Losonczi Ujság, 1907 (2. évfolyam, 1-50. szám)

1907-03-07 / 10. szám

LOSONCZI ÚJSÁG

Előfizetési ára: !l POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Hirdetések: ||

Negyedévre 2 kor. ji Egy petitsor tere 10 fill. }

eSHv,.: síi A LOSONCZI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT N^"“;*hird"; Egyes szám ára 20 ül. | HIVATALOS KÖZLÖNYE. t __>«*"**

II. évfolyam. 10. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losoncz, 1907. március 7.

A nagy magyar ugar.

Befejező közlemény.

Midőn még egyszer végigtekintek a nagy magyar ugaron és a nemzeti haladás vágyának égető szomjától lelkem ellankadva aggodalmasan néz a jövőbe, egyszerre egy üdítő délibábos tünemény terül el előttem váratlanul a sivár, elhanyagolt, elbitangolt területen.

Elnézem sokáig ezt a tengerként hullámzó jelenést, eltűnődve, vájjon a szemembe gyűlt könnyek visszfénye-e az, vagy a nemzeti haladás jó tündére által elővarázsolt vigasztaló iácomány-e a jövőből.

Tengerre magyar! Ennek a büszke szónak képletes megjelenése-e az, ami annyit jelent, hogy a népek tengerén mi is mint egyenjogú társak jelenjünk meg, kiépített államszervezettel, önálló nemzeti műveltséggel, mint egy büszke hajó, amely többé idegennek vontatására nem szorul, másnak tehetetlen uszályát nem képezi; vagy azt jelenti talán, hogy nem jutunk arra a szabad tengerre, de ez fog hozzánk jönni, hogy ez az a csendesen, félelmes erővel emelkedő pángermán tenger, amely ellenállhatlan nemzeti műveltségének és folyton növekvő nyers néperejének hatalmával el fogja borítani a nagy magyar ugart, amelynek hullámzása elsöpri azt a kis nemzeti virágzást, amelyet ezer év küzdelmei ellene mégis kihajtani engedtek itt-ott egyes védett zugokban.

Vigasztaló tündér vagy ijesztő rém vagy-e csalóka délibáb?

Éltető hullámnak látszik, de elérve kietlen sivatagnak bizonyul. Pezsgő életet, gyárakat, élénk forgalmú szabályozott folyókat, hasznos műcsatornákat mutogat az elhagyott ugaron. Nagy óriás óceánjáró hajók kötnek ki, de a rakomány, amit visznek, a mi kiomló vérünk, a mi kivándorló népünk, amely távozik halotti csendben, mert hiszen a délibáb tündére néma, nem árulja el a keserűen hangzó panaszok hangjait. Éppen így a gyárakban nyüzsgő nép, a siető sokadalmak tarka forgataga néma, nem hallom, vájjon a magyar dal szárnyal-e az ég felé, vagy idegen azokból a sürgő csoportokból.

A délibábok tündére néma marad. Minek is beszélne, hiszen nagyon is hangosan fecseg a «német lány» a gyermekszobában szepességi vagy bécsies tájszólással törve Schiller nyelvét. Megbotránkozva látni minduntalan, hogy a járni még alig tudó apróságokat német szóra fogják. Mielőtt még magyarul összefüggően ki tudnák magukat fejezni, már német szajkóságaikban gyönyörködnek az elvakult szülők. Gyakoriak az olyan jelenetek, hogy az ebédtől fölkelő gyermekek «kisztihandokkal köszönik azt meg, a «médik» éppen úgy, mint a «pubik >. A magyar ugar szélén lenyugvó napot ' Gute Nacht -tál búcsúztatják el, hogy lenne azután ennek kedve egyszer igazi magyar nemzeti ragyogással fölötte

fölkelni. Csoda-e aztán, ha a független nemzetek szabad tengerpartján nincsen saját hajlékunk a fényes palotasorok között és az osztrák németeknek a mi véres verejtékünkkel emelt házában a cselédlépcsőn lézenghetünk nagy alázatosan, ismeretlenül a nemzetek köztársaságában. .

Eltekintve a nagy nemzeti érdekektől is, az ésszerű nevelés legelemibb föltétele, hogy a gyermek az egész elemi oktatás alatt csak azon nyelven taníttassák, amely majd műveltségének főközege lesz, tehát nálunk föltétlenül csupán magyarul, hogy a fejlődő nyelvérzék és magyaros gondolkozás csorbát ne szenvedjen. Ezen idő alatt semmiféle idegen nyelvet ne tanuljon. Ezért föltétlenül szükséges lenne, hogy nemzetiségi vidékeken a magyar óvoda előzze meg a magyar népiskolát.

