Losonczi Ujság, 1907 (2. évfolyam, 1-50. szám)
1907-08-29 / 35. szám
LOSONCZI ÚJSÁG 1 Előfizetési ára: || POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Hirdetések: || Negyedévre 2 kor. 1 * I Egy petitsor tere 10 fill. J : A LOSONCZI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-as párt nC*hhw/ I Egye,»Zimt,.20ni. j HIVATALOS KÖZLÖNYE. | II. évfolyam. 36. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losoncz, 1907. szeptember 5. Polgártársak ! Közel négy éve már, hogy Losoncz választókerületben a függetlenségi és 48-as párt szervezkedett. Ezen idő óta ábrádjaink azon része, hogy kerületünket a mi elvtársunk képviselje az országgyűlésen, valóra vált. Győzelmünknek, sikerünknek titka a szervezkedésben rejlik, s ha félúton megállani nem akarunk, azok között, kik a mi zászlónk alá sorakoznak, az összetartás érzését fokozni, a hiányokat, melyek nehány elvtársunk elköltözése vagy elhalálozása folytán támadtak, pótolni kell. Ez okból szükségesnek tartjuk, hogy benneteket népgyülésre hívjunk össze, melyet ez év szeptember hó 22-én (vasárnap) fogunk a régi Vigadóban megtartani. A gyűlés tárgya : a megüresedett tisztviselői állások betöltése, a végrehajtó-bizottság kiegészítése, és sziikebb körű előkészítőbizottság szervezése. Jöjjetek el minél számosabban, mert a jövő nagy feladatok megoldását követeli a függetlenségi párttól, s azok megvalósítása érdekében szükséges a haza minden részében a függetlenségi és 48-as eszmék híveinek újjászervezése. A népgyülés kezdete d. e. 11 órakor lesz. Hazafiui üdvözlettel Losoncz választókerület függe/enségí és 48-as pártjának elnöksége. F. M. K. E. A fajok harca: a kultúrák harca. Nem igaz, sőt lehetetlenség és igazságtalanság lenne, hogy egy-egy véletlen csatatéri ütközet úrrá vagy szolgává tehetne egy nemzetet. Sőt százados öldöklés és fegyveres üldözés is csak megfogyasztja, de meg nem törheti a nemzetet. Hiszen a görögöt mindig megverte a római, mégis a görög műveltség lett ura a rómainak, sőt a görög-római császárság még politikailag is ezer évvel túlélte a nyugatrómait. Atilla, a mongolság, a törökség véresre verte az egész világot és lám a kis Szerbia—Bulgária is fölszabadítja magát és túléli őket. Mert nem az elpusztító gyilkolás teszi úrrá a nemzeteket, hanem az életadó munka, a nemzeti kultúra. Törökország vereségek nélkül is évről-évre sülyed, mig Amerika minden hadi dicsőség nélkül is első helyre emelkedett, sőt kiszívja a nyakig fegyveres Európának s főleg a hadverő Magyaroszágnak vérét, most már minden hónapban egy mohácsi csatát vesztünk ellene. Mert Amerikában sürög a csüggedetlen erélyű nemzeti munka, mert aránylag több a gyára, vasútja, iskolája, könyvtára, mint a legműveltebb európai államoknak is. És a munka, a művelődés: a legbiztosabb diadal. A mi vármegyénk a legsúlyosabb szabadságharci vereségek színhelye. És ez a föld mégis magyar föld, melyet már német hatalomtól kevésbbé lehet félteni. A felvidéki tótság sem volt ránk veszedelmes, bárha félszázadja fegyveres fölkeléssel tervezgette ez országrész elszakitását. De veszedelmes ellenfél lett a felvidéki tótság akkor, mikor a külön kultúra mezején vette föl a küzdelmet a magyarság ellen. Külön tót nemzeti kultúrájuk kifejlesztésétől várják nemzetiségüknek minden irányú, még politikai föllendülését. És reményük alapos, ha ugyan törekvéseik ellensúlyozására a magyar nemzet a maga nyelvét, művészetét a művelődés minden irányát még hatásosabban nem tudja érvényesíteni, ha e földön a magyar kultúra a tót kultúrát fensőbbséggel ki nem tudja szorítani. Hiába lesz a magyar állam százszoros gazdasági ereje: a szegény tót épen igénytelenségben tovább is érintetlen marad tőle ; hiába lesz nemzeti hadseregünk, szigorún megtorló bíróságaink; a tót parasztság passzivitásba burkolózhatik ellene s nincs az az erő és éberség, mely a homályos viskók leikébe lásson s azt megváltoztassa. Csakis a magyar beszéd, a magyar dal, magyar viselet, szoká-TÁRCA. Komárom. (Merengés). A Losonczi Újság« eredeti tárcája. Hosszú útról jövünk. Oda voltunk vagy tizen, vármegyénk fiai Rév-Komárom városában, megtekintvén a magyar Plevnát! Ott hallgattuk a méhek zümmögését, a monostori sáncok ölén . . . Ittunk a herkályi major kutjából . . . Virágot téptünk a csémi molnár kertjéből. Fürtjeinkkel játszott az ácsi erdő lombsusogása; sziveinket megfürösztötte a honvéd-porok fölött őrködő Ossirisz ragyogása, Istennek lelke, a szabadság Napja . . . Néma borongással jártuk az avart, ahol dalolva mentek a halálba egykor a hős fiúk. Most, hogy e sorokat leirom, a visszatérő zarándok ihlete uralja lelkemet. A várdor mesél, de a zarándok zsolozsmát zengve, merengő lelkének áhítatával fordul még egyszer vissza a megszentelt helyek fölé. A megfáradt utas siet lerázni magáról a kőszénport, de a zarándok kegyelettel őrzi még ellepett saruit is, hisz rajtok hősök porait hozta magával! Ott állottunk a csillagvár délkeleti ormán. Lábaink előtt a Duna és a Vág egybeömlő hullámai csókolództak testvéri öleléssel össze. Akárcsak régen a magyar és a tót. Amikor még labancfejek úsztak ai mrsekujvár felől; amikor tüszös, bocskoros legényeket hozott le a Vág, hogy a Dun;;„ partján magyar hősők váljanak belőlük; amikor tárogató hangját, kuruc vitézek robogását, honvéddiadal zaját, labanc pusztulás, osztrák futás jajjait vitték a Duna habjai Orsova-felé. Mintha csak harcmoraj zúgását hozná át a zúgó szél, most is onnan a szőnyi sáncok felől. Mintha csak megszólalt volna mögöttünk Klapka ércalakja: «Miért hátrálni? Miért nem inkább előre? Hát nincsenek többé férfiaink, akik meg tudnak halni a hazáért?!» Mintha csak látnok skarlátpiros dolmányába huszárjai élén száguldani magát a vezért; sebzett homlokáról patakban omlik a vér . . . Hős Leiningen tör amott elő veressipkásai élén . . . Kosztolányi, Aschermann szorítják Dunának a cserepárok megriadt hadát. Nagy Sándor huszárjai majd Győrig száguldanak . . . Már töredezik az ellenség ércgyűrűje, mintha az alkony pirja utólszor akarná beragyogni diadallal fegyvereinket, amidőn a muszka Paniutin kettétöri zászlónk rúdját, s a büszke trikolór, mint gyászfátyoi borul kétezer vitézünk tetemére . . . Messze a távolból fehérlenek Herkály és Csém tanyái. A le nem győzött vezér diktálja ott a békét, s nemzetünk becsületét a vérben gázoló hatalomnak. Még egyszer felhangzik a Kiapkainduló, s feloszlik dicső nemzeti hadseregünk. ¥ Véget is ért ezzel a káprázat. A hatalom szava felébreszt, kiragad az álmok országából. Fel kell ocsúdnunk a rideg valóra, amidőn felhangzik a német szó: — Wass wollen die Herren ? A kiegyezés negyvenedik évében, 1907-ben élünk. Nem Klapka, nem hős Krivácsy itt az úr; a monarchia egyik elsőrangú telepén vagyunk. Túl a Dunáról harsogva szól át a császári hymnusz. A forgószél büszkén lebbenti meg a sárga mezőn terpeszkedő madár fekete szárnyait, s ez félve emeli fel kettős ábrázatját, mintha megriasztotta volna a rebellis magyar hang. Sugár Uchatiusok meresztgetik érctorkaikat, fennen a vár faláról szerte a világ minden tája felé. Vizen vagy szárazon, anya-szülte ellenség be nem veheti Komárom várát. De vájjon kit tekint ellenségnek a fügét mutató szűz? Rabnak vagy zsoldosnak érzi-e magát ott a vár falán ? Szabaditóit vagy ostromlóit várja-e a jövő fiaiban ; megnyitja-e még egyszer diadalkapuit Hadúr népe előtt, vagy odaszegődik a szabadság börtönének kulcsait őrizni? Ki tudná azt megmondani? Ma még sorvasztó szél fú a csontkamrákból . . . El innen sietve, abba a másik erősségbe, ahol most is ágyú-talpon állva Klapka parancsol, s uralja a sziveket, közéd Komárom jó szinmagyar népe. Te vagy igazi őrsége ma is a Duna—Vág összefolyásának. Apáid porában a dicsőség karjaidban az erő, ifjaid s leányaid szivében a jövő reménye. Sáncaidban, várad kazamatáiban százezer szurony őrizze bár a hagyományos szellemet, itt fenn házaidban, utcáidon a szabadság lelke hat, alkot, gyarapit. A magyar bakák dalába belecsendül a kasza pengése, ott a nádor vonal pázsitján; katonásdit játszik vagy három kis fiú, cserkoszorut fon egy deli szűz Klapka talpazata előtt. Négy templomban egy Istenhez, egy nyelven, egy áldásáért tör fel a papok és hivők fohásza. Minden magyar itt fenn: az ima, a dal, a munka, gyermekjáték, a leányábránd, talán még az őszi szél zúgása is, amikor zörgő haraszttal hinti be a holt vitézek hamvait. Isten áldjon Komárom jó magyar népe! Y B.
