Losonczi Ujság, 1907 (2. évfolyam, 1-50. szám)
1907-10-24 / 43. szám
fog szólam’: »E befektetések dacára csak negativ eredményt tudtunk eddig kihozni, amely eredmény azon eseteket tisztázta, hogy honnan nem kaphatjuk meg a kellő vízmennyiséget«. De mi az ilyen jelentéssel immár be nem érjük. Mi tettet, eredményt akarunk látni. Az eddigi kutatások tanulsága ez: 1. »Magas nyomással bíró, forrásvízzel táplált vízvezeték nem létesíthető.« 2. »Mesterséges nyomással felszoritott mozgó talajvíz bevezetése sem lehetséges.« 3. Valamely hegyi patak vizének megcsapolása sem vezet eredményre. Tehát nem marad más hátra, mint ami lapunkban (1907. május 9-én) ajánlott terv keresztülvitele, t. i. megfelelő nagykaliberű artézi kutak fúrása. Ha ez a legutolsó terv sem vezetne kellő eredményre: annyi vizet mégis fogunk nyerni, amennyi ivási és főzési célokra elegendő lesz. És végezetül tekintve városunk talaját — ez is elegendő. A kisipar és a vásárok. A változott viszonyok folytán az ipar terén méltán tehető fel a kérdés, vájjon szükséges, hasznos-e a vásár a kisiparosra, avagy káros ? Erre a kérdésre az iparügyek terén nagy ismeretkörrel és áttekintéssel biró egyik országos szaktekintélyünk úgy nyilatkozott, hogy a vásárok szaporítása nem kívánatos, mert azok a kisiparos helyzetén nemcsak nem lendítenek, hanem arra hátrányosak. Ha a vásárokról beszélünk, meg kell különböztetnünk az országos és heti vásárokat s előre kell bocsátanunk azt, hogy alig van intézmény, melynek csak előnyei és egyúttal hátrányai ne lennének. Midőn tehát a vásárok szükségességéről, hasznos vagy felesleges voltáról beszélünk, azt kell vizsgálnunk, vájjon az előnyök, avagy hátrányok vannak-e túlsúlyban ezen régi intézménynél? Az úgynevezett országos kirakodó . vásároknak az ország túlnyomó részében, t. i. a hegyvidéktől eltekintve, ma már nincs értelme és jelentősége. Ezen vásárok vásárló közönsége mai nap ugyanazokból kerül ki, akiknek pici központja az országos vásár tartásának helye, akik tehát az úgynevezett heti vásárokat is felkeresik. De mig az országos vásárokat az ország minden vidékéről egybesereglett kétes existenciák keresik fel selejtes árúikkal, amelyekkel minden anyagi és erkölcsi felelősség nélkül csapják be az egyszerűbb vidéki vásárló közönséget s ezzel a helyi és a járási iparosoknak elviselhetetlen versenyt támasztanak, addig a heti vásárok vevőközönsége többnyire ismerős iparosoktól szerzi be szükségletét, a vevő és eladó között állandó üzleti viszony fejlődik, az iparos jó árút méltányos árban kénytelen a piacra vinni, hacsak vevőit elveszteni nem akarja. Mig tehát az úgynevezett országos kirakodóvásárok nemcsak azon szempontból, mert a kisiparosra nagy költséggel és idő veszteséggel járnak, — úgy, hogy az iparos a legtöbb esetben reá fizet árújára, vagy alig keres azokon minimális hasznot, — hanem azért is károsok, mert a kisiparost reá szoktatják a felületes, tökéletlen és hanyag, az úgynevezett „vásári“ munkára. A kisiparnak csak úgy van célja, létjogosultsága, ha cikkeit ugyanazzal a kölsű csínnal állítja ki, mint a nagyipar, s mellette jó anyagból tartós, gondos, tökéletesebb munkát állít elő. A vevőnek ugyanis csak ily módon térülhet meg az a többletkiadása, melyet a drágább, a jobb kézi munkáért kénytelen adni s a kisiparos csak ezáltal egyenlítheti ki a nagyobb tőkével, tökéletesebb munkafelosztással készült nagyipari és a kisipari termékek között létező előállítási költségkülönbözetet. A heti vásároknál csakis a fentebb felhozott hátrányok állanak fenn. Iparosaink hetenkint lagalább is két délelőttöt veszítenek a munkaidőből, mi teljesen munkanélkül telik el, sőt ha zord időben a piacon való ácsorgással szerzett megbetegedéseket is számítjuk, a munka mulasztás még nagyobb. A heti vásárok ezen hátránya kétségtelen. Mig azonban az országos kirakodó vásárukat a a mai változott viszonyok közepette határozottan károsoknak, feleslegesnek és igy megszüntetendőknek tartjuk, addig a heti vásárokról ugyanez nem mondható. A heti vásárokra való járás nem ókoz számbavehető költséget. A munkamulasztást