Losonczi Ujság, 1907 (2. évfolyam, 1-50. szám)

1907-08-01 / 31. szám

LOSONCZI ÚJSÁG

Előfizetési ára: j POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP.

Negyedévre 2 kor. j Egy petitsor tere 10 fill.

KétTé,TM: 8 A LOSONCZI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-as PÁRT

I HIVATALOS KÖZLÖNYE. jutányosabb. jj

II. évfolyam. 32, szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losoncz, 1907. augusztus 8.

Szervezkedjünk!

(rr) A politika vakációjának csendjét a közel napokban egy véletlenül kipattant esemény felzavarta, bosszankodást és megdöbbenést okozva. Arról volt ugyanis szó, hogy egy kétes politikai erkölcsű csoport «radikális polgári párt» elnevezés alatt pártot szervez, melynek célja bevallottan szociális eszmék megvalósítása lenne, de burkoltan és valójában bizalmatlanság és gyülölség szításával a bukott rendszer újbóli feltámasztása. A felháborodás szülte zajba belehangzott Kristóffy szava is, ki kinyilatkoztatta, hogy ezen új pártalakulás által megvalósítandó programm az ő nézeteivel és elveivel teljesen egyezik, sőt azt is kijelentette, hogy őt illeti ezen pártalakulásnál a vezető szerep. Ki is fejtették, hogy az országnak a társadalmi, gazdasági szociális és egyházi kérdésekben erős, radikális reformokra van szüksége, de arról, hogy közjogi tekintetben mily viselkedést akar tanúsítani majd az a polgári radikális párt, hogy programmjai szerint országunknak Ausztriával és a külfölddel szemben minő helyzetet kell majd elfoglalnia, mélységesen hallgatnak. S igy a polgári radikálisok nem vonhatják ki magukat ama gyanú alól, hogy a fülnek jól hangzó radikálizmus cégére alatt a 48-as magyar népet Ausztria érdekeinek akarja megnyerni. Megnyugvással mondhatjuk el azonban, hogy ez a terv halva született, s annak keletkezése után 48 órávál már senki sem beszélt róla komolyan. De ezen körülmény folytáni vizsgálódás ráterelte a figyelmet arra, hogy

nemcsak Kristóffyék, de mások is foglalkoznak ily irányú törekvésekkel, melynek eredményéül valamely cégérül használt «elv» hangoztatásával csakis az tűzetik ki, hogy egyesek a hétköznapi szürkeségből kiemelkedve, vezető szerepkörre emelkedjenek.

Ha csak az országgyűlési függetlenségi és 48-as párt kebelében egymással viaskodó irányzatokat nézzük, úgy azt találjuk, hogy ott sok olyan-féle törekvések akarnak érvényesülni, melyek az eredeti programtnpontokhoz még valamelyes járulékot akarnak függeszteni, hogy ez által az eredeti programmtól eltérőt alkotva, ezen, — hogy úgy mondjuk — kibővítés által az új pártalakitásnál jogcímre mutathassanak. Vannak már 1. agrárius, 2. szociálistákkal kacérkodó, 3. demokrata, 4. Lengyel Zoltán harcmodorát és viselkedését helyeslő, 5. klerikális irányzatú, 6. ügyvédi, 7. ügyvédellenes, 8. iparosok érdekét hathatósan felkaroló s más külön törekvéseket hangoztató csoportok.

Ezek a törekvések mint említettük, nem annyira az elvek harcához tartoznak, mint inkább a személyi érvényesülés harcához s ahhoz a törekvéshez, hogy a fórumon valamelyes helyet szerezhessenek maguknak. Hogy valamely párt széles e hazában hívekre tudjon szert tenni, ahhoz valamely nagy eszméhez való ragaszkodás, annak helyességében való tiszta meggyőződés szükséges, mely ragaszkodás és meggyőződés lesz azután az a kapocs, mely bizonyos állami vagy társadalmi kérdésben a hasongondolkozásuakat összetartja.

Kétségtelen, hogy oly párt még nem

létezett, amelyet a tiszta meggyőződés alkotott és tartott össze, sőt az emberi gyarlóságnál fogva minden párt kapcsai között érdekek is szerepelnek. De ezen érdekeknek nem szabad dominálóvá válniok, mert ha a meggyőződés háttérbe szorulásával az érdek lép előtérbe, úgy ez a párt eszményi fogalmától való eltávolodást jelent. Az itt szóban forgó érdek csak egyeseknek, vagy egy bizonyos szűkebb társadalmi vagy foglalkozási osztálynak óhajtván javára válni, más társadalmi és foglalkozási osztályok is előállhatnak követelményeikkel, s’ez, a bár ugyanazon politikai meggyőződésben levőket eltávolítja a más irányban érdekeltektől, mi azután az erők megosztását, pártszakadást jelent. S végeredménye pedig ezen folyamatnak az, hogy sem a politikai cél, sem a különböző érdekek megvalósíthatók nem lesznek, hanem az egyenetlenkedés folytán a helyzet uraivá lesznek olyan-féle alakok, akikről a véletlen csak mostanában lebbentette fel a fátyolt, s kiknek élén egy Kristóffy áll.

Szomorú jelenség tehát, s mindenképpen elítélendők azon törekvések, melyek az országgyűlési függetlenségi párt egységének megbontására törekednek.

