Losonczi Ujság, 1907 (2. évfolyam, 1-50. szám)
1907-07-11 / 28. szám
LOSONCZl ÚJSÁG I Előfizetési ára: 1 POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Hirdetések: Negyedévre 2 kor. , Egy petitsor tere 10 fill. SS,TM: 8 : A LOSONCZl FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-as párt ! Egy., szám ár. 3o fi. | HIVATALOS KÖZLÖNYE. ! .. II. évfolyam. 29. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losoncz, 1907. julius 18. Nemes törekvés. (—r.) Keservesen nehéz az élet! Ólomsúllyal nehezedik a tisztességes megélhetés nyomasztó gondja a társadalomnak minden rendű és rangú tagjára, kivétel nélkül. A folyton és nagy arányokban emelkedő drágaság mindenben már-már elviselhetetlenné lett. A kis emberek tisztességes munkával megkeresett egész jövedelmét megemészti a ruházkodás és az élelmezés, kivált ha több tagból álló családról kell gondoskodniok. Ily viszonyok között az a családapa, kinek gyermekei tisztességes neveltetéséről és társadalmi állásához mérten azoknak iskoláztatásáról is kell gondoskodnia, ebbeli kötelezettségének a legnagyobb áldozatok árán sem lesz képes megfelelni. Ez a vezérlő gondolat vitte talán a «Nógrádvármegyei Tanitó-egyesület» tagjait a középiskolába járó tanítók gyermekeinek elhelyezésére szolgáló «tanítói internátus» létesítésének eszméjéhez. Az a tudat, hogy egyesülésben rejlik az erő; s az az erős hit, hogy egyesült erővel nagy akadályokat is képesek lesznek legyőzni és eszméjüket megvalósítani : sorompóba szólította a vármegye tanítóságát, egy akarattal elhatározván egy internátus létesítését. Az eszme még 1899. évben született meg a losonczi tanítói körben, melynek indítványaként került az ugyanazon évben megtartott tanitó-egyesületi közgyűlés elé. A közgyűlés egyhangú lelkesedéssel fogadta el az indítványt, megbízván az elnökséget a további teendők ellátásával. Az elnökség nagy buzgalommal fogott a munkához; megkereste az egyes községeket, tőlük támogatást és segítséget kérve; kérelemmel fordult a vármegye területén üzemben levő összes iparvállalatokhoz; kérte segítő jobbját a vármegye törvényhatósági bizottságának is; azonkívül megindította e célra a gyűjtést minden megengedhető módon. A megindított mozgalomnak elég szép eredménye lett, bár a községek nagyobb részének támogatása elmaradt. Követésre méltó példát adott áldozatkészségével Losoncz r. t. város képviselőtestülete, mely testület 1901. évi május hó 15-én tartott közgyűléséről felvett jegyzőkönyvének 126. sz. a. hozott határozatával az internátus céljaira 400 négyszögöl nagyságú ingyen telket ajándékozott, kilátásba helyezvén egyúttal, hogy a Losonczon felállítandó internátust ezenkívül még a legmesszebb menő anyagi támogatásban is hajlandó részeltetni. Bár városunk áldozatkészsége az internátus ügyét nagyban előmozdította, a tanitóegyesület ez idő szerint nem rendelkezik még elegendő tőkével annak felépítésére. Egymagára hagyatva talán még hosszú idő telnék el, míg a felvetett szép eszme testet ölthetne. Úgy tudjuk, hogy egyrészt az internátus minél korábbi létesítése, de másrészt ismerve a községi- és körjegyzők nem a legfényesebb anyagi helyzetét is, kiknek gyermekeik iskoláztatása szintén nagy anyagi áldozatot követel tőlük: a tanitó-egyesületet arra indította, hogy a vármegyei községi- és körjegyzőkkel szövetkezve egyesült erővel létesítsék a mindkét fél gyermekeinek befogadására szolgáló intézményt. Csak helyeselni tudjuk a tanítóság elhatározását és örömmel üdvözöljük aközségi- és körjegyzők egyesületének a csatlakozásra irányuló mozgalmát. Adja a mindenható, hogy közösen indított mozgalmuk már a közel jövőben megtestesüljön. Ha Losoncz r. t. város áldozatkészségét, és — tudomásunk szerint főgimáziumunk «Segélyző Egyesületének» azon határozatát, hogy a «Segélyző Egyesület» azt a 4000 koronát, melyet jelenlegi tápintézetére fordít évenkint, az internátusnál is biztosítja az ott