Magától értendő, hogy azután a középiskolában a német nyelv tanítása ne legyen kötelező. Nemzeti műveltségünknek ezen szégyenfoltja föltétlenül mielőbb törlendő. Állami intézményeink fölött való rendelkező jogunknak mostani megszigorítása mellett mégis mint melléktárgy más idegen nyelvekkel egy sorban könnyen hozzáférhetővé lenne teendő és pedig gyakorlatias módszer szerint a tanrendtől és osztályoktól függetlenül beosztott csoportokban, mint a középiskolák támogatását biró nyelvgyakorló tanfolyamok. Példájuk még a társadalomra is kihatna és rövid idő alatt az angolul vagy franciául folyékonyan társalgó emberek nem fognak majd közöttünk is a ritkaságok közé tartozni, éppen úgy, mint Romániában vagy Szerbiában, és minket is megismer a Nyugat.

A jobb módúak érdekében kívánatos lenne, hogy állami kiképzést nyert tanítónőink a folyékony angol vagy francia beszédet elsajátítsák, mert most az bizonyos, hogy mind jó németek, de más idegen nyelvet nem tudnak annyira, hogy a külföldi nevelőnőket pótolhatnák. Ezekhez pedig már a legnagyobb áldozatok árán alig lehet hozzá jutni, mert a német birodalom első sorban lefoglalja őket és különben is magyar tanterv szerint nem képesek tanítani.

Sajnos, de legjobb állami és magán társadalmi nőnevelő intézeteink is német alapszínezetűek. Azokban alapos angol vagy francia műveltséget, a magyar kiegészítéseképen, szerezni bizony nem lehet. Ahol lehet, ott meg a magyar szellemű alapos nevelés hiányos idegen női rendek vezetése alatt lévő intézetekben, amelyek csekély számarányuak is és így a német nyom el mindent. A magyar anyák műveltsége a világműveltséggel a német közvetítésével marad kizárólag érintkezésben. Mily nagy hátránya ez a nemzeti műveltség fejlődésének és közvetve a nemzeti politikának is.

Van is közöttünk számtalan olyan csoda lény, aki ifjú korától fogva közöttünk él és forog a társadalmunkban, sőt nemcsak él, de jól él a magyar ugaron és nem tud

magyarul. Van eset, hogy megvagyonosodott, de meg nem magyarosodott. Az utóbbit fölöslegesnek találta. A magyar állam nyelve néki Hekuba. Megtanulta a nemzetiségi vidék nyelvét, ahol lakik, hogy a munkás népet szakmájában megértse, a Fejérváry művelt magyarja meg tud németül és kedvéért akár tucatszámra is németül karattyol. Mindenütt, ahol megjelen, a magyar ugaron azonnal kész egy pángermán kolónia. A magyar nemzeti műveltséget környező apostolok között nem csupán egyetlen Júdás találkozik, de legalább tizenegy.

A műveletlen szegény tót, amint pár évig az Egyesült Államokban volt, már megtanult angolul, sőt a felvidéken vannak tót községeink, ahol a visszavándorolt nép a hatóságok jelenlétében angolul beszéli meg bizalmas dolgait. Így nem értik meg; egészen biztos benne.

Nem is lehet ezen csodálkozni, hiszen mai napig nincsen elég terjedelmes angol szótárunk és csakis néhány éve van olyan, amely a tanuló szerény igényeinek megfelel ugyan, de a haladottabbnak nem elég. Tudományos Akadémiánk bizonyára lekicsinylőleg néz az ilyen feladatokra, de német szótárt már 'közrebocsátott•», mikor még Magyar Tudós Társaságnak nevezték.

Az első kis gyakorlatias angol szótár amerikai kiadvány, bizonyára ritka nálunk; sőt a tót még nélküle is megtanul angolul, mert az Egyesült Államok területe még az őserdők homályában és a mértföldekre terjedő puszta területeken sem nagy magyar ugar, de független államok szövetsége, amelyet az angol nemzeti műveltség varázsereje jobban tart össze, mintsem a magában is erős és dicső államszervezet. Sőt éppen ez a szervezet is az uj világban demokratává lett angol társadalmi műveltség és angol politikai érettség autonomikus erő következménye.

Az Egyesült Államok szervezete egészében hasonlíthatlanul szorosabb, mint a mi közös-ügyes viszonyunk Ausztriához, még sem nevezik azt Égyesült Államnak vagy köztársaságnak, de államoknak, nem mint az osztrák és magyar monarchiákat Osztrák-Magyar Monarchiának. Hiszen nálunk még a logika is tótágast áll vagy cigánykereket hány, mihelyt az összmonarchia valamelyes szele fujdogál.

Vannak jóérzésű hírlapíróink, akik úgy akarnak ezen a buta elnevezésen kifogni, hogy Magyar-Osztrák Monarchiát írnak, és úgy látszik, hazafias örömük telik benne. No nékem nem! Nem ártatlan öröm ez egészen; van benne valami a struccmadár politikájából.

Másrészről miként magyarázza meg az ember azt, hogy lehetséges Budapesten előkelő cégek felett pompázva számtalan olyan címer, amelyen a magyar és osztrák címerek össze vannak növesztve, mint a sziámi ikrek és a «viribus unitis» jelmondatot