Losonczi Ujság, 1907 (2. évfolyam, 1-50. szám)
1907-07-25 / 30. szám
LOSONCZ! ÚJSÁG Előfizetési ára: POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. H.rd=<<s.k, jj Negyedévre 2 kor. Egy petitsor tere 10 fill. ÉSTM«: t : a LOSONCZI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-as PÁRT ^",,imár,2°f"- 1 HIVATALOS KÖZLÖNYE. jj jutányosabb. jj II. évfolyam. 31. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losoncz, 1907. augusztus 1. Oktatásügyi politika. (ff) A nem állami elemi iskolák jogviszonyairól és a községi és hitfelekezeti néptanítók járandóságairól szóló 1907. évi XXV11. te. végrehajtása tárgyában Apponyi Albert gróf kultuszminiszter utasítást adott ki a törvényhatósági közigazgatási bizottságok számára. Kijelenti a miniszter, hogy olyan szabályokat kívánt rendelkezésre bocsájtani, melyek a «törvényben lefektetett nagy elvek átültetését a törvényből folyó eljárás rendjén biztosítani alkalmasak s azt eszközölni képesek is». A törvény erején és ama szabályok révén akarja a miniszter azt a kettős célt elérni, hogy egyrészt «amidőn a néptanítók az állam nagymértékű áldozatkészségéből a törvény rendelkezései folytán immár állami segítséggel kedvezőbb anyagi helyzetbe jutnak és a midőn a tanítói állás jogi helyzete és a tanítói illetmények rendszeres kiszolgáltatása biztosítást nyer, a tanítók kötelességeiknek lelkiismeretes teljesítésére és a hazához való ragaszkodás érzetének szünet nélkül való ápolására necsak buzdittassanak, de működésükben kellő ellenőrzés alatt is álljanak; és másrészt, hogy minden iskolából és minden tanító működési köréből necsak kizárassék a hazafiatlanság minden árnyéka, hanem hogy pozitive is biztosittassék a magyar nemzeti szellem uralkodása összes népoktatási intézményeinkben». Ezen utasítást körírat kíséretében megküldötte a miniszter az egyházi főhatóságokhoz és iskolafentartókhoz is, mely körirat folytán szükségesnek véljük a következőket az arra illetékesek figyelmébe fokozott mérvben ajánlani. Ezen utasítás a legigazibb és legelsőbbre való állami érdekek megvédésére és szolgálatára irányul. Az állam érdeke pedig mindenki előtt kell, hogy szent legyen. Salus rei publica suprema lex esto. Fokozottabb mértékben várható azonban az állami akarat iránti engedelmesség éppen azoktól, akikről az állam oly nagy áldozatkészséggel és jótékonysággal gondoskodik. És az, amit az állam kíván a tanítóságtól, nem valami különös szolgáltatás, csupán lelkiismeretes kötelességteljesités. Ezen, a tanítókra rótt kötelességnek azonban nem szabad csupán a szorosabb értelemben vett oktatás és nevelés követelményeire szorítkozni, hanem fel kell ölelnie a magasabb szempontokat is. A tanítónak oda kell hatni, hogy a zsenge ifjúság már az iskola padjain megismerkedjék a hazaszeretet magasztos gondolatával. A felekezeti iskolák hittan-oktatásánál elővigyázatosnak kell lenni, hogy az életbe kilépő és saját tapasztalatai után menő tanuló lelkében visszhangot ne keltsen az iskolából magával hozott egyoldalú tanítás hátránya. Mint a törvényhozási tárgyalások során, úgy most is ismételten kijelenti a kultuszminiszter, hogy az 1907. évi XXVII. tc.-nek egyáltalán nem az a célja, hogy az a jogosult befolyás, melyet a hitfelekezetek az általuk fentartott iskolák működésére — főleg a vallás-erkölcsös nevelő hatásnak biztosítására — gyakorolnak, csökkenteni vagy korlátozni; avagy hogy az állam oly irányú beavatkozása váljon lehetővé, mely az iskola felekezeti jellegének megszüntetésére vezetne, de igenis célja az —• s ezt jó lesz emlékezetbe vésni — hogy a magyar állam területén fekvő minden iskolából kiirtassék a nemzet egységének megbolygatására irányuló minden törekvés, sőt, hogy a magyar állampolgári tudat és hazafias érzület ápolása tekintessék minden iskolában a nevelés egyik főcéljának. Az átmenet nehézségeit úgymond — méltányolva, a nem állami tanítóság buzgó közreműködése követendő abban az irányban is, hogy a magyar nyelv az anyanyelv elnyomása nélkül, rövid idő alatt közkincsévé válhassék a nemzet minden polgárának, mert ez a törvény elsősorban azt kívánja biztosítani, hogy a nem állami tanítók anyagi helyzetének kedvezőbbé tétele mellett buzgalmuk és kötelességérzetük fokozásával a népoktatás magasabb színvonalra emeltessék, másfelől pedig azt, hogy az iskolában és az iskola révén a hazához való ragaszkodás érzete felébresztessék és szünet nélkül erősbittessék, és hogy a nemzeti egység folyományaként a magyar nyelv a haza minden polgára által elsajátithatóvá tétessék. TÁRCA. Huszonöt év után. (Visszaemlékezés az 1882-iki boszniai hadjáratra és pedig a pitomna-rupai és bielei magaslatokon vívott harcokra.) Irta : Sparber Rudolf százados. Egy