Losonczi Ujság, 1907 (2. évfolyam, 1-50. szám)

1907-07-11 / 28. szám

fővonal mentén oly kedvező fekvésű, hogy az a vármegye minden részéből nagyon könnyen meg is közelithető.

Erősen hisszük, hogy a most már közös erővel megindított mozgalom sikeres lesz. Adja az ég, hogy vármegyénk tanítóinak és jegyzőinek nemes törekvését és áldásos munkálkodását a legszebb siker koronázza, Úgy legyen!

Az uj munkásbiztositási törvény ismertetése.

(Irta: dr. Reisz Mór, divényi körorvos, tb. járásorvos.)

(Befejező közlemény.)

A felügyeleti és a vitás kérdések eldöntésére hivatott szervezetek megismertetése után elérkeztünk ama szervezet ismertetéséhez, amely első sorban és közvetlenül érdekel, és a melynek feladata a biztosítási ügyletek lebonyolítása. A törvény szerint a biztosítást teljesiti az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztosító pénztár, melynek szervei, a kerületi munkásbiztositó és a vállalati betegsegélyző-pénztárak biztosítási és segélyezési ügyekben mintegy helyi közvetítői.

Az országos pénztár intézményénél kitűnik a biztosítási szervezetnek országos központosítása, amiről a régi törvény mitsem tud, ez tehát egy lényeges különbség a régi törvénnyel szemben. Aki az állam központosító törekvéseiben vagy cselekedeteiben csak a kényszerzubbonyt látja, méltán fogja kérdezni, mi indította a törvényhozást a betegsegélyző-ügy központosításának behozatalára?

Az 1891. évi betegsegélyző-pénztári törvény életbelépte óta lefolyt idő arról győzött meg, hogy azon érdekeltség, mely a biztosításhoz szükséges anyagiakat szolgáltatja, tehát a munkaadók és alkalmazottak összessége aránylag sokkal csekélyebb és gyengébb, semhogy helyi intézményekben szétforgácsolva, hivatásának megfelelhetett volna. A tapasztalat arra tanított, hogy a pénztárak örökös küzdelmek között tengették életüket, a panaszok soha meg nem szűntek, tartalék-alapjaikat nem voltak képesek elhelyezni, segélyezésre szorult tagjaikkal szemben a legnagyobb szigorral és zaklatással eljárnak, sokszor a jogfosztás terére is lépnek, hivatalnokaikat és orvosaikat nem képesek honorálni. Képtelenek arra, hogy magasabb egészségügyi követelményeknek eleget tehessenek, de sőt arra sem képesek, hogy a törvényben megállapított minimális segélyeket nyújthassák; sok pénztár néhol semmi, a legtöbb helyen nem kielégítő orvosi gyógykezelést- nyújtott; voltak pénztárak, melyek a vidéken lakó alkalmazottakat egyáltalán nem biztosították és működésüket egyedül a pénztár székhelyére szorították: a kezelés pedig — ázsiai.

E hiányok önkéntelenül is odavezettek, hogy ha az egész érdekeltség egy biztosítási szervezetbe országosan lesz összevonva, és e központban az erősebb szervezet a gyengébbet kölcsönösen segíteni és támogatni fogja, a biztosítási ügyekben a munkásság jogos igényeivel csakis ily módon lehet számolni s azoknak eleget tenni.

A törvény értelmében a kerületi pénztárak önállósága korlátolt s pénzügyi szempontból megszűntek létezni. A kimondott kölcsönösség alapján az országos pénztár célja a biztosítással járó terhek arányos megosztása, a betegsegélyezés egységes rendezése, nagyobb egészségügyi követelmények kielégítése, tartalékalapok gyűjtése, a hivatalnokok részére nyugdíjalapok létesítése, amelynek keretében a betegség és a balesetre való biztosítás két egészen külön ágat külön számadásokkal, külön nyilvántartásokkal és külön tartalékalapokkal képez.

Az országos pénztár szervei a közgyűlés, az igazgatóság és a felügyelő-bizottság, amely szervek mindegyike törvényesen megállapított hatáskörrel bir. A közgyűlés a biztosításba bevont egész érdekeltségnek képviselőiből áll, és pedig a kerületi és vállalati pénztárak tagjainak számarányában egyenlő számú munkaadó és alkalmazottból, első sorban arra hivatott, hogy alapszabályainak megalkotása után megállapítsa a napibér-osztályokat, a segélyezések mérvét, tartalékalap felhasználását, a balesetbiztosítási veszélyességi táblázatokat, megválassza az igazgatóságot és felügyelőbizottságot.

Az igazgatóság azon szerv, mely a pénztár kezelését és igazgatását teljesiti, és állandóan működik azon ügyekben, melyek a közgyűlésnek fenntartva nincsenek. Legfeljebb hatvan tagból áll ugyancsak teljes paritásos alapon oly módon, hogy az elnöknek, alelnököknek és a tagok legalább felének az országos pénztár székhelyén kell lakniok.