mérsékelheti a kisiparos azáltal, hogy a piacra nem maga áll ki, hanem neje, vagy olyan hozzátartozója, aki munkát nem mulaszt. A heti vásárok hátrányai tehát mérsékelhetők, a vevőközönségre pedig határozottan előnyösek, megkönnyítik a választ s nem járnak azzal az idővesztességel, mely az iparosnak otthonában való felkeresésével járnak. Midőn tehát a vásárok felett ítélkezünk, különbséget kell tennünk az országos kirakodó és heti vásárok között s mig az elsőre nézve teljesen osztjuk azt a felfogást, hogy azokat szaporítani nem célszerű, hanem ellenkezőleg azok megszüntetendők, a heti vásárok előnyei meg mindig túlsúlyban vannak hátrányai felett s igy azokra szükség is van. Más kérdés, vájjon ezen heti vásárokat az iparosok nem tudnák-e más módón pótolni ? Igenis, ez lehetséges volna, de csak szövetkezeti alapon. A kisiparosoknak előbb, utóbb meg kell érteniük, hogy a nagyiparral egyenlőtlen eszközökkel folytatott küzdelemben csak úgy lesznek képesek magukat fentartani, ha szövetkeznek s ezzel megszerzik azon előnyöket, melyeket a nagyiparnak a tőke nyújt. Anyagbeszerzési és árú-értékesitő szövetke-Szomorú látvány volt, midőn a kitűzött napon a várbeliek kivonultak. Tökölyi a vár alsó kapujában fegyveresei által környezve ült, szemlét tartva a kivonulókon. Koháry lefelé mentében a kapun alól megpillantá Tökölyt, megszólító őt, s királya ellen tett cselekedeteire emlékeztette, mely után minthogy Tököly őt ezekkel nem kínálta meg, maga egy közeli székhez nyúlt s bátran leült, Tököly neheztelve nézte Koháry bátorságát s fölforott büszke vére. De erőt vett magán. Koháry azonban fölkelt és tovább ment, Tököly büszkén s haraggal pillantott utána, s azt mondta övéihez, hogy ha Szirmay közöttük nem ült volna, fejét veendi Kohárynak. A várbóí kivonulóknak minden vagyonuk bennmaradt, kivévén kik mit titokban magukkal vihettek. Méltó itt egy nőnek Macsáry György hevesmegyei szolgabiró hitvese Osztroluczky Annának családja iránti gondoskodásait feljegyezni, ki t. i. családi okleveleit ruhájába bevarrva vitte ki a várból. Legtöbb kincse drágaságai, szép ménéi lovai maradtak ott Kohárynak, egy kevésbbé becses lován kivül, melyet hű szolgája Korponay János ura tova utazására őrzött meg. A várőrség egy nagy része, melynek parancsnoka Gyürky Pál lön, Tökélyhez pártolt. Koháry a közös táborba érkezvén azonnal kérdőre vonatott magaviseleté miatt, miért hogy a föladási oklevelet alá nem irta; ez okból tőle a szabad meneteli levél is megtagadtatott, igy akarván őt az aláírásra kényszeríteni, Petróczy, Szirmay, Petneházy, Kezér józanabb tanács elfogadására, — mint nevezék — igyekeztek őt rábírni, de Koháry előbbi hűségében rendületlenül állt. Tököly végre a főbbek Ítéletét kívánta fölötte. Sokan szabadon bocsáttatása mellett szavaztak, de sokan megbüntettetését követelték. Ennél fogva azonnal őrizet alá tétetett, s többé a császári táborba meneteltől eltíltatott. Ekkor arról is értesült Koháry, hogy az alatta volt német katonaság szintén egyrészben Tököly részére akar átmenni, erre azonnal három annyi dijt adatott nekik, mint előbb kaptak, csakhogy hűségükben maradjanak. Ez még inkább fölingerli Tökölyt, kit Koháry csak tábornoknak nevezett, megtagadván tőle a fejedelmi címet, Koháry szemre hányásokkal illettetett, rabnak és rossz hazafinak nyilatkoztatott. Mind erre Kohárynak felelete abból állt, hogy magát Tököly lelkiismeretére bízza, és kész minden csapásra, de hütlenül királyát el nem hagyja. E nyilatkozat után, harmad napra megkötöztetett, s lóra ültetvén kezei lábai lecsatoltatak, és úgy Perse faluba vezettetett, hol Tököly egy csapatja tanyázott. Innen Regéczre hurcolták, hol némely hű barátai közbenvetésére megszabadult, de ismét elfogatott, s 1683- jul. 18-án Ungvárra, onnan Sáros-Patakra, s végre Munkácsra vitetett, hol egy sötét börtönbe záratott, s viz és kenyérrel élelmeztetett. Itt irta meg u. n. »fűzfa verseit.