nehány epizódot bátorkodom elmondani az 1882-iki krlvoseie-i felkelésből, amikor is mint fiatal hadnagy teljes lelkesültséggel vettem részt a felkelők ellen indított hadjáratban. Huszonöt éve már, hogy a sistergő-sercegő lángok martalékai lettek Pitomna-Rupa és Cerninugli nyomorúságos viskói, s a felkelők utolsó menedékhelyeiktől fosztattak meg. Huszonöt esztendő tellett el azóta, hogy a felejthetetlen emlékű lovag Kürzinger Alfréd őrnagy vezénylete alatt az I. számú tiroli vadász-zászlóalj a legnagyobb lelkesedéssel és halálmegvetéssel harcba indult... Az egész hadjárat küzdelmei között legértékesebb és legjelentékenyebb az április 18-iki harc volt; mindkét részen a hegyvidék bátor, elszánt ifjai állottak egymással szemben, körülbelül egyenlő erővel. A felkelőknek azonban előnyükre szolgált, hogy a körülfekvő magaslatokat megszállva, kitűnő s jól fedett állásból vehették célba a könnyen pásztázható síkságon előrenyomuló «svábá»-kat (az idegenek gúnyneve), bár rosszul irányzott lövéseik nem sok kárt tettek csapatainkban. Winthaller tábornok, a 47-ik dandár parancsnoka, zászlóaljunknak feladatául tűzte ki, hogy április 18-ára Pitomna-Rupa és Cerninugli községeket mindenáron foglalja el és égesse fel. A zászlóalj, mely az 1., 2. és 4. századból állott, Ubli felől érkezve április 17-én délelőtt érkezett meg szakadó esőben a crkvieei táborba és 18-án éjjel 2 órakor már tovább nyomult egy fél hegyi üteg kíséretében az elrendelt irányban. Reggel 4 óra 30 perckor haladt át a különítmény az előcsapatjai által biztonságba helyezett «hani» szoroson, és tovább innen a Pitomna-Rupától észak felé eső magaslatok felé vette útját. A 4-ik század előőrseit 6 óra tájban az ellenség nagy távolságból lövöldözéssel fogadta, az azonban feltarthatlanul nyomul előre a síkságon. Kürzinger őrnagy úgy tervezte, hogy először a felkelők által megszállt gradovai magaslatokat foglalja el, mert így vélte a reája bízott feladatot sikerrel megoldhatónak. Úgy 6 óra tájban a 4-ik század Kleine százados vezénylete alatt — ki később könnyen megsérült — Gradovához közel fekvő magaslatokon helyezkedett el, és nyugodtan célozva, tüzelni kezdett. Ekkor vettem a zászlóalj-parancsnok parancsát, hogy szakaszommal és az utászkatonákkal a három oldalról szakadékszerű mélységekkel körülzárt Pitomna-Rupa községeket felperzseltessem. Mindnyájan azt hittük, hogy a zászlóaljnak csak a 4-ik század által foglalkoztatott ellenféllel van dolga. De nem sokára másról győződtünk meg. Teljesen fedve voltam szakaszommal a délkeleti irányban fekvő község ellen, s reggel 7 óra tájban körülbelül 700 lépés távolságban állottunk előtte. Egy magaslat ellen vezényelt rajvonal szárnyának fedezése idő előtt vonta maga után a felkelők mintegy 70 főnyi és a körülfekvő halmokon leselkedő csapatjainak tüzelését. Ezen három oldalról jövő, támadásszerű kereszttűz ellenében a szakasz a hegy párkányzatán keresett fedett állásokat s körülbelül 100 lépésnyi kiterjedésben csoportokba oszolva viszonozta minden oldalra a tüzelést. Alkalomadtán megemlékezem majd azon, az indiánok híres csataorditását is felülmúló üvöltésről, mellyel a felkelők szakaszom menedékkeresetét élénk tüzelésükkel kapcsolatban kisérték. Talán az öröm kitörése volt ez, talán képzeletben már látták öveiken fityegni levágott orrainkat, harci dicsőségüknek jelvényeként. Eközben történt, hogy köpönyegem lábaim között és bal felső karomon golyótól találva kilyukadt. A zászlóalj szárnya és háta ellen támadó ezen élénk tüzelésre Kürzinger őrnagy előbb a 2-ik, majd az l-ső századot is Pitomna-Rupa ellen rendelte, mire a magaslatokon nagy számban rajzó felkelők hatásos tüzelésbe kezdtek. Nagy szívóssággal védelmezték az alig egynéhány viskóból álló községhez vezető utakat, mely viskók csekély vagyonkájukat képezte, s amelyekben ingóságaik voltak elhelyezve, és a harc közben ismételten megkisérlették a síkságra való leereszkedést, mely törekvésüket azonban a vadászok jól célzott lövései mindannyiszor meghiúsította. Délelőtt 7*10 óra tájban Hörl, Lángle, Tizoni és még két más közvadász kíséretében az északi párkányon fekvő, a községtől mintegy 400 lépésnyi távolságban levő kunyhóba nyomultam, amelyet már előbb, úgy 7 óra körül szakaszom egy őrjárata felgyújtott. Erre egy kemény óra következett: a tűztől izzó talajról forro köveket voltunk kénytelenek felszedni s a másfél méternyi magasságú falakra helyezni, hogy a kétfelől jövő lövések ellenében némileg fedve legyünk. Ha valamelyikünk a fallal körülvett helyről kimerészkedett lépni, élénk tüzelés fogadta. — A szorongatott szakaszt azonban már 7 óra óta hatásosan támogatta a fél hegyi üteg. Az ellenség közvetlen közelről való tüzelé-