Valamint az igazgatóságot, úgy a felügyelőbizottságot is teljes paritásos alapon választja a közgyűlés, és az országos pénztár alapszabályai intézkednek aziránt, mennyi legyen a számuk, hogyan választandók, mennyi ideig működjenek, hogy alakuljon meg, mi a hatásköre és működésének módja.

Törvény állapítja meg, hogy közgyűlési kiküldött, igazgatósági és felügyelő-bizottsági tag csak magyarul tudó magyar állampolgár lehet, mig a kiskorú, a csőd alatt levő, gondnokság alatt álló, vagy aki nyereségvágyból eredt bűntett vagy vétség folytán jogerősen el volt Ítélve, aki politikai jogainak gyakorlásától meg van fosztva, oda be nem választható.

Mindezen állások tiszteletbeliek, de a működéssel járó készkiadások megtéríttetnek, sőt időmulasztás címén tiszteletdij is adható.

A kerületi pénztárak célja a betegség és baleset eseteire való biztosítás közvetítése és a

helyi teendők ellátása. A helyi pénztárak tehát közvetítői hatáskörrel és teendőkkel vannak megbízva, melynek keretében a munkaadóknak a bejelentések teljesítése körül való ellenőrzése, a biztosításra kötelezettek nyilvántartása, a járulékok nyilvántartása és beszedése, hátralékok nyilvántartása és behajtása, a segélyezés effektuálása, statisztika, balesetek bejelentése -és elhárítási rendszabályok foganatosítása, járadékfizetések teljesítése, stb. azon elemek, melyek e hatáskört és teendőket alkotják.

A kerületi pénztárak számát, területét és székhelyét az orsz. pénztár igazgatóságának meghallgatásával az állami hivatal állapítja meg.

A kerületi pénztáraknak is a közgyűlés, az igazgatóság és a felügyelő-bizottság képezik szerveit, amelyekben ugyancsak a teljes paritást biztosítja a törvény munkaadók és alkalmazottak között. Tehát a közgyűlés, mely a biztosított pénztári tagok és a nem biztosított munkaadók kiküldötteiből áll, ezen tagjai felerészben a biztosítottak és felerészben a munkaadók által különkülön saját kebelükből választatnak. Épúgy választják külön-külön felerészben a munkaadók és felerészben a biztosítottak közgyűlési kiküldöttei az igazgatóság és a felügyelő-bizottság tagjait.

Ha valamely gyáros vagy vállalkozó egy vagy több szomszédos vállalatában, üzemében vagy telepén legalább 300 biztosításra kötelezett alkalmazottat foglalkoztat, jogosítva van vállalati betegsegélyző-pénztárt alakítani, de ha az üzem olyan, mely az alkalmazottak egészségére vagy testi épségére veszéllyel jár, az illető tulajdonos külön ily pénztár létesítésére kényszeríthető akkor is, ha alkalmazottainak száma a háromszázat el sem éri.

Ezen pénztárak is az országos pénztár helyi közvetítői szervei, és csupán a betegség esetére és a balesetből származó betegségek' esetében a törvényszerű segélynyújtásra hivatottak, de már járadékok ügyében nem járhatnak el.

Ezekben ismertetve azon szerveket, melyek a törvény és rendelkezéseinek végrehajtására hivatottak, térjünk az egész alkotás nervus rerumára, az anyagi rendelkezésekre, amelyek terén ugyancsak nevezetes haladást és különbséget találhatunk az uj törvényben.

Már a biztosítási kötelezettségnél tapasztalhatjuk, hogy azt az új törvény jelentékenyen kiterjesztette, és pedig először is oly irányban, hogy mig a régi törvény túlnyomó részben csak az ipartörvény alá eső vállalatok alkalmazottait vonta be a biztosítás körébe, addig az új törvény minden vállalat alkalmazottaira kiterjeszkedik, mely vállalat iparszerűleg űzetik, habár nem is esik az ipartörvény alá, egy másik irányban pedig a törvény nem ipari természetű foglalkozásokban alkalmazottakra is (művészeti, tudományos és más közintézeteknél) terjed ki.

sitja hírének-nevének fennmaradását. Az «arany» soha sem engedi meg, hogy hallgassanak róla. Az beszéltetni akar magáról, az bámultatni akarja magát, hatalmát, nemcsak ideig-óráig, hanem az időnek végtelen végéig. Hát a magyarnak gazdagsága sem lehetett kivétel, az is megkövetelte, hogy tudjanak róla a késő századok is. Hol vannak a nyomai ? Megvannak, de idegenben. A Mátyás Korvináiról azt hisszük, hogy Konstantinápolyban vannak, pedig több van belőlük Bécsben. A Bocskay fejedelmi süvegje is ott van, ötvös-művészetünk remekei — amelyek világhírűek voltak — nagyobbrészt ott vannak. Hogy kerültek oda ? Megmondja a Caraffa példája, aki addig üldözte az «eretnekeket», míg 80 társzekérrel szállította el műkincseinket. Azt is kérdezhetné valaki, mi köze ezeknek a dolgoknak az olaszországi műkincsekhez ? Nagyon is sok. Amelyik nemzet nem tud emlékezni a múltakról, az elvesztette a jövendőt. Hiába beszélek én a múlt nagyságáról is, ha nem tudom azt bemutatni. Ma már úgyis legnagyobb súlyt a szemléleti oktatásra fordítanak és mi megvagyunk ettől fosztva, mert kiraboltak bennünket mindenünkből. A múltúnkban nincs öröm, csak egy óriási űr tátong mögöttünk, amely rémületes mivoltával megdermeszt bennünket. A lélek azért tudja, hogy ott is van ami felemel, de nem látja, hallja a dicsőséges múltat, de nem látja annak termését. Nagy része van ennek a tünetnek abban, hogy a magyar inkább csak lelkesedik, de a komoly, kitartó munkától visszariad. A lelkesedésének van alapja, mert a történelem éles világításban állítja közvetlen elébe múltjának kimagasló alakjait, de ezeknek munkája szemléletétől meg lévén fosztva, a munkára való serkentés hiányzik erősen. Hiszen

