Losonczi Ujság, 1907 (2. évfolyam, 1-50. szám)

1907-09-12 / 37. szám

tanácsát meghallgatva, elindult az ottlakó egész nemzet, s nyugotnak tartva elfoglalta a rokon hunok által négy századdal előttük, tehát már 1400 évvel ezelőtt birt területet, a mai Magyarországot. Árpád legidősebb fia Liuntin s az öreg Álmos is még Etelközben a bolgárok és bessenyők ellen vívott harcban esett el. Árpád második fia Tarkacsu, harmadik Jelekh, negyedik Jutócsa s a legifjabbik Zsolt volt, akit Árpád utódjául is választott a nemzet. Több kútfő állítása szerint Jelekh bírta a mai Szeged vikékét, egész Csongrádit s azzal Pusztaszert is. De minthogy Árpád három idősebbik fia s igy Jelekh is a külföldi sűrű kalandozások alatt elesett, a csongrádi birtokkal Pusztaszer is az Ond nemzetség tulajdonába ment át. Majd az Ond nemzetséggel rokon Kalán családé lett Pusztaszer, amiről IV. Béla királynak 1256 október 30-án kelt oklevele tesz tanúságot. Később, 1475-ben, Mátyás király a birtok felét Országh Mihálynak, a másik felét Ungor Jánosnak adományozza. 1669-ben Kecskemét városa veszi meg; 1733-ban III. Károly király Erdődy Györgynek adja, mely főúri családtól a XIX. században Pallavicini őrgróf veszi meg az egykoron nagyobb kiterjedésű birtok pusztaszeri részét, mely ma is e mágnás családé.

Világos történeti adataink nincsenek arra nézve, vájjon Árpád Pusztaszeren lakott-e is, csupán annyit tudunk, hogy a honfoglalás befejezése után itt gyűltek össze a főbbek és ültek tanácsot. Közel két hónapig tanácskoztak és osztozkodtak az ország területében. Elfogadható, sőt bizonyosnak vehető, hogy a fejedelmi korszakot élő magyar nemzet itt tartotta évi gyűléseit, mert mint lovon harcoló nép, a viszontmegtámadtatás esetén is sokkal könnyebben védekezhetett a síkságon, mint a Duna folyó dombos jobbparti vidékén. De tekintettel arra, hogy Árpád Csepel szigetén is tanácsra gyűjtötte össze a kapitányait, a főbb embereit, nem valószínű, hogy Árpád sírját sikerrel kutathatnák Pusztaszer környékén.

Külföldi és hazai szaktudósok egybehangzó véleménye az, hogy Árpád sírját

Senki sem tudta mi történt. Kérdőleg tekintettek egymásra magyar testvéreink; olyan megfoghatatlan, olyan érthetetlen volt az egész történet. amely szemük előtt lefolyt. Néhányan reménykedtek, hogy visszajönnek még a vezérek, hogy talán nem is volt még kihallgatás ; sokan azonban fájdalmas balsejtelemmel szivükben eltávoztak, megátkozván a Burgnak komor, sivár, bűnös falait. Az ártatlan köveket a kőszivek helyett.

Az igazi csalódás és kinos meglepetés azonban csak akkor következett be, amidőn egy-két bécsi lap külön kiadása megjelent. Ezek meghozták a magyarázatot. Ökölnyi betűkkel volt a szenzáció cin.e felírva: Öt perces kihallgatás! - A király nem tanácskozott a magyar államférfiakkal, hanem csupán azért rendelte őket magához, hogy egy kész, Írásba foglalt és az ő feltételeit tartalmazó okmányt adjon át nekik azzal a paranccsal, hogy erre vonatkozólag tárgyaljanak Goluchovszky Agenor gróffal, az akkori közös külügyminiszterrel.

De a mi derék vezéreink, ha a Burgban kapott sértést zsebre is vágták kellő higgadtsággal, mégsem voltak arra birhatók, hogy az alkotmányos magyar állam ügyeiről egy osztrák főurral, a magyarok kimondott ellenségével tárgyalásba bocsátkozzanak. Királyunk hivó szavára Bécsben teremtek, de miután »kegyelemben eíbocsáttattak«, még azon napon hazautaztak.

Ez a története az öt perces királyi kihallgatásnak, amely 1905. szeptember 23-án a bécsi Burgban folyt le. Politikai tekintetben valóságos arculcsapása volt ez a magyar nemzetnek, ha pedig elgondoljuk, hogy mindez a szigorú spanyol etiquette-hez ragaszkodó osztrák császári udvarnál történt, akkor illendősége szempontjából sem állja meg a kritikát.