Ezen jelenségnél azonban még megdöbbentőbb és elitélendőbb az a törekvés, melynek célja a negyvennyolcas és hatvanhetes alap közötti ellentétek áthidalására, illetve megszüntetése egy kormányképes többség alakítása céljából azon elvi akadályoknak, melyek miatt a máskülönben egyenlő gondolkozásuak, azon okból, mert a negyvennyolcas, illetve hatvanhetes alapon álllanak,

TÁRCA.

Irmuska hivatást érez.

A »Losonczi Újság« eredeti tárcája.

.

Vasárnap délután én megborotváltam Jankót, Jankó meg engem, kivasaltuk a nadrágunkat és új gallért tettünk föl. Jankónak alig maradt félórája a bajusz-pödrésre, már jött a kocsi, hogy kivigyen első látogatásra Baróthyékhoz a szomszéd faluba. Még egy utolsó kefehúzás, — mint a szobrász végső simítása művén — aztán felültünk.

Jankó a legspanyolabb gőggel dülleszkedett hátra a kocsiban.

— Aztán azt mondom neked Jankó, hogy a szobalánynak ne csókolj itt is kezet.

Kikérem az ostoba kopott élceidet.

— Főleg ügyelj, hogy valamelyik lány el ne csavarja fejedet. Kivált Irmuska.

Nekem? Kikérem magamnak.

Jankó, a szigorlatod óta mihelyt tiszta gallért érzel a nyakadon, nem lehet bírni veled, mindenért megsértődöl és krakélerkedel, amig rendszerint le nem hordalak.

— De hogy egy Irmuska engem

Hát láttam én még karón varjut!

Kikérem...........kétszázezren alul még

Poncius Pilátust se venném el! Ez elvem.

Mig Jankó a hozományvadászati elvét fejtegette, kiértünk Baróthyékhoz.

Aligha vártak ránk, mert valaki éppen a Bobkeringőt selypítette a zongorán.

Rágyújtottunk a bemutatkozási orthodox lithurgiára, s két perc múlva Jankó már benn ült valami kártyajátékban a hölgyek közt, én meg az öreg úrtól s a pálfalvi tiszteletestől már behúztam az első kasszát. (Nagyot nőjön).

Telt az idő csöndeskén. Úgy egy óra múlva a cseléd egy papirost csúsztat a markomba. Jankó irt rajta üzenetet ceruzával. Hogy menjek ki a folyosóra, sürgős mondanivalója van.

Megszöktem hát a játékból s kilopództam a folyosóra. Ott várt s mikor meglátott, a fejét a két tenyerébe fogta s elkezdett maga körül forogni, mint a kergebirka.

— Mi a bajod nó ? hé ? Szólj hát nó . . . Elvesztettél valamit? Vagy valamid kioldódzott? Vagy valami bolondot csináltál újra? Mi történt?

— Tyű—ű—ű ! Beleszerettem Irmuskába ! Úgy? S ez olyan könnyen ment, mint

«kirepedt a lakkcipőm»? Ezért rontottad el a preferáncomat? Hét ütés a kezemben volt, hallod ! Hét! Egyébiránt ha belezöldültél, hát kérd meg.

— De azt mondta, nem jön.

— Mi ? Hát már idáig haladtál ? Mondhatom ... Hát jó, eredj te a preferáncra, én beszélek Irmuskával.

A belső szobában egyedül találtam Irmust, igen fölindult volt, szinte harmatos a nagy kék szeme. Mikor beléptem, fölvett az ölébe valami rugdalózó kis gombolyagot, egy esetlen — pardon csókolnivaló kis kutyakölyköt s szomorú szemrehányó hangon szólt hozzá, nyilván avval a célzattal, hogy én is halljam:

Oh te édes csöppség. Te érdemelsz szeretetet csupán. Úgy-e te szeretsz engem, nem lész hálátlan, mint az emberek. A rossz emberek —■ és megvetőleg vetett rám egy fél pillantást — akik a legszentebbeket durván lábbal tapossák.

Irmuskának beszédén a Karthausi egy-két napos hatása félreismerhetetlen volt. De hát én már tudtam, hogy Irmuska, mióta tanítónőnek készül, méltóságán alulinak tartja még nyilvánosan mosolyogni is és föllépésében oly önálló, bátor, hogy még tán engem is össze merne szidni, bár, mint a nénjének mondtam egyszer, abban a kék szemben úgy remeg állandóan a harmatos, üde gyávaság, mint a májusi légben az először hevüiő éther.

Leültem mellé s megsimogattam a Topot.

— Ejnye be kedves kis jószág; be kedves itt a hátán ez a kis kerek folt, mintha ott egy angyalka megsimogatta volna a csöpp tenyerével . . próbáljuk csak, simítsa csak meg most a fejét a tenyerén Irmuska.

Irmuska élesen, megvetőleg nézett rám:

— Azt hiszi, nem látom át célját? A Top dicséretével be akarja magát hízelegni a bizalmamba, mint az a másik. — Jankóra célzott.

— Az égre Irmuska, de . . .

— Igen, tudom miért jött ide, van nekem emberismeretem. Ez az állatka hűbb és őszintébb, mint maguk; igaza van Jean Jaques Rosseaunak, hogy a civilizáció meghamisította az embereket.

— De édes Irmuska . . . igazán mondom, teljesen civilizálatlan, oh, sőt vad vagyok.

— Nem igazat beszél! szólt közbe szigorúan. Álnok maga is. Ne tagadja, — szólt kinő-