Losonczi Ujság, 1907 (2. évfolyam, 1-50. szám)
1907-08-29 / 35. szám
sok, művészet, irodalom, tudomány ezek azok a hatalmak, melyek magyarrá hódíthatják a bizalmatlan tűzhelyeket és egyenként a sziveket. Ennek a kultúrái küzdelemnek főszerve a F. M. K. E., mely fölveszi a mérkőzést a tótság apró, de eleven harcosaival, a tót iskolákkal, népi intézményekkel, kultúrái szervekkel, a szívós pénzintézetekkel, stb. A hullámzó harcvonal: épen az ingadozó nyelvhatárok, melynek egyik bástája épen a mi városunk is. A főbb eszközei a kisdedóvók, melyek az emberi léleknek már első legfogékonyabb idejében a magyar szót, dalt és zenét árasztják a szivekbe. Persze a kincs csak akkor nem vész el, ha a lelkek folytatólagos magyar művelését átveszi a magyar iskola, majd a magyar olvasókör, magyar könyvtárral. A F. M. K. E. 1906 végén, huszonötödik évébe lépve, már harmincöt kisdedóvót tart fönn s többeket segélyez, fönntart 113 különböző könyvtárat, egy faiparos-képző és foglalkoztató gyárat létesített és tót ifjakat helyez el ipart tanulni, esetleg megtelepedni alföldi magyarvidékeken. De mindezen s másnemű munkái elvégzésében biztos alapja, erőforrása nemcsak a maga 307,000 koronányi törzsvagyonában, nemcsak évi 80,000 koronás költségvetésében van. Sőt bizonyos, hogy a F. M. K. E. akkor sem oldhatná meg csak ügy egyszerre óriási föladatát, ha egyszerre százmilliók birtokába jutna. Aki tehát a F. M. K. E. 7384 tagja mellé csupán a maga csekély tagsági díját akarná fölajánlani, az inkább tegye vissza kegyelemgarasát, mely csak egy koldust illet meg, nem pedig veszélyeztetett nemzetisége legszentebb oltárát. Mert hiában minden pénz és más ilyen lélektelen erő, ha nem lelkes társadalmi munkát ad, nem is csak áldozatként, hanem kötelességérzetből. Ez új honfoglalásnak tulajdonképeni legfőbb szerve maga az öntudatos, lelkiismeretes nemzeti érzésű, nemzeti munkára szervezett társadalom. Ez minden erőforrása, a küzdelem főfolytatója, mely mindnyájunknak becsületérzésetől kéri számon a folytonos erélyes munkát, mely egy magyart se nélkülözhet, se férfit, se nőt, se gyermeket. Ahol a faj maga van létében megtámadva, ott minden egyes lélek harcos legyen. Városunk már párszor falai között látta gyülésezni a most negyedszázadát ünneplő F. M. K. E.-t. Véletlen dolga volt, hogy a losonci gyűlések voltak az egyesület történetében a legcsüggesztőbb beszámolók. Pótoljuk ki az itt elszámolt veszteségeket, örvendetes nyereségek jó hírével. Módunkban áll, hisz városunk határkőre még jórészt tót, és mennyi még városunkban a német szó is, mennyi az idegen név, az elkallódó jóravaló nemzeti erő. Ugyan tanuljunk már magyarabbúl beszélni, a társaságtól a piaci bevásárlásig; tanuljunk magyarul dolgozni a legdrágább magyar — mimagunkért. Hiszen aki magyarságát hangoztatja anélkül, hogy dolgozna érte: megvádolta, megpirította önmagát. Br. Draskóczy Ede. Díszközgyűlésre gyűlt össze Losoncz r. t. város képviselő-testülete f. hó 2-án, hogy tanúja legyen azon ünnepélyes aktusnak, amidőn egy 40 évi szolgálatban megőszült köztisztviselő mellét díszíti fel a vármegye első tisztviselője, a legfelsőbb helyről jött elismerés jelvényével. A díszközgyűlést Nagy Mihály alispán hivatta össze, kit a kitüntetés átadásával bízta meg főispánunk. A díszközgyűlést d. e. 10 órakor nyitotta meg alispánunk, s indítványára a képviselő-testület Kalina János, Steinhöbel