül (ha igaz) még annyit el is költ. Hol legyen hát ily fordult világban boldogulás ? De tovább megyek! A 300 korona tartozás megvan, az érte járó uzsorakamatot is fizetnie kellene, de készíttető a rendelt cipőre előleget nem ád, a szállításkor nem fizet, de fizet 4—5 részletben és akkor is áldja »igen sok esetben az iparos felséges Terem tőjét magyarosan, cifrán! Hát boldogulj, iparosom! És hányszor, de hányszor esik meg az is, hogy a számla előmutatásakor fizetés helyett azt üzeni, hogy mással fog dolgoztatni, mert az iparos a munkája árát nem kérheti, legfeljebb szép szóval, hízelgéssel, hogy a kunsaft meg ne sértődjék. És ez nemcsak a cipésszel van igy; e tekintetben egy mester se hányhat a másik szemére semmit; nálunk Losonczon e tekintetben kivétel nincs. Ehhez járul még az is, hogy pld. egy-egy épület építésekor — egymással szembeállítják az iparosokat és várva-varják, hogy melyik ugrik a vízbe ? Amelyik beleugrik, kérdés, nem fullad-e belé. De ily eset még nagyon sok van? Ezek után, kérdem, hogy ki és ml az oka az Ipar hanyatlásának? Senki és semmi más, mint a rendelő közönség. A mester arról nem tehet, hogy szegény és hogy nem kapott annyi gombostű-pénzt, hogy az elég legyen elsőrendű anyagra, elkészítésre, várakozásra, sőt hogy neki is maradjon meg, ha esetleg — ami igen gyakori eset, — elviszik az áruval a pénzét is. Ilyenek után igaza van a tisztelt tanár úrnak, hogy az iparnak sülyednie kell és fog is sülyedni mindaddig, inig citrom gyanánt kicsavarhatják. Az ipar sülyedését csak egyfélekép lehet megakadályozni. Éz a segítség az lesz, ha a régi jó ipart támogatják elősegítik, pártfogolják. Honorálja kösönségŐnk az itteni kevés számú kisiparos jó munkáját és kövessen el mindent arra nézve, hogy teljes bizalommal tőlük vegyen az itteni fogyasztó közönség és ne vegyen mindent külföldről és Wienből. Ha közönségünk iezt cselekszi, nem szóval pártolja a magyar part, de tettel, akkor a következő 10 év alatt azt fogjuk látni, hogy a losonczi ipar nem sülyedni, pusztulni fog, de fejlődni, felvirágozni és áldani fogja minden iparos hazáját és azt a várost, ahol élnie, halnia kell. Bl . . János. A beteg felnyitotta szemét, homlokáról halálos verejték csurgott. — Igen . . . Hát . . . mit, mit akartok, itt mit háborgattok engem? Kinos csönd, a látogatók egymás ruháját cibálták. Szólt végre András. — A végröndölet iránt, bátyám . . . A beteg föl akart ülni ágyában, de visszahanyatlott vánkosára. — Igen ... az megvan, — szólt töredezve — a közjegyzőnél van Szegeden. De ti ne várjatok semmit . . . nem kaptok semmit... én nem nektek gyűjtöttem, nem nektek spóroltam ... én szentegyházamnak, hazámnak, a társadalom szegényeinek, nyomorultjainak. Nektek adott az Isten annyit, amennyiből szépen megélhettek, adott erőt, egészséget... érjétek be vele ... távozzatok békével ... A rokonok látható boszankodással elpárologtak, András azonban az ágynál maradt feleségével. A végrendeletről többé szó nem esett. A testvér szeretett tiszta érzése diadalmaskodott a földi kapzsi vágyódásokon ez egyszerű emberek szivében. Dédelgető, gyöngéd szavakkal kérdezősködtek a betegtől: Nem esnék-e valami jól neki? Juli asszony befőttes üveget vett elő a kosárból. De a beteg többé nem felelt. Mindjobban öregbült az este, lázam egyre nőtt. A menyezetet rengeteg erdőnek, majd háborgó óceánnak láttam, melyben mindenféle szörnyeteg vadállatok hemzsegtek, nyargaltak őrült vágtatással, repültek, úsztak s kajánul rám vigyorogtak, mintha, mondták volna: no hires, most kergess, ha tudsz, most lőjj . . . Odakünn szél sivitott, a csenevész fák ágait egymáshoz verte s az égen álmos felhőket hajtott. Egy percre előltünt a hold. És sápadt fényénél megpillantám a szörnyű kaszást... Ott járt fehér leplében fel és alá az udvaron. Egy-egy ajtón eltűnt, megcsak visszajött. Most egyszerre a mi szobánk felé tartott. Belibbent az ablakon, odaállott a szomszédom ágya elé s könyörtelenül feléje suhintott... Azután a másikhoz fordult: holnap érted jövök! Fél szemével rám is kacsintott. Brrr! Az orvos jött sietve be az ajtón, szeme közé kacagva eltűnt a halál ... Lázas álom nyomott el s reggel arra ébredtem, hogy szomszédomat mogorva, közönbösarcú emberek fehér lepedőbe göngyölve hurcolják kifelé, András és felesége zokogva kisérték. Másik társam is a végit járta már. Őhozzá is csakhamar benyitott a részvét, valami cilinderes, monoklis, orfeumbajuszu ficsur képében. (Angela nővér azt mondja, hogy unokaöccse a