Losonczi Ujság, 1907 (2. évfolyam, 1-50. szám)
1907-03-07 / 10. szám
viselő szalaggal átkötözve, egy összbirodalmi szörnyszülöttet képezve. Két oldalt két sárkány őrzi őket; olyanok, mint a minők az osztrák címer oldaldíszeiül régen szokásosak Ausztriában. Ezek a szörnyűségek cs. és k. udvari szállítók helyiségei fölött szemtelenkednek, és üzleti papirosaik, árjegyzékeik homlokán is dísztelenkednek. És ezek az urak magyar embereknek tartják magukat. Amely minisztérium ilyen közös címert hozna javaslatba, az abban az órában bukott kormány lenne és magyar üzletemberek, a legelőkelőbbek, ilyenekkel tüntetve pompáznak. A magyar címer paizstartói angyalok; a hazaszeretet és a szabadságszeretet nemtői; őrzik annak függetlenségét. Talán bizony az osztrák császári udvar sárkányai már fölfalták ezeket? Ilyeneket látva, békén szunnyadni hagyhatjuk a kétfejű sasokat a kaszárnyák kapui felett; azok a közös jelvények sokkal veszedelmesebbek, mert míg a sasok az erőszak jelvényei és jogunk van azokat kidobni, ha bírjuk, addig azok a közös jelvények a lemondást jelentik és az a halál. A pángermán kultúrkígyó belécsúszott a lelkűnkbe. ítéletünket hamisítja meg. Még idegen bőrben is csak az sziszeg reánk. Ha egy-egy mészárszék vagy kis vendéglő előtt elmegyünk, sokszor héber fölirást látunk s némi csodálkozással szemléljük az ősi múlt ezen tiszteletreméltó emlékeit, de ha kissé belépillantunk a héber betűvetés titkaiba, még nagyobb csodálattal, de kevesebb tisztelettel elolvashatjuk, hogy Kóser Flejs! Pedig a német nyelv nem lett nemzetközi nyelve a zsidóságnak, bár egy rontott és héber kifejezésekkel tarkított alakja közel volt hozzá, hogy a valódi héber mellett azt a szerepet játsza a zsidóságnál napjainkban, amelyet az aram (nyugati szír) Jézus idejében, azután az arab a középkorban játszottak volt, még a Spanyolországból való száműzés idejében is. Akkor kezdett el azon héberes színezetű német jargon nemzetközi jelleget fölvenni, az által is, mert a lengyel és orosz zsidóságra is kiterjedt. Mendelssohnnak és tanítványainak, a Measzim-wtV. köszönhetjük, hogy a német zsidók jó német nyelven kapták meg szent irataikat és az igazi jó hébert tették vissza régi helyére. Ezzel Németországban nacionalizálódtak a zsidók és éppen így az állami nemzetbe olvadnak mindenütt azóta, az igazi régi héber ugyanazon szerepet játsza, amelyet a római katholikusoknál a latin s azonkívül nemzetközi nyelvük nincsen többé. Ne is legyen tehát. Akárhová fordulok a nagy magyar ugaron, csak tövis és tövis, Úgy érezem magam, mint Dante a pokolnak hetedik körében; ennek közepén egy rengeteg tövis erdőben találta magát. Kihalt, csöndes, elhagyatottnak látszott az egész. Vergilius biztatására letört egy ágat és íme, piros vér csurran ki abból, a bokor megremeg, zizegése sóhajba mén át és ez szavakká tömörül. Öngyilkosságának szomorú történetét mondja el néki a tövisbokorba kárhozott szegény lélek, mert az a kör az öngyilkosok pokolköre. Én is letörtem a nagy magyar ugar töviséből pár ágat és fáj a szivem, hogy mindenikből magyar vér csurran ki s a magyar öngyilkosságnak panasza hallatszik. Lassú megrontása önmagának egy idegen, ellenséges és erőhatalommal is ellene törő kultúrának túlságos, kizárólagos fölvétele által. Egy olyan kultúrának, amelynek éhes sassai úgy tépik gyér lombjait, mint Dante tövis rengetegében a Harpyák. Vagy háta nagy magyar ugar tövises tartalma csak arravaló legyen, hogy egy más, erősebb által kiirtva annak töviskerítéseül szolgáljon ? Pálóczi Horváth Adám, a csimbókos poéta, amint Kazinczy elnevezte, mindennek esküdt ellensége volt, ami német, így gúnyolta a németes modort és táncot: «Hát Isten néki Kapjunk rá Szokjunk rá A német táncra Bécs felől úgy is — Minket ver A fegyver - A szolgaláncra A szolgaláncra». Ilyen gúnyolódásai miatt József császár, a «kalapos király» megidézte megdorgálás végett, de mikor a poéta a saját szerzeményű gúnyos dallamra dúdolni kezdte verseit és állítólag a császár előtt magyar díszben csoszogó lépésben támaszkodva kisérte a dallamot, közbe mondogatva: Felséges uram, csak tréfa az egész, maga a császár is mosolygott. Ma már mégis annyira vagyunk, hogy nem kell tréfának feltüntetnünk nemzeti műveltségünk érdekében kifejtett ténykedésünket még Bécsben sem, de, sajnos, sokan tréfának, komédiának tekintik azt éppen itthon! Alkalmasak arra, hogy költséges tüntetésekben, nagyhangú páthosszal magunkat áltatva és megnyugtatva, azután ledobjuk az egész színpadi szemfényvesztést és kényelmesen végignyujtózunk a pángermán műveltség kerevetén. Ott fűzhetjük tovább a derék csimbókos verseit! < A táncmester Nem isméri Nem méri — A mi hangunkat A mi hangunkat Csosztatót ver Ne pengessük — Hát vessük — El sarkantyúkat!» Bizony mostan sem ismerik el Bécsben a mi hangunkat! Pedig van jogunk hozzá; de- hát kivánhatjuk-e, hogy mások ismerjék el, amíg mi magunk a társadalomban teszszük azt alárendeltté, felemássá. A magyar nemzeti művelődés lassú sorvadása kimaradhatatlan, ha tűzzel, vassal föl nem törjük a közöny ugarát legalább ott, ahol a császári tilalom most már el nem tilthatja, a társadalomban. Minden magyar házigazda álljon ajtajába a magyar nemzeti műveltség fegyverével és minden magyar háziasszony vegye kezébe ennek az őserejű kincsnek a tisztántartására a poroló söprőt és le a németes züllés pókhálóival. Krisztálytiszta ablakainkon magyar szemekkel nézzünk a nagy nyugati népek fejlettebb viszonyaiba, el a sárgafekete üvegekkel, amelyek egészen megrontották már szinérzékiinket. Ha komolyan fölvesszük a harcot minden vonalon, győzni fogunk ! Még a politikában is győzni fogunk! Rázzuk le álmunk rút lidércét, Mely csalfán fogva tart; Ismerje meg a világ újra A nagy, erős magyart! Tudja meg újra, mit feledni Oly régen megszokott Hogy ott, hol Mátyás vára állott, Magyar úr most is ott! Madách Aladár. A Polgári Kör közgyűlése.* Február hó 24-én d. u. 3 órakor tartotta meg a «Polgári Kör» évi rendes közgyűlését, — az elnökök akadályoztatása miatt Gellén Endre ügyvéd elnöklete mellett, igen sok köritag részvételével. Zorkóczy Ede, tanítóképzői tanár, ideigl. hely. titkár, felolvasta az elnöki jelentést, amelyet érdekességénél fogva teljes szövegében közlünk: Tisztelt Közgyűlés ! Elnöki jelentésünknek kötelessége'beszámolni az elmúlt 1906. évi sáfárkodásunkról. Midőn ezt tesszük, szabadjon rámutatni arra a körülményre, *Mult számunkból helyszűke miatt maradt ki. Szerk. hogy az elmúlt év, t. Közgyűlés, fordulópont volt az egyesület életében, melynek hovávaló fordulásától függött, vájjon a Polgári Kör életképes-e, vagy sem. S azt hiszem, mindnyájunk teljes megnyugvására mondhatjuk, hogy igenis Körünk kiállotta a próbát, s most, hogy ezen is túlesett, annál inkább mondhatjuk, hogy az biztos révbe jutott. Hogy éppen az elmúlt esztendő volt az, melyben a Kör ehhez a fordulóponthoz jutott, azt természetesnek találjuk. Minden egyesület első éveiben ki van téve ily tűzpróbának, s ha azt kiállotta, életképes. Ha valami egyesület alakulóban van, nagy a felbuzdulás. Sokan teljes meggyőződésből, többen csak, mondjuk, hiúságuk kielégítéséül, s számosán bizonyos erkölcsi presszió hatása alatt állanak be az ügy szolgálatába. Amint azután komoly munkához is hozzá kellene látni, a kishitűek elhullanak, s maradnak azok, kik minden önérdek nélkül, tisztán a cél érdekében tovább is szolgálják azt az ügyet, melynek érdekében síkra szállottak. így volt ez Körünk születésekor is. Oly nagy volt akkor a felbuzdulás, melynek visszahatása természetszerűleg volt bekövetkezendő. A tagok száma annyi volt, hogy két Kört is lehetett volna belőlük alakítani. Az elmúlt 6 esztendő alatt kialakult azonban a mostani státus, melyhez mi, itt megjelentek, s velünk érző sok társunk, kik itt személyesen nem jelenhettek meg — tartozunk. Sok tagunk volt névleg kimutatva, s ezek közül sok olyan, kiknek kivállása a Kör érdeke szempontjából szükséges volt. Dacára annak, hogy sokan, így, saját belátásukból kifolyólag szűntek meg a Kör tagjai lenni, a választmány kénytelen volt még így is ebbe beleavatkozni, s január 15-iki ülésén azokat, kik a Kör taglajstromában csak névleg szerepeltek, abból törölte, úgy, hogy jelenleg a múlt évi 417 tag helyett 348 tagunk van. E létszám tehát oly tagokból telt ki, kik tisztán az ügy érdekében, minden mellékgondolat nélkül, fáradoznak a Kör felvirágoztatásán. Szükséges volt ezen pozitív létszám megállapítása már azért is, mert az anyagiakat reálisan vezetni csak így lehet. Mondhatjuk tehát, hogy eljutottunk ahhoz a bizonyos ponthoz, melynél a Kör létét biztosnak tudjuk. Mint kedvező körülményt, épp e helyen meg kell említenünk azt, hogy újabban mindinkább oly tagok jelentkeznek, kik minden presszió nélkül, tisztán saját elhatározásukból kifolyólag óhajtanak társainkul szegődni, amiáltal azt a téves hitet, amely körünk megalakulása alkalmával társadalmunkban elterjedt, önmaga fogja eloszlatni. Ami már most, t. Közgyűlés, beszámolónkat illeti, ezt röviden a következőkben jelezhetjük: Az alapszabályok 2 §-a ezt mondja : »A kör célja a művelt társasélet élvezeteit a korszerű és hazafias igényekre való tekintettel megszerezni, a polgári elem érdekeit és jólétét előmozdítani, s általában minden jó és szép iránti érdeklődést ébreszteni, ez által a közértelmiséget, a közművelődést terjeszteni, és a város társadalmi életét gyarapítani. Vegyük ezeket a szép szavakat külö-külön is, vájjon Körünk a múlt évben ezeknek eleget tett-e? s ha igen mily mértékben. 1. A társadalom elemeit a jó és szép iránti érdeklődésre felkölteni, ezáltal a közértelmiséget, a közművelődést fejleszteni, s azt a hazafias igényekre való tekintettel megszerezni. Amennyire ez szerény tehetségünktől tellett, annak igyekeztünk megfelelni. Eme célunknak úgy óhajtottunk megfelelni, hogy hazafias és ismeretterjesztő népszerű felolvasásokat rendeztünk. Hogy eme kitűzött célunk talán nem volt egészében megvalósítható, azt annak a kedvező körülménynek tessék betudni, hogy a társadalomnak ily irányban való elfogialtatására egyesület alakult, mely egyesület céljául épp azokat az eszméket tűzte ki, melyek előbb emlittettek. Ez az egyesület a népszerű ismeretterjesztő felolvasásokat rendező Szabad Líceum, mely a múlt vasárnap kezdte meg működését, s mely körülményre ez úton is a legmelegebben felhívjuk a Kör igen tisztelt tagjainak figyelmét. Körünkben ezidén Scherer Lajos, Szabó Lajos s Zorkóczy Ede tartottak felolvasásokat, s ez alkalommal azt hiszem, mindnyájunk érzelmével találkozunk, amidőn azt javasoljuk, hogy nekik fáradozásukért köszönet szavaztassák. Ezt a célt szolgálja olvasótermünk is, melyben anyagi erőnkhöz képest oly szellemi táplálékot adunk tagjainknak, melyre szüksége van a mai modern társadalomban megforduló egyénnek. S ha anyagilag erősödünk, amire erős kilátásunk van, első kötelességünk az is lesz, hogy ebben a tekintetben még többet adjunk, mint
