Losonczi Ujság, 1907 (2. évfolyam, 1-50. szám)

1907-10-24 / 43. szám

LOSONCZI ÚJSÁG

jl Előfizetési ára: || POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP.

Negyedévre 2 kor. , Egy petitsor tere 10 fill. 1

eSTM.»: t : 1 A LOSONCZI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-as párt N~hird:;

I Egye*

«än,ár,20fü. HIVATALOS KÖZLÖNYE. jj jutányosabb. J

II. évfolyam. 44. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losoncz, 1907. október 31.

Ad vocem „vízvezeték“.

(S.) E lapok hasábjain már volt egyszer szó arról, hogy miként volna megoldandó a létesítendő vízvezeték kérdése. Akkor többek közt azt mondottuk, hogy »oly vizforrás kell, amely állandóan ellásson bennünket a szükséges vízzel. És mivel vizszegény talaja városunknak és vidékének annyi vizet nem nyújt (t. i. amennyi kellene) sem forrás, sem patak révén, nem marad más hátra, mint nagykaliberii artézi kutaknak fúrása.«

Azóta elmúlt egy fél esztendő. Ránk nem hallgatott senki, de hallgattak Varga József mérnök urra és folytatták a vizkeresését ott, ahol — előre láthatólag — nem találtak oly bővizű forrásokat, amelyek a szükséges^ 15 másodperclitert szolgáltatták volna. És folytatták a vizkeresését oly módon, amily módon nem lett volna szabad azt kerestetni. Ugyanis a nevezett mérnök ur a polgármesteri jelentés szerint (1905. év 168. lap) úgy nyilatkozott, hogy »a városi vízvezeték és csatornázás létesítésére vonatkozó műszaki-szellemi munkálatok elkészítését ajánlottam fel a városnak oly módon, hogy amennyiben a város általam készített előmunkálatok és tervek alapján e munkálatok alapján végrehajtatja, úgy teljesített munkálataim után járó és a földmivelésügyi miniszter szakközege által megállapítandó tiszteletdijat a város megtéríti. Azon esetben pedig, ha munkálataim eredményre nem vezetnének, avagy a város azok létesítését teljesen elejtené, úgy teljesített munkálataim után tiszteletdijat egyáltalán nem igényiek.«

Ezen ajánlat alapján indult meg a sikertelen, de azért circa 5 ezer koronát felemésztő ipolyvölgyi (Pincz és Kálnó közti) vizkeresés után az a munkálat, amely a Kotmanova község fölötti Dobrocs patakból szerette volna a találandó vizet mintegy 25 kilométernyi utón circa 650 ezer korona költséggel Losonczra szállítani.

Ez a kísérlet is ép oly lelkesedéssel indult meg, mint az ipolyvölgyi vizkeresés, és — a beállott, ránk nézve szerencsés, nagy szárazság miatt, — szintén sikertelenséggel végződött, mert a Dobrocs patak vize sem elegendő. De a költség itt még nagyobb, mint a pinczi kísérletnél, mert a nyolc ezer koronát is meghaladja. Noha erről a vízről már 1905. nov. 28-án igy ir Varga mérnök űr: »E megoldás mellett a viz mennyisége minden időre feltétlenül biztosítva lenne. A viz minősége pedig megfelelő, ami különben még chemiai és bakteriológiai vizsgálat tárgyát kell, hogy képezze.« (1905. 165.) Hát ez az utóbbi vizsgálat került 8000 koronába? A város ezt az összeget fizetni nem hajlandó, de kénytelen lesz vele, mert 1-ször nem illő dolog, hogy egy város ingyen munkát követeljen bárkitől is. Az ilyen eljárás sérti a város méltóságát. 2-szor: olyan körmönfonton van megszerkesztve az az ajánlat, hogy ott a város részéről kibúvó alig található. 3-szor: pedig akár dukál ez az ujabbi nyolc ezer korona, akár nem, ami képviselőtestületünk mindent meg fog szavazni, mert a város vezetőségét cserbenhagyni nem szabad.

Íme, kedves olvasóim, itt van egy újabb bizonyítéka annak, hogy hogyan lehet könynyelmii gazdálkodással a város pénzét elpazarolni ; a jelen esetben több mint tizenhárom ezer koronát, amellyel már majdnem egy uj artézi kutat lehetett volna fúrni.

Nem vitatjuk azt, hogy a városi vezetőséget a jóhiszeműség és a közjó iránti szeretet nem vezette, de határozottan állítjuk, hogy — mint minden újításnál (tőzeggyár, villanyvilágítás, vágóhíd stb.) — itt is hiányzott a vezetőségben a lelkiismeretes körültekintés, szakértelem és az ügyvédi, pertől óvó bölcs tanács. Úgy, hogy bátrak vagyunk indítványozni azt, hogy a jövő polgármesteri választásnál vagy válasszon a város jogvégzett polgármestert, vagy, — ha Wagner Sándor polgármesteri működésével meg van elégedve, — a tanácsba ültessen illő fizetéssel, de anyagi felelőséggel két olyan tanácsost, akiknek egyike a jogi, másika a gazdasági ügyekben teljesen jártas legyen, hogy ezek alapján minden botlásért ne a polgármester hátát kelljen ütlegelnünk, de azok hátát, akik előidézik azt, hogy városunk gazdasága a szó teljes értelmében a »Csáky szalmája« legyen.