tisztelendő atyának). Az nem sokat teketóriázott. Mig a szegény páter iszonyú kínokban, önkívületben vonaglott: mintha a jeges tenger vize csörgedezne ereiben, hidegvérrel vánkosa alá nyúlt s tárcáját kiürítve, szó nélkül távozott. Mindjárt utána jött a Halál, őt követték a lepedős emberek. Csak a sirató nem jelentkezett.. Én mindezek után is a magam lábán jöttem ki, — igaz hogy öt hét múlva — s Nimródra mondom, még az idén elejtem a jubiláns ötvenedik mackót! HÍREK. Kérelem Losoncz és vidéke lelkes közönségéhez! A főgimn. ifj. segélyzőegyesület célja és működése társadalmunk előtt annyira ismeretes, hogy azt bővebben fejtegetni szükségtelen. Azt azonban kevesen tudják, hogy az évről-évre fokozódó szükségletet csak ügy elégítheti ki az egyesület, ha a társadalom is bőségesebb támogatásában részesíti. Ezen támogatásnak legkényelmesebb módja, ha a közönség a tárgysorsjáték jövedelmét elegendő mennyiségű tárgy beküldése s a bál tömeges látogatása által biztosítja. Ha az egyesület maga kénytelen a szükséges tárgyakat készpénzért venni, jövedelme alig lesz. Ellenben, ha a kultúra bajnokai, az iskola barátai s a közvetlenül érdekelt szülők meghozzák a csekély áldozatot: hazafias és humánus kötelességet teljesítenek. Azon biztos reményben, hogy városunk és vidéke minden nemesért lelkesülő közönsége most sem tagadja meg magát, ismételem kérésemet: küldjenek megfelelő tárgyakat az ifj. segély-egyesület sorsjátékához! Losoncz, 1908. január 16-án. Beniczky Kálmán, a segély-egyesület igazgató-elnöke. A vármegyei szakbizottságba részint választás, részint főispáni kinevezés által a losonczi választó kerületből a következők kerültek be: 1.) a közgazdasági bizottságba: Beniczky Árpád, Török Zoltán és Havas Gyula. 23 A központi választmányba : Gellén Endre. 3.) .Az állando bíráló választmányba: Havas Gyula. 4.) Avárrfiégyei mezőgazdasági bizottságba: Losoncz r?l városrészéről: Havas Gyula és Kovács Ferenc, a losonczi járásból Beniczky Árpád és Szilassy Béla, a gácsi járásból: Madách Aladár és Wellibil Károly 5.) A járási mezőgazdasági bizottságba, a) a losonczi'“pTrásbá: Kuhinka Géza, Kuhinka István, Rittinger Pál, Szakai Mihály, Wohl Adolf. Póttagok: dr. Keszler Lipót, Passuth Mihály, Zacher Adolf, b) A gácsi járásba Giller János, Miesl Zsigmond, Sternlicht Lipót, Veilibil Károly. Póttagok: Hollós Danó, Rainisch István. 6.) Az állandó választmányba: Beniczky Árpád, GeltéfT ErrttFg,'"Havas Gyula, dr. Honti Rezső, Keszler Lipót, Kovács Éerenc, Kuhinka Géza, Török Zoltán, Wohl Rumi Adolf. 7.) Az egészségügyi bizottságba: Gellén Endre, Havas GyűTáj Kirchner Dániel, dr. Ottahal Ántal, Wagner Sándor, (hát orvos ?) 8.) A monográfiái , bizottságba: Beniczky Kálmán. 9.) Á~Madách-alap bizottságba: Borbás Géza, Madách Aladár. 10.) Á horellenőrző bizottságba a losonczi járásban: Wohl R. Adolf,~ Kuhinka István, Kujnis Gyula, Borbás Géza, Havas Gyula. Losoncz r. t. városban: Kovács Ferenc, Illés Károly, Wohl R. Adolf, Havas Gyula, dr. Valihora János. A gácsi járásban: Veilibil Károly, Mehringer Lipót, dr. Reinhardt István, Miessl Zsigmond, Sternlicht Lipót. Az igazgató, jogügyi, szabályrendeleti, nyugdijintéző, számvizsgáló, statisztikai, közkórházi, képzőművészeti, árvaküldöttségi selejtező és körjegyzői nyugdíj bizottságokba losonczi és losonczvidéki vármegyei bizottságitag nem került be. Ezenkívül szembeöltő, hogy a mi pártunk emberei feltűnő kevés számban foglalnak helyet a szakbizottságokban, ami azt a látszatot kelti, mintha Nógrádvármegye ellensége lenné a 48-as és függetlenségi pártnak, holott a vármegyei orsz. képviselők óriási száma pártunkhoz tartozó. Avagy e tünet csak városunkra és vidékére szól ? Mindenesetre feltűnő jelenség akkor, amikor ország-világ a 48 as és függetlenségi párt uralmáról beszél. Köszönetnyilvánítás. A losonczi ág. h. ev. egyh. nőegylet választmánya ez utón is hálás köszönetét mond a f. hó 12-én rendezett jótékony-hangversenyén közreműködő hölgyeknek és uraknak, nevezetesen Somló Károlyné úrnőnek, Bogya Annuska, Dobó Vilike, Draskóczy Sárika, Kohlener Edit úrhölgyeknek, Mocsáry István, Thaisz Lajos, Wolf Valdemár és Zadubán Gyula uraknak. Ezenkívül köszönetét mond Brunovszky Rezső tanitó-képző int. igazgató úrnak a tornaterem szives és ingyenes átengedéséért, Izák János tanitó-képző int. tanárnak a zongora kiválasztásáért, valamint a képző-ifjúságának, akik a terem berendezésénél segédkezni szívesek voltak. Ugyancsak köszönetét mond a megjelent