Kristóf/ Sándor.

inkább Ó-Buda környékén vagy talán éppenséggel a Dunában kell keresni, mert a magyarok is éppen úgy, mint az alánok és gótok, nagyjaikat folyók medrébe szerették eltemetni. Ez volt az uralaltai és az indogermán népek közös szokása.

Pihenjenek bárhol hős Árpádunk hamvai, nagy lesz mindenkor az ő dicsősége, mert idevezetett népével missiót teljesittetett több irányban. S ha nem vagyunk is a jelenben oly szabad, oly hatalmas nemzet, mint a milyen volt a magyar az ő korában, él bennünk és éltet minket az a remény, hogy egy ezredévet dicsőséggel élt nemzetre, joggal még nagy hivatás vár. A sok kín és szenvedés nyomán virág fakad majd, mely nekünk éltetőnk, elleneinknek kábító illat lészen.

Becsüljük meg nagyjainkat, értsük meg a kor szavát, és a honalapító nagy Árpád iránti kegyeletünknek azzal adjunk kifejezést, és kézzel fogható bizonyságot tegyünk oly módon, hogy ez ezer éves kegyeletes emlékórában szent fogadalommal nézünk a második évezred elé.

Árpád emléke legyen áldott! Őrizzük és ápoljuk azt hálás kebellel !

A himlő.

sz .

. . . s.

Negyedik hónapja, hogy Bécs élet-halál harcot viv az iszonyúan pusztító kórral a himlővel. Hiába szépitgeti a hatóság; hiába igyekszik megnyugtatni a felizgatott kedélyeket, a kór még mindig terjed, s ha még eddig nem is epidemikus, de föltétlenül endikus alakban pusztít. A tehetetlenül küzdő orvosi segély profilaktikus utón törekszik megmenteni a még egészségeseket ; de akiket a fertőző kór már megmérgezett: azokkal irgalmatlanul végez a halál. Minket a jó szomszéd veszedelme igen közelről érdekel; annál is inkább, mivel himlőoltó-anyagjainkat annyira igénybe vették, hogy ezzel szemben a vámsorompót felállítani valóban nincs okunk. Ha egyéb kereskedelmi cikkeink fogyasztása is ily kelendőségnek örvendene, talán mi lennénk a legjobb szomszédok.

De most újra fenyeget Bécs. Megszokhattuk volna, mert onnan , jön a vészhir, ahonnan jót sohase hallottunk. Úgy vagyunk mi ezzel a Bécscsel, mint a zsidók voltak valamikor Galileával: onnan semmi jó sem származhatik. Hanem azért szívesen adjuk himlő-oltóanyagjainkat, csak vigyenek minél többet . . .

Az 1870—1880. évek közt hazánkban is pusztító himlőjárvány abban az időben igen nagy áldozatot követelt. És ez is onnan jött át hozzánk: Bécsből. 1883. évben a cholerával szerzett kellemetlen meglepetést; 1898-ban pedig a pestissel fenyegetett.

Most újra itt van a himlő. Oly csöndesen, titokzatosan lopózott be, hogy az osztrák szemfüles politika is csak akkor vette észre a kellemetlen vendéget, mikor már tulajdonából kezdte kiszorítani.

De épp oly észrevétlenül, titkosan bejöhet hozzánk is, mert sűrű kereskedelmi, közlekedési viszonyaink, no meg a jő barátság, oly szorosan láncolnak egymáshoz, hogy talán el sem szakadhatunk soha.

Ezen az úton jött be hazánknak minden veszedelme. És ilyen úton jutott Bécsbe is.

De amit Bécs elmulasztott, ne mulasszuk

el mi.

A himlőt okozó vírust még nem ismerjük; a betegek vérében, a himlóhólyagcsákban és a különböző szervekben talált baktériumok, micrococusok magukban véve — bebizonyított tény,

— nem a kór okozói. De a kóros folyamat tünetei, tulajdonságai és tovaterjedési módja már a középkorban ismeretes volt. China és India,

— hol hazája van — századok óta szenved a pusztító járvány alakjában dühöngő ellenség miatt. És igen jól tudták ők is, hogy az érintkezés utján terjed — hatalmasodik. Megszenvedtek az arabok, egyptomiak. A X. században a spanyolok áthozták Európába; s Amerika egyes helyeinek lakossága már fölfedezése után 25 év múlva himlőjárvány miatt kihalt. A közlekedés növekedésével, a társadalmi és kereskedelmi érintkezések

gyakoriságával karöltve jár. Van a Csendes tengernek a kereskedelmi útvonaltól távolabb eső nehány szigete, melynek őslakói nem ismerik a művelt Európának e betegségét. De ha egyszer valamelyik európai nagy hatalom ráéhezik e szigetekre, s a civilizáció terjedésének álarca alatt rabszolgává teszi a műveletlen, de szabad népet, eljut oda is e fekete átok, amiként eljutot Mexikóba, ahová meghódoltatása alkalmával vitte be egy Cubából jött szerecsen katona. És ezért a szerecsen katonáért negyedfél millió ember lett a járvány áldozata.