Lajos, Stollman Ágoston, Streisinger Ignác és György Lajos képviselőket küldötte ki a felveendő jegyzőkönyv hitelesítésére. Majd — ugyancsak alispánunk indítványára — Kovács Ferenc, Wohl R. Adolf és Hodlik Imre képviselőkből álló küldöttség választatott meg, kik Draskóczy Ede főjegyzőt a díszközgyűlésre meghívták. Az ünnepelt a jelenlevők éljenzése között megjelenvén, alispánunk a felfüggesztett ülést újból megnyitottnak nyilvánítván, a következő nagyhatású beszéd kíséretében tűzte a kitüntetett mellére a királyi kegy jelvényét: Tisztelt városi Képviselő-testület! Az emberi magas életkor bármily különös kedvezése légyen is az isteni gondviselésnek, a közélet szempontjából mégis csak akkor bir igazi értékkel és számíthat méltánylásra, ha az bizonyos közhasznú vagy egyébként eredményében üdvös tevékenység kifejtésére tekinthet vissza. Ily tevékenységnek tudjuk és ismerjük a közszolgálatot is, ha annak ellátása, önzetlen törekvéstől sarkalva egyéni teljes erő kifejtéssel, a tisztesség és becsület utján, közmegelégedésre történik. Ez a pár jelző szó alkalmazható legtalálóbban a város főjegyzőjének majdnem egy emberöltőt meghaladó közszolgálati múltjára, amely egy szakadatlan hosszú láncolatban, a hivatali kötelességek lelkiismeretes és pontos teljesítésének gazdag sorozatát tárja elénk. Érdemeit úgy, mint azokat már e nemes város közönsége méltatta a város annálesei bizonyára maradandóan megörökítik. Ezelőtt 40 évvel lépett Losoncz szolgálatába fiatalságtól duzzadó kinézéssel, amidőn a város külső képe mondhatni nagyon öreg volt; és ime négy évtized lefolyása mennyi változást okozott az ő külsejükön : viruló ifjú külszínt öltött magára a város, tisztes öregkor ezüstszürke színe vett erőt a férfiún, aki mégis örömmel és megnyugvással tekinthet szolgálatadójának üde képére, hiszen az átalakulás nem könynyű munkájának intézéséből bizonyára ő is kivette a részét. De példásan teljesítette kötelességét más téren is. Amit elsősorban kellett volna említenem, mint ifjú, fegyverrel kezében küzdött hazánk szabadságáért s ezzel a legdicsőbb módon rótta le hazája iránti kötelességét, főjegyző korában mint városi polgár, mint vármegyénk községi- és körjegyzői nyugdíjintézetének és egyesületének elnöke, tollal a kezében, lelkesítő szóval az ajakán sietett segélyére minden üdvös törekvésnek. Mindezért el is nyerte legméltóbb jutalmát, polgártársainak, a város közönségének, felebbvalóinak bizalmában és elismerésében. Ám az elismerés szava nem szorítható korlátolt helyi határok közé, méltán örvendhetünk neki, hogy az eljuthatott a trón zsámolyáig, s a legmagasabb helyen, ékes kitüntetés alakjában mintegy visszhangot keltett. Mélyen tisztelt Főjegyző Úr! Fogadja azzal a hódolatteljes mély tisztelettel, amellyel felséges urunk és királyunk legmagasabb személye irányában mindnyájan viseltetünk, a megérdemelt kitüntetés jelvényét örömmel tűzöm főispán urunk képviseletében mellére, viselje azt ép testi és lelki erőben, köztisztelettől környezve még sokáig.» A gyönyörű beszédre felhangzó éljenzés lecsillapultával polgármesterünk emelkedett szólásra. A költői szárnyalású, mély megindulást, majd pedig kitörő lelkesedést okozó szónoklatot a következőkben adjuk közzé: «Nagyságos Alispán Úr! Tekintetes Közgyűlés! Mélyen tisztelt Főjegyző Úr! Abból a hosszú 40 esztendőből, amelynek évfordulóját folyó évi junius hó 7-én töltötte be, immár 26-ik