Losonczi Ujság, 1907 (2. évfolyam, 1-50. szám)
1907-03-28 / 13. szám
Melléklet a Losonczi Újság 13. számához. (1907.) A varos terhe, tehát adóssága volt: 1898-ban 1.783,227 korona 40 fillér 1900-ban 1.950,661 » 70 » 1902- ben 1.886,435 » 98 » 1903- ban 3.680,493 » 66 » 1905-ben 3.963,037 » 90 » vagyis a város terhe, adóssága hét év alatt 2.179,810 korona 50 fillérrel nőtt. Ennek alapján milyen a cselekvő (tiszta) vagyon állása? A polgármesteri kimutatás szerint volt tiszta vagyon: 1898-ban 1.172,064 korona 60 fillér 1900-ban 1.231,003 » 52 » 1902- ben 1.316,946 » 15 » 1903- ban 758,771 » 42 » 1905-ben 741,460 » 57 » vagyis Losoncz városának tiszta (cselekvő) vagyona hét év alatt — a polgármesteri kimatatás szerint — minimális számítás mellett, 430.604 korona 03 fillérrel, mond négyszázharmincezerhatszáznégy korona 3 fillérrel lett kevesebb. Íme erre a szomorú eredményre vezetett kutatásom, amelyre Egger úr februári levele indított. Vagyis, dacára annak, hogy városunk emelkedik, szépül és népesedik: vagyona a fenti kimutatás szerint nem emelkedett. Miért? Erre a feleletet nem igen tudom megtalálni. Talán a városi ügyek intézésében jártasabb egyén lesz szives erre felvilágosítást adni, vagy az még jobb lenne, ha városi számvevőszék utasittatnék illetékes helyről, hogy adjon e tényre magyarázatot nyilt válasz alakjában, hogy orvosolhatók legyenek a bajok (ha ugyan van erre mód), mert ha tovább is igy folyik a gazdálkodás, akkor 15 év múlva Losoncz városának csak adósága lesz, de egyetlen egy fillér vagyona sem. Várjuk a felvilágosítást s nem akarjuk addig kutatásunk eredményének kommentárral való ellátását közölni. Most csak a száraz, le nem tagadható tényt konstatáltuk, t. i. azt, hogy városunk sokféle jövedelme dacára vagyonilag a lejtőn halad lefelé, amelynek végén ott tátong az óriási bukás, a csőd. Talán jobb volna, ha sürgősen kérnők a belügyminiszter urat, hogy ne engedjen bennünket ezentúl is nagyzási hóbortban szenvedni, és fossza meg azonnal Losonczot a «rendezett tanácsú város» címtől és legyünk nagyközség, mint Balassagyarmat. Ekkor talán takarékosabban tudunk gazdálkodni és nem fogunk rák módjára haladni a város vagyonának gyarapításában. Dixi et salvavi animam meam! Egy polgár. Egyről-másról. ív. Irta : dr. Molnár Albert. Az embernél a haladás vágya tökéletlenségünkből ered. Ha elérnők a tökéletesség pontját, megszűnnék emberi mivoltunk, Istenek lennénk. Ezt pedig nem érjük el soha, így azután a haladás is örök marad. Itt is hol előre, hol hátra megyünk; képletesen : az apály és dagály tünetét mutatjuk. Az emberi egyenlőség utáni óhaj a haladás egyik feltétele. A cél az, hogy lerázzuk az emberekről azt a nyűgöt, amit a másik ember gőgje, gyarlósága reárakott. Természetes tehát az a fejlődés, mely az emberi jogegyenlőség felé tör. A haladásnak én is híve vagyok, de nem annak a haladásnak, mely eszméit a szociálizmus cégére alatt árulgatja. A hitelintézetek a közgazdasági kivánalmaknak egyik alkotását képezik. Ma már a gazdasági fejlődésnek egyik szükséges feltétele. Ennek dacára ki meri mondani azt, hogy minden hitelintézet a nép boldogulását segíti elő. Egyik-másiknál mennyi önzést, mennyi kapzsiságot, mennyi bűnt halmoznak össze. Én is híve vagyok, más is híve az emberi jogegyenlőségnek, anélkül azonban, hogy a síppal-dobbal világgá kürtőit nemzetközi szociálizmus egyedüli üdvözítő voltát elismerném. A szociálizmus taglalásánál ebből indulok ki. Vallom, elfogadom belőle azt, ami jó (bár ezt a jóságot sem ott fedeztem fel), ostorozom, a haladásból kiirtani igyekszem azt, amit rossznak tartok. Ezúttal a szociálizmus reklamirozását mutatom be. Egy alaphibája van a magyarországi szociálisták szervezetének. Tessék csak megfigyelni. Egy érdekes tünettel találkozunk. A munkások nem vezérek, a vezérek nem munkások. Ez az összetétel egy nagy politikai falsum. Az akció a mai kor betegségét is elárulja. Sokat igér, keveset ad. Egy országos párt sem ad a külsőségben a sikerre annyit, mint a szociálisták. Olvashatjuk, de tény, hogy a szociálisták az agitátorokat a szónoklásra kiképezik. A képzés a kultúra követelménye, ezt ők szajkó-módra csinálják. Figyeljük csak meg a szociálistáknak a vidékre