A vizkeresés körül kihajított, vagy kihajítandó 13 ezer korona nagy vagyon, mi több, nagyon nagy vagyon, mert Losoncz koldus-szegény város. És amikor ily vagyont kidobunk, hát kétszer is kell azt meggondolni, hiszen ilyen fontos kérdésnél, mint a viz kérdése, nem elég ám a nagyobb anyagi áldozat, de nagyobb körültekintés és szakértelem is kívánatos.

Ilyenek után el lehet készülve mindenki, hogy az 1907-ik évről szóló polgármesteri jelentés a »vízvezeték« kérdésénél ismét igy

TÁRCA.

Nász.

— Fehér virág, — valami mirtusz,

S egy könnyű fátyol a fején;

S titokzatos, mély bánatával A kosza útra : — nászra mén.

— Harangzúgás volt akkor éppen Kesergő, — gyászos a menet;

— Temeti álmát, — üdvösségét, - Bús bánatával az — eget....

... Szemében gyászt ül álmodása,

— Sok bűvös, — lányos álmodás;

— Sóhajos szó haldoklik ajkán,

Hogy meg ne lássa senki — más . ..

— A pap megáldó, — s a — hűségről Mesélt egy ócska, — szép mesét;

S ő — elsóhajtá : holtomiglan . . .

.. . Aztán — csöndes lett és — setét. .

S a rege szól majd: Régesrégen Bús nászra vittek valakit.. .

. . . Letörtek akkor egy virágot,

S azóta — veszti szirmait

Fülek-vár története.

Közli: BenkóJános.

A Losoticzi Újság- eredeti tárcája. — (4)

Koháry a kívánságot végig hallgatta, de kérlelhetlen maradt, mint a szikla. A küldöttség véleményét balfelfogásnak, letett esküjével s esküjükkel meg nem egyeztethetőknek állította. Sajnálta bátortalanságukat, és kijelenté, hogy sziveikben ennyi gyávaságot nem hitt volna, és az egészet az ellenség veszélyes bujtogatásainak tulajdonította. Elmondá, hogy ezt tenni kötelessége a király és haza iránt. Elmondá, hogy egyesült erővel a legnagyobb erő ellen is sikert eredményezhetnek, hogy szégyen volna, bátortalanság, gyávasság által elveszteni a várat. Elmondá, hogy nagy veszély lenne magukat megadni. És végre lelkesülten kinyilatkoztatta, hogy királyától soha hütelenül el nem álland, sem a rábízott várat, történjék bármi, átadni nem fogja, és soha is annak átadásában meg nem egyezik. Szentül fogadja egyszersmind, hogy a zugolódók ha netán a várat elárulnák is, ő kötelességét teendvén, ártatlanságát utolsó cseppvérig bebizonyítani fogja.

Sokan e lelkes beszédre ismét kövességeikhez fogtak, de sokan előbbi szándékuktól einem állottak. Koháry ezután, miután kijeletette volna, hogy ily tanácsokkal ne háborgassák, egyéb a vár védelméhez szükséges intézkedéseket is tett. Egyúttal pedig embereiről is gondoskodott. El- Iévén készülve minden véletlenre, és tudva, hogy a vár megtartható alig lesz, egy Rácz Illés

bátor katonája sorsáról is gondoskodott. Ez t. i. született török lévén, az izlamról tért át a keresztyén vallásra. Félni lehetett tehát, hogy ha a törökök kezébe esik, ezek kegyetlen kínzásait el nem kerülheti. Koháry tehát megmenteni kívánván őt, parasztruhában kiküldötte, s Petróczy Tökölyi párti ezredesnek is ajánlotta, hogy menekülését elősegítse. Azonban a szökés nem sikerült, [mert midőn a várból kijutva egy forráshoz ért volna, a törököktől megismertetvén, elfogatott, és kegyetlenül megkinoztatott.

E közben az ostrom folyton folyt. Éjjel nappal bömböltek az ágyúk. A várbeliek mindinkább összeszorultak, és már alig leltek nejeik s gyermekeik számára biztos helyet. Ekképen kitéve a veszélynek jajszóval könyörögtek szabadulásukért. Végre ezekre megindultak a családapák is, s belátva egyéb katonák is, hogy a vár megtartható nem lesz, Koháry hire nélkül a föladást elhatározták, s csakugyan a fehér zászlót már a vár fokára vitték, jeléül, hogy a várbelik az ostromsereg vezérével beszélni kívánnak. Erre az ostrom azonnal félbeszakadt. A várból alkudozás végett Gyürky Pál lépett ki, társaival, kik a Tökölyi által evégre rendelt férfiakkal a föladás pontjait elkésziték, melyek szerint a várból szabad kimenet engedtetett.

Az alkudozók ezután az egyezvényt bejelenték Kohárynak, de ez látni sem akarta, sem felolvasni nem engedte, hogy pedig aláírja, arra épen nem vétethetett; sőt eiőbbi mondásait, megújítván, tiltakozott minden ellen, mi a vár átadását illetné. A vár tehát nélküle adatott át.