Losonczi Ujság, 1907 (2. évfolyam, 1-50. szám)
1907-10-31 / 44. szám
LOSONCZI ÚJSÁG Előfizetési ára: POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ~~ Negyedévre 2 kor. Egy petitsor tere 10 fill. " EgéíL.: í; í a LosoNczi függetlenségi és 48-as párt Ii N^s;“hirí®; |;!EPWWfata»m. I HIVATALOS KÖZLÖNYE. j= jutányosabb. j II. évfolyam. 45. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losoncz, 1907. november 7. Az állam és a nemzetiségek. Igen kevés államnak jut a Gondviseléstől az a szerencse, hogy úgy tudjon megalakulni, hogy egyetlen nép tegye ki az állam lakosságát. Ama nép mellett, mely az államot megalkotja, mely ennélfogva az állam alapirányát a maga különös felfogása szerint megszabja, oly nép töredékek is vannak az államban, melyek az uralkodó néppel szemben politikailag nem érvényesülhetnek. Az államban lévő népek az uralkodó néppel együtt képezik a nemzetet, egyenként pedig a nemzetiségeket. A nemzetiségek egyenjogositása olyan értelemben, hogy az államban lévő összes nemzetiségek, mint egyenjogú politikai egészek elismertessenek, lehetetlen. Mert ha az államban levő összes népek politikai tekintetben egyenjogusittatnának, ha ők az államirányának megszabásában az uralkodó néppel egyformán érvényesülnének, ez csakis az állam felbomlásával, vagy az egyes nemzetiségek szövetkezési formájával volna megvalósítható, mely utóbbi már tulajdonképpen nem is állami lét. Azt, hogy az állam minő irányt vegyen, élete miként folyjon, csakis az uralkodó nép állapíthatja meg és erre egyforma befolyást az államban lévő összes többi népeknek nem engedhet. Nem engedheti meg azt sem, hogy más nemzetiség vagy nemzetiségek oly tevékenységet fejtsenek ki, melynek célja az, hogy az uralkodó nép által kijelölt irány megvalósítását akadályozza, meghiúsítsa. És teljesen indokolt az állam szigora azok iránt, kik akaratával szembehelyezkednek. Ezen elvek jogosultságát igazolja az összes kulturállamok ezen kérdésben tanúsítani szokott viselkedése, melyből leszűrhető azon tétel, hogy az úgynevezett nemzetiségi elv ellenkezik az állam lényegével. Az államnak saját területén a leghatalmasabbnak a legerősebbnek kell lenni és nem szabad tűrnie, hogy a »nemzetiségi elv« jegyében vele egyenlő, vagy nála nagyobb erő szervezkedják, mert akkor azzal az erővel kellene folyvást alkudoznia, vagy annak kegyelmétől függne, tehát már nem volna állam. Ezen elv vezérli az összes európai államokat sorsuk intézésénél, s igy jár el Magyarország is. De mig más államoknál (Németország) e miatt nem akad fel senki, addig Magyarország ezen eljárása szálka az egész Európa szemében. Pedig ha valahol, úgy nálunk kezelik legenyhébben a nemzetiségi kérdést, s az államhatalom csak ott avatkozik be, ahol a nemzetiségi fészkelődések a magyar büntető törvények által védett érdekeket sértenek. Valóban csodálatos az európai közvélemény. Mikor e nemzet üldözött vad volt, mikor a legocsmányabb elnyomás még lélekzetünket is elakarta akasztani, akkor mindenütt részvéttel voltak hozzánk, csodálták kitartásunkat, bátorítottak, buzdítottak. A békés idők visszatérte óta dolgozott, iparkodott ez ország, hogy pótolja a hosszas harcok miatt elmulasztottakat, s igyekezetünknek meg is voltak látható eredményei. Oly eseményekhez, melynél nemzetek közreműködése voll szükséges, ott voltunk mindig, lett légyen az politikai, szociális vagy tudományos esemény. A megpróbáltatás napjaiban tanúsított részvétből azt következtettük, hogy azt gyarapodásunk és haladásunk láttára az örvendező rokonérzés fogja felváltani, mely jóra való törekvéseinket azután nem fogja többé elhagyni. E helyett azonban megtámadnak bennünket minden oldalról s fülünkde dörgik, hogy az ország visszaakarja állítani a középkort, az idegen ajkuakat rettenetesen elnyomja, az európai egyensúlyt veszélyezteti és még sok ilyen mást. Honnan e váratlan zsivaj, mi okozta azt? Nem kell sokáig keresnünk az okot. Ott Bécs mocskos szájú polgármesterével, kik nem fogynak ki a rágalmazó gyalázkodásból, akkor midőn jó hírünk megsemmisítéséről van szó. Ott vannak a »szegény elnyomott« nemzetiségiek. A lelketlen nemzetiségi izgatok, az elvakult szocialisták, az elmúlt politikusok T Á R C A. Fülek-vár története. Közli: BenkóJános. A »Losonczi Újság- eredeti