« — Később ismét Sáros-Patakra vitetett, és ott szenvedett, mindaddig, mig a Sáros-pataki vár 1685-ben Caprara által ostromoltatván, börtönéből ki nem ásták. A király később hűségét grófi ranggal jutalmazta. (Folyt, köv.) zetek s ezek által fenntartót közös boltok és raktárak tetemesen leszállítanák nemcsak az előállítás, hanem az értékesítés költségét is, s igy a mainál sokkal előnyösebb helyzetbe juttathatnák a tengődő kisiparos osztályt. A múlt idők elavult intézményét, a vásárokat, csak ily módon lehet és kell majd megszüntetni, illetve uj, a mai viszonyoknak megfelelő intézménnyel pótolni. A kezdeményezésnek azonban nem fölülről, hanem az iparosok köréből kell kiindulnia, a kormány éz közegei csak támogathatják a kisiparosok életre való törekvéseit. A kisiparosok helyzetén semmi sem segíthet, csak a szövetkezés. HÍREK. Kilépés pártunkból. Ezen cim alatt megjelent hírünkre Bazovszky dr. szerkesztőnkhöz a következő levelet intézte: Mélyen tisztelt Barátom ! A nemrégiben történt kedves együtt működés, nemkülönben az irántad táplált baráti tiszteletem arra késztet, hogy reflektálva pártotok lapjának legutóbbi számában reám vonatkozólag közlöttekre, még egyszer nyomatékosan kijelentsem, hogy én szociál-demokrata vagyok annak minden konzekvenciáival együtt. Nevezetesen hive vagyok az ortodox Marxista materialistikus elméletnek s ha beleegyezel és ez iránti készségedet lapotokban is kinyilvánítod, szivesen közzé tennék egy pár közleményt, amely a szocial-demokraciának többek között a nemzetiségi és vallási kérdéshez való viszonyát is érinthetné. Ha a lap ki is fejezné, hogy cikkeimmel nem ért egyet, mégis cikkeimet csak úgy adhatnám közzé, ha azok egész terjedelmükben jelennének meg. Egyebekben maradtam baráti üdvözlettel dr. Bazovszky Lajos, ügyvéd. Midőn közzéadjuk e sorokat, megjegyezzük, hogy a függetlenségi és 48-as párt eszméi a szocialista tanokkal egyáltalán nem ellenkeznek azon kérdésekben, melyek az emberi nem boldogulását, az emberi méltóságnak, úgy társadalmi mint politikai tekintetekben való érvényre juttatását célozzák és pedig faji és vallási különbség nélkül. Így tehát mi sem áll annak útjában, hogy dr. Bazovszky nézeteit lapunk hasábjain kifejtse. Hubertus estély. A nógrádmegyei falkavadász-társaság november hó 4-én, vasárnap délután ünnepi parforce vadászatot rendez. Este pedig a társaság, a Vigadóban meghívott vendégek részvételével ősi vadász szokás szerint, szent Hubertus tiszteletére zártkörű estélyt tart. Küldöttség. A nógrádvármegyei italmérők és korcsmárosok tudvalevőleg megfelebbezték a vármegye alispánjának azt a határozatát, mely mellett a járási főszolgabiráknak a vasárnap s ünnepnapi zárórára vonatkozó rendeletét helybenhagyta. A Rosenfeld Sándorné és társai nevében beadott felebbezés így került a belügyminiszter elé, akihez anank érdekében a vármegyéből október 23-án egy 80 tagú küldöttség járult. — Andrássy Gyula gr. belügyminiszter kegyesen fogadta a küldöttséget és az ügy sürgős elintézését helyezte kilátásba. A küldöttség aznap Szterényi államtitkárnál a kereskedelmi minisztériumban s másnap a pénzügymi nisztériumban Désy államtitkárnál is tisztelgett. A miniszter határozata már október 26-án le is érkezett az alispánhoz, úgy, hogy ma már a szigorú intézkedés hatályát vesztette. A „Magyar Asztaltársaság“ választmánya f. hó 26-án tartott ülésén foglalkozott a szegénysorsú iskolás gyermekek fölruházásának kérdésével. A megjelentek fájó szívvel értesültek Schwáb Gusztáv pénztáros jelentése alapján arról, hogy jótékony emberbaráti céljuk szolgálatában mindössze az a 700 korona áll rendelkezésül, mely mint a nyári mulatság tiszta jövedelme takarékban gyümölcsözik. Noha a taglétszám közel jár az 500-hoz, a tagsági dijakból eleddig befolyt összeg oly csekély, hogy számba alig vehető. Fájlalniok kellett ezt a jelenlevőknek anynyival inkább, mert a közinségnek mai, mindinkább érezhetőbbé és terhesebbé váló idején megsokszorozódott azok száma is, kik az asztaltársaságtól várják terheik könnyítését, nehéz sorsuk elviselhetőbbé tételét. Határozatba ment ennélfogva, hogy a tagdijakkal hátrálékos asztaltársakat névszerint fogják fölkérni az egy korándnyi tagsági díjnak mielőbbi befizetésére. Elhatározták