éve, hogy együtt szolgáljuk szeretett városunk közügyéit; nemcsak állásomnál, hanem mint a városnak Ön után legrégibb tisztviselője, szolgálati éveimnél fogva is elsősorban vagyok tehát hivatva a letűnt 40 esztendőnek méltatására. Szükségtelen ugyan hangsúlyoznom, mert hiszen minden egyes polgára tudja, hogy e város szolgálatában egy és ugyanazon állásban eltöltött ezen hosszú idő alatt Főjegyző Urat, a tisztikar Nesztorát, az ifjabb tisztviselőknek állandó példaadásul szolgáló, lankadatlan munkakedvvel párosult, kiváló szorgalmas és törhetetlen' ügyszeretete jellemezték; és ha mégis tanúbizonyságot szolgáltatok e működésről, teszem azt különösen azért, hogy reá irányítsam közönségünk és testületünknek figyelmét ama nemes egyéni tulajdonokra, amelyekből ezen közszolgálati tevékenységei fakadtak. Tudom, hogy a szülőktől örökölt szép lelki tulajdonságokat vitte Főjegyző Úr, mint 16 éves ifjú a 48 49-ik évi szabadságharcba s a világosi fegyverletétel után ezek voltak iránytűi ama nehéz időkben is, amiket olaszországi katonai szolgálata alatt nemzeti elnyomatásunk idejében szenvedett; és nem csalódom, ha erős meggyőződéssel állítom, hogy épen az ifjú korában átélt nehéz szenvedések tisztítótüze kristályozta meg e szép lelki tulajdonságokat és eltávolitva azokból a kevésbbé értékes anyagot, fejlesztette ki Főjegyző Úr érzelemvilágában az erős nemzeti érzést, a szilárd jellemet, törhetlen akaraterőt, az egyéni megbízhatóságot és puritán tiszta becsületességet, amelyet 40 évvel ezelőtt elfoglalt állásába magával hozott és mai napig megtartott. Ezek a nemes lelki tulajdonságok voltak szerintem ama rúgok, amelyek igen tisztelt Főjegyző Urnák a város fokozatos fejlesztésére, a polgárságnak helyes irányú vezetésére, a hazafias és jótékonycélú kulturális egyesületek szellemi es anyagi támogatására s általában a közérdeknek előmozdítására irányuló tevékenységét, hivatali és társadalmi kötelességeinek hű teljesítését a mai napig irányították és azok sikere érdekében kifejtett munkálkodásra állandóan serkentették és amelyek valóban érdemessé tették Főjegyző Urat arra, hogy egy emberöltőn keresztül önzetlenül és becsületesen teljesített munkálkodása méltó elismeréséül a királyi kegy kisugárzó melege e kitüntetésben jusson osztályrészéül. Nem könnyű feladat tisztelt uraim 40 év történetét, hacsak dióhéjban is, történelmi hűséggel egy rövid beszéd kerétébe foglalni, s hogy ezt legalább vázlatosan tehessem. vissza kell tekintenem lelki szemeimmel a messze múltba, hogy lássam régi szervezetében a szabadalmas várost, amelynek élén akkor a főbíró állott, és lássam annak oldala mellett a tettekre kész, ügybuzgalommal eltelt ifjú főjegyzőt, akire alig nehány évi munkálkodása után a szervezés nagy munkája nehezedik. Szentesítést nyer és életbe lép ugyanis a községek rendezéséről szóló 1871. évi XVIII. törvénycikk és az első folyamodásé bírósági hatósággal felruházott régi szabadalmas város rendezett tanácsú várossá alakul. Megalkotva a város új szervezete, amelynek alapján az 1872-ik évi április hó 17-én megejtett tisztújító közgyűlésen közönségünk bizalma a polgármesteri székbe Pokorny Sándort ülteti, rendőrkapitánynak Czóbei Károlyt, aljegyzőnek Lisznyay Ferencet, tiszti ügyésznek Öroszy Józsefet, pénztárnoknak Keller Sámuelt, adószedő, közgyám és kórházi gondnoknak Thotnka Ferdinandot, számvevőnek ifj. Záinpory Pált, árvaszéki ülnök-