kiküldött vándor apostolait. Beszédük mind egy gyárból kerül ki. Elég ötletesen beszélnek. Szeretik a frázist. Tanulmányozzák a nép lelkületét. A legfájdalmasabb részeket tapogatják. Mindenre van gyógyír. Rendszerük az is, hogy más pártról leszednek minden tisztességet. Úgy járnak el, mint az az orvos, aki a bizalmat a többi kollégák Iegyalázásával, lekicsinylésével óhajtja elérni. A szociálista dikció először tetszik a népnek. A nép egyszerű gondolkozása nem ismeri fel a betanult, szónoklatokban rejtett hazugságot. Tanulságos tünete ez is a szociális akciónak (már Magyarországon is mutatkozik), hogy a nép később maga-magától kiábrándul. Nemcsak legtöbb pénzük van a szociálistáknak, de organizálva is a legjobban vannak. Felismerik a pártcélokra szolgáló értékes anyagot, s azt pártjukhoz odakötik. Itt Czegléden egy cseléd a helyi szociálisták vezére. Ebben én semmi elítélendőt nem Iátok. Régi gazdái azonban rossz munkásnak mondják. Később bucsújáró előénekes volt, majd csendőr lett. így jutott el az apostoloskodáshoz. Esze van, persze betanított, elbeszél két órán át. Most már nem paraszt, kapa, kasza Csak neki húzta! Álmodottak mindketten. Zsiga csak akkor ébredt föl, mikor a csak nem őrületben levő emberáradat mint kikiáltott cigány-királyt hordta kézen körül. A megbabonázott asszonyok őrjöngve kapkodtak utána, letépték ruháit s boldog volt az, akinek egy-egy foszlány jutott. A szép szőke leánynak Zsiga selyem állkendője jutott. Bele rejté arcát s mohón szívta magába az édes illatot. Ez volt a veszte. Mert jaj az éhes tigrisnek, ha egyszer vért vagy cigányt szagolt! Tanterv szerint a gyermekeket fel kell világosítani, különösen a leányokat. A nevelés e fontos részét az intézet igazgatónője magának tartotta fenn s a kávéházba vitt két grófnővel kezdte. Az eredmény várakozáson felül sikerült, mert a kis gömbölyű grófnő a felvilágosítás harmadik hetében szerelembe és bajba esvén, megugrott a zongoristával, a szőke szépség pedig Zsiga boldog felesége lett... Boldogan éltek mindaddig, amig Zsiga anyjának nyolcadik kártyája nem következett. Mert mikor a nyolcadik kártya beütött, a menyecske-grófnő kezdte a cigány-illatot kifogásolni (pedig a kávéházban mily mohón szívta magába!) mig végre egy szép napon Zsigát beteg testtel, üres lélekkel és zsebekkel egy gróffal megszökve, a faképnél hagyta. Zsiga, ki igaz szerelemmel vonzódott a szépséges szőke asszonyhoz, nem tudta feledni. Az élvezetek árjába dobta magát, sülyedt naprólnapra lefelé, míg végre, teljesen elzüllve országokon át kóborolva elérkezett á «Pokolba», melynek utolsó házában az a száraz két kar boldogan karolta át. Istállót építtetett az uraság. A falazást Zsiga vállalta el. Kenyér, pálinka s aprópénz volt a fizettség. Zsiga, a hajdani primás-király, a pódium hőse, nagyokat húzva pálinkás butykosából, vigan, szinte pajzánul taposta bele a pelyvát a sárcsomóba s a régi környezetből csupán csak egy nő maradt, aki féiszemével epedve csüngött szíve Zsigáján, száraz emlőit pedig türelmetlenül rágta két fekete rajkó, a Berki család két legfiatalabb hajtása. Delet harangoznak. Zsiga egy kupa vízzel szalad ki a legelőre s rövid idő múlva megelégedett, boldog arccal hozza az ebédre valót. Két ázott ürge az. Jó lesz levesnek. Néhány félig rothadt gombát is vet az asszony elé s gőgösen mondja: «főzd meg, vess rá egy kis tésztát, de a gombát is tedd bele, mert az apró vadat csak champion-mártással szeretem /» A félszemű némber pedig boldog röhögéssel nézett fel szive bálványára, kinek a felesége egykor született grófnő volt. Ezt a kis történetkét — szólt Abel — csak azért meséltem el nektek kedves fiaim, hogy ebből tanulságot merítve óvakodjatok a rátok leselkedő grófnőktől, akik szépségük és gazdagságuk fényével elvakítják a szegény cigánylegényeket, hogy vérüket kiszívják, azután eldobják, hogy azután ezt a kis kitérést elfeledve, nyugodtan s társadalmi állásuknak megfelelően élhessenek az inarogyott grófi férj oldala mellett . . . A cigánylegények pedig a mese hatása alatt édes borzongással gondoltak egy eleven grófnőre... — vies. nincs a kezében. Most már vezér, agitátor, aki úri módon él. Magának is megszerzi a jó megélhetést, de a központnak is