Losonczi Ujság, 1907 (2. évfolyam, 1-50. szám)
1907-03-14 / 11. szám
LOSONCZI ÚJSÁG íj Előfizetési ára : POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Hirdetések: Negyedévre 2 kor. ' Egy petitsor tere 10 fill. Eg^vr«: l: r A LOSONCZI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT r \ j( Egyes Szám ára 20 fii. HIVATALOS KÖZLÖNYE. jutón,os.bb. | II. évfolyam. 11. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losoncz, 1907. március 14. Március Idusán. (rt). A szüntelenül rohanó időn keresztülharsognak és keresztülvilágítanak az 1848 március 15-iki események. Látjuk és halljuk a mámoros tömeget, félelmes lelkesedésének elszánt nyilvánulásaival, amint szilaj erővel és türelmetlenséggel rögtönösen megcsinálja a sajtószabadságot s kiszabadítja Táncsics Mihályt, a tegnap még érvényben volt cenzúra áldozatát. Látjuk és halljuk a márciusi ifjakat: Petőfit, Jókait s a többieket és vérünk pezsdül és agyunk lüktet és a hátunk megborzad; az 59 év előtti tények a szemeink előtt lefolyó események közvetlenségével és erejével ragadják meg egész valónkat. Nem a legenda szelíd fényében látjuk a márciusi napokat, nem a lágy kegyelet érzését váltja ki sziveinkből a márciusi hősökre való visszaemlékezés. Tűztől és vértől ragyogón, az élet elevenségében bontakoznak ki az idők ködéből a nagy napok s mi izzó lelkesedésünkben lázas-sóváran várjuk képzeletünkben feltámadt hőseinktől a harci riadót: előre!... A múlt század közepe felé Európaszerte keresztiilviharzott forradalmi mozgalom nálunk kettős óhajt fakasztott a keblekben: az emberi és honpolgári jogok általánosításának s a nemzeti önállóság kivívásának óhaját. Míg Kossuth lángoló ékesszólásával készíti elő a demokratikus Magyarország megteremtésének munkáját, addig a bécsi forradalom híre tettre készteti a pesti ifjúságot; a fellázított lakossággal tettlegesen életbelépteti a szabad sajtót. Ezzel tényleg megszületett a szabad Magyarország, melynek ilykép a sajtószabadság az első Iélekzetvétele. A szabadság és a jogegyenlőség többi attribútumának megalkotása és törvényhozási biztosítása lázas gyorsasággal ment. Felszabadult a gondolat, a jobbágyság, a föld, eltöröltetett a nemesi kiváltság, bevonatott elvileg az egész nemzet az alkotmány sáncaiba. Kossuth Lajos és a nemzet többi vezérei serényen dolgoznak az uj Magyarország megalkotásán; radikális demokratizmussal telítik a közélet minden szervét, a testvériesülés nemes emberi érzését keltik fel minden hazafi szivében s a rendi világ merev sorompói által széttagolt nemzetnek egyforma polgárokká egyenlősített tagjai, mint a közös édes hazának egyformán kedves gyermekei, testvéri ölelésben egyesülnek. Alig néhány hónap és ui Magyarország támadt a régi helyén uj intézményeiben, polgárainak gondolkozásában, egész mivoltában. S e nagyszerű és rohamos átalakuláshoz 1848 március 15-ike adta meg a döntő lökést. Mert a lelkekben már régóta tartott a forradalom. A középkori dohos intézményektől való undorodás s a népszabadság és jogegyenlőség utáni vágy egyformán erősödtek. Nőtt az elégedetlenség, csak az alkalmat várta, hogy kitörjön. Az alkalmat megadta a pesti ifjúság által feltüzelt lakosság sajtószabadítása. Ez volt a szikra, mely a felhalmozott gyujtóanyagot felrobbantotta. A felcsapott tűz gyilkos mohósággal emésztette fel a múltat összes maradi intézményeivel együtt, egyben azonban életet fakasztó erejével istápolta és fejlesztette az uj szellem által elültetett gyenge palántákat. Ez a március 15-én támadt tűz nem hamvadt el az abszolutizmus sötét ideje alatt sem; csak eltűnt időlegesen, mint a nap, mely előtt sűrű komor fellegek torlódtak össze. S hogy e fellegek széthasadoztak, megint előtűnt s azóta ott ragyog a magyar közélet égboltozatán. Még nem töltötte be hivatását; még nem tette a közélet minden nyilvánulásának integrális elemévé a teljes jogegyenlőséget. Még nem pusztította ki teljesen a reakciót. Mindaddig, míg ez meg nem történik, az 1848 márciusi események a magyar politika aktiv tényezőjét képezik. Addig a nagy március nem a múlté, nem puszta történeti epizód, hanem bevezetője annak a politikai vezérelvnek, melyet a magyar közélet ma is ural, s melynek diadalmas érvé-TÁRCA. Magyar vagyok." — (Kép szabadságharcunk történetéből.) — Magyarhon! Gyermekségem mesékben gazdag bölcsője !* Ifjúságom játszótere ! Emlékeim tündérkertje! Anyám sírjának szent földje ! Első gondolataim és érzéseim fakasztója ! Fájdalommal köszöntlek ! Magyarhon ! Országok csodája ! Az alkotó természet képeskönyve! Ősi csarnoka letűnt hős századoknak! Diadalmas múltak fejedelmi sírja! A világtörténet félbeszakadt shakespeare-i tragédiája ! Fájdalommal köszöntlek ! Magyarhon ! Te aggastyán, gyermekded kedéllyel! Magyarhon, ki beszédes vagy, mint Homérosz, panaszos, miként Jeremiás, sorsüldözött, mint Ódysseus, dalos, mint Salamon király, egyszerű és igaz, mint a könyvek könyve, bőkezű, mint a természet, termékenyítő, miként a tavasz, sokmeséjű, mint Sherezeda, hősies, mint Deborah dala ! Köszöntlek fájdalommal! Magyarhon! Az erdők szép, bájoló, vad tündére! A puszták karcsú, izmos, fékezhetetlen királynője! Te vagy most a múltak gyászoló özvegye, elhangzott diadalmi énekek panaszos visszhangja, egy széttört cimbalom elverődő jajszava ! Nem tudom, nem akarom tudni, hogy mennyit tévedtél és vétkeztél, mit zavartál össze és tettél tönkre, mit irtottál és pusztítottál. Nem akarom tudni, hogy mit ismertél félre szeszélyből és mit tékozlottál el a csábítók sziréni hangjára. Mennyi vad szóvirágot tekintettél szent őrületed* Saphir, lovasberényi születésű, kiváló német humorista, ezen komoly történetét örömmel közöljük annál is inkább, mivel Saphir műveit magyarra — tudtunkkal — még nem fordították. Pedig nagyon is megérdemelnék. Szerk. ben az élet- és ismeretfájául ! Nem akarom tudni, hogy hogyan győztek le az események átokból vagy bölcs előrelátásból, miként vett erőt rajtad a sors istennője végzetességből vagy megtorlásból és miként ragadott magával a hála isteni akaratból vagy az időszentesítette sérthetetlen jog parancsából. Az ég Ítélkezett, a sors kihirdette az Ítéletet, a föld végrehajtotta azt. De a fájdalmas részvétnek jogában áll utólag a kegyelmezés joga! A fájdalom pedig a fegyenchez iáncoltathatja magát, hogy azt vigasztalja. A szeretet a testet könnyekkel áztathatja, sóhajjal és panasszal övezheti és a könnyek arábiai fűszerével bebalzsamozhatja és a szív legmélyebb helyére temetheti. Ezért, Magyarhon, köszöntlek fájdalommal ! Magyarhon ! Már rég nem láttam tavaidat, hegyeidet, mezőidet és erdőidet. Rég nem hallottam viharjaidat, vízeséseidet, pusztáid dalát, zenéd panaszát, erdőid és éjszakáid suttogását, múltad regéit, kútfőid csobogását, ősköltészetét téreidnek. Köszöntlek fájdalommal ! Magyar erdő! Bakonynak erdeje! Láttam vad, meztelen szépséged teljes pompájában. Ha hajnalhasadáskor sűrű fürteidbe fontad a kelő nap zöld, piros és ezüstös szalagjait, ha sűrű szemöldökeidet összeráncolád, és értelmes tekintetedből kivillant hatalmas, vad birodalmad ébredése, — én láttalak ! Láttalak, ha délben fejedelmi kényelemben pihentél, ha óriás árnyak kigyództak forró földeden, és lesben álló hősi gondolatokként némán kérdő tekintettel rádpillantottak. Ekkor mesélték el az itt élteknek történetét titokteljesen a gyökérrónák. Ekkor tekintettek rád sötéten az öreg, óriás, repedezett héjú fák, duzzogva petyhüdt nyugalmadért. Ekkor fürödtek lombjaik, melyek népeket és országokat túléltek a nap fényében. Ekkor pihegtek a tikkadt erdei virágok mély déli álmukban és égő kelyheikből emelkedtek részegítő vággyal, bódító óhajok és értelmet nyűgöző tervek. Láttalak éjfélkor, ha komor arcokon pihent a sötét töprenkedés, ha a vad elszántság leszállt a lombokról, nyújtózkodott és átjárta a rengeteget. Ekkor a csillagok, az égbolt álma, kémkedve küldték a lombozaton át tört sugaraikat és a titokzatos gallyakon át remegve kacsintottak. Ekkor a vihar, az erdők réme, felemelte szavát, bömbölve száguldott körül és Sámsonként megrázta a faóriások alkotta templom évezredes oszlopait és a magas tölgyek ősz koronáját a földre teperte vagy a lelkiismeret hatalmas kiáltásaként a fák velőjét úgy megrengette, hogy egybeverődött a láz a borzadálylyal és gyónva suttogták a legsötétebb bűnt a pusztulás percében ! Láttam pusztaságodat, hevertem földeden, az éj köpenyegében, ha szerteszét csend uralkodott és halálos némaság, és a hold, utolsó barátodként, feletted állva, merengre rádtekintett. Ilyenkor megtelt a múlt legendáival és a jövő dalaival a szótlan természet méltósága. Az ég kék harangvirágként fölötted függött és belőle kicsendült a szellemek hangja és a regősök dala. A föld szétterült előtted, mint egy rengeteg hősi vaspáncél, amelyen diadalittas hős módjára pihentél. A messzetájak köröskörül pedig úgy tűnt fel, mintha az idők jeltelen sirhalma, a világtörténelem cipruságnélküli pihenő helye, ezer nemzedék névtelen sírköve volna ! Hallottam zenédet, Bihary bámult hegedűjét, amikor belesírta szilaj vágyát, forró óhaját és fékevesztett szenvedélyét. Hallottam zenédet, a fájdalom szülöttét, a szenvedés és a kielégítetlen honvágy gyermekét, ezt a vándorgalambot, amely gyermekeit siratja. Hallottam a mező sokhúrú cimbalomját, amelyből a dallam úgy tör elő, mint