Pedig már akkor is tudták és tudták a chinaiak is, hogy e betegség egyszeri átszenvedése hosszabb időre immunissá teszi a szervetet. Évezredek kinos tapasztalatai tanították a chinaiakat e ma is profilaktikus eljárásra.

S amennyire féltek még a légkörtől is, melyben e betegek éltek: később a betegek ruhadarabjait és más tárgyakat éppen arra használták fel, hogy e tárgyak által egészséges egyéneken a betegség kisebb alakját idézzék elő, melynek átszenvedése után immunissá váltak.

E fertőzött ruhadarabokat a betegekről levált pörköket a chinaiak gyermekeik orrlyukába dugták, hogy a fertőzést eszközölhessék. Keletindiában, mikor még a papok nemcsak a lélek, de a test betegségeinek gyógyításával is foglalkoztak, népeiket úgy védelmezték a pusztító járvány ellen, hogy karjaikra 5—6 kisebb bemetszést tettek, és e sebhelyekre himlőváladékba mártott ruhadarabokat helyeztek.

És ezek voltak a himlőoltási kísérletek. Keletről jött Európába, de kelet megmutatta a fegyvert is, mellyel küzdeni kell e kór ellen.

Minden óvintézkedés tehetetlennek bizonyult, mely a kór csirájának fejlődését, sőt még továbbterjedését is megakadályozhatná. Csupán a védhimlőoltás az, mely a szervezet megbetegedési hajlandóságát annyira csökkenti, hogy ha valaki meg is kapná azt: e betegség sokkal enyhébb lefolyású lesz. És ennek tudatával is 1717-ig pusztította a járvány Európa művelt népeit, amig elfogadták az ázsiai üdvös tanácsot.

A hős lelkű angol nő, lady Montagne volt az úttörő, ki saját gyermekeit oltatta be elsőnek és megmutatta Európának az utat, melyen a fekete haláltól szabadulhat. De már az osztrák gyanakodó makacsságán megtörik az üdvös tanács ereje, s Mária Terézia, hires orvosának tanácsára, nem oltatta be gyermekeit, aminek kellemetlen következményei az ő lelkét is igen érzékenyen érintették, amennyiben legkedvesebb leánya, a legszebb hercegnő, a himlő legsúlyosabb alakját szenvedte át.

Az osztrákok ezen idegenkedése egy kissé levette napirendről a beoltási műveleteket, de csak addig, amig Jenner Eduard 1798-ban azon nagy horderejű tényre hívja föl a műveit világot, hogy a tehenek tőgyén fejlődő himlő hasonló az emberi himlőhöz, csakhogy enyhébb lefolyású, és ezen himlőnek termékét emberre oltva, ott könnyű megbetegedést szül, de amelynek átszenvedése után a valódi himlő iránti fogékonyságot az emberi szervezetben megsemmisíti.

A kísérletez volt: 1796 május 14-én tehénhimlővel oltottak be egy 8 éves gyermeket, mely megfogamzott. Július 1-én — ellenpróba gyanánt valódi himlővel oltották be, és ez nem fejlődött ki.

Azóta a tehénhimlővel való véd-himlőoltás a művelt világ minden részén el van terjedve.

Az a folyamat, mely beoltás után a szervezet immunitását eredményezi: ismeretlen; de ismerjük-e a villamosságot, a magnetizmust ? És ismerjük-e az élet más problémáinak hatalmas tényezőit, amelyek nélkül nincs élet? És habár nem is ismerjük, de elfogadjuk, mert a természet tanított rá, és a tapasztalat bizonyította be hasznos voltát.

De e tapasztalat arra is megtanított, hogy a beoltás hatása, immunizáló képessége csak 6—10 évig tart. Ezért egyes államokban a má sodszori oltás kötelezettségét is elrendelték. A német hadseregnél a másod-oltás kötelező. Nálunk ez irányban az 1876 : XIV. te. illetve a 1887 : XXII. te. intézkedik. De ezen törvénycikkek nem érintik azt az állapotot, melyben jelenleg élünk, stagnálunk azon gondolatnak, bántó hatása alatt, hogy nyakunkon a vész. Ott pusztít a szomszédban, de mire ide érkeznék: fegyverkezzünk.

A leghelyesebb és legbiztosabb fegyver: az ujraoltás. A főváros hatósága már sürgősen intézkedik és óvórendszabályokat bocsát ki védekezés céljából, de különösen felhívja a közönséget, hogy mindenki oltássá be magát himlő ellen.

Nálunk ez irányban még a várakozás könnyű hajójában eveznek. Csupán egyes családok oltat-