juttat. A vezéreknek más megélhetés nem is kell. Az ő szempontjukból ez egészen érthető. Akkor mégis dolgozni kellene, igy pedig ünnepelt vezér. Minek kapálna az a vidéki parasztvezér napi három koronáért, mikor mint agitátor napi hat, esetleg nyolez koronát kap. Tessék csak ezt is megfigyelni! A központi, meg a vidéki szociális szervezetek is szándékosan izolálják magukat a többi pártoktól. Szándékosan kerülik az együttműködést. Az ő szempontjukból ennek is megvan az észszerű magyarázata. Híveiket távoltartják, nem akarják, hogy azok mást is lássanak, halljanak, mint amit a vezérek bemutatnak. A szociális népgyüléseken legtöbbször jó szónokot hallunk. Ez nem ihletettség. Tervszerűséggel rendezik. Így akarnak hatni. Külsőséggel, belső tartalom nélkül beszélnek, tele hamis okoskodással, amit értelmes hallgató azonnal szét is szedhet. Bemutatom egy agitátornak szónoki beszédét, így ecsetelik a nép nyomorát és a munkaadók kizsákmányolását. Végig hallgattam ; ha szórólszóra nem is tudom visszaadni, de az értelme ez volt. «Elvtársak! Ide hallgassatok! Nézzétek a tőke a ti véreteket így szipolyozza ki. Itt van előttetek egy szép palota. Látjátok ugy-e? (Rámutatott egy uj házra). Látjuk, volt rá a visszhang. Ugy-e ti hordtátok össze a sok téglát ?■ (Igaz, feleltek.) Ugy-e ti izzadtatok, ti szenvedtetek, míg felépült ? (Úgy van, mondja a közönség.) Úgy-e a ti vállaltokat nyomta a sok fa, a sok vasszerkezet ? (Ez igaz, bizonyították többen.) Ugy-e a ház urát sohasem láttátok ? Nem dolgozott veletek. Végre-valahára, mikor minden kész lett, megjelent a háziúr s nektek három lépésről meg kellett süvegelnetek.» Ez az egész beszéd természetesen arra volt szánva, hogy a munkással a saját munkáját túlbecsülhesse. Az eredményt egyedül magának tulajdonítsa. Meggyűlöltesse azt a munkaadót, aki a munkáért becsületesen megfizetett. Úgy tüntette fel, mintha a ház a munkások révén épült volna fel. Ez a beszéd egy alföldi városban hangzott el. Oly számító volt a szónok, hogy egyedül a fizikai munka becsét emelte ki. Az ipari munka magasabb honorálását elhallgatta, így azután a közönséges napszám értéke domborodott ki. A szónok azt is mélyen magába zárta, hogy a tervet is valakinek csinálni kellett. A legnagyobb hazugság persze az volt a beszédben, hogy a tőke becstelenségét állította föl. Szerettem volna közbekiáltani: Elvtárs ! Az az építtető 40 éves munkája árán építtette azt a házat; tőkéje, vagyona akkor is gazemberség ? Sofizma, hazugság, frázis a fellépésük. Politikai kuruzslók : Ezt minden embernek, minden politikusnak a nép igaz szeretetével, a közszereplés igazságosságával kell ellensúlyozni. Én ezért mondom: szeretni kell a népet, nem hízelegni neki. Lassú kúra, az igaz, de biztos. Ezt kövessük. Levél a nőkérdésről.* T. Szerkesztő Úr! Én a tudományos felolvasásoknak állandó látogatója vagyok. Tisztelendő Sörös Béla ref. lelkész úr a «Nőkérdésről» tartott szép és tartalmas értekezését is meghallgattam. Engedje t. Szerkesztő úr, hogy az ott szerzett benyomásaimat s megfigyeléseimet b. lapjában közzé tegyem. Az igen tisztelt lelkész úrnak az a véleménye, hogy a nő igazi hivatása, első kötelessége, hogy szerető, hűséges feleség, gondos jó anya legyen, ki háztartását pontosan, rendesen vezeti, gyermekeit szeretettel, kitartással gondozza, ápolja, neveli, férjének pedig buzdító, segítő élettársa. Tehát a nő legfőbb hivatása, hogy a családi körben érvényesüljön. Az én szerény véleményem is megegyezik a lelkész úr nézeteivel, de itt egy nagy bökkenő van, t. i. a férfiak nem házasodnak, a nők 50 százalékának soha sem lesz alkalma tehetségeit a fentebb leirt módon kifejteni, akármilyen jóakarat van is benne. Hogy annyi az agglegény, bizony ennek nem a nők az okai, mint ahogy sokan szeretik hangoztatni. A férfiak kényelem-szeretete, önzése oly határtalan, hogy eszükbe sincs a nősülés'gondolata. «A házasság * Bájos hölgyolvasónknak okos és egyszerűségében szép sorait örömmel adjuk közre, annál is inkább, mert alkalmat nyújthat, hogy kis körünkben a magyar nő kérdését végleg megoldja. A levél egyébként Sörös Béla ref. lelkész úr által február 24-én a főgimnáziumban tartott felolvasásában hangoztatott eszmékre reflektál. Szerk.