elhelyezendő és segélyben részesült növendékek után, figyelemre méltatja a tanítók és jegyzők egyesülete: úgy nemes törekvésük már a közel jövőben megvalósítható lesz, mert az internátus fentartása Losonczon teljesen biztosítottnak tekinthető. A jegyzők egyesülete által kiküldött bizottság azon határozata, hogy a közös internátus csakis Losonczon lesz létesítendő, teljesen indokolt már azért is, mert itt nemcsak főgimnázium, de tanítóképző-intézet is van, s meglehet, hogy nemsokára ipari szakiskolánk is lesz, igy a tanuló ifjúságnak módja és alkalma nyílik a különféle iskolák látogatására. De meg városunk a vasúti TÁRCA. Diák-nóták. Bodor Aladár. I. Kardunk kicsorbázott, Zsinórunk leázott. Széllel bélelt köpönyegünk Egész télen fázott. Még sincs, pajtás, még sincs Hétországon párunk, Mégis kincses Kolozsvárott Nagy büszkén pávázunk. Nunc esset bibendum . Hej! ha pénzünk volna Elvitte a kutya német, Itt maradt egy poltra. Bort veszünk innetső Bötüs oldalára, Két szál cigányt a túlsóra A numerusára. Hej! derék diákság. Magyarok virága: Hej mi voltunk Kossuth apánk Gyöngyármádiája! Elfogyott a tintánk Foglyaink kosztjára. Horatius, Vergilius Puskapor-fojtásra. II. Kilyukadt a selyem kucsmám, Hull az eső rája; Hogy iszunk majd bort belőle Holnap éjszakára, Boglyas toliam hej kirepült A nagy éjszakának, Hogy irok majd szép levelet Gyöngyöm Zsuzsikámnak. Ne menj, pajtás, a Dunának, Ne essünk kétségbe. Egy fillér sincs a zsebembe, Nem búsulok mégse. Marokból is jó a jó bor Az ily bús diáknak, Zsuzsikáék sem levélre, Inkább csókra várnak. Útirajzok Olasz- és Görögországból. Elköveti: Mister Pane. Firenze! Csakugyan a bűbájok városa. Amit ízlés, művészet kigondolhat, az itt mind megvalósítva és tökéletes elrendezésben bemutatva. Szép Velencze is, van benne kincs töméntelen, beleszédülhet a bájos idegen, de amit ott lát, azt olyan túlzsúfoltságban kapja, hogy végre nem esik jól a nézés. De Firenze tudja, hogy annak ami szép, hely kell, hogy érvényesüljön. Minél nagyobb a művészet az illető képen, szobron, annál nagyobb gonddal rendezi el, hogy tökéletesebben érvényesüljön. És míg az ember másutt beleszédül a sok látnivalóba, itt megpihen a szem, gyönyörködik a lélek. Akárhol fordul meg az ember, magános palotákban, kisebb-nagyobb múzeumokban, kápolnákban, templomokban, mindenütt az a tökéletesség az elrendezésben, aminek külön örvendez a néző, amiben magában is gyönyörködhetik a szemlélő. A műkincsekre azután kerül csak a sor. Oh, mennyi van! Hihetetlen, amit vasszorgalommal összehordtak. Melyiket illeti a nagyobb dicsőség, aki megteremtette őket, vagy pedig akik fentartották — nem tudnám megmondani. És az a pazar lelemény, ami mindenből művészi tökéletességre visz. Az épületek előtt bámulva áll meg az ember. Egy-egy palota rémületes arányaival bámulatra ragad, egy-egy templom tetőtől talpig márvánnyal borítva — lebilincsel. A márvány, a márvány, bele vagyok bolondulva. Láttam én már márványt másutt is, máskor is, de csak kicsiben. De, hogy olyan pazarul^ bánjanak vele, mint itt, azt nem is álmodtam. És amikor láttam, sajátságos fájó érzést keltett bennem. Valami fájt határozottan, élesen. Miért, miért nélkülözzük ezt mi? Miért nem tudunk felmutatni mi ilyeneket? Hiszen «tejjelmézzel folyó Kanaán > a nevünk, gazdagok is — voltunk. Ki emlékszik arra, mikor a lengyel és magyar urak versengtek, fitogtatván gazdaságukat és rakták fel az ékszereket magukra, mindig nagyobb lett a pompa, ruhában, ékszerben és folyt a versengés egy hétig és akkor egy magyar four megjelenik egy egyszerű szűrben. Először kikacagták, de amikor a főur felvágta a fejét és rámuiatott a szűrcsattra — amely egy darab gyémánt volt — elhallgatott a gúnyolódás, mert a pálmát ez nyerte el. Ahol ilyenekre telik, ott másra is telik és ahol kincsekben ily.^n bőség van, ott a művészet sem maradhat el, mert a gazdagság nem csak érvényesülni akar, de bizto-
