Losonczi Ujság, 1907 (2. évfolyam, 1-50. szám)
1907-04-04 / 14. szám
LOSONCZI ÚJSÁG íj Előfizetési ára: POLITIKAI ES TÁRSADALMI HETILAP. Hirdetések: j Negyedévre 2 kor. Egy petitsor tere 10 fill. liSÍL.: i; a LosoNczi függetlenségi és 48-as párt I «p-"*-«"»» j HIVATALOS KÖZLÖNYE. jutányosabb. jj II. évfolyam. 14. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losoncz, 1907. április 4. Félreértések. (rr) Közéletünket figyelemmel kisérve, megdöbbenéssel kell konstatálnunk azt a sajátságos jelenséget, hogy most, midőn hazánk legjelesebb fiai vezetik a közügyeket, ezekre támaszkodva, számítva és ezeket támadva, száz oldalról mindenki most akarja érvényesíteni személyes és másokra vonatkozó vágyait, nemkülönben egészen altruisztikus, ideális lelkűiéiből fakadó kívánalmait. Ezer és ezer torok kér, követel és kiván. Ezen jelenségek nem idegenek ugyan nálunk, de hogy most fokozott mérvben jelentkeznek, hogy éppen most van száz vérző sebe az országnak, az két egymással teljesen ellentétes okból származik. Mutassunk rá először az egyik okra, a gyalázatos-, az ördögire. Ennek kútforrása Bécs, Ausztria, a kamarilla. Eszköze a pénz, a befolyáshoz, hatalomhoz juttatás, és — a kóbor »ritterek«. Szomorú való, hogy hitvány és múlandó földi javakért akadt és akad most is magyar ember, ki Bécs szekere elé fogva magát, évtizedekre ható rombolást segít előidézni. Ezek az emberek nem veszik figyelembe kortársaik intését, óvását, s nem törődnek az utókor átkával, mely utókor az ő kapzsiságuk és lelketlen kufárkodásuk terheit kénytelen nehéz munkával és óriási áldozatokkal reparálni. Ezek a pénzért, címekért mindenre kapható, s leginkább a közép és felső osztályokból kikerülő egyének válságos időkben lelkűk sivárságát cinikus egykedvűséggel tárják fel. Ezek nyíltan nem kérnek, nem követelődznek, csak suba alatt, s annak adják el magukat, aki nagyobb pénzt ad érettök. S ha mint a mostani időkben a nemzet elfordul tőlük, Bécs pedig nem reflektál rájuk, úgy, mint a kivert eb, marni akar mindent, de különösen azokat, kik koncától megfosztották. A mai bonyodalmas helyzetnek, a félreértéseknek egyik okozói ezek, az inditóok pedig a befolyás, a hatalom elveszte miatti tajtékzó harag. A félreértések másik forrása nemes, eszményi lelkűiéiből ered. Az önzetlen, nemes kívánalmakat hangoztatok között van minden, nem önérdeket hajhászó egyén, kik közé hála a Gondviselésnek a nemzetnek zöme tartozik. Ezek annyira bíztak azoknak a férfiaknak bölcseségében és jóságában, kik most a kormány élén állanak, és annyira bíztak az általuk előidézett körülmények hatalmában, hogy minden, ez ideig csak óhajtva sejtett, és sokáig csak kebelükben elzárt s az országot, s annak boldogságát és nagyságát érdeklő óhajtásaikkal és kívánalmaikkal előállottak. Azt hitték — és pedig méltán, — hogy ily alkalom, mint a mai, mikor a kormány élén a hazának legjobb fiai vannak — mi hazai történetünkben igen-igen ritka eset — nem igen akad még valaha, tehát azt ki kell használni. Sajnos, oly körülmények idéztetnek fel nemzeti törekvéseinkkel nem szimpatizáló faktorok részéről, melyek nem akarunk senkit sem megbántani a felületes szemlélő előtt kormányférfiaink nemes intencióit elhalványítani alkalmasak, s előidézték azt, hogy irányukban meg nem érdemelt bizalmatlansággal viseltetnek.. Ezen tisztességesen és önzetlenül gondolkozók és szemlélők felülnek azon hitvány elferdítéseknek, melyeket a bécsi kormány áital kitartott és sugalmazott letűntek (szabadelvűek és haladók) kürtőinek világgá, s bizony ha megveti csiráját a gyanú, a bizalmatlankodás, nehéz azt az emberi lélekből kiirtani, fia csak a legutóbbi politikai eseményeket tekintjük, melyek egyrészt a gazdasági kérdéseket, másrészt a katonai kérdésekben kilátásba helyezett engedményekről szólanák, s ezekkel összefüggésben, ha a letűntek gyalázkodásait halljuk, úgy a kormány iránti sajátságos hangulatot nyomban megmagyarázhatjuk. A bécsi sajtó mostanában egyre sűrűbben regél tervszerűen a katonai kérdésekről. Hogy miért teszi ezt, azt a gondolkozó elme beláthatja. Most, midőn az egész ország hivatalos és nem hivatalos közvéleményének érdeklődését a nagy gazdasági küzdelem foglalja le, most hozakodnak elő ezen