míg más országokban a régi várakat alakítják át múzeumokká, nálunk azok is le vannak .rombolva, akár az ujjainkon is megszámlálhatjuk az épen maradottakat.

Mi más Firenze! Ott azt sem tudja az ember, hogy melyik szellemóriásnak hódoljon inkább. És minél jobban iparkodik különbséget tenni, annál kevésbbé sikerül kiválasztani a legnagyobbat. Dante, Savonarolla, Michel Angelo vagy Mediciek, mind olyan óriási dolgokra tekinthetnek vissza, hogy amikor az egyikkel foglalkozik az ember, azt tartja legkiválóbbnak, mikor a másikat veszi vizsgálat alá, akkor meg ezt teszi meg elsőnek. De minél szorosabban válogatná, az ember az elsőt, annál nehezebbé válik a dolga, mert jönnek a művészek hihetetlen sokasággal: Filippino Lippi, Rosselino, Vatari, Ghirlandajo, Robbia, Bandinelli, Donatello, Pitano, Sansovino, Bandini, Verrocchio, Tizian, Raffael, Rembrandt, Teniers, Duver, Rubens, mind, mind. Szobrászat, festészet, építészet terén amit csak kigondolhat az emberi agy, az mind megvalósítva, fából, kőből, ércből, márványból, selyem- és arany-szálakból életre keltve, úgy áilittatik a szemlélő elé, hogy az soha sincs tisztában vele, hogy melyiknek adja a pálmát. És amint ezt a hihetetlen tömegét a művészeknek együtt kapja az ember, valami kedves jelenség ötlik a figyelmébe. Mintha ezeknek az embereknek soha más gondjuk nem lett volna, csak, hogy egymással vetélkedve, létrehozhassák azt ami legszebb, legtökéletesebb. Az egyiknek jobban sikerül mint a másiknak, de azért az első nem nyomja el a gyengébbet, hanem mintegy emeli fel magához. Most legalább azt a benyomást teszi a szemlélőre, hogy veszekedhettek életökben meglehet, de most már szép békességben tanítanak bennünket a szép megbecsülésére. Egyes dolgokat nem akartam leírni, de lehetetlen, hogy meg ne említsem a Boboli-kertet, a világ leghíresebb, leggyönyörűbb kertjét. Amit itt felmutat az emberi találékonyság, az felülmúl minden képzeletet. Nem elégszik meg azzal, hogy az élettelen tárgyakat kényszeríti gondolata kifejezésére, még az élő növényzetnek is parancsol. Itt már nem annyira az egyes dolgok lepik meg a szemlélőt, mint az óriási méretek. Van ott egy kis barlang 3 teremmel. Michel Angelo tervezte, csinálta. Olyan ismerős volt; láttam én már ilyent, persze Aggteleken. Csakhogy ott 7 kilométer hosszú, s itt alig egy pár lépés. Csakhogy míg Aggteleken a cseppköveket bámulja az ember, itt Michel Angelo művészetét, amely még a cseppkövekből is élethűen tudja elénk varázsolni gondolatát. Azután mehet az ember a kertbe és bolyonghat óra-szám, nap-szám és soha meg nem unja. Mert itt csak fa van, bokor, virág, de mindenütt szobor, hihetetlen mennyiségben. De ezek a szobrok nem hivalkodva állanak az útfélen, hanem szerényen behúzódnak a fák közé, csak itt-ott tűnnek elő, néha csak akkor veszi észre az ember őket, mikor közvetlen mellette van. És ott áll a szobor egy zöld fülkében, de nemcsak szobor, egész csoportok, tréfás jelenetek, mind félig vagy egészen elrejtve. Úgy, hogy egész zavartalanul lehet gyönyörködni a kert zöldjében, nem zavarja az embert a szobor, viszont egész zavartalanul gyönyörködhetünk a szoborban, a zöld keret csak emeli szépségét.

Amint így andalogva járok mindig beljebbbeljebb hatolva a kertbe, egyszer csak egy gyönyörű virágos kertbe nyertem bepillantást. Margarétával szegett virágágyak. Gyönyörködve