tárcája. — (5) Kimenvén a várból a várbeliek, az üresen maradt, és Tököly által a törököknek átadatott, kik berohanván a várba, azt földúlták, fölégették. Három napig lánggal égett és hamuvá lön. A védfalak, és őrtornyok lőporral a légbe röpítettek, úgy hogy az egész vár romhalmazzá változott. Itt égett el a megyének levéltára is, melyben ennélfogva régiebb irományok, jegyzőkönyvek ez évnél nem léteznek, kivévén, melyek ezen ostrom idejében más hivatalnokoknál künn maradtak. A megye levéltára elégett, benne sok nemes családnak jogkimutató kiváltságos becses okmányai, s egyéb közoklevelek nagy kárával a hazának. Füleknek ezen végső ostroma után a várőrség egy nagyrésze Tökölyhez pártolt, kiknek Gyürky Pál volt parancsnoka; ezek valamint a hűségben maradottak is Gács-várába költöztek, miután ismét a király iránti hűségre visszatértek. Azonban Gyürky Pál Tököly párti parancsnok igyekezett megakadályozni a nemességet és katonaságot, hogy a Tököly pártot oda ne hagyják, sőt fegyvert ragadva az áttérni akarók ellen lázadást keltett, miért őt elfogván Gácsvárába elzárták. Ezek voltak történetei a hajdan hires Fülekvárnak, mely most már csak egy omladvány. A közép-várnak magas védfalai a sziklából emelkednek ki, kétoldalon még állanak, és az egész vár terhét tartani látszanak. A fönnebbbi emeleten kivehetők még a -volt lakhelyek maradványai, melyek között a várparancsnoké a legerősebbnek tartatott. Meglátszik még a sziklába vésett kútnak ürege is, de már majdnem színig megrakva kövekkel. A kúttól nem messze a hadi foglyok börtönei állottak, följebb állott, s még kivehető a Bebek kapuja, melynek homlokzatán állott, a már közlött fölirás, nagy részben letörülve már az idő hatalma által. Fülekvárának kúlcsai, némelyek szerint, mint mondják, a helybeli Ferencrendiek zárdájában őriztetett, de melyből egy várlakatot ereklye gyanánt Fülek m. város elöljárósága őriz. Ez egy nagy rozsdaette erős régi modorú lakat, máig is látható. A harcizajok lecsendesültével a város is kissé újra épülni kezdett. A neves Koháry II. István 1722-ben a Ferences szerzet számára egy elég tágas csinos templomot és zárdát építtetett. E templom cölöpökre van építve. Most a Koháry részt örököse herceg Coburg Koháry bírja. Ezen felül bírnak itt földbirtokkal mások is, u. m. Stephani Ervin és egy részben grf. Cebrián, kiknek kastélyaikvannak itt. A város lakossága magyar, palóc kiejtéssel. Életmódra nézve iparosok és gazdák. Az ország újabbi szervezete óta székhelye a közigazgatási biztosságnak. Népessége mintegy 2000-re számítható. A régi fellegvárnak északkeleti falazatán még máig (1888 dec. hó 6-án ittjárva.) (J.— K.— és én) olvashatók, a már magánosán álló meredek simított sziklakövön, e felírások: eléggé olvashatóvá téve vörös festékkel. Ezekből az első felirat: 4 SCOMES ADLETERATA FRANCIS CVS. KOHARI. QVOVE SOBOLF ADEVIT COMITELLA 14 Q gunű ANTONIA KOHARI. Ezután áll a másik felirat: SEREN1SSIMO CAESAREO REGIO PRINCIPI IOSEPHO PATR1S PATRIAE FRATRI PRO REGI REGNI PALATINO TRISTIA FÜLEKII RVDERA VISENTI. Elég szabályos vésett betűk, az évszámok (romai jegyben) kifejezhetők voltak. E sziklákról tekintve, a legmeredekebb a vár oldala, s tátongó mélységben állanak alatta, egy sor fölmives lakta lakások. Oldalát moh lepte. Utjai vad fűvek és bodza bokrokkal gazdagon, van benőve. A szikla odúkban, repedésekben vércsék vijjognak, melynek visítása nem egy esetben az utazóra valami lehangoló nem kellemes benyomást költ. Falai, cement (öntött) mésszel épitvék, azonban oly erősen állanak, hogy a legkisebb kavicsot csak megfeszített erővel vehet ki a szemlélő. Nyáron át egész más ruhában áll előttünk az omladványvár, mint télen át, amidőn fehér hó lepte ruhát ad reá a természet, ekkor nem is tanácsos azt megmászni. Nyáron át ünnep és vasárnapokon a fiatalság kedvtelésből- gyakran felkeresi, melynek eléggé tágas udvarán játékot űznek, s hol egykor a harci zajok hangja volt hallható, most néha egy-egy holdvilágos csendes estén nőihang, vagy pásztor furulyaszó messze elhangzik a vidék tágas ölében. Lejövén az ember a várból valami elfogult szorongást érez, s önkénytelen az eszébe jut, mily omladó e világon minden emberi dolog, legyen az bár a legnagyobb erővel készített epitvény vagy erőd. (Vége.)