régi sérelem orvoslásának lehetőségével, burkoltan értésére adva az országnak, hogy most könnyű szerrel juthatnánk a katonai engedményekhez. Bécsnek, s a szolgálatában álló, vagy annak felkinálkozóknak az a célja, hogy ezen új eszmének a köz-T Á RC A. Az én szekeresem. Irta: Jakab Ödön. A -Losonczi Újság« eredeti tárcája. Hivatalos ügyben, a főnököm megbízásából* néhány napot künn töltöttem falun. Gyermekkorom óta mindig szerettem a csendes falusi életet, de ez alkalommal, megvallom, nem igen. telt benne gyönyörűségem. Ott időzésem alatt az ég folytonosan be volt huzva lusta, fekete felhőkkel s éjjel-nappal szakadatlanul szemerkélt az eső. Valami kimondhatatlan álmos unalom nehezedett az egész falura. Amint a dolgaimat elvégeztem, siettem minél hamarább otthagyni azt az unalmas világot. Úgy értesültem, hogy a faluban van egy lovas gazda, aki hazavihet, ha meg tudunk egyezni. Vettem tehát a pálcámat és minden további késedelem nélkül elindultam hozzá. Rá voltam előre készülve, hogy drága lesz a fuvar, mert átkozott rossz ut volt. Legalább a falu között rettenetesen fölfakadt az út, melyen, a keréknyomok mélységéből ítélve, tengelyig dagasztottak az ott járó szekerek. Kétoldalt a sáncok csordultig álltak tele vízzel, melyben minden kapu előtt vígan hápogva lubickoltak a kicsapott récék. Sallós Mózes uram , ott lakott az alszegen, közel a falu hidjához. Cifra, galambbugos kapuja könnyű szerrel odavezette az embert. Különben, ha nem is lett volna galambbug a kapun, úgy sem lett volna baj. Ismertetőjelnek váltig elég volt az a terebélyes rengeteg eperfa, mely a háza előtt állott, koronáját még a szomszéd utcákba is fennen mutogatja. Mikor beléptem a csinos életszerre, Sallós Mózes uram éppen kalongya-karókat faragott a csűrben s valami pajkos nótát dudorászott, melyet még a katonaságban tanult el valahol. Észre sem vett, mig ocfa nem értem. Jó napot, atyafi! Adjon Isten ! Magának van lova? Nekem, a micsodás. S jó? Mind a kettő meg tudja még rágni a lucernát. rosba ? S büszkén hunyorított. Én tovább beszéltem. Hallja, nem vihetne be engem a vá-Hiszen bevinni bevihetném, ha nem volna ilyen istenverte, pocsék időjárás. — De nézze, nekem ma okvetlenül haza kell még mennem. Hát aztán az úr tudja legjobban a maga dolgát? Azzal egész nyugodtan tovább hegyezte a karót. Atyafi! folytatám türelmetlen, de mégis kérő hangon ne vegye olyan félvállról a dolgot. Ebben a faluban nincsen lószekere másnak, nekem pedig szörnyű sietős az utam. Azt megengedem. Ej no, mondja, mennyiért viszen be? Letette a baltát s gondolkozva vakarta meg a füle tövét. — Hát, ha már úgy meg van szorulva: nem bánom, négy forintért beviszem az urat. Ez a szokatlan borsos ár sehogysem volt a kedvem szerint. Az én szerény napidijamból nem igen futotta, kivált ha még haza is akartam vinni valamicskét. Szinte indulatosan vágtam a szavába: Az sok lesz, atyafi! Sok az urnák, de nekem nem sok. — Dehogy nem ! Nagy pénz ám négy forint innét a városig! — Már pedig én alább még a kapuig sem megyek ebben az időben. Különben lássa! S újból fölvette a baltát, hogy a munkáját folytassa. Elpróbáltam mindent az én emberemmel, de nem használt semmi: csökönyösen megmaradott a négy forint mellett. Sőt utoljára úgy tett, mintha haragudnék. Megemelte a hangját s teli torokkal kezdett magyarázni: Hiszen most csak a balavásári hegyen kihajtani is megér két forintot; az ákosfalvi hágón pedig két forintért sem hajtok ki szívesen! Hát aztán a többi ut még hol van ? Apránként mind jobban-jobban megkötötte magát s egyre kevesebb lett a reménységem, hogy elálljon attól az ártól, amit először kimondott. Egész vitatkozás fejlődött ki köztünk: mindenikünk támogatta ezzel is, meg azzal is, a maga igazát. Hanem azért csak az lett a vége, hogy Sallós Mózes uram disputálás közben olyan dologgal hozakodott elő, ami egyszerre elvágta a vitát. Uramfia, hát olyan sok négy forint? mondá a csűr végéhez mutatva. — Hiszen ha onnét beviszek egy szekérderéknyi fát: azért is kapok négy forintot. Odébb, a csűr oldalához csakugyan egy rakás felhasitott fa volt támogatva, amint ez a fával kereskedő székelyeknél szokás. Azért támogatják oda, hogy jobban megszáradjon s úgy vigyék a